Mintha

Fél nyolckor leállt a lift; az első emeleti lakás nyitott ablakán át kihallatszott egy rádió időjelzése, a templomtoronyban kettőt kongatott a harang.

Ekkor állt meg a lift.

Mentségére szólva ritkán mondja be az unalmast, menet közben sose; nem ragad benn senki, ilyesmire még a legrégebbi lakók sem emlékeznek. Az ember kiszáll belőle, kirángatja csomagjait, cuccait, a lift becsukja az ajtaját, s – nem megy tovább. Hívhatják lentről, nyomogathatják gombjait bármelyik emeleten – semmi. Azt mondhatnám, ez így tisztességes. Nem fogoly senki, nem okoz riadalmat, sőt ilyenkor mintha bocsánatkérően sóhajtana: tőle ne várjanak többet, elfáradt. (Akár az író: leírja az utolsó mondatot, kiteszi a pontot, kicsit eltöpreng; aztán lefekszik, és a fal felé fordul. Pihenek egy cseppecskét, gondolja, de az is lehet, hogy nem kel fel többé.)

– Szép tőle – mondta egyszer a liftre a földszinten lakó fuvolaművész –, nem okoz felfordulást.

Már máskor is gyanítottam valamiféle finom érzékenységet, empátiát. Úgy tűnt, mintha kímélné a negyedik emeleti, babakocsit cipelő, szép, szőke orosz fiatalasszonyt és jókedvűen kurjongató, tejfel hajú csöppnyi lányát, Gvendolint. Arra is gondoltam, a harmadik emeleten lakó elegáns öreg hölgyre van tekintettel, a habos-csipkés blúzaira, a nyomában járó gyöngyvirágillatra, mely diszkréten megüli a liftben a levegőt. Esetleg a másodikon élő öregúrra van figyelemmel, aki egye gyakrabban fontolgatja, hogy botra – egy mutatós, elegáns botra – lesz szüksége, pedig néhány évvel ezelőtt még a gondolatra is tiltakozott volna! De már beállította az előszobába: olyan, mint amilyet hajdan a divatfik lóbáltak, hasonlít Chaplin sétapálcájára – nem rokkantságot jelez; egy ilyen kell is, nem is sétapálca láttán a fiatal nők nem adnák át neki szánakozva a troliban az ülőhelyet… Gondolhatott az ötödik emeleti keramikusnőre is; belát a műtermébe, amikor egy-egy pillanatra megnyílik az ajtaja; egyszer megcsúszott a lift előtt, s értékes csomagját – kiállításra vitte fura hasú kis vázáit – a magasba tartva védte, a lift pedig a nyitott ajtaján keresztül úgy ölelte magához, hogy a háta ugyan lila-zöld lett, de műtárgyai épségben elkerültek a kiállításra. (Arra az egyetlen, a vázán keletkezett finom repedésre viszont, amelyről csak ő, a lift tudott, szinte büszke volt: ezt a művészi többletet ő adta hozzá.)

Ám kedden reggel kibújt belőle a minden ok nélkül való gonoszság. Számomra, aki vettem finom rezzenéseit, érthetetlen volt, hiszen nem egy villogó szemű házmestert, egy pletykás öregasszonyt vagy zsebmetszőt, nem is borgőzös vízvezeték-szerelőt, postást vagy guberálót szállított; sőt még csak nem is felnőttet. Egy, még bűn nélküli cserfes kislány igyekezett volna iskolába.

A lift lefelé menet, a második és az első emelet közt megállt.

Az ajtót mozdítani se lehetett, de ez végső soron nem volt baj: a kislány nem zuhanhatott a liftaknába. Nóri kiabálására, dörömbölésére a félgyomrú, mindig barátságos szobafestő futott elő elsőnek, aztán az éjjeli műszakból éppen hazaérő ápolónő, majd Mónika, az úri prosti. Rohant Nóri anyukája is, arcáról csak úgy sebtében törülte le a pakolást, nyomában kocogott az öregúr, s az ablakokban, a körfolyosókon egymás után bukkantak elő a lakók.

Nóri a félhomályban riadtan kuksolt.

A lift csendben volt.

