Jay Morgan könyvtár és programozás szakon végzett a keleti part egyik közepes egyetemén, majd visszatért Kansasba. Az IT-szektorban jól keresett, de túl zaklatott volt neki az a munka, így a helyi megyei könyvtárba ment át. Főleg a nemzeti internetarchívumnak dolgozott, digitalizált, ugyanis célul tűzték ki, hogy minden az USA-ban megjelent könyvet digitalizálnak, ezenfelül még azokat is, amelyek az USA területén találhatók közkönyvtárakban, de máshol adták ki. Egy ilyen alkalommal figyelt fel arra, hogy a History of the USA című könyvből 130-at már digitalizáltak, és nekik Kansasban is van négy helyi és tucatnyi máshonnan való szerzőtől ilyen című könyvük.
Aztán belefogott a könyvek figyelmesebb elemzésébe, és látta, hogy a 130 USA-történetből tulajdonképpen csak 87 igazán különböző, hiszen sok könyv egyszerűen újrakiadása az előzőnek, vagy bővített, esetleg bővített és átdolgozott kiadása. Közben meg nem volt látható, hogy hol változtattak a szövegen. Ezért kitalált egy merőben új osztályozást. A könyveket szerzői és témakönyvre osztotta fel. A szerzői könyvek azok lettek, ahol az író személye a lényeges, tehát minden regény, verseskötet. Viszont a „témakönyvek” esete egészen más – gondolta. Maga elé képzelte a tudományos munkák íróit, azokat, akik a tökéletességre törekszenek, és elvesznek a bibliográfiában, meg azokat, akik egy esetleges minta alapján írnak valamit, amiről nem lehet tudni, mi, mert a minta esetleges. Erre a csomóra keresett megoldást. Szövegfúzió! – jutott eszébe. Elkezdett gondolkodni a szövegek egyesítéséről. Az első ilyen az USA története lenne – gondolta –, hiszen patrióta is volt. Később a könyvek mellé minden olyan digitalizált tartalmat is felvett, amelynek van könyvészeti értéke, elsősorban a tanulmányokat. Azt biztosnak vette, hogy a nagy nyolckötetes munkával kell kezdeni, és a kisebb hatkötetessel kell fuzionáltatnia.
Bejelentette a főnökének, hogy mit talált ki, az meg kapható volt az újdonságokra, miért ne Kansasból induljon egy tudományos forradalom.
Az első feladat tehát az volt, hogy Jay olyan programot írjon, amely összehasonlíthatóvá teszi a nyolckötetes és a hatkötetes munkát. Először tehát szerkeszthető formába konvertáltatta a szövegeket, de ez kevésnek bizonyult, hiszen azzal rengeteg időt vesztene, ha mindkét művet olvasná. Ekkor jutott eszébe, hogy a szövegeket párhuzamba kell állítani, csakhogy akadt egy bökkenő. A nyolckötetes és a hatkötetes mű egymás mellé pakolása értelmetlennek mutatkozott. Úgy nézett ki, hogy ötlete megvalósíthatatlan, aztán egy Arisztotelész kritikai kiadás került a kezébe, és nagyot csapott homlokára. Hogy nem jutott eszébe az, ahogy meg vannak számozva az egyes részek és mondatok. Ekkor két ötlet is felvillant. Mi lenne, ha mindkét munka mondatait megszámoztatná, és a párhuzamosságot azáltal biztosítaná, hogy azokat a mondatokat tenné párhuzamba, amelyek hasonló szavakat tartalmaznak? Ennek teszteléséhez azonban túl sok lett volna a nyolc- meg a hatkötetes könyv, ezért a két legfrissebb egykötetes fúzióját választotta.
