Az óra

A szoba az öregeké volt, kizárólagosan. Egy vénséges falióra mérte a mérhetetlent. Nem szerettem. A hangja egyenletes, kimért, hideg, borzongató séta volt az időtlenségben. Mindig zavart, hogy belekontárkodik kattogásával abba, ami nem az övé. Mindenképpen rövidíteni akart a végtelenen. Gyerekes dühömet talán csak azért hozta ki belőlem, mert tudat alatt éreztem, hogyan lopja a legdrágábbat, az időmet, mindenki idejét. Pedig akkor még bőven volt belőle. Azt sem tudtam, mit kezdjek vele.

  Ha nagyanyával aludtam olykor – mert szerettem, ha mesél –, úgy éreztem, az éjszakát is megzavarja, a csendet. Sosem állt meg. Ezt is furcsálltam, mert minden megáll egyszer, ami elindul – méltatlankodtam gyermekésszel –, csak ez az óra nem. Haragudtam rá, s úgy tűnt, ez kölcsönös. Meg aztán hangos volt, különösen éjjel. Nappal szinte észrevehetetlen volt, de az éjszakát ő uralta. Végigsétált hangjával mindenen. Szép lassan, kimérten, egyenletesen lépdelt keményre és puhára, testre és lélekre. Bőr alá bújt, követett, követte gondolataimat. Nem lehetett tőle aludni. Ott sötétlett felettem rémisztően, elpusztíthatatlanul. Úgy éreztem, ha felé nyúlnék, menthetetlenül rám zuhanna, és bezárna az időbe. Hogyan szárnyalhattam volna akkor tovább és tovább a mese szárnyán, amit nagyanya festett elém oly hitelességgel, hogy a mai rajzfilmgyárosok sem tudnák élethűbben elővarázsolni a képzeletből.

Egyedül a mese viaskodott az órával. A monoton, lépegető valamivel. Nagyanya olykor egyedül hagyott vele. Elhalkult, majd elhalt a hangja. Mélyülő szuszogás váltotta fel. Akadozó horkanás. A napi fáradtság beleitta magát a levegőbe, és elnyomta éberségét. Csak az óra és én léteztünk. Nem mertem moccanni sem, hadd higgye, magam is elaludtam nagyanyával.

  Nem ment sokáig. Melegem lett, bilincsként kattant rám a kényszerítő mozdulatlanság. Viszkettem itt-ott, mozgásra kényszerített minden, hogy életjelet adjak. Hogy haragudtam magamra! Óvatosan a takaró alá csúsztattam a kezem, hogy ujjammal nagyanyába bökhessek. Ki is pattant a szeme szegénynek. Nem mérgelődött, nem szidott. Egy-két szapora lélegzetvétel után halkan megkérdezte: – Hol tartottam? – és mesélt tovább. Engem elöntött a boldogság. Győztem. Úgy éreztem, győztem az óra felett. S míg nagyanya tovább mesélt, békésen elaludtam.

  Az óra végigkísérte az életem, pedig mindig szerettem volna megszabadulni tőle. Most is itt kattog felettem. Gyűlölöm. Gyűlölöm, mert túl fog élni, mert azóta sem kopott a fénye, mert olyan elviselhetetlenül örök. Ki tudja, vajon ki mindenkit kísér még el bölcsőtől a halálig.

  Felnőttem én is. A nagymama háza a földdel lett egyenlővé, de sokszor vélem azt, hogy belépek az ajtón, és ott van, ott vannak, mindannyian, akik körülvettek gyerekkoromban, és valóságosak, léteznek. Én pedig, mintha az anyaméhbe bújnék vissza, amikor a bentlét langyos melegét érezni kezdem egész valómmal… és élnek, változatlanul az idő nekik szánt szeletében egy örökkévalóságon át. Mozognak, lélegeznek, szeretnek, mintha más dolguk nem is lenne.

  Az óra pedig ketyeg. Én ritkulok. Visszazáródom egy másik valóságba, a magam szeletébe. Egyszer s mindenkorra.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...