Melyiket a kilenc közül

Melyiket a kilenc közül

Szerző: Skrabány Viktor (Fotó: Molnár Edvárd)

 

Élt egyszer egy szegény csizmadia itt ebben a nagy Pestvárosban, aki semmiképpen sem tudott a mesterségéből meggazdagodni.

  Nem azért, mintha az emberek összebeszéltek volna, hogy ezentúl ne viseljenek csizmát, nem is azért, mintha a magisztrátus megparancsolta volna, hogy ezentúl a csizmákat fele áron kell adni, munkát is jót csinált a jámbor, maguk a vevők panaszolkodtak, hogy nem bírják elszaggatni, amit ő egyszer megvarr: volt is dolgoztatója elég, fizettek is becsülettel, egy sem szökött meg kifizetetlen árjegyzékkel, és János gazda mégismégisnem tudott zöldágra jutni, ahogy németül mondják, sőt nemnéha közel volt hozzá, hogy akármiféle száraz ágat jónak találjon arra, hogy onnan nézegessen le. – Hanem persze ez csak szóbeszéd volt nála; János gazda igaz keresztyén ember volt, s keresztyén ember nem akasztja fel magát, akármilyen szorongatott állapotban legyen is.

  Azért nem tudott tudniillik semmi gazdagságra jutni János mester, mert másfelől az Isten olyan különösen megáldotta, hogy minden esztendőben rendszerint született neki egy gyermeke, hol egy fiú, hogy egy leány, és az olyan egészséges volt, mint a makk.

  – Ó, én uram Istenem! – sóhajtozék gyakran János mester minden újabb számnál, amint lőn hat, lőn hét, lőn nyolc; mikor lesz már e hosszú sor után punktum? Egyszer azután eljöve a kilencedik; az asszony meghalt, és azután ott volt a punktum.

  János mester egyedül maradt a kilenc gyermekkel a világon.

  – Hej, sok van azzal mondva.

  Kettő, három már iskolába járt, egyet, kettőt járni kellett tanítani, másikat ölben hordozni, kit etetni, kinek pépet főzni; emezt öltöztetni, amazt megmosdatni és valamennyire keresni! Bizony édes atyámfiai, ez nem csekély hivatal: próbálja csak meg valaki.

  Mikor cipőt kellett szabni, egyszerre kilenc cipő! mikor kenyeret kellett szelni, egyszerre kilenc karéj! mikor ágyat kellett vetni, egyszerre az ajtótól az ablakig az egész szoba ágy, tömve, dugva apróbb, nagyobb, szöszke, barna, emberforma fejekkel!

  – Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; – sóhajtozék magában elégszer a jámbor kézműves, mikor éjfélen is túl ott ütötte a mustával a talpat a tőkénél, hogy ennyi lélek testét táplálhassa, s hurítgatta hol egyiket, hol másikat, a ki álmában rosszul viselte magát. Kilenc biz ez, egész kerek kilences szám. No de hála érte az úristennek, még nincsen ok a panaszra; mind a kilenc egészséges, erkölcsű, szép is, is, épkézlábbal és gyomorral megáldva; s inkább kilenc darab kenyér, mint egy orvosságos üveg, inkább kilenc ágy egymás mellett, mint egy koporsó közötte; az úr Isten őrizzen meg tőle minden érzékeny apát, anyát, még akinek nyolc marad is, ha egyet elvesznek belőle.

  Nem is volt János mester gyermekeinek semmiféle szándékuk a meghalásra; az már el volt végeztetve, hogy ők mind a kilencen keresztül dolgozzák magukat az életen, s nem engedik át helyüket senkinek; nem ártott azoknak sem az eső, sem a , sem a száraz kenyér.

  Egy karácsonyestén János mester későn tért haza a nagy szaladgálásból, mindenféle kész munkákat vitt haza, kevés pénzecskét szedett be; ami ismét a mesterségéhez, meg a napi szükségek fedezésére kellett. Hazafelé futtában minden utcaszegleten látott aranyos, ezüstös báránykákkal, cukorbabákkal rakott asztalokat, amiket jámbor kofák árulgatnak olyan gyermekek számára, akik magukat jól viselik; meg is kérdik elébb, hogy a rossz gyermekeknek ne adjanak el belőle; János mester egy-egy helyen meg is állt: talán venni kellene belőle? micsoda? mind a kilencnek? Az sok volna. Egynek vegyen? Hogy a többi azután irigykedjék . Nem; majd ad ő nekik más karácsonyi ajándékot, szépet is, jót is, ami el sem törik, el sem kopik, s aminek valamennyi örülhet, mégsem veheti el a másiktól.

