Tlan Gábor ül a padon

Tlan Gábor ül a padon

Szerző: Pesti Emma: Aranyzöld tó

Tlan Gábor nem volt fiatal és nem volt öreg. Olyan volt, mint akinek nincs kora. Bágyatagon és szótlan ült a padon. Mindig ugyanazon a padon, és bámulta a sirályokat. Valaki kidobott néhány karéj kenyeret a kikötőpallóra, ott gyülekeztek a madarak, álltukban verdestek szárnyukkal, sohasem egyszerre csaptak le, hanem külön-külön, mintha megbeszélték volna. Mintha tudták volna, hogy mindenkinek jut és mindenkinek marad. De hát nem tudhatták. Mégis így viselkedtek, a jóllakottak elrepültek, ki, messze a tó fölé, helyükbe újabbak érkeztek. Számtalan sirály keringett a tó fölött. Megannyi ég felé törekvés. Hatástalan. Nem marad más, mint az ázó kenyérkaréjok a piszkos szürkében játszó téli vízparton. De a sirályok elégedettek voltak, erőszakos csőrükben a málló kenyérbéllel elégedetten röppentek tova, más társaiknak helyet csinálva. Tlan Gábor, ahogyan az már tudható ennyiből, púpos volt, két kicsi púp szúrta viseltes téli kabátját. Mellé telepedtem. Kérdés nélkül. Végül is a tó melletti padokra senkinek nincs opciója, vételi joga. Hiszen az csak egy pad. És mint ilyen mindenkié. Ezzel Tlan Gábor is tisztában lehetett, mert szótlan maradt, és továbbra is csak előrebámult, ártatlan tekintettel a sirályokat szemlélte. Oldalról a tekintete kiolvashatatlan volt. Ez felbosszantott kissé. A közeli kocsma központi helyét a legfőbb katonai vezető óriási méretű festménye uralta, a kocsma előtti térség üres volt, nem járt arra egy lélek sem, lélektelennek és embertelennek hatott a füves térség, csak a zászlórudak ciripeltek a szélben, ahogyan a zászlótartó zsinegek hozzáütődtek a fémrudakhoz. Mivel a zászlótartók külső kötélvezetésűek. Ha heves a szél, a ciripelés zenébe csap át, valami hangos nyitányba, és zenével tölti meg az üres teret. A sirályoknak, ha van fülük, akkor bekapcsolódnak, és ők képezik a kórust. Van fülük, bizony hogy van, szólalt meg Tlan Gábor, akiről így tudtam meg, hogy gondolatolvasó. Szerettem volna, ha magam gondolatlan maradok, mert akkor nyugodtabban üldögélhetnék mellette. Így azért nem volt mindegy. Nem akarnék lábatlan lenni, nem lábatlankodnék itt, feleltem erre, de csak legyintett. Nem álmatlan? – kérdezte, mintha ennek köze volna a lábamhoz. Néha, válaszoltam, azért e séták. Bólintott. Látatlanban is kitaláltam volna, mondta, de mivel gyakorta látom, így adta magát a megállapítás. Két vállam közé jól behúztam a fejem, mintha a szél miatt tenném, de úgy látszik, nem mindig olvassa a gondolatokat, csak amikor akarja. Vagy akaratlan teszi, ami szinte ugyanaz. Vigasztalan a gondolat, hogy az akarat irányíthatatlan, mondta erre Tlan Gábor. Nem szóltam, horkantam fel, mire ő csak mosolygott. Fölpattantam. Otthagytam. Gábor vagyok, szólt utánam, Tlan. Másnap is ugyanarra sétáltam, a pad üres volt. Olyan, mintha szállástalan volna. Meg vagyontalan. A rá következő napon is ugyanarra sétáltam. És még sok napon keresztül, de Tlan Gábort többet nem láttam. A pad továbbra is árválkodott nélküle, mint egy elhagyott otthon, amely senkinek sem szállása, senkinek sem vagyona, senkinek sem otthona. Otthontalan volt a pad a férfi nélkül. Csak a sirályok vijjogtak, a zászlórudak játszották nyitányukat, amelyet az északi szél vezényelt. Lépteim nem voltak hangtalanok, nem mondhatom, hogy hangtalan sétáltam, pedig szerettem volna. Valami kemény műanyag talpat ragasztottak a lábbelimre, amely a hidegben hangosan kopogott. Minden lépésem kopp-kopp-kopp. Nagyon untam. Nem tudtam elszökni magam elől emiatt. Reméltem, majd elkopik a talp. De elkoptathatatlan. Figyelem a padot, szokatlan az üressége. Nem az akarat irányíthatatlan, hanem az ember, akiben átveszi az irányítást az akarat. Ez maradt kimondatlan, ezt cipelem magamban, ezért nem vagyok súlytalan. Diadaltalan így a gondolat, hogy nincs, aki kiolvassa belőlem. Vagy gyanútlan lettem? Hívogatón fehérül a hideg naplementében a pad. Nem vagyok állhatatos és nem vagyok állhatatlan. Így leültem. Szél nem fújt, a levegő nem rezdült, a zászlótartók mégis zenéltek. Ez váratlan volt, de reménykeltő, hogy nem világtalan zavarban vagyok, hanem egy végeláthatatlan és kiszámíthatatlan történetben.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...