A Castel Gandolfo-i ötlet

 

III. Ferenc pápa a nyári rezidenciáján pihent. Gondolataiba merülve üldögélt, és gondolkodott, szomorkodott. A ferencesek jelentették neki, gyakori, hogy síró emberek mennek hozzájuk, mert elromlott az okostelefonjuk vagy a számítógépük, ezért nem bírnak dolgozni. Eszébe jutott a sok kilátás nélkül felnövő gyerek, amilyen ő is volt, a favelák világából, ahol Jézus, a katolikus hit és a szocializmus egyet jelentett. Így eszébe jutott Jézus is, amikor kiverte a templomból a kufárokat kötélből font ostorral, és a pénzváltók, akik sanyargatták a népet. Ma is – gondolta – vannak ilyen kufárok és pénzváltók. Aztán fiatal éveire gondolt, amikor – már Európába kerülve – a bencésekhez járt, az „Ora et labora” (Imádkozz és dolgozz) alapelvet örökre magáévá tette, és csodálta a kézi módszerrel készített levendula-illóolajat és a bort. Aztán eszébe jutottak a ciszterciták, akik feltörték az erdők földjét a 11. században, és elindították Európát a fejlődés útján, majd a clunyi mozgalom tüzére gondolt, amely tízezreket vitt ismeretlen országba harcolni. A vatikáni könyvtár iránt egyre kevesebben érdeklődtek, úgy hitték, hogy az elavult tudás nem tudás. A tűz hiányzott az egyházból. A templomok üresen kongtak, némelyiket el kellett adniuk, raktárak, irodaházak, gyárak váltak belőlük. Tűz és egyház, ima és munka… és tudás!… Aztán támadt egy ötlete. Azaz felgyulladt benne a tűz.

  Magához hívatta a jezsuiták, a ferencesek és a bencések rendfőnökét. Beszélgettek. A fő kérdés: Mi a gond? Gyorsan megállapították, hogy a modern cégek a programozott elavulás által a megélhetés peremén tartják az embereket. A ferences rendfőnök mondta, hogy immár nem jelent gondot a szerzetesek kérdése, mert a 21. századi nagy katasztrófa óta eltelt időben az emberek elszegődnek szerzetesnek napi egy étkezésért is. A bencés rendfőnök hozzátette, hogy a novíciusok egyre képzetlenebbek, és a kiváló termékeiket sem tudják eladni. Aztán a pápa adta elő az ötletét: először a számítástechnikát kellene stabilizálni, hogy a hívek legalább így kapcsolatban állhassanak egymással. Tudta, hogy a gyárak az informatikai cikkek árát minden országban a közepes fizetésűek teljesítőképességéhez igazítják, ez nagyjából tíz-hússzorosa a valódi árnak, különösen a szoftvereket illetően, ahol az ár lehet százszoros is. Azt is tudta, hogy amennyiben ez megváltozna, akkor a világgazdaság új irányt venne. A cisztereket akarta felfuttatni ismét. Új feladatot szánt nekik.

  A kérdés megoldható, mondta a jezsuita rendfőnök, aki maga is informatikus volt. Egy év kell az első eredményhez, a teljes átalakuláshoz pedig négy-öt.

  – Minden novíciust tesztelünk, és akiknek az informatika valamely részéhez van tehetségük, elküldjük a legjobb, de a közepes egyetemekre is. A profitban érdekelt informatikusok azt mondanák, hogy butaság tartós számítógépeket gyártani, újítani kell, fejleszteni, a régit pedig eldobni, holott a régi programok jól futnának az új gépeken – mondta. Mindehhez azonban az kell, hogy a Szentatya a biztos hozamú értékpapírjai közül egy kevésről lemondjon. Összességében nagyon kis összegről van szó. De senki semmiről se tudjon, majd csak akkor, ha kijönnek az első új generációs számítógépek.

A jezsuita rendfőnök már nagyjából tudta, mi a megoldás.