  – No gyerekek: egy, kettő, három, négy; mind itt vagytok, – szólt, haza érkezve kilencfejű családja körébe. – Tudjátok-e azt, hogy ma van karácsonyestéje? Ünnep ám ez. Nagyon örvendetes ünnep. Ma este nem dolgozunk semmit, hanem örülünk valamennyien.

  A gyerekek úgy örültek annak, hogy ma örülni kell, majd felvették a házat.

  – Megálljatok csak, hát még ha megtanítalak benneteket arra a nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket tudok ám; erre a napra tartogattam, karácsonyi ajándéknak!

  Az apróságok nagy zsivajjal kapaszkodtak apjuk ölébe, nyakába; majd lehúzták azért a szép énekért.

  – No! mit mondtam! Ha jól viselitek magatokat. Aztán szépen sorba kell állni. Így ni, amelyik nagyobb, előbbre, amelyik kisebb, hátrább.

  Úgy szépen sorba állította őket, mint az orgonasípokat. A két legkisebb az apa térdére és karjára jutott.

  – Már most csendesség! Majd én előbb elénekelem: ti pedig majd aztán utánam.

  Azzal komoly áhitatos képpel, levéve zöld sipkáját fejéről, elkezdé János mester azt a szép hangzatos éneket, ami így kezdődik:

  „Krisztus urunknak áldott születésén…”

  A nagyobb fiúk és leánykák az első hallásra megtanulták a dallamot, több baj volt a kisebbekkel, azok mindig félrevitték a dalt, s ki-kimentek a taktusból, végre mindnyájan tudták azt, s az volt aztán a nagy öröm, mikor mind a kilenc egyszerre vékonyan és vékonyabban zengedezé azt a szép dalt, amit maguk az angyalok énekeltek azon az emlékezetes éjszakán, s talán még most is énekelnek, amidőn ilyen szép kilenc ártatlan lélek őszinte örömének harmóniás hangja kéri onnan felülről a visszhangot tőlük?

  Bizonyára a gyermekek énekének örülnek ott fenn a mennyben.

  Hanem annál kevésbé örülnek odafenn az első emeleten. Ott egy gazdag nőtelen úr lakik, egymaga kilenc szobában: egyikben ül, a másikban alszik, a harmadikban pipázik, a negyedikben ebédel; ki tudná, mire használja a többit?

  Ennek sem felesége, sem gyermeke, hanem van annyi pénze, hogy maga sem tudja, mennyi?

  Ez a gazdag úr éppen nyolcadik szobájában ült ez este, és azon gondolkozott, hogy miért nincs az ételnek íze? miért nincs a hirlapokban semmi érdekes? miért nincs e nagy szobákban elég levegő? miért nincs a ruganyos ágyban csendes álom? amidőn János mester földszinti szobájából elkezdett elébb lassan, aztán mindig erősebben hangzani föl hozzá ama vidámságra ösztönző ének.

  Eleinte nem akart ügyelni, hogy majd vége szakad, hanem a mikor már tizedszer is újra kezdték, nem állhatta tovább a dolgot.

  Összemorzsolta kialudt szivarát, s lement maga hálókabátban a csizmadia szállására.

  Éppen végezték azok a verset, amint benyitott hozzájok, s János mester egész tisztelettel kelt fel a nagy úr előtt háromlábú székéről.

  – Kend János mester a csizmadia, ugye? – kérdé tőle a gazdag úr.

  – Igenis szolgálatjára, nagyságos uram, parancsol egy pár fénymázas topánkát?

  – Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek.

  – Van biz, nagyságos uram, kicsiny is, nagy is. Sok száj, mikor evésre kerül a dolog.

  – Még több száj, mikor énekelnek. Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré akarom tenni. Adjon nekem egyet ide a gyermekei közől, én azt fiammá fogadom, felneveltetem, eljár velem utazni külföldre, lesz belőle úr, a többieket is segítheti.

  János mester szörnyű szemeket meresztett erre a mondásra; nagy szó volt az! egy gyermeket úrrá tenni. Kinek ne ütne ez szeget a fejébe?

