Az utolsó írástudatlan átka

Az utolsó írástudatlan átka

Szerző: Butterer Kiss Márta: Nap és hold között

Fordította Serfőző Réka

 A kórházhoz vezető utcákon gyűltünk össze. Azok, akik nem tudtak eljönni, vagy messze éltek, kávézókból és bárokból nézték az élő közvetítést. Hatalmas kivetítőket állítottak fel a kórház közelében, de azon kevesek, akik elég vakmerőek voltak, és előrenyomultak a tömegben, a legjobb kilátást szerezték meg a szerény, délnyugatra néző ablakra az ötödik emeleten, amely mögött a nyolcvanpár éves idős hölgy feküdt kritikus állapotban.

  Ő volt a legutolsó írástudatlan ember az országban, ez a vén satrafa, aki megtagadta magától az oktatást. Mi az utcákon ünnepeltük, hogy végre teljesen vagy szinte teljesen írástudó országgá váltunk. A hírek korán reggel érkeztek, miszerint mentőautón szállították kórházba. Ez nem először fordult elő, és ez most nem is szóbeszéd volt. Körülbelül egy órával később egy neves orvosokból álló csapat megerősítette, hogy a sebesülése végzetes, és a beteg még napnyugta előtt kileheli a lelkét. Külföldi méltóságokat hívtak, hogy tanúi legyenek a történéseknek, és gratuláljanak büszke hazánknak ezért a csúcsteljesítményért.

  Aztán néhány euforikus pillanat után az orvosi csapat vezetője, egy tekintélyes agysebész jelent meg a képernyőn, hogy értesítsen minket, a páciens agyfunkciói egy fertőzés miatt leálltak, és – mindenki legnagyobb bosszúságára – kómába esett. Azonnal hozzátette, mintha csak a gondolatainkban olvasott volna, hogy ez az állapot napokig, évekig vagy akár hosszabb ideig is elhúzódhat.

Az utolsó írástudatlan átka
Szerző : Butterer Kiss Márta: Tájak tarisznyája

  A jelenlévőkön úrrá lett a megdöbbenés. Hogy tud pont ezen a kritikus ponton cserben hagyni minket a Tudomány? Aztán megjelent egy filozófus a tévében. Mivel az agy volt a tanulásért és tudásért felelős szerv, amellett érvelt, hogy ha a nő agyhalott, országunkat így is megilleti a cím. A külföldi méltóságok ezzel nem értettek egyet, azt állítva, hogy amíg a légzőszervrendszer és a keringés működik, a beteg még mindig életben van.

  Csalódásként éltük meg a híreket. De elfoglalt emberekként hamar belefeledkeztünk mindennapos teendőinkbe. A nőről is megfeledkeztünk volna, hacsak nem érkeznek egy héttel később friss hírek a kórházból. Egy páciens meghalt operáció közben, amelyet ugyanaz az agysebész végzett. Persze emberek máskor is meghaltak operáció közben, ez köztudott. Csakhogy ez alkalommal valami másról volt szó. A szemtanúk szerint műtét közben az orvos keze remegni kezdett, a szeme megdermedt a megdöbbenéstől, mintha az lett volna az első alkalom, hogy felnyitott koponyát lát. Egy nővér arról számolt be, hogy úgy nézett ki, mint egy utcáról véletlenszerűen összeszedett járókelő, akit azzal az utasítással taszítottak be a műtőbe, hogy távolítson el egy agyat. A sebész felmondott, a botrány pedig csupán pár óráig maradt napirenden, mielőtt beárnyékolta volna egy másik. A szomszédos épületben, ahol egy jól ismert jogi iroda működött, a jogászok halandzsanyelven kezdtek el beszélni. Azok, akik eddig nagy szakértelemmel mentették meg klienseiket a börtönbüntetéstől és a tartásdíjtól, most zavarosan és céltalanul lapozták fel a ronda és vaskos jogi könyveket, nem tudva, mit is kellene keresniük.