  – Egy svájci, hegyi, kicsinek éppen nem mondható kolostorban lassan összegyűjtenénk a legjobb szakembereinket. Közben lassú építkezés folyna a hegy gyomra felé. Ott laknának a programozók. A hegy belsejében senki nem láthatja, min dolgozunk, azaz hogy dolgozunk-e egyáltalán. A kitermelt kőből templomokat építenénk a környéken. Jól megvizsgálnánk az aktuális szoftver- és hardverplatformokat és a nyílt forráskódú rendszerprogramokat. Aztán megírnánk a mi rendszerprogramunkat, és elkezdenénk írni a kommunikációs, szövegszerkesztős és a leggyakrabban használt programokat. Közben csak egymással és élőszóban kommunikálnánk. A középkori kolostorba a legújabb készülékek fognak érkezni, mondjuk a péksüteménnyel, szép lassan odaszivárognak az egyház legjobb programozói is. Elkezdjük a processzorok és alaplapok gyártását is.

  A jezsuita rendfőnök hat hónap elteltével előállt az ötlettel. Bemutatta a 17 inches képernyőjű laptopot, amelynek a billentyűzete hátrahajtható, és a kis lábak kitámasztásával egyből asztali gép válik belőle. De nem ez a lényeg – mondta a projektvezető szerzetes. A lényeg a hátrahajtott billentyűzet alatt van, ez egy nagyobb táblagép méretű számítógép, a „maggép”, amely minden fontos résszel rendelkezik, processzor, alaplap, különféle memóriaegységek és -típusok, hang- és videokártya stb. Négy USB-csatlakozóval kapcsolódik belül a billentyűzet alatti kimenetekhez, amelyek szétágaznak, ezekből sok lesz, így sok fajta lesz a gépen kívül, hogy a régi eszközök is csatlakozhassanak. Ezáltal az asztali számítógéphez billentyűzetet, egeret, más monitort, mobiltelefont, régi eszközöket lehet csatlakoztatni. A számítógép nem tartalmaz semmi luxust, a legolcsóbb, de tartós anyagokból dolgoztak, csak maga a gép gyors és hatékony.

  A jezsuita rendfőnök még hozzátette, hogy a jogi hátteret kell biztosítani, ugyanis az egyház nem értelmezhető cégként. Tehát a számítógépek a hívők számára ajándékok lesznek, azt pedig, hogy ki számít hívőnek, az egyházi adó befizetése dönti el. Ezután már csak arra kell koncentrálniuk, hogy a számítógép szívét, a „maggépet” úgy programozzák, hogy az összes gyártó szoftvere és hardvere felett átvehesse az irányítást, vagy helyettesíteni tudja. A rossz gépeket is diagnosztizálja, és az elromlott részeket leállítja, a működőket működteti. Így a síró emberek egy billentyűzet alatti eszközzel működésbe hozhatják telefonjukat. Nem lesz elegáns, nem lesz annyira mobil, de egy táskából, dróttal működik majd, és elromlott számítógépüket is egyaránt újjáéleszthetik.

  – Ez szét fogja verni az információstechnika-ipari kartellt, és iszonyú verseny kezdődik. Javaslom Őszentségének, hogy kettőzze meg az őrséget, még több svájci gárdistát vegyen fel, és ne tartózkodjon a szokványos helyeken, ha mégis, akkor öt kilométeres körben biztosítsa a „tiszta környezetet”. Az ablakokat mindenhol erősítsék meg. A mi fejlesztőközpontunkról pedig ne essen szó. A számítógépeken jelként csak a vatikáni címer legyen. Ha valaki egyszer belépett a rendszerünkbe, akkor a többi gyártó hardvere és szoftvere nem érdekes, mi pedig úgy fogunk fejleszteni, hogy a hardverünk és a szoftverünk is kompatibilis legyen a régebbi és a majdani eszközeinkkel is. Az egészhez még egy olyan tápegységet is kitaláltunk, amely a meglévő táphoz, ill. tápokhoz igazítja teljesítményét, ezekből is majd annyit lehet csatlakoztatni a kompozícióhoz, amennyi kell. Az első gyárat valami eldugott, szegényekkel és munkanélküliekkel terhelt övezetben hoznánk létre, és az első gépeket a ministránsok kapnák ajándékba a következő év karácsonyán, a világ összes ministránsa. Ezután az egyházi adót rendszeresen fizetők „gyári áron” vehetnék át az ajándék számítógépeket, akár a 17 inches monitorú teljes, akár a maggépeket. Ezt megelőzően még a cisztercitákat képeznénk ki, hogy az első maggépet összekapcsolják a régi gépekkel. Az egyházi adót fizetőknél ingyen, másoknál méltányos díjért. Ezután már a híveinknek egyszerű dolguk lesz, az újabb maggépeket a négy USB-csatlakozóval az előzőekhez kapcsolnák. Mi pedig a kolostorban fejlesztenénk tovább a hardvert és a szoftvert is, teljes titokban. Aztán a többi felhasználó is észrevenné, hogy jól jár velünk, és elkezdenének maggépeket vásárolni. Elvben végtelen számú maggépet lehetne egymáshoz csatlakoztatni, és a felhasználó egy-egy csatlakozóelem után mindig csak azt venné észre, hogy gyorsabb, jobb és stabilabb a számítógépe. A programokat is úgy fejlesztenénk, hogy lefelé és felfelé is kompatibilisek legyenek. Ez döntés, és nem technológia kérdése.

