Mehmed teája

Mehmed a boltja előtt üldögélt, és iszogatta reggeli teáját. Nem volt ebben semmi különös, hiszen hatvan éve mindennap kilenckor így tett, miután felmosta a macskaköveket, kitakarította a műhelyt, és kirakta a portékát, közben pedig az eget kémlelte, hogy vajon az égiek aznap kegyesek lesznek-e, és jó piaci nap ígérkezik, vagy sem.

  Tízéves korában került az öregapja mellé, aki aztán megtanította neki a fémek megmunkálásának összes csínját-bínját, s évek múlva már az ő keze közül is majdnem olyan míves portékák kerültek ki, mintha azokat felmenői tizenöt nemzedékének bármely tagja készítette volna. Első kalapácsát is nagyapjától kapta. Eleinte hangosabbnak bizonyult a kopácsolás diszharmóniája, mint az egész bazár lüktetése, ám évek múlva a szerszám hangja már nem tűnt zavarónak, ritmikus dallammá alakult, és sokan bekukucskáltak hozzá, éppen milyen remekmű készül.

  Mehmed büszkén viselte a nevét. Szülei a nagy hódítóról nevezték el így, akinek dicső győzelme által már vagy hatszáz éve a félhold ragyogott le a világ egyik legnagyszerűbb városára. Titkon azonban azt remélte, hogy legkisebb unokája nem a kájszár után lett szintén Mehmed, hanem a lánya őelőtte tisztelgett ily módon. Mehmednek három lánya született, s bár mind a három rendes, becsületes ember felesége lett, az öreg egy kicsit tartott a jövőtől, hiszen nem volt utód a műhelyben. Imái azonban meghallgatásra találtak, hiszen Mehmed nevű unokája az iskola elvégeztével érdeklődni kezdett a kézművesség iránt, s csakhamar nagyapja boltjába került. Mehmedet elégedettséggel töltötte el, hogy visszatért a műhelybe a kalapács hangja, simult a réz, olvadt az ón, s bár a kemencét már csak amolyan dísznek tartotta a műhely mögötti kis helyiségben, unokája kedvéért azt is begyújtotta, s megmutatta neki az ólomöntés tudományát is. A kölyök nagy kedvvel püfölte a megmunkálandó felületet, Mehmednek pedig örömmel telt meg a szíve, mert a családfára még egy mester neve felkerülhetett.

  Mehmed nem volt maradi ember, de tisztelte a hagyományokat, a szokásoktól nem akart eltérni. Sohasem felejtette el, hogy a bolt előtti első teáját már férfiemberként fogyaszthatta el először együtt a nagyapjával, aki addigra már nem is nagyon dolgozott, csak tanácsokat adott, tanítgatta unokáját, de legfőképpen teázgatott a szomszédos boltok tulajdonosaival, felidézve azt a romantikus korszakot, amikor a nyugatiak kezdték igazán felfedezni a várost, s mindenki keleti dísztárgyakkal akart otthon dicsekedni. A falakon még ott lógott Minden Török Atyjának a portréja, s az öregek áldották a nevét, mert a kereskedőknek, kézműveseknek az ő idejében jött el a mennyország, s valamennyien megalapozhatták családjuk jómódját. Mehmed már ebbe csöppent bele, jómaga is tekintélyes hozománnyal adta férjhez a lányait, s úgy érezte, nincs már szüksége semmire. Pedig csalogatták a bazár előkelőbb részébe, oda, ahol óriási volt a forgalom, de nem feltétlenül kézzel megmunkált portékát kínáltak. Mehmed azonban megvetette az ilyeneket, hiszen ő maga messze földön megbecsült mesternek számított, akihez azok jártak, akik felismerték az igazi értéket, és ezért a pénzt sem sajnálták. Jól megvolt ő a kis macskaköves sikátorában, amelyben az odalátogatók könnyebben szelték a kilométereket, mert a lenyalt macskakövek észak felé lejtettek, s tolongani sem kellett a boltocskák előtt. Nem adta volna semmi pénzért a szomszédjait sem, akikkel már vagy két emberöltőnyi ideje teázgatott, s a világ összes kincséért sem adta volna fel a műhelyét, amelyben a munkához szükséges, kényelmes karosszéke állt, öblös ülőrészére pedig feltehette bal lábát, hogy megtámassza a megmunkálandó felületet.