  Szárnya kapott a pletyka, miszerint a levegőben egy fertőző vírus kering, amely – természetesen – a kórház ötödik emeletének délnyugati szobájából indult. Egyesek azt állították, az idős nő átka volt, az ő bosszúja a nemzeten, amely a halálát kívánta. A tudósok ezzel nem értettek egyet. Semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá a történetet, és ok-okozati viszony sem állt fenn közöttük. Mivel semmilyen bűncselekmény nem történt, nem is tehettek semmit. A járvány – akár a vírusé, akár az átoké – hamar megfertőzte a populáció nagy részét. Sokan közülünk elvesztették állásukat, mivel már nem voltak tudásuk és képességeik birtokában, amelyek arra kellettek volna, hogy elvégezzék feladataikat. Az emberek kerülni kezdték a kevésbé iskolázottakat. A szülők elfordultak gyermekeiktől. A férjek a feleségüktől, a feleségek pedig férjüktől.

  A kómás nővel szembeni ellenszenv egyre csak fokozódott. Nem csupán azt sikerült megakadályoznia, hogy az első írástudó nemzetté váljunk, hanem még magával is rántott minket a tudatlanság sötét útvesztőjébe. A fenyegetések egyre csak gyűltek. Az emberek követelték, hogy kapcsolják le a gépekről. Ez persze az emberi jogi szervezet beavatkozását eredményezte. A rendőrség körültekintően őrizte a kórházat, habár néhány hetente új egységeket kellett kiküldeni, mivel az átok vagy vírus nem válogatott az áldozatok közül, mindenkit egyenlő módon fosztott meg tanult képességeitől. A nővérek folyamatosan ellenőrizték a beteget, megbizonyosodva róla, hogy lélegzik, és elég sóoldat és tápanyag jut a szervezetébe. Fürdették, kicserélték az ágyneműjét és a hálóingét. Mindezt persze kényszeredetten, vonakodva tették.

  A gyárak és irodák folyamatosan zártak be, és küldték haza a frissen tudatlanná vált alkalmazottaikat. Még a legalapvetőbb szükségleteink kielégítésében is külföldi segítségre szorultunk. A nyelvünk volt az utolsó mentsvárunk. Instrukciókat jegyeztünk le, amelyeket féltünk elfelejteni: mit ehetünk, mit nem, hogyan tartsuk melegen magunkat, hogyan cseréljük ki az autó kerekét, hogyan mossunk fogat.

 Egészen addig tengettük így napjainkat, mígnem néhány külföldi előkelőséget az írástudatlanság kezdeti tüneteivel diagnosztizáltak. Karanténba helyezték őket. Ennek következményeként az országok egymás után vonták meg tőlünk a segítséget. Ezután a szomszédos országok zárták le a határaikat. Amikor néhányan megpróbáltunk átszökni a határon, falakat kezdtek emelni kis nemzetünk ellen. Az emberi jogi szervezet hiányában a nővérek nem voltak hajlandók gondoskodni az idős nőről, a rendőrség pedig azzal fenyegetőzött, hogy ők is megvonják az őrizetet. Minket többé már nem érdekelt.

  Ez persze hazugság volt. Igenis érdekelt, titkon abban reménykedtünk, hogy keresztülviszik a tervüket. Amikor pedig megteszik, és végre magára hagyják a saját ürülékében fekve, mi majd az elhagyatott kórház köré gyűlünk. Ott majd félszegen félretekintünk, soha nem egyenesen őrá, mintha ezzel meg tudnánk menekülni az átkától. Abban reménykedtünk, hogy a potenciális halálával visszatérne a műveltségünk.

  De nem így történt.

  Diszlexiássá és írásképtelenné váltunk. Nem tudtuk elolvasni a szavakat, és betűzni sem tudtuk őket. Először a kezdeti, megcsonkít és groteszk szavakkal kezdődött, de pár héttel később már elérte az agy, eső és szeretet szavainkat is.

  A közülünk való legjobb felfogásúak, akik még képesek voltak olvasni és írni, összegyűltek. Világossá vált, hogy napjaink, legalábbis az intellektusunk napjai meg vannak számlálva. Úgy határoztunk, hogy dokumentáljuk tapasztalatainkat az utókor számára. Egy kerek asztal köré ültünk, és megírtuk ezt a kéziratot, amelynek első vázlata helytelen szavak és hiányos, idomtalan mondatok ötvözete volt. Ezt aztán körbeadogattuk és szerkesztgettük, a tekintetünk pedig minden egyes körrel egyre üresebbé vált, mígnem már azt sem tudtuk, mit nem tudunk.

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...