Az utolsó írástudatlan átka

Az utolsó írástudatlan átka

Szerző: Butterer Kiss Márta: Nap és hold között

Fordította Serfőző Réka

 A kórházhoz vezető utcákon gyűltünk össze. Azok, akik nem tudtak eljönni, vagy messze éltek, kávézókból és bárokból nézték az élő közvetítést. Hatalmas kivetítőket állítottak fel a kórház közelében, de azon kevesek, akik elég vakmerőek voltak, és előrenyomultak a tömegben, a legjobb kilátást szerezték meg a szerény, délnyugatra néző ablakra az ötödik emeleten, amely mögött a nyolcvanpár éves idős hölgy feküdt kritikus állapotban.

  Ő volt a legutolsó írástudatlan ember az országban, ez a vén satrafa, aki megtagadta magától az oktatást. Mi az utcákon ünnepeltük, hogy végre teljesen vagy szinte teljesen írástudó országgá váltunk. A hírek korán reggel érkeztek, miszerint mentőautón szállították kórházba. Ez nem először fordult elő, és ez most nem is szóbeszéd volt. Körülbelül egy órával később egy neves orvosokból álló csapat megerősítette, hogy a sebesülése végzetes, és a beteg még napnyugta előtt kileheli a lelkét. Külföldi méltóságokat hívtak, hogy tanúi legyenek a történéseknek, és gratuláljanak büszke hazánknak ezért a csúcsteljesítményért.

  Aztán néhány euforikus pillanat után az orvosi csapat vezetője, egy tekintélyes agysebész jelent meg a képernyőn, hogy értesítsen minket, a páciens agyfunkciói egy fertőzés miatt leálltak, és – mindenki legnagyobb bosszúságára – kómába esett. Azonnal hozzátette, mintha csak a gondolatainkban olvasott volna, hogy ez az állapot napokig, évekig vagy akár hosszabb ideig is elhúzódhat.

Az utolsó írástudatlan átka
Szerző : Butterer Kiss Márta: Tájak tarisznyája

  A jelenlévőkön úrrá lett a megdöbbenés. Hogy tud pont ezen a kritikus ponton cserben hagyni minket a Tudomány? Aztán megjelent egy filozófus a tévében. Mivel az agy volt a tanulásért és tudásért felelős szerv, amellett érvelt, hogy ha a nő agyhalott, országunkat így is megilleti a cím. A külföldi méltóságok ezzel nem értettek egyet, azt állítva, hogy amíg a légzőszervrendszer és a keringés működik, a beteg még mindig életben van.

  Csalódásként éltük meg a híreket. De elfoglalt emberekként hamar belefeledkeztünk mindennapos teendőinkbe. A nőről is megfeledkeztünk volna, hacsak nem érkeznek egy héttel később friss hírek a kórházból. Egy páciens meghalt operáció közben, amelyet ugyanaz az agysebész végzett. Persze emberek máskor is meghaltak operáció közben, ez köztudott. Csakhogy ez alkalommal valami másról volt szó. A szemtanúk szerint műtét közben az orvos keze remegni kezdett, a szeme megdermedt a megdöbbenéstől, mintha az lett volna az első alkalom, hogy felnyitott koponyát lát. Egy nővér arról számolt be, hogy úgy nézett ki, mint egy utcáról véletlenszerűen összeszedett járókelő, akit azzal az utasítással taszítottak be a műtőbe, hogy távolítson el egy agyat. A sebész felmondott, a botrány pedig csupán pár óráig maradt napirenden, mielőtt beárnyékolta volna egy másik. A szomszédos épületben, ahol egy jól ismert jogi iroda működött, a jogászok halandzsanyelven kezdtek el beszélni. Azok, akik eddig nagy szakértelemmel mentették meg klienseiket a börtönbüntetéstől és a tartásdíjtól, most zavarosan és céltalanul lapozták fel a ronda és vaskos jogi könyveket, nem tudva, mit is kellene keresniük.

