Mehmed teája

Mehmed a boltja előtt üldögélt, és iszogatta reggeli teáját. Nem volt ebben semmi különös, hiszen hatvan éve mindennap kilenckor így tett, miután felmosta a macskaköveket, kitakarította a műhelyt, és kirakta a portékát, közben pedig az eget kémlelte, hogy vajon az égiek aznap kegyesek lesznek-e, és jó piaci nap ígérkezik, vagy sem.

  Tízéves korában került az öregapja mellé, aki aztán megtanította neki a fémek megmunkálásának összes csínját-bínját, s évek múlva már az ő keze közül is majdnem olyan míves portékák kerültek ki, mintha azokat felmenői tizenöt nemzedékének bármely tagja készítette volna. Első kalapácsát is nagyapjától kapta. Eleinte hangosabbnak bizonyult a kopácsolás diszharmóniája, mint az egész bazár lüktetése, ám évek múlva a szerszám hangja már nem tűnt zavarónak, ritmikus dallammá alakult, és sokan bekukucskáltak hozzá, éppen milyen remekmű készül.

  Mehmed büszkén viselte a nevét. Szülei a nagy hódítóról nevezték el így, akinek dicső győzelme által már vagy hatszáz éve a félhold ragyogott le a világ egyik legnagyszerűbb városára. Titkon azonban azt remélte, hogy legkisebb unokája nem a kájszár után lett szintén Mehmed, hanem a lánya őelőtte tisztelgett ily módon. Mehmednek három lánya született, s bár mind a három rendes, becsületes ember felesége lett, az öreg egy kicsit tartott a jövőtől, hiszen nem volt utód a műhelyben. Imái azonban meghallgatásra találtak, hiszen Mehmed nevű unokája az iskola elvégeztével érdeklődni kezdett a kézművesség iránt, s csakhamar nagyapja boltjába került. Mehmedet elégedettséggel töltötte el, hogy visszatért a műhelybe a kalapács hangja, simult a réz, olvadt az ón, s bár a kemencét már csak amolyan dísznek tartotta a műhely mögötti kis helyiségben, unokája kedvéért azt is begyújtotta, s megmutatta neki az ólomöntés tudományát is. A kölyök nagy kedvvel püfölte a megmunkálandó felületet, Mehmednek pedig örömmel telt meg a szíve, mert a családfára még egy mester neve felkerülhetett.

  Mehmed nem volt maradi ember, de tisztelte a hagyományokat, a szokásoktól nem akart eltérni. Sohasem felejtette el, hogy a bolt előtti első teáját már férfiemberként fogyaszthatta el először együtt a nagyapjával, aki addigra már nem is nagyon dolgozott, csak tanácsokat adott, tanítgatta unokáját, de legfőképpen teázgatott a szomszédos boltok tulajdonosaival, felidézve azt a romantikus korszakot, amikor a nyugatiak kezdték igazán felfedezni a várost, s mindenki keleti dísztárgyakkal akart otthon dicsekedni. A falakon még ott lógott Minden Török Atyjának a portréja, s az öregek áldották a nevét, mert a kereskedőknek, kézműveseknek az ő idejében jött el a mennyország, s valamennyien megalapozhatták családjuk jómódját. Mehmed már ebbe csöppent bele, jómaga is tekintélyes hozománnyal adta férjhez a lányait, s úgy érezte, nincs már szüksége semmire. Pedig csalogatták a bazár előkelőbb részébe, oda, ahol óriási volt a forgalom, de nem feltétlenül kézzel megmunkált portékát kínáltak. Mehmed azonban megvetette az ilyeneket, hiszen ő maga messze földön megbecsült mesternek számított, akihez azok jártak, akik felismerték az igazi értéket, és ezért a pénzt sem sajnálták. Jól megvolt ő a kis macskaköves sikátorában, amelyben az odalátogatók könnyebben szelték a kilométereket, mert a lenyalt macskakövek észak felé lejtettek, s tolongani sem kellett a boltocskák előtt. Nem adta volna semmi pénzért a szomszédjait sem, akikkel már vagy két emberöltőnyi ideje teázgatott, s a világ összes kincséért sem adta volna fel a műhelyét, amelyben a munkához szükséges, kényelmes karosszéke állt, öblös ülőrészére pedig feltehette bal lábát, hogy megtámassza a megmunkálandó felületet.

