Amit elveszítettünk

Már hat hónapja fekszem ebben az ágyban. Így a legjobb. Főleg akkor, amikor bort hozol nekem a pincéből. Igyál, mondod. Félsz, hogy elalszom, és egyedül maradsz. Szereted, ha beszélek, és a bor beszéltet. Csacskaságok az ágyból. Elmondom, hogy emlékszem, egyszer régen kinevettelek, amikor hosszú hajad kontyba kötötted a fejed tetején. Lehipsztereztelek, man-bunoztam. Észrevettem, hogy utána többé sosem viselted így a hajad előttem. Ezt már nem mesélem, de utólag sajnáltam, hogy bármit is szóltam, szégyelltem magam, és sajnáltalak. Igazából szerettem, ha látom a nyakad ívét meztelenül. De ez mind régen volt, amikor még tudtam sajnálni.

  Már hat hónapja fekszem ebben az ágyban. Hat hónapja kinéztünk az ablakon, és láttuk, amint korommá válik a világ. Fehér, fehér, szürke, szürke, szürke, fekete. Magadhoz húztál, és a válladba gyűrtem az arcomat, hogy fel ne kiáltsak. Aztán már nem tudtam lábra állni, és te úgy teszel, mintha nem látnád, amikor reggelente fésülködés közben marékszámra húzom ki a hajam a fésű fogai közül. Alszom, amikor csendben a tűzbe dobod a csomókat. Alszom a bortól, mert altat is, alszom, habár azért hoztad, hogy beszéljek összevissza, hogy ne aludjak, hogy ne fájjon semmim, mert tudod, hogy sajog minden, hogy elmeséljek olyat is, hogy milyen szar volt becsapni a naplót egyszer tanár koromban, amikor még dolgoztunk, amikor kiküldtem azt a gyereket az óráról, mert pofázott, pedig egyszer még egészen jól megértettük egymást.

  Elmondom, hogy nem igazán voltam jó tanár. Nem voltam következetes, nem volt időm megérni a feladathoz. Olyan tanár voltam, mint ember – érzelgő, lobbanékony, felületes. Erre bólintasz, ismersz. Azt hiszed, nem látom, hogy sírtál. Azt gondolod, alszom, amikor az ablakhoz ülsz, és bámulod a feketeséget. Néhányszor már rajtakaptalak, ahogy felpróbálod a csizmád, és hosszú hajad kihúzod a kabát gallérja alól. Nem szóltam semmit. Úgysem mész ki, nincs hová menni. Az elejében még lehetett telefonálni. Csak csörgött, csörgött, soha sem vette fel senki. Néhány napra rá már a vonalak sem éltek.

  Hullott a korom, napokig hullott. Mesélted, akkor még te meséltél, én már csak feküdni tudtam. Az ablakon keresztül alig-alig, de láttam, egyre sötétebb lett. Mesélted, amit nem láthattam. Aztán elhallgattál. Azóta csak hallgatsz, hordod fel a bort, és ismételgeted, igyál, igyál.

  Néha kifogyok a meséből. Olyankor felsorolom, hogy mi mindent veszítettünk már el, mi veszett el a fehér-szürke-feketeségben.

  A herendi Victoria-csészét, amelyet anyádtól kaptam. A kedvenc kopott sztárkádat. Minek is hagytad a küszöb mellett? A csíkos pólót meg az összes kiteregetett ruhát. Csak a csíkos pólóra emlékszem. A piros minibiciklit. A tulipánokat – a közönségeseket és a nemes papagájfajta hagymákat is, amelyeknek még nem volt idejük elfajzani. De virágozni se. A macskát. Szerettem a macskát. A fészert. A csillagokat. A napot. És amit nem tudok kimondani, amit csak egy érintéssel veszek tudomásul, amikor a hasamra teszem a két kezem. Tudod, úgy, hogy szívet formázzanak ujjaim. Röhögtünk régen a sablonos képek sorozatán, amelyeket az ismerőseink osztottak meg, szívet formázó ujjak, szív a naplemente körül, szív a homokban, Ádi + Ági forever, THASSOS 2018. Most meg én is szívet növesztenék ott, ahol nem dobog már semmi. Éreztem rögtön, akkor, hat hónapja, hogy ez az első, ami itt bent elveszik. Percre pontosan tudtam, mikor rúg majd, de semmi. Hiába vártam. Aztán vér. Aztán korom. Látom, tekinteted követte ujjaim mozdulatát. Igyál, mondod. És iszom egy kortyot.

  Az autót. A villanykarót, amelyen gólyák nyaraltak. Az iskolát. A naplót. A pofátlan gyereket. A szégyent, ami aznap végigkísért. A postát és a sorait. A piacot – a répát, retket, mogyorót. A babakocsit, amelyet időnap előtt megvettünk. Az eget. Az esőt, amely elől futottunk, amikor tekintetünk először találkozott, és amikor nevettünk, nevettünk, nevettünk. A nevetést. A mosolyt. A tekintetet.

  Igyál, mondod. De már majdnem alszom. Peregnek le rólam a percek, és azt álmodom, még kint vagyunk, és ülünk a fűben, és fáj az arcunk a sok mosolygástól.

  Amikor felébredek, csizmában vagy, hosszú hajad kontyban a fejed tetején. A kabátod veszed, nyitod az ajtót. Kilépsz rajta a vaksötét örök éjszakába. Tudom, hogy nem látlak újra. Igyál, mondanád. És iszom.

  A hajamat. A lábamat. A talajt. A fényt. A fejemet. A szívemet. Téged. Magamat.

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Silling István

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Silling István

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Szemerédi Fanny

Néha életet ad

Erre emlékszem. Erre a fényességre. Annyit ér, mintha koromsötétség lenne, úgy elvakítja az embert. Hunyorogni, izzadni, vergődni kell a nap alatt. Marja a bőrt, alámászik,...

Szemerédi Fanny

Néha életet ad

Erre emlékszem. Erre a fényességre. Annyit ér, mintha koromsötétség lenne, úgy elvakítja az embert. Hunyorogni, izzadni, vergődni kell a nap alatt. Marja a bőrt, alámászik,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...