  – Hogyne adná? Persze, hogy odaadja! hiszen az nagy szerencse.

  – No válasszon kend közőlök hamar egyet; aztán menjünk. – János mester hozzáfogott a választáshoz:

  – Ez a Sándorka. No ezt nem adom. Ez jól tanul; ebből papnak kell lenni; a második: ez leány, leány nem kell a nagyságos úrnak; a Ferencke: ez már segít nekem a mesterségben, enélkül nem lehetek el; a Jánoska: lám, lám, ez meg a nevemre van keresztelve, nem adhatom oda; a kis Józsi: ez meg egészen az anyja formája, mintha csak őtet látnám, ez ne lenne többet a háznál? No most megint leány következik, ez semmi; azután itt van a Palika. Ez volt az anyjának legkedvesebbje; ó, szegény asszony, megfordulna a koporsójában, ha ezt idegennek adnám; no ez a kettő meg még nagyon kicsiny, mit csinálna velök a nagyságos úr?

  Úgy járt, hogy már a végére ért, még sem tudott választani. Azután alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a vége, hogy ő bizony nem tudja melyiket adja oda, mert ő valamennyit szereti.

  – No porontyok! válasszatok magatok; melyitek akar elmenni, nagy úr lenni, kocsiban járni? szóljatok no; álljon elő, aki akar.

  A szegény csizmadia majd elfakadt már sírva, ahogy ezt mondta; a gyerekek azonban e biztatás alatt apródonkint mind a háta mögé huzódtak; ki kezét, ki lábát, ki bőrkötényét fogta meg apjának, úgy kapaszkodott bele, s bujt a nagy úr elől.

  Utoljára János mester nem állhatta tovább, odaborult közéjök, átnyalábolta valamennyit, s elkezdett a fejükre sírni, azok pedig vele együtt.

  – Nem lehet, nagyságos uram, nem lehet. Kérjen tőlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom senkinek, ha már az úr Isten nekem adta őket.

  A gazdag úr azt mondta , hogy ő lássa, hanem hát legalább annyit tegyen meg a kedvéért, hogy ne énekeljen többet gyermekeivel ide alant, s fogadjon el tőle ezer pengőt ezért az áldozatért.

  János mester soha még csak kimondva sem hallotta ezt a szótezer pengő”, és most a markába nyomva érzé.

  A nagyságos úr megint felment a szobájába unatkozni, János mester pedig nagyot bámult azon az ismeretlen alakú ezer forintos banknótán, s azután elcsukta azt félelmesen ládájába, a kulcsot zsebébe tette és elhallgatott.

  Hallgatott az apróság is. Nem volt szabad énekelni.

  A nagyobb gyerekek mogorván kuporodtak le a székre, a kisebbeket csitítgatva, hogy nem szabad énekelni; a nagy úr odafenn meghallja.

  Maga János mester hallgatva járt fel s alá a szobában, s gorombán kergette el magától azt a kis porontyot, aki feleségének kedvence volt, mikor odament hozzá, s arra kérte, hogy tanítsa meg őt újra a szép énekre, mert már elfelejtette.

  – Nem szabad énekelni.

  Azután leült duzzogva a tőkéhez, elkezdett buzgón szabdalni; addig faragott, addig szabdalt, míg egyszer azon vette észre magát, hogy maga is el kezd dudolni: „Krisztus urunknak áldott születésén”.

  Először a szájára ütött, hanem azután megharagudott, nagyot ütött a mustával a tőkére, kirugta maga alól a széket; kinyitotta a ládát, kivette az ezer forintost, s futott fel az emeletre a nagyságos úrhoz.

  – Nagyságos uram! instálom alássan, vegye vissza a pénzt, hadd ne legyen enyim, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert az több ezer forintnál.

  Azzal letette az asztalra a bankót s nyargalt vissza az övéihez, sorba csókolta valamennyit, sorba állítá orgonasíp gyanánt, közéjük ült alacsony székére, s rákezdék tiszta szívből újra:

  „Krisztus urunknak áldott születésén.”

  S olyan-olyan kedvük volt, mintha övék volna az a nagy ház. Akié pedig volt az a nagy ház, nagy egyedül járt kilenc szobáján keresztül, s gondolkozott magában, hogy vajon mi örülni valót talál más ember ebben a nagy unalmas világban.

(1856)                                                                                                                                                                     Forrás: mek.oszk.hu

 

 

 

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...