Először meghekkelt egy szövegszerkesztőt, és hozzáírta, hogy az párhuzamos szövegszerkesztő legyen. Írt egy programot, amely automatikusan megszámozta a mondatokat, és egy másikat, amely a hasonló szavakat tartalmazó mondatokat egymás mellé teszi. (Ehhez is meghekkelt egy keresőprogramot.) Nagy élményt jelentett, amikor beindította a programot, és lementette az első fejezetet. Ahogy dolgozott, gondolkodott, vajon melyik mondat a jobb, vajon hogyan lehet őket összeilleszteni, sokat újrafogalmazott, és előfordult, hogy a két könyv ellentétes következtetésekre jutott, ekkor mérlegelt, de nem akart semmit kidobni, így a kevésbé szimpatikus vagy a téves mondatot a lábjegyzetek közé tette, megjelölve a pontos forrást. Mindössze egy hónap alatt elkészült, és elámult, hogy a történészek milyen szószátyárságokra és pleonazmusokra képesek. Hiszen a két könyv nagyjából 80%-a azonos volt, így a fuzionált szöveg sokkal rövidebbé vált, miközben mindent tartalmazott, amit a két könyv, amelyeknek az összekombinálása így 200% helyett csak 120% hosszú lett, azaz 80%-ot rövidült, vagyis ha kiadták volna, akkor egy kötetben minden adat benne lett volna, és csak egyötöddel lett volna vastagabb. Az első hibrid könyv tehát megszületett, A hibridnek nevezte el. Következő lépésként azt találta ki, hogy az első hibridet, az A hibridet, az eggyel előbb kiadott könyvvel keresztezze, és meglepő eredményre jutott, a két könyv, azaz az A hibrid és az eggyel előbb kiadott könyv már csak 10 százalékot tett hozzá a B hibridnek nevezett fúzióhoz, és a struktúra is kezdett egyre pontosabb lenni. Ezután a megjelentetett friss tanulmányokat tűzte be a B hibridnek nevezett második verzióba. A szavak gyakoriságán alapuló mondattalálat szinte tökéletesnek bizonyult. Működött tehát a módszere a nagy egyesítésre, nekiállhatott volna a nyolc- és a hatkötetes könyvnek. Munka közben az USA történetének nagy ismerőjévé vált úgy mellékesen. De ezt az ötletet félre is dobta, és a könyvtárban meglévő 29+4 kötetes régi Britannica és a 30 kötetes Encyclopedia Americana fuzionálásába kezdett.
Már javában dolgozott, amikor Francis Taylor helyi rendőr ezredestől levelet kapott, hogy jelenjen meg a helyi irodában. Pont aznap, amikor a könyvtár igazgatója is felmondott, és egy másik államba költözött. Itt egy fekete szemüveges ember fogadta, mint a gengszterfilmekben, vagy mint a Man in Blackben, és ezt mondta:
– Üdvözlöm, gratulálok a munkájához.
– Köszönöm – mondta a könyvtáros megilletődve –, de nem nagyon tudom, miről van szó.
– Ne köszönjön még semmit, ajánlattal jöttem. A módszere nagyszerű, kell nekünk, de nem szabad, hogy kitudódjon.
– Miért?
– Nos, a sok író, írogató naponta felfoghatatlan mennyiségű mondatot ír meg, könyvet jelentet meg, és ez káoszba torkollik. Ami nekünk jó is, meg nem is. Az jó, ha a bölcsészek locsognak, és napról napra feltalálják a spanyolviaszt, de nekünk kezelhető mennyiségű, átfogó és pontos információra van szükségünk.
– Ki az a mi?
– Bocsánat, elfelejtettem bemutatkozni, mondjuk, hogy Johnson százados vagyok a CIA-től. És ettől kezdve a beszélgetésünk titkos, az Ön élete más utat vett.
Jay agya elkezdett lüktetni.
– Önt biztonságba kell helyeznünk, de főleg az ötletét, a szövegfúziót.
– No de miért?
– Amíg a bölcsészek és a félig meg az egyáltalán nem bölcsészek gyártják a káoszt, a szövegfúziós módszer gyártani fogja nekünk a kezelhető mennyiségű, biztos adatot. Az országokban központi és helyi újságokat adnak ki, nagyrészt hasonló dolgokról szólnak, ezeket fuzionálni lehet, aztán a fúziókat tovább fuzionálni a titkosszolgálati jelentésekkel. Embereket fog tanítani, kiképezni, hogy használják a módszert, hogy beinduljon a rendszer.
– És ha nemet mondok, mert nem hagyom itt a családom?
– Nos, akkor hosszú évekre börtönbe megy, hiszen egy sor oldalt hekkelt meg, egy sor programhoz illegálisan jutott hozzá. A börtönben véletlenül olyan emberek közé fog kerülni néhány évre, vagy akár 10-re is, akik garantálni fogják, hogy a fúziós titka soha ne derüljön ki. Mégsem szeretném, ha ez történne. Önre szükségünk van, nem akarunk a nulláról indulni. Az idő mindig sürget, de ha nemet mond, akkor van idő, főleg Önnek.
Jay köpni-nyelni nem tudott.
