Horgolt csipke

Horgolt csipke

Szerző: Lázár Tibor

  Csend fogadott, amikor a szobába léptem. Nagyanyám a nyitott szekrényajtó előtt ült, térdén a szétterített, emlékeimben is karácsonyi illatú csipketerítővel. Nem mosolyodott el, nem fogadott azzal: gyere már, hol vagy már, énekes kis madaram, lelkem, kincsem, gyöngyvirágom?! – ahogyan szokott, becéző szavai özönével. Olyan volt, mint egy szomorú szobor. 

  –  Nagymama! – rántottam meg a karját. – Megjöttem!

  Nagyanyám rám nézett, felém fordított tenyérrel megemelte a csipkét, melyen ekkor jól látszott, hogy megszakadt a cérnaszál. A madár lábán.

  A terítőt nagyanyám horgolta lány korában, tervezett virágot virágra, levelet levélre, madarat madárra. A finom, vékony cérnáért, az érzékeny horgolótűért maga utazott Szabadkára, s bár idős, beteg szülei mellett ritkán akadt pihenő ideje, megszállottan horgolt. Nem tudta, miért. Mintha valami nagyon fontos függne ettől a csipkétől. Ám mire elkészült a leheletfinom terítő, a legények bevonultak katonának, s négy karácsonykor egymás után a szekrény mélyére, a legfelső polcra, selyempapírba került.

  Attól kezdve azonban a csipketerítő része lett az életüknek. Karácsony előtt nagyanyám elővette, kimosta, kékítette, keményítette, vasalta, és szentestén madaraival, virágaival ott pompázott az ünnepi asztalon.

  December közepe volt, hideg, hó nélküli napok jártak. Karácsonyra készültünk. Nagyanyámnál aludtam, anyám elment az áfézsébe. Ezt a nőegyletet anyámnak apám tette kötelezővé, miután megjött az orosz fogságból, ahova a doni harcok idején került; különösen pedig a falusi községházán meg a topolyai belügyosztályon rövid ideig betöltött bizalmi munkája miatt. Anyám sokáig ellenállt. Csak amikor azt hitte, hogy engedékenységével megmentheti házasságát, kezdett járni nem nagy kedvvel ezekre a női összejövetelekre. Az ott kirótt, végső soron egyszerű, leginkább környezetszépítő meg munkaakciós feladatokat becsülettel elvégezte. Ebben benne volt az is, hogy szükségét érezte tartozni valahová. Az egyházhoz nem mehetett, apám megtiltotta. Ez állandó feszültséget okozott, sose lehetett tudni, mikor tör ki vihar, bár a felszín alatt más oka is volt. Anyám húsvétkor meg karácsonykor mégis elment a templomba, s vitt magával engem is, ami nem maradt titok.

  Nem is maradhatott.

  Apám munkahelyén, a községházán számon tartották, kinek milyen a kapcsolata az egyházzal. Nálam az iskolában is nagy volt az ellenőrzés, igazolatlant kapott, aki karácsonykor, húsvétkor, pünkösdkor otthon maradt. Az igazolatlan órák azt is jelentik – riogatott bennünket bennfentes apám –, hogy nem lesz kitűnő a magaviseleti jegy, bármilyen jól is fog az esze valakinek, és bármilyen szorgalmas is, nem lesz kitűnő a bizonyítványa. Ez meg majd később, a nyolcadik osztály után, középiskolába induláskor, ösztöndíjigénylésnél stb. jár következménnyel.

  Az ellenőrzés a tanítók, tanárok kötelessége volt. Egy részük azonban nem éppen lelkesen végezte a dolgát. Megint csak apámtól hallottam: a községházán szóba került, hogy nem volt „teljes” a lista. Ezért aztán nem más, mint az iskolaigazgató járta sorra az osztályokat, nyomatékul egy-egy ismeretlen férfi is kísérte. Otthon tudtam meg, hogy: X. elvtárs a népbizottságban dolgozik, Y. a pártbizottság tagja. Volt, hogy Topolyáról érkezett tanfelügyelő, ő írta össze a hiányozókat. Az ellenőrzés, különösen a „felszabadulás” utáni években nemcsak az iskolákra, hanem irodákra, munkahelyekre, sőt akár az otthonokra is kiterjedt. Az iskolaigazgató megbízottja karácsonykor vagy karácsony másnapján, mindenesetre még újév előtt betoppant a gyanús családokhoz, hogy lássa: áll-e a karácsonyfa már december 31-e előtt. A vallásos vagy hagyománytisztelő családok valóságos kis stratégiákat dolgoztak ki. A kaput állandóan zárva tartották, pedig az én szülőfalumban már száz évvel korábban és még hetven évvel később sem volt szokás nappal bezárni a kaput. De most zárva tartották. Csak a családtag, rokon, megbízható látogató ismerte az egyezményes jelet: két rövid, egy hosszú koppantás az oldalszoba utcára néző ablakán.