  Karácsonykor a ministránsok megkapták a gépeiket, és a világon mindenki csodálkozott. A számítástechnikai óriások napokig nem is kapcsoltak, hogy mi történt. Egy olyan gép került a piacra, amelynek a monitorát, a billentyűzetét, a maggépét és a tokját külön-külön lehet cserélni. A hívek viszont érzékelték a dolgot. Amikor a számítógép beindult, Szent Izidor jelent meg a képernyőn, és véletlenszerű algoritmus szerint kiírt egy áldást. A nagy cégek elkezdték a hadjáratukat, de a terv tökéletes volt, az egyház ugyan nem kereskedhet, de adakozhat és gazdálkodhat. A templomok egyszerre tele lettek, az emberek elkezdték az egyházi adót fizetni, visszamenőleg is (mert idővel az ajándék számítógép és az ár aránya meg kellett, hogy egyezzen). Civilek is jelentkeztek programozónak, és egyes államok területeket kínáltak fel a szerzeteseknek, hogy tanítsák be a munkásokat, és nyissanak gyárakat. A fejlesztést nem védették le, de csak az tudott beszállni az üzletbe, aki a megfelelő megoldásokat és programokat alkalmazta, és a megszabott dimenzióban gyártotta a megfelelő csatlakozókkal a maggépeket.

  Közben a kolostorban saját processzort is kifejlesztettek, amelyen csak a pápa jele és az évszám szerepelt (minden évben csak egy processzort fejlesztettek ki). Aztán az egyik nagy gyártó beadta a kulcsot, és felajánlotta a csatlakozást a „pápagépekhez”. Ezt az üzletet meg is kötötték, a nem katolikusok is vehettek számítógépeket reális áron, amelyhez csak a gyártó cég és a pápa haszna adódott hozzá. A rendszer már hasznot is hozott, és a hívek is több perselypénzt adtak. A pápában lobogott a hit és a szeretet tüze. Ihletett enciklikát írt arról, hogy hasonlóan a számítástechnikához, az autóiparba és a háztartási gépek iparába is behatol az egyház. A számítógépes rendszerhez újonnan csatlakozók a maguk szakállára kutathattak, aminek az eredményei eljutottak a kolostorba, de a kolostori kutatások nem jutottak el hozzájuk. Valójában senki a világon nem tudta, hogy hol van és mekkora az a kolostor, amely egyre csak nőtt, az informatikus novíciusok elkezdtek érkezni, és már több mint ezren voltak a kolostorban. Azok a novíciusok, akik mégsem lettek szerzetesek, civil egyházszolgálatot vállaltak, és a pápa számítógépgyáraiban kezdtek dolgozni. Az új gyártók készíthettek csicsás gépeket a hivalkodóknak, de a lényeg a lényeg maradt. Világszerte mindenki 17 inches pápagépet akart vásárolni, amelyeket részenként lehetett fejleszteni (monitor, billentyűzet, maggép, alsó rész). Aztán mindenki két pápagépet akart, az egyiket asztali gépnek, a másikat hordozhatónak. És amikor a maggép lassúvá vált, a laptopba egy legújabb maggépet vettek, a régit az otthoni asztali géphez csatlakoztatták.

