A názáreti prédikátor megfeszítése utáni estén egy katona jelentkezett kihallgatásra a helytartónál. A délután kitört vihar addigra már elmúlt, de furcsa fülledtség maradt utána, ami még kínzóbbá tette Poncius Pilátusnak, Júdea prefektusának legendásan közismert fejfájását. Nem is vesződött volna ezzel az üggyel, ha a vallási elöljáróság nem nyújtja be a följelentést. Bosszantotta, hogy a zsidók még mindig követelőznek, pedig akkor is az ő kérésük szerint cselekedett, amikor keresztre küldte azt a csavargót. Azt hitte, lezárta ezt az ügyet, és most kiderült, hogy mégsem.
A bejelentés, miszerint a megfeszítésre kijelölt szakasz csupán három szöget használt az előírt négy helyett, hivatalosan Kajafástól érkezett, de Pilátus tudta, hogy mint minden római gondolkodással fölfoghatatlan és értelmezhetetlen ügyben, most is a főpap apósa, Annás állhat a háttérben. Lehet, hogy a hiányzó negyedik szögnek valamilyen vallási jelentősége van. Ezt kellett most kiderítenie.
A centurio előírásszerűen tisztelgett, majd megállt a helytartó székétől tizenkét láb távolságra meghúzott vonalnál. Magas, szikár, veteránkorú katona volt, már az is megérdemelt volna néhány keresztkérdést, miért aktív még így negyvenvalahány évesen is, ahelyett hogy a zsoldjából vett birtokát művelné valahol Itáliában. A helytartó nem emlékezett, hogy korábban valaha is látta volna.
– Mióta szolgál itt, Jeruzsálemben, katona? – kezdte a kihallgatást a szokásos formaságokkal.
– Két hete, uram. Dalmáciából helyeztek ide – mondta a centurio rezzenéstelen arccal, valahová Pilátus mögé, az aranyhímzéssel díszített kárpitra nézve.
– Miért kérette magát éppen erre a Jupiter háta mögötti vidékre?
– Nem kérettem, uram, áthelyeztek.
– Megtudhatnám, mi volt ennek az oka?
– A hivatalos indok szerint az illír lakosság körében elkövetett fölösleges túlkapások, amelyek fokozhatták az amúgy is lázadásközeli helyzetet.
– Vagyis kedvtelésből ölt asszonyokat meg gyerekeket.
A centurio nem válaszolt, de sebhelyekkel borított arcán mintha megrándult volna egy izom.
– Ha fiatalabb lenne, azt mondanám, ezzel a képességével még sokra viheti, de nem érdekel sem a jövője, sem a múltja. Csak arra vagyok kíváncsi, tudja-e, miért van itt.
– Jelentenem kell a délutáni kivégzésről.
– Nem – intett Pilátus bágyadtan. – Az már megtörtént. A negyedik szögről jelentsen, arról a hiányzóról.
A centurio elsápadt és egy szárazat nyelt. A szája résnyire kinyílt, mintha megakadt volna valami a torkán, és az addigi délceg tartása egy kicsit megroggyant, de ezt a fejfájós helytartó szerencsére nem vette észre.
– Bejelentést kaptam, hogy a megfeszítést végző különítmény az előírt négy szög helyett a prédikátornál csak hármat használt el, mert az elítélt két lábfejét egymásra téve, mind a kettőt átütve szögezte rá a keresztre. Ez részint szabályellenes, részint pedig sikkasztás. Hadd halljam: hol az a negyedik szög?
– A negyedik, a szög… – kezdte a katona, de rögtön elakadt.
– Ne rabolja az időmet, mert maga is úgy végzi, mint az a csavargó! – emelte föl a hangját a helytartó. – Adja elő a szöget, és megússza néhány nap elzárással!
– Hatalmasságod előtt bizonyára ismert, hogy keresztre feszítéskor a fiúk spórolni szoktak a szögekkel – emberelte meg magát a centurio, mint aki elhatározta, hogy minden mindegy alapon vallomást tesz. – Az ilyen művelethez előírás szerint négy szög jár, de köztudott, hogy a kivégzést hárommal is meg lehet oldani.
– Igen, tudom! – legyintett Pilátus ingerülten. – A vas drága, ezért a legénység megpróbál egy kis mellékeshez jutni. Szemet is hunynék fölötte, de magát a zsidók jelentették föl. Nekik hiányzik az a szög, nem énnekem.
– Engedelmével, hatalmasság, elmondom, mi történt ma délután a Koponyák hegyén! – emelte föl a pillantását a katona. Olyan átható tekintettel nézett a helytartó szemébe, hogy az szinte beleborzongott. Egy pillanatra még a fejfájásáról is elfeledkezett. De csak egy pillanatra.
– Miért gondolja, hogy kíváncsi vagyok rá? – kérdezte.
– Mert úgy tudom, őt is kihallgatta – mondta a katona.