  Az iskolában közben megtanultuk, hogy nem a Jézuska hozza a karácsonyfát december 24-én, hanem a Télapó a fenyőfát december legvégén. A számomra korábbról ismerős dalokat, melyeket anyámtól, nagyanyámtól és a közben lakó gyerekektől tanultam, az iskolában új szöveggel töltötték fel. A karácsonyfa szót fenyőfával helyettesítettük, a Jézuskát Télapóval, jászolról, báránykáról, Józsefről, Máriáról és angyalokról nem esett szó. Az új eszme olyan erővel és olyan sietősen tört be a tantervekbe, hogy az már sokszor nevetséges és groteszk volt. A Hívja a nyúl zöld erdőbe a fiát kezdetű dalt már anyám is tanulta az iskolában. Mi Horváth tanító nénitől. Valaki azonban felfigyelt a benne rejlő ferde eszmeiségre, s egyik napról a másikra elvégezték a szellemi nagytakarítást. A dalt, ami korábban úgy hangzott:… Nem tied az, édes fiam, hozzá hát ne nyúlj! Ne menj oda, tudod, hogy ott a vadász az úr! – attól kezdve görcsbe ránduló nyelvvel úgy énekeltük: a vadász az őr – merthogy a szocializmusban nincsenek urak.  

  Karácsonykor legszívesebben nagyanyámmal mentem számomra a világ legszebb, legegyszerűbb templomába, a piros tornyú, fehér falú morovici református istenházába, ahol még egy kisgyermeket is elfog az áhítat. Nagyanyám az új hatalom kacifántjával – fenyőünnep, húsvét helyett május elseje meg Tito születésnapja – mit se törődött. A madaras csipketerítő felkerült az asztalra, a kis karácsonyfa ott állt már szentestén a tisztaszobában, alatta alma, dió és nagyszüleim apró ajándékai, amiket csak reggel volt szabad kibontani, és a vendégváró sütemények. Ez tovább rontotta apám és nagyszüleim amúgy is mindig feszült kapcsolatát. Ritkán találkoztak ugyan, ám nagyanyám mégis félt ütésre bármikor kész haragjától. De leginkább attól, hogy apám beváltja fenyegetését, s nem enged hozzájuk sem karácsonykor, sem máskor.

  Akkor, az elszakadt csipkeszál láttán rosszat sejtett.

  Szentestén nagyanyáméknál aludtam. Nagyanyám szeretett másnap idejében elindulni a templomba, jó helyre ülni, fájós hátát a pad támlájának támasztani. A zsúfolásig megtelt templomban a később érkezőknek már csak a támla nélküli pótpadokon jutott hely, s volt, akinek az se. Annak, hogy korán ültünk be a templomba, örültem, lehetett bámészkodni, ismerősöket felfedezni, integetni egymásnak. Kevés szép nap volt az életünkben; megmártóztam az ünnepi áhítatban. Elnézegettem a szemközti karzaton az orgonán játszó Facsar tanító bácsi hátát, hogyan hullámzik az egész ember, miközben tapossa a pedálokat, és számoltam, hányszor fordítja úgy a fejét, hogy megpillanthatom híres harcsabajuszának felét; figyeltem, hogyan nyomja a fújtatót a harangozó, s miképp cseréli a KIE egyik lánya a dicséret- vagy zsoltárszámot a karzaton lévő táblán. Jártam hittanra, vasárnapi iskolába, és örömmel fedeztem fel a sok ismerős éneket. A legszebb látvány mindig a pompás úrasztala és a szószék volt, amit hímzett, fehér, ünnepi terítővel takartak le, s a szószék tövében lévő kis külön padon a gyönyörű tiszteletes asszony. Ízléses kosztümjében, kalapjában elütött a fejkendős asszonyoktól, egyszerű eleganciájára istentisztelet közben is vissza-visszatért a csitri lányok tekintete.  

  A hírre, hogy anyám, nagyanyám karácsonykor vagy húsvétkor mégis elvitt a templomba, apám dühösen robogott haza. Járásáról – ahogy befordult az Órásköz sarkán – láttuk, hogy baj lesz. S valóban. Apám számon kért, tombolt, káromkodott: anyám maradi, buta, korlátolt; ilyen az egész családja. A papok szolgaságra nevelnek, nem érti, hogy ma már más a világ? Mit gondol, a sok partizán ezért áldozta életét? Azért szenvedte meg ő is az orosz fogságot? Semmi esze a jövő iránt?… Így akarja nevelni gyerekeket? Ha már olyan nagyon mehetnékje van valahová, mért nem megy inkább az áfézsébe? Ott legalább tanulhat valamit.

