Amit elveszítettünk

Már hat hónapja fekszem ebben az ágyban. Így a legjobb. Főleg akkor, amikor bort hozol nekem a pincéből. Igyál, mondod. Félsz, hogy elalszom, és egyedül maradsz. Szereted, ha beszélek, és a bor beszéltet. Csacskaságok az ágyból. Elmondom, hogy emlékszem, egyszer régen kinevettelek, amikor hosszú hajad kontyba kötötted a fejed tetején. Lehipsztereztelek, man-bunoztam. Észrevettem, hogy utána többé sosem viselted így a hajad előttem. Ezt már nem mesélem, de utólag sajnáltam, hogy bármit is szóltam, szégyelltem magam, és sajnáltalak. Igazából szerettem, ha látom a nyakad ívét meztelenül. De ez mind régen volt, amikor még tudtam sajnálni.

  Már hat hónapja fekszem ebben az ágyban. Hat hónapja kinéztünk az ablakon, és láttuk, amint korommá válik a világ. Fehér, fehér, szürke, szürke, szürke, fekete. Magadhoz húztál, és a válladba gyűrtem az arcomat, hogy fel ne kiáltsak. Aztán már nem tudtam lábra állni, és te úgy teszel, mintha nem látnád, amikor reggelente fésülködés közben marékszámra húzom ki a hajam a fésű fogai közül. Alszom, amikor csendben a tűzbe dobod a csomókat. Alszom a bortól, mert altat is, alszom, habár azért hoztad, hogy beszéljek összevissza, hogy ne aludjak, hogy ne fájjon semmim, mert tudod, hogy sajog minden, hogy elmeséljek olyat is, hogy milyen szar volt becsapni a naplót egyszer tanár koromban, amikor még dolgoztunk, amikor kiküldtem azt a gyereket az óráról, mert pofázott, pedig egyszer még egészen jól megértettük egymást.

  Elmondom, hogy nem igazán voltam jó tanár. Nem voltam következetes, nem volt időm megérni a feladathoz. Olyan tanár voltam, mint ember – érzelgő, lobbanékony, felületes. Erre bólintasz, ismersz. Azt hiszed, nem látom, hogy sírtál. Azt gondolod, alszom, amikor az ablakhoz ülsz, és bámulod a feketeséget. Néhányszor már rajtakaptalak, ahogy felpróbálod a csizmád, és hosszú hajad kihúzod a kabát gallérja alól. Nem szóltam semmit. Úgysem mész ki, nincs hová menni. Az elejében még lehetett telefonálni. Csak csörgött, csörgött, soha sem vette fel senki. Néhány napra rá már a vonalak sem éltek.

  Hullott a korom, napokig hullott. Mesélted, akkor még te meséltél, én már csak feküdni tudtam. Az ablakon keresztül alig-alig, de láttam, egyre sötétebb lett. Mesélted, amit nem láthattam. Aztán elhallgattál. Azóta csak hallgatsz, hordod fel a bort, és ismételgeted, igyál, igyál.

  Néha kifogyok a meséből. Olyankor felsorolom, hogy mi mindent veszítettünk már el, mi veszett el a fehér-szürke-feketeségben.

  A herendi Victoria-csészét, amelyet anyádtól kaptam. A kedvenc kopott sztárkádat. Minek is hagytad a küszöb mellett? A csíkos pólót meg az összes kiteregetett ruhát. Csak a csíkos pólóra emlékszem. A piros minibiciklit. A tulipánokat – a közönségeseket és a nemes papagájfajta hagymákat is, amelyeknek még nem volt idejük elfajzani. De virágozni se. A macskát. Szerettem a macskát. A fészert. A csillagokat. A napot. És amit nem tudok kimondani, amit csak egy érintéssel veszek tudomásul, amikor a hasamra teszem a két kezem. Tudod, úgy, hogy szívet formázzanak ujjaim. Röhögtünk régen a sablonos képek sorozatán, amelyeket az ismerőseink osztottak meg, szívet formázó ujjak, szív a naplemente körül, szív a homokban, Ádi + Ági forever, THASSOS 2018. Most meg én is szívet növesztenék ott, ahol nem dobog már semmi. Éreztem rögtön, akkor, hat hónapja, hogy ez az első, ami itt bent elveszik. Percre pontosan tudtam, mikor rúg majd, de semmi. Hiába vártam. Aztán vér. Aztán korom. Látom, tekinteted követte ujjaim mozdulatát. Igyál, mondod. És iszom egy kortyot.

  Az autót. A villanykarót, amelyen gólyák nyaraltak. Az iskolát. A naplót. A pofátlan gyereket. A szégyent, ami aznap végigkísért. A postát és a sorait. A piacot – a répát, retket, mogyorót. A babakocsit, amelyet időnap előtt megvettünk. Az eget. Az esőt, amely elől futottunk, amikor tekintetünk először találkozott, és amikor nevettünk, nevettünk, nevettünk. A nevetést. A mosolyt. A tekintetet.

  Igyál, mondod. De már majdnem alszom. Peregnek le rólam a percek, és azt álmodom, még kint vagyunk, és ülünk a fűben, és fáj az arcunk a sok mosolygástól.

  Amikor felébredek, csizmában vagy, hosszú hajad kontyban a fejed tetején. A kabátod veszed, nyitod az ajtót. Kilépsz rajta a vaksötét örök éjszakába. Tudom, hogy nem látlak újra. Igyál, mondanád. És iszom.

  A hajamat. A lábamat. A talajt. A fényt. A fejemet. A szívemet. Téged. Magamat.

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...