– Anyu, anyukám! Hol vagy? – kiáltott Nóri. – Segíts!

– Itt vagyok, kincsem! – mondta Nóri édesanyja, köntöse ujjával törülgetve a maszkmaradékot. – Nincs semmi baj! Mindjárt segítek!

Körülöttük záporozott a részvét és a tenni akarás.

– A földszinten kell megnyomni a piros gombot!

– Próbáld a legalsó gombot! Nem megy?

– Nyomd hosszan a nullát!

– Keresd meg a Stop gombot!

– Diktáld a liftkarbantartó telefonszámát! Megtalálod a falon, egészen magasan!

Csakhogy a beszűrődő halvány fényben Nóri alig látott valamit. Az összevissza nyomogatás meg nem segített, sőt – úgy tűnt – mintha mosolyt váltott volna ki a liftből.

Mintha figyelt volna, de nem moccant.

Nóri pityeregni kezdett.

– Angyalkám, ne sírj! Mindjárt jön a szerelő!

De ismerve a távolságot és a mérhetetlen közlekedési dugókat különösen ilyenkor reggel, tulajdonképpen ezt senki sem hitte.

– Félek…

– Nem eshet bajod, légy bátor! – És énekelni kezdett neki: Nem félünk a farkastól, farkastól…

Próbálták tartani Nóriban a lelket. Beszélgettek vele, a suliról kérdeztek, mi van a táskájában, ki a kedvenc tanítónője, vicces történetet meséltek, azzal vigasztalták, hogy ebben a kétmilliós városban még soha senki nem aludt liftben, hacsak éppen nem akart.

– És ha akart? Ki akart liftben aludni? – kérdezte Nóri.

Válaszként nagy gyorsan egy történetet kezdtek kerekíteni, de nem volt sikere, a vastag ajtón át nem lehetett minden szót hallani.

– Anyukám, pisilnem kell! Anyukám, szomjas vagyok! Anyukám, fáj a hasam! Anyukám, segíts! Megint félek! – kiabálta, majd csak nyöszörögte Nóri, egyre fáradtabban és egyre halkabban.

Elfogyott minden biztatás, történet, nem akadt több tanács, ötlet. Akinek dolga volt, elindult. A dán diák egy szőke mosollyal hellót intett, a plázacica munka előtt sietett még rendbe hozatni bikinivonalát, a félgyomrú szobafestőnek hiányzott a gyógyszere, az öreg hölgy feszélyezve érezte magát papucsban, köntösben, rendetlen frizurával, a piacozó kofa rohant a kosaraiért, az öregúr elindult kifliért, a takarítónő pedig felemelte a vödrét…

Itt csak a szerelő segíthet.

A Lift mintha mosolygott volna.

Mindenki elment. Csak Nóri anyukája maradt, meg az író.

– Bosszantó, hogy éppen Nórikával történik mindez – mondta az író. Majd arra gondolt: olyan ez a lift, mint egy kisgyerek, hol érzékeny, jóindulatú, hol meg – mint most is éppen – makacs, vásott, aki – ha tehetné – összemaszatolná a falat, földhöz vágná a vázát, felkenné ketchupöt az ajtófélfára, hogy tudtára adja a világnak, hogy létezik – nem a lift, hanem ő, a Lift –, s törődésre van szüksége.

A lift bűntudatos csendben, karjaiban a remegő kislánnyal, mintha hallgatta volna az író gondolatait.

A nyitott ablakon át kihallatszott a rádió és a szenzációnak számító hír: „…mától kezdve nemzetünk elsőrendű feladata nem a fegyverkezés, hanem egy új, egy mindennél erősebb hatalom, egy mindent átfogó kutatás lesz: a gondolat útján való irányítás. Ez tesz még nagyobbá bennünket!” – mondta érces hangján egy Elnök.

– Jé – hökkent meg az író. – Ez olyan lenne, mint a mese.

– Tévedsz – gondolt vissza neki a Lift. Ez az új valóság kezdete. De a labda nem nálatok van! Ma egy kis időre bár, de enyém volt az irányítás.

Nesztelenül elindult. A földszinten kinyitotta ajtót. Somolygott.

 

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...