  Éktelen haragja, öblös hangja betöltötte a kis házat, visszhangzott tőle a szoba, a negyedik szomszédban is hallotta Kasza néni, s a kevés, többnyire ünneplőbe öltözött járókelő is tudomást szerezhetett apám karácsonnyal kapcsolatos nézetéről. (Későbbi válásuk idején is azzal mentegette magát elvtársai, ismerősei előtt, hogy asszonya korlátolt, maradi, vallásos szentfazék, noha anyám voltaképpen csak ünnepi templomba járó volt.)

  Talán hogy ellensúlyozza a megbillent családi békességet, amikor a sokadszor és mind hangosabban, mind nagyobb nyomatékkal került szóba a nőszervezet, anyám beadta a derekát.

  Engedelmes áfézsésnek bizonyult. Nyílt, közösséget kívánó lény volt, de ura mellett a csendes akaratnélküliség jutott neki osztályrészül. Apám még arról rendelkezett, hogy melyik barátnője jöhet a házba – lassan el is maradt mindenki, csak a szerdai piacra nem tudott utána nyúlni: ott találkozott velük. A nőegyletben tette, amit mondtak neki. Azt értette, hogy meg kellett néznie a moziban a Sztálini Ifjak című filmet – de szép is volt, az a sok zászló meg virág, minden csupa szín, s a fiatalok, mind egyszerre léptek, gyönyörűen tornáztak! –, az viszont már nem ment a fejébe, hogy miért tűntek el egyik napról a másikra a Sztálin-képek a községházáról, boltokból, kirakatokból, futballpályáról, s Sztálin apánk miért nevez bennünket az imperialisták láncos kutyájának. A politikai helyzet magyarázásából, melyet az áfézsében is gyorsan megejtettek, nem sokat fogott fel. De Titót istenítette. A miénk. Munkás volt. Közölünk való! Vasesztergályos! És micsoda hős! Mint a mesében!

  Április utolsó napján már új ünnepre készült. Feldíszítette a kaput orgona- és bodzaágakkal, s mások is – ahol iskolás gyerekek laktak – kicsinosították házuk elejét, felvirágozták a kaput, ablakpárkányt. Anyám május elsején felvette a legszebb, a kék bársony ruháját, és pár szál tulipánnal, gyöngyvirággal – mikor mi virágzott – a kezében, elment a szövetkezet elé, ahonnan a transzparens- és zászlóvivők után lépkedve zeneszóra vonultak a központba. S mikor a falu négy negyedéből a piactéren összeért az emberfolyam, meghallgatta az ünnepi beszédeket. Igaz, alig értett valamit belőle részint a recsegő, visszhangos hangszóró miatt, részint mert nem ismerte a lényétől idegen új szavakat, még kevésbé a jelentésüket: a testvériség-egység, az öntudatos munkásosztály, a kommunizmus győzelme és a szocializmus elsöprő ereje, imperializmus, kapitalizmus, osztályellenség. És nem értette a szónokok egy részének nyelvét sem. De ünnep volt, s ő ott volt, tapsolt, és ott voltak, bár nem értették, de tapsoltak, éljeneztek mások, ismerősei is sokan.

  Május 25-én is elment stafétavárásra, a dombtetőn lévő futballpályára, ahol Sztálini Ifjak mintájára készült ifjúságnapi tornaünnepélyen verte össze a tenyerét – bár Sztálin nevét ekkor már nem volt szabad emlegetni. Ide a nőegyleti kötelességtől függetlenül is elment volna, mert Titónak szólt, és mert az iskolások tornaünnepélyén mi, az öcsém meg én, szintén felvonultunk díszmenetben, és részt vettünk az ünnepi, ritmikus tornán. Egyszerre lépett a fehér felsőt és sötétkék nadrágot, szoknyát viselő diákok csapata – az egységet bizonyítandó – nyolcas sorban, négy fiú, négy lány, egyszerre tárta szét a karját, nyitotta a sort, lendítette karját magasba, s hajlott jobbra-balra az Érik a, hajlik a búzakalász-ra. Tornatárunk meleg baritonja betöltötte az egész futballpályát. A heteken át tartó sok próba után szépre sikeredett a bemutató, mi, a hetedikesek és nyolcadikosok voltunk mindig az utolsó műsorszám, a fellépés koronája, tanárunk, iskolánk büszkesége. Nagy taps fogadott és kísért le bennünket, s ebben benne volt

anyám – ezúttal lelkes – tapsa is. 

Horgolt csipke
Lázár Tibor festménye
Horgolt csipke
Lázár Tibor festménye
Horgolt csipke
Lázár Tibor festménye

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...