  Ezután történt, hogy egy mesterlövész rálőtt a pápára. Három kilométerre tudta megközelíteni, és a legfejlettebb fegyvert birtokolta. Csakhogy erre is gondoltak a biztonsági emberek. A pápai lakosztályok ablaküvegei négy rétegből álltak, egy rendkívül kemény külső rész minden golyót lelassít, ezután következik egy rugalmas rész, amely úgy nyeli el az energiát, mintha gumiból volna, majd ismét egy kemény, végül az energiát töredezéssel elnyelő belső rész. A pápa rövid közleményt adott ki az esetről, a rendőrök megtalálták a mesterlövész puskáját: az eladásban elérhető legmodernebb. A hírek hallatára Rómába sereglettek az emberek, megtöltötték az összes teret, sőt a két-három kilométerre lévő utcákat is. Himnuszokat énekeltek, ki-ki a saját nyelvén.

Ekkor a pápa megjelent híres teraszán, és így szólt:

  – Kedves gyermekeim, mindig úgy éreztem, hogy tartozom nektek, és hogy nem szeretlek titeket eléggé, nem annyira, amennyire azt Jézus Krisztus urunk parancsolta, de a ti szeretetetek megvigasztal, sőt örömmel tölt el – ekkor örömében elsírta magát. Rövid szünet után így folytatta:

  – Az egyház pénzét biztonságban fogom tartani, de mindazt, ami ezenfelül van, meg fogom osztani veletek. A gyermekek keresztelőkor már hasznos dolgokat kapnak (akkoriban találták fel a nem környezetszennyező eldobható pelenkát, amiből komposztot, majd talajjavítót állítottak elő), a családok megfelelő járműveket, mosógépeket kapnak. A templom kertjében lehetőség lesz a régi eszközök cseréjére, eladására, de csak erre, üzletelésre nem. A hontalanok kis cellákat kapnak, amelyek megvédik őket az időjárás viszontagságaitól, és módot adnak nekik, hogy egyedül lehessenek, ha arra vágynak. A gyerekek közül valakiből gondolkodó, valakiből mester, valakiből másokat szolgáló lesz. Mindenki megtalálja a helyét ebben a hívő világban. Az eldobás, a halál kultúrája mellé az élet kultúráját, az ima és munka kultúráját tesszük majd, és meglátjuk, hogy melyik lesz erősebb.

  Aztán megjelentek a maggép telefonok is. A templomok tele voltak, a hívők áldották az urat és Szent Izidort. A szerzetesek és tudósok pedig folytatták a gondolkodást a többi fontos dolog megoldásán. Hamarosan megjelentek az egy-, a két-, az öt- és a hétszemélyes „pápaautók”, aztán a mindig javítható mosó- és szárítógépek, a hőszigetelés egyszerű, olcsó eszközei: csak rá kellett fröcskölni a külső falra bizonyos vastagságban, ott megkötöttek, és olyanná tették a házat, hogy télen szinte nem is kellett fűteni, nyáron pedig hűvös maradt. Mindegy, milyen anyagból volt az alap, amire rávitték. Aztán úgy csinosíthatták a házakat, ahogy akarták. Ugyanebből az anyagból készítettek 3×3×5 méteres cellákat a hajléktalanoknak, a városok szélén állították fel őket, szerzetesekkel, templommal, temetővel, munkahelyekkel. Nem volt megállás, a 100-200 évet is kibíró autók minden része cserélhető volt, mégpedig a legfejlettebb összetevőre, amely tökéletesen összeillett a régi modulokkal és alkatrészekkel. Az autók aerodinamikusak voltak, és mindig az aktuális üzemanyaggal mentek. Mindez nem technológiai fejlődés, hanem elhatározás kérdése volt.

  III. Ferenc pápa úgy halt meg, mint aki jól végezte dolgát. IV. Ferenc pápa pedig ott folytatta, ahol III. Ferenc abbahagyta.

 

 

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...