  Mehmednek volt egy hobbija. Teázgatás közben szeretett idegen embereket az asztalához ültetni, és megkínálni őket mézédes teával. Sokan vonakodtak a picike, inkább sámlira hasonlító ülőalkalmatosságra telepedni, mert azt gyanították, a vén róka így akar túladni a portékán, pedig Mehmednek esze ágában sem volt üzletelni ilyenkor, hanem csak az érdekelte, a messziről érkezett emberek honnan jöttek, hogyan élnek, és milyen nyelven beszélnek. Szeretett azzal dicsekedni, hogy szinte mindenkihez tudott néhány szót szólni az anyanyelvén, s amikor úgy érezte, kibeszélgették magukat, felkelt, és bement a műhelybe. Sokat megtudott így a nagyvilágról, s bár tévét nem nézett, rádiót is alig hallgatott, úgy érezte, jól informált ő a világ dolgairól, mindent tud, amit neki tudnia kell.

  Aznap reggel azonban végig feszelgett az első teázás közepette. Már majdnem a második imához kellett készülődni, de a bazár utcácskáin senki nem járt. Mehmedet furcsa idegesség kerítette hatalmába, olyan, amilyet talán még nem is érzett életében. Senki nem nézte meg a hagyományos motívumokkal díszített tálcáit, senki nem akart dzsezvát venni, senkinek nem kellett a közkedvelt kis borstörő, és Allah szeme is üresen meredt rá a boltocska bejáratánál. Senki nem jött, hogy teázzon vele, s az is megtörtént, amit még életében nem látott, hogy szomszédai közül többen ki sem nyitottak.

  Ott ült egymagában a gőzölgő tea mellett, de mintha annak sem lett volna olyan az íze, amit már vagy ötven éve szürcsölgetett. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ugyan hallott valami betegségről, de úgy vélte, azok mindig is voltak, de az élet nem állt le, a bazár mindig megtelt vásárlókkal. Mi történt?

  Unokája aztán felvilágosította. Mehmed még így sem értette teljesen a dolgot, de azon komolyan felháborodott, amikor a kicsi Mehmed azt mondta, legjobb lenne, ha ő is otthon maradna. Micsoda?! Otthon?! Ő, aki már vagy hatvan éve mindennap reggel fellocsolja a bolt előtti macskaköveket?!

  Mehmedet elöntötte a méreg, pedig ez távol állt a természetétől. Nem értette, és nem is akarta elfogadni, főleg azt nem, hogy otthon kellene ülnie. Neki, aki életében nem volt beteg! Így hát dacolt ő a kórral, továbbra is felmosta a macskaköveket minden reggel, de egyre mélabúsabb lett, mert hetek múltán sem jött senki, akivel elbeszélgethetett volna. Addigra már a felesége mellé is leült tévét nézni, s megláthatta, hogy a világ legnagyobb részében szintén üresek a városok, a piacok, s még beszélgetni sem hagyják az embereket.

  Mehmed addig soha nem gondolkodott el azon, hogy változik a világ. Azt sem nagyon érezte, hogy ő maga megváltozott volna. Mindig is fittyet hányt az öregedésre, és arra is, hogy a világ már régóta nem olyan, mint amikor nagyapja először behozta a műhelybe.

  A világ megváltozott. A mézédes tea keserűvé vált, s bár a hagyomány nem azt diktálta, kínjában kihívta kis unokáját teázni a bolt elé.

  A pelyhedző állú fiúcska arca ragyogott a boldogságtól. Nagyapja olyasmivel tisztelte meg, amivel a családban tizenöt nemzedék alatt senkit. Mehmednek is furcsa volt a helyzet, de csakhamar rájött, az unokájával is jókat beszélgethet. A siheder pedig azt érezte, végre eljött az ő ideje.

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...