  Mehmednek volt egy hobbija. Teázgatás közben szeretett idegen embereket az asztalához ültetni, és megkínálni őket mézédes teával. Sokan vonakodtak a picike, inkább sámlira hasonlító ülőalkalmatosságra telepedni, mert azt gyanították, a vén róka így akar túladni a portékán, pedig Mehmednek esze ágában sem volt üzletelni ilyenkor, hanem csak az érdekelte, a messziről érkezett emberek honnan jöttek, hogyan élnek, és milyen nyelven beszélnek. Szeretett azzal dicsekedni, hogy szinte mindenkihez tudott néhány szót szólni az anyanyelvén, s amikor úgy érezte, kibeszélgették magukat, felkelt, és bement a műhelybe. Sokat megtudott így a nagyvilágról, s bár tévét nem nézett, rádiót is alig hallgatott, úgy érezte, jól informált ő a világ dolgairól, mindent tud, amit neki tudnia kell.

  Aznap reggel azonban végig feszelgett az első teázás közepette. Már majdnem a második imához kellett készülődni, de a bazár utcácskáin senki nem járt. Mehmedet furcsa idegesség kerítette hatalmába, olyan, amilyet talán még nem is érzett életében. Senki nem nézte meg a hagyományos motívumokkal díszített tálcáit, senki nem akart dzsezvát venni, senkinek nem kellett a közkedvelt kis borstörő, és Allah szeme is üresen meredt rá a boltocska bejáratánál. Senki nem jött, hogy teázzon vele, s az is megtörtént, amit még életében nem látott, hogy szomszédai közül többen ki sem nyitottak.

  Ott ült egymagában a gőzölgő tea mellett, de mintha annak sem lett volna olyan az íze, amit már vagy ötven éve szürcsölgetett. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ugyan hallott valami betegségről, de úgy vélte, azok mindig is voltak, de az élet nem állt le, a bazár mindig megtelt vásárlókkal. Mi történt?

  Unokája aztán felvilágosította. Mehmed még így sem értette teljesen a dolgot, de azon komolyan felháborodott, amikor a kicsi Mehmed azt mondta, legjobb lenne, ha ő is otthon maradna. Micsoda?! Otthon?! Ő, aki már vagy hatvan éve mindennap reggel fellocsolja a bolt előtti macskaköveket?!

  Mehmedet elöntötte a méreg, pedig ez távol állt a természetétől. Nem értette, és nem is akarta elfogadni, főleg azt nem, hogy otthon kellene ülnie. Neki, aki életében nem volt beteg! Így hát dacolt ő a kórral, továbbra is felmosta a macskaköveket minden reggel, de egyre mélabúsabb lett, mert hetek múltán sem jött senki, akivel elbeszélgethetett volna. Addigra már a felesége mellé is leült tévét nézni, s megláthatta, hogy a világ legnagyobb részében szintén üresek a városok, a piacok, s még beszélgetni sem hagyják az embereket.

  Mehmed addig soha nem gondolkodott el azon, hogy változik a világ. Azt sem nagyon érezte, hogy ő maga megváltozott volna. Mindig is fittyet hányt az öregedésre, és arra is, hogy a világ már régóta nem olyan, mint amikor nagyapja először behozta a műhelybe.

  A világ megváltozott. A mézédes tea keserűvé vált, s bár a hagyomány nem azt diktálta, kínjában kihívta kis unokáját teázni a bolt elé.

  A pelyhedző állú fiúcska arca ragyogott a boldogságtól. Nagyapja olyasmivel tisztelte meg, amivel a családban tizenöt nemzedék alatt senkit. Mehmednek is furcsa volt a helyzet, de csakhamar rájött, az unokájával is jókat beszélgethet. A siheder pedig azt érezte, végre eljött az ő ideje.

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...