A helytartónak olyan érzése támadt, mintha az előbbi pillantás ugyanaz lett volna, amivel a csavargó néhány órával korábban végigmérte. Eh, badarság, hessegette el magától a gondolatot, de mert a keze közben finoman megremegett, a katona ezt biztatásnak vette.
– A parancs szerint a foglyot két másik elítélttel együtt délután háromkor fölkísértük a hegyre, és rögtön hozzákezdtünk a feszítéshez, mert vihar közeledett, és három embert megfeszíteni ugyebár időigényes…
– Próbáljon a lényegre szorítkozni! – szakította félbe a helytartó ingerülten.
– A prédikátort hagytuk utoljára, részint mert erre határozott parancsunk volt, részint mert a másik kettő sokkal jobb fizikai állapotban lévén gondosabb őrzést igényelt. A megfeszítést rajtuk a hivatalos protokoll szerint hajtottuk végre, azaz négy szöggel, a lábszárcsontok összezúzásával. Egyébként a háromszöges metódust csak akkor lehet alkalmazni, ha az elítélt lábszárcsontjait épségben hagyjuk.
– Ebből számomra az következik, hogy a harmadik személy lábszárcsontját épségben hagyták.
– Így van, hatalmasság, de nem azért, mert mindenáron meg kívántuk szerezni azt a szöget! Az eligazításon figyelmeztettek bennünket, hogy ez egy kényes politikai ügy. Be is tartottunk minden szabályt.
– Akkor miért nem törtek csontot?
A centurio egy pillanatra elhallgatott. Az alkonyi szélben meg-meglibbenő drapériát nézte, és mintha annak rezdüléseiből olvasta volna ki a választ:
– A törés az én feladatom volt – mondta. – A fiúk ismerték az előéletemet, hogy mi mindent követtem el Dalmáciában, ezért bízták rám ezt a részt, ami akkor még semmiségnek tűnt. De amikor fölemeltem a pörölyt, valami mintha azt mondta volna: „Az ő csontját meg ne törjétek!” Egy pillanatra megszédültem. Azt hittem, csak múló rosszullét, mert még nem szoktam hozzá az itteni konyhához, de nem az volt. Nem bírtam megemelni a pörölyt. Ekkor találtam ki, hogy tegyük el a negyedik szöget, hogy később eladhassuk. A fiúk egyébként is bosszúsak voltak, hogy három kivégzésből még néhány sestertiust sem szedhetnek össze, így kapva kaptak az alkalmon. Megfogtam a negyedik szöget, és hátrébb lépve az övembe csúsztattam. Aztán már csak arra emlékszem, hogy a harmadik személy keresztjét is fölállítottuk, és hogy kitört a vihar. A szél fölkavarta a port, és sárga függönyt vont belőle a város és a Koponyák hegye közé. Mindenki menekült, amerre látott, de én ott maradtam megbabonázva. Mint egy tölcsér közepén, úgy álltam a forgószélben épen és érinthetetlenül. Körülöttem szédült kavargással forogtak azok az arcok, akiknek halálszenvedését eddigi életemben végignéztem, de különös módon nem fenyegetve néztek rám, hanem barátságosan. Mintha azt mondták volna, megbocsátanak mindent, mert elvégeztem azt a jótéteményt, amiért megszülettem.
A helytartó csak azért hallgatta végig ezt a monológot, mert a fejfájása már annyira kínozta, hogy föl sem foghatta a vallomás jelentését. A katona menteni próbálta magát, ez nyilvánvaló volt, és mint ilyenkor mindenki, ő is megpróbálta misztikus vonalra terelni a témát. De mondhatott bármit, neki, Júdea teljhatalmú helytartójának csírájában el kellett fojtania minden lázongásra okot adó ügyet. Ezért feszítette meg azt a prédikátort, és ezért fogja a papoknak átadni a hiányzó negyedik szöget is, hogy azt tegyenek vele, ami akarnak. Ha ez az ára annak, hogy pont kerüljön ennek a históriának a végére, ám legyen.
– Feltételezem, hogy a szög most is ott van hátul, a derékövében – mondta Pilátus fáradtan. – Tegye az asztalomra, és távozzon!
A centurio vonakodva bár, de előhúzta az övéből a szöget, és letette az asztalra. Arcvonásairól közben teljesen elmúlt az a katonás keménység, amely megérkezésekor jellemezte. A tisztelgése is mintha a szögnek szólt volna, nem pedig a helytartónak, de Pilátus ezt jószerével észre sem vette.
Amikor a helytartó egyedül maradt, nehézkesen fölkelt a római ornamentikával díszített cédrusfa székéből, és szenvedését legyűrve az asztalon heverő bűnjelért nyúlt. Az ujja hegyével éppen csak hozzáért a fémhez képest furcsán langymeleg tárgyhoz, de mintha villám csapta volna meg: az imént még megsemmisítő erővel lüktető fejfájása a pillanat tört része alatt úgy eltűnt, mintha soha nem is létezett volna.