– Az ajánlatom egyben parancs is – nyomatékosította a „mondjuk Johnson”. – A családjával elköltözik egy biztonságos helyre, Washingtonba, ahol a Kongresszusi Könyvtár van. Meglesz mindene. Kitanít néhány szoftveríró és szoftverfejlesztő századot, meg felhasználókat. Hogy országonként napilapokat és titkosszolgálati jelentéseket fuzionáljanak. Ez most előbbre való az USA történeténél, a bölcsészek meg locsogjanak minél többet, hogy a többiek minél nagyobb káoszban legyenek.
– De mi lesz a környezetemmel, a családommal, a barátaimmal?
– Önök értelemszerűen elköltöznek, nem írják meg senkinek, hogy hova, a szociális médiában leépülnek a kapcsolataik, van rá egy jó algoritmusunk, amitől Ön is, meg ők is azt érzékelik, hogy nem, illetve egyre kevésbé érdeklődnek egymás iránt, így végül ezek a kapcsolatok meg fognak szűnni, aztán valahogy úgy elvesznek a címek, hogy nem is tudják egymást megtalálni, és újra felvenni a kapcsolatot. A csuklyás izmába kapni fog egy chipet, amelyet nem fog észrevenni még a felesége sem, de közvetíteni fogja, mit beszél és hol van. Ha beszélni kezd, sőt egy szót szól a kis ötletéről, akkor jön a B terv, a börtön, a véletlen elítéltekkel, ha pedig szökni próbál, bármikor lekapcsolhatja a rendőrség, vagy Ön után küldhetünk egy drónt néhány golyóval, no de mondom, mi azt szeretnénk, ha velünk tartana. Bejárna a Kongresszusi Könyvtárba, lenne egy irodája, és azt csinálhatná, amit szeret. Tudjuk azt is, hogy mi a másik álma: hogy egy forgatható földgolyón megjelenítse a történelmet, a határok váltakozását, a migrációkat, a tudósok, politikusok születésének helyét a megadott időpontban stb. ki-be fókuszálással, illetve hogy például 1815. június 6-ára vagy 2001. szeptember 11-ére állítsa be, és egy helyet keressen bárhol a világon… Az viszont a maga gondja lesz, hogyan illeszti egybe az eltolódó időrendeket. Ehhez mi ajándékba adjuk Önnek a Föld tökéletes 3D-gömbjét, amelyet pillanatok alatt bármilyen vetületben kiteríthet térképnek, a gömbön is, meg a térképen is zoomolhat, és 10 centis pontossággal kijelölhet helyeket, így ezt nem kell meghekkelnie és lelopnia, ahogy tervezte. A felesége egészen véletlenül egy jól fizető munkát kap, a gyerekei meg szintén véletlenül mindig jó ösztöndíjakhoz jutnak, és sohasem az államtól, hanem jótékony emberbarátoktól. Az Ön egyetlen kötelessége, hogy soha – hangsúlyozom, soha – ne beszéljen civileknek az ötletéről. Ha lesznek egyéb ötletei, azokat is a titkosszolgálattal közli.
Igazából Jaynek nem volt választása. Topekában csak annyit észleltek, hogy az igazgató felmondása és elköltözése után az egyik könyvtáros is elment. A tudósok, bölcsészek tovább írták az USA történetét, a regényeket, a fikciókat, a szerzői és a témaközpontú könyveket, amelyek könnyen eshettek volna a szövegfúzió áldozatául, de nem estek, a szövegfúzióra máshol volt szükség, és dollármilliókat takarítottak meg vele. Szakértők ezreit képezték ki, valamint az egyes napok lenyomata is intelligens módon maradt meg. Jayről többé nem hallhattak, új barátai lettek, ahogy családtagjainak is.
A könyvtárak dagadtak, kinőtték mindenhol magukat, hogy aztán új és drága könyvtárakat építsenek, amelyeket majd szintén kinőnek. A számítógépen elérhető tartalmak száma egyre rohamosabban közeledett a végtelen felé, a tudósok tudása pedig csak esetlegessé vált, attól függően, hogy mi van meg melyik könyvtárban, vagy melyik nyelven, melyik honlapról szereznek róla tudomást.
Jay pedig kedélyesen nézte, ahogy körülötte egyszerűsödnek a dolgok, volt még ötlete, idővel a Kvantitatív Publikus Tartalmakat Elemző Hírszerző Osztály vezetője lett.