  Szárnya kapott a pletyka, miszerint a levegőben egy fertőző vírus kering, amely – természetesen – a kórház ötödik emeletének délnyugati szobájából indult. Egyesek azt állították, az idős nő átka volt, az ő bosszúja a nemzeten, amely a halálát kívánta. A tudósok ezzel nem értettek egyet. Semmilyen bizonyíték nem támasztotta alá a történetet, és ok-okozati viszony sem állt fenn közöttük. Mivel semmilyen bűncselekmény nem történt, nem is tehettek semmit. A járvány – akár a vírusé, akár az átoké – hamar megfertőzte a populáció nagy részét. Sokan közülünk elvesztették állásukat, mivel már nem voltak tudásuk és képességeik birtokában, amelyek arra kellettek volna, hogy elvégezzék feladataikat. Az emberek kerülni kezdték a kevésbé iskolázottakat. A szülők elfordultak gyermekeiktől. A férjek a feleségüktől, a feleségek pedig férjüktől.

  A kómás nővel szembeni ellenszenv egyre csak fokozódott. Nem csupán azt sikerült megakadályoznia, hogy az első írástudó nemzetté váljunk, hanem még magával is rántott minket a tudatlanság sötét útvesztőjébe. A fenyegetések egyre csak gyűltek. Az emberek követelték, hogy kapcsolják le a gépekről. Ez persze az emberi jogi szervezet beavatkozását eredményezte. A rendőrség körültekintően őrizte a kórházat, habár néhány hetente új egységeket kellett kiküldeni, mivel az átok vagy vírus nem válogatott az áldozatok közül, mindenkit egyenlő módon fosztott meg tanult képességeitől. A nővérek folyamatosan ellenőrizték a beteget, megbizonyosodva róla, hogy lélegzik, és elég sóoldat és tápanyag jut a szervezetébe. Fürdették, kicserélték az ágyneműjét és a hálóingét. Mindezt persze kényszeredetten, vonakodva tették.

  A gyárak és irodák folyamatosan zártak be, és küldték haza a frissen tudatlanná vált alkalmazottaikat. Még a legalapvetőbb szükségleteink kielégítésében is külföldi segítségre szorultunk. A nyelvünk volt az utolsó mentsvárunk. Instrukciókat jegyeztünk le, amelyeket féltünk elfelejteni: mit ehetünk, mit nem, hogyan tartsuk melegen magunkat, hogyan cseréljük ki az autó kerekét, hogyan mossunk fogat.

 Egészen addig tengettük így napjainkat, mígnem néhány külföldi előkelőséget az írástudatlanság kezdeti tüneteivel diagnosztizáltak. Karanténba helyezték őket. Ennek következményeként az országok egymás után vonták meg tőlünk a segítséget. Ezután a szomszédos országok zárták le a határaikat. Amikor néhányan megpróbáltunk átszökni a határon, falakat kezdtek emelni kis nemzetünk ellen. Az emberi jogi szervezet hiányában a nővérek nem voltak hajlandók gondoskodni az idős nőről, a rendőrség pedig azzal fenyegetőzött, hogy ők is megvonják az őrizetet. Minket többé már nem érdekelt.

  Ez persze hazugság volt. Igenis érdekelt, titkon abban reménykedtünk, hogy keresztülviszik a tervüket. Amikor pedig megteszik, és végre magára hagyják a saját ürülékében fekve, mi majd az elhagyatott kórház köré gyűlünk. Ott majd félszegen félretekintünk, soha nem egyenesen őrá, mintha ezzel meg tudnánk menekülni az átkától. Abban reménykedtünk, hogy a potenciális halálával visszatérne a műveltségünk.

  De nem így történt.

  Diszlexiássá és írásképtelenné váltunk. Nem tudtuk elolvasni a szavakat, és betűzni sem tudtuk őket. Először a kezdeti, megcsonkít és groteszk szavakkal kezdődött, de pár héttel később már elérte az agy, eső és szeretet szavainkat is.

  A közülünk való legjobb felfogásúak, akik még képesek voltak olvasni és írni, összegyűltek. Világossá vált, hogy napjaink, legalábbis az intellektusunk napjai meg vannak számlálva. Úgy határoztunk, hogy dokumentáljuk tapasztalatainkat az utókor számára. Egy kerek asztal köré ültünk, és megírtuk ezt a kéziratot, amelynek első vázlata helytelen szavak és hiányos, idomtalan mondatok ötvözete volt. Ezt aztán körbeadogattuk és szerkesztgettük, a tekintetünk pedig minden egyes körrel egyre üresebbé vált, mígnem már azt sem tudtuk, mit nem tudunk.

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...