Némi hely, ahol először találkoztunk

Az ő, hát tulajdonképpen, leírása: Az évek során megismertem, kiismertem, halvérű és nyugodt ember, a szemhéja enyhén lógott. Mindig kissé görnyedten járt, de mert csak így gondolkodott, keze a homlokán.

*

  1919-ben mutattak be neki egy alaksorban: be lettem neki mutatva. „Ő az, aki!” Ki? – zavar, tehát tudnom kéne. Az Eloldották a vörös lovat, azt ő írta. Mindenki olvasta, én nem. Lekezeltünk. Sárvári elvtárs most súgja a fülembe, hogy együtt is publikáltunk. Mármint én meg ő – gondol arra. Állunk, kezünkben tea (a zsebemben egy darab vaj olvad), ő beszélget, én figyelek, néha a poharat simogatom, a szája körül, hóbortos, amolyan elidőzős mozdulatokkal. Nincs felvágott nyelve, finom, kimért, átlátható mondatokban beszél, halkan, apránként. Nem olyan, mint egy proletár. Azt mondja, hogy mostanság feljegyzéseket ír, és ez őt nagyon zavarja. Hát mert hogy ő csak úgy, hát hogy zsigerből írja le azt, amit leír. „Mi az a feljegyzés?” – erre megmutatja a lakkfüzetét. Dobos füzet, olyan a borítója, mint a dobostortán a karamell. Vörös! Felüti, majd arrébb hív, egy sarokba. A füst ott is áll, mint mindenhol. Feljegyzések: kacifántos mondatok, regénycímek, egy-egy kisebb rajz. Aztán azt mondja, hogy ha holnap bejönnek a románok (márpedig bejönnek, mondta – én ezt kötve hittem), akkor ő felakasztja magát. Hát…

*

  Először vele, hát tulajdonképpen, ha a számontartásomból kell kibogarásznom, akkor a Bastille bevételénél találkoztunk, de csak futólag. Én éppen leszúrtam őt. Akkoriban ő azért volt védője a börtönnek, mert filozófiai munkái közben jólesett neki az egyszerű ember foglalatosságát is végezni. Akkoriban Spinoza Etikája zavarta, bár ez az ő olvasatában olyan volt, hát, hogy jelentsen ez bármit is. Őrruhában állt, nézett a francia vidékek bormámoros alakjára, Franciahon derekának íveit figyelte. Így teltek el napjai. Aztán ez is lett a veszte. Ekkor találkoztunk. Tudniillik akkor, amikor én egy szuronyozott puskával a földön átszúrtam jobb szemgödrét. Mindezen akcióimat megelőzve elmondta, hogy örül, hogy itt találkozunk, hogy én végzek vele, ő szabad ember volt idáig is, s így is fog kimúlni, ha kell, és hogy már hallott rólam – honnan is? Nem vártam meg a választ, döftem. Rendes ember volt, de nekem mégiscsak ez jelentette a krémet akkor, hogy habzó szájjal küzdök a szabadságért. Szemet szemért.

*

  Aztán először Jugoszláviában találkoztunk, a Duna partján. Akkoriban fontos embernek számított, a jugoszláv posztmodern tekintetében, film tekintetében, vagyis én akkor láttam tőle a Javaslatok egy szobor elkészítésének tervéhez filmjét. Ezt láttam, meg újságokban olvastam róla. Akkor (mondom, mikor) pedig a láncdohányost is megismertem, akinek a szemhéja enyhén lógott, aki kissé görnyedten járt, de mert csak így gondolkodott, keze a homlokán. Bár első találkozásunknál éppen ült: én a könyvelésről indultam haza, amikor is egy furcsa, ficánkoló kék jugóra lettem figyelmes a Duna-parton parkolva. Az autóból szállt ki a füst. Odamentem, s csak akkor láttam, hogy ő lenne az. Meglepetésemre, ölében egy horvát lány, uszkve húszéves, és hát hogy erősen alulöltözve. És nem volt rajta semmi. Az ölében ugrál, sie hüpft, s közben Descartes elmélkedéseiből olvas fel neki németül. Aztán a Goli otokon ráztunk kezet először. Micsoda nyarak voltak.

*

  Végül is először a Bauhausban találkoztunk. Ugyanúgy bejár velem Itten órájára. Csak távolról ismertem, hát hogy látni véltem, a terem végéből, de beszélni soha nem beszéltünk – nem volt szerencsém hozzá személyében. Főleg nők vették körül – néha férfiak, de nem én. Elterjedt, hogy egy, csupán fényből álló festményt festett. Puszta fény – gondoltam, hát hogy ezt az embert meg kell ismernem. Végül is egy közös barátunk mutatott be. A műtermében találkoztunk: hatalmas ablakok, mindenhol munkák és egy darab kanapé középen, mintha kockákból rakták volna össze: itt ültünk. Azt mesélte hevesen, hogy hogyan akarja egy szoborban ábrázolni a puszta létezőt. Körülöttünk munkák: egy festmény, ami önmaga tükörképe, egy másik, ami egy üres színnel festett egyenes, egy, amin a párhuzamosok találkoznak, egy szobor, ami egy oldalról sem látható és így tovább. Mind az ő munkái. Ez lesz az utolsó, nagy műve, aztán visszavonul. Tiszta létezés, és már majdnem kész, csak az az egy dolog kell. Kérdeztem (amit senki nem mert megkérdezni), hogy mégis, hogy mégis mi az az egy dolog, ami kell, hát hogy mi hiányzik. Tűkön ültem. Aztán csend, megvető szemekkel mindenki engem nézett. Mintha evidens lenne, hát hogy evidens, hogy mi az az egy elem, ami hiányzik, ami nincs meg, amivel befejezné a nagy művet. Aztán csöndben maradtam, végig.

*

  Ha jól emlékszem akkor találkoztunk először (illetve nem találkoztunk), amikor ő, lévén kódexmásoló, a Piazza San Marcón éjszaka kijőve hozzám igyekezett egy sikátorba, mely sikátor előre meg volt határozva, mint a rendez vouz helyszíne, hogy én az átmásolt kódexet kicsempésszem Velencéből. Nagy kockázatot vállaltunk, hiszen a kódex szinte nem is létezett, okkal volt elzárva mindentől. Ő monda nekem, hogy megtalálta, hogy azt akarja, hogy vigyem el Avignonba (hogy miért pont oda, arról nem beszélt), ő átmásolja, én pedig csempésszem át. Egy hajóra szálltam volna fel, francia felségcímerrel, egy boroshordóba bújtatva magam, a kódexet a fejem fölé emelve, hogy ne érje sérülés. Így utaztam volna három hétig. A problematikát, noch dazu bonyodalmat az okozta, amikor engem a velencei bíróság testőrei elfogtak, s blasphemia vádjával kivégeztettek. Az éj leple alatt csuhájába bújtatva hozta volna elém a bőrbe kötött papírtömböt: a szemhéja enyhén lógott. Mindig kissé görnyedten járt, de mert csak így gondolkodott, keze a homlokán. Hogy mi volt benne, azt nem mondta meg – jobb, ha nem is kérdezősködöm erről többet.

 

  Van még némi hely (egy-egy), ahol még először találkoztunk, de ezekről már nem szólnék, talán azért, mert igen profán, vagy mert elhanyagolhatóan unalmas (közért, trafik, kulcsmásoló, a 18. század második fele, a versailles-i kastély stb.). Erről ennyit.

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...