Mehmed teája

Mehmed a boltja előtt üldögélt, és iszogatta reggeli teáját. Nem volt ebben semmi különös, hiszen hatvan éve mindennap kilenckor így tett, miután felmosta a macskaköveket, kitakarította a műhelyt, és kirakta a portékát, közben pedig az eget kémlelte, hogy vajon az égiek aznap kegyesek lesznek-e, és jó piaci nap ígérkezik, vagy sem.

  Tízéves korában került az öregapja mellé, aki aztán megtanította neki a fémek megmunkálásának összes csínját-bínját, s évek múlva már az ő keze közül is majdnem olyan míves portékák kerültek ki, mintha azokat felmenői tizenöt nemzedékének bármely tagja készítette volna. Első kalapácsát is nagyapjától kapta. Eleinte hangosabbnak bizonyult a kopácsolás diszharmóniája, mint az egész bazár lüktetése, ám évek múlva a szerszám hangja már nem tűnt zavarónak, ritmikus dallammá alakult, és sokan bekukucskáltak hozzá, éppen milyen remekmű készül.

  Mehmed büszkén viselte a nevét. Szülei a nagy hódítóról nevezték el így, akinek dicső győzelme által már vagy hatszáz éve a félhold ragyogott le a világ egyik legnagyszerűbb városára. Titkon azonban azt remélte, hogy legkisebb unokája nem a kájszár után lett szintén Mehmed, hanem a lánya őelőtte tisztelgett ily módon. Mehmednek három lánya született, s bár mind a három rendes, becsületes ember felesége lett, az öreg egy kicsit tartott a jövőtől, hiszen nem volt utód a műhelyben. Imái azonban meghallgatásra találtak, hiszen Mehmed nevű unokája az iskola elvégeztével érdeklődni kezdett a kézművesség iránt, s csakhamar nagyapja boltjába került. Mehmedet elégedettséggel töltötte el, hogy visszatért a műhelybe a kalapács hangja, simult a réz, olvadt az ón, s bár a kemencét már csak amolyan dísznek tartotta a műhely mögötti kis helyiségben, unokája kedvéért azt is begyújtotta, s megmutatta neki az ólomöntés tudományát is. A kölyök nagy kedvvel püfölte a megmunkálandó felületet, Mehmednek pedig örömmel telt meg a szíve, mert a családfára még egy mester neve felkerülhetett.

  Mehmed nem volt maradi ember, de tisztelte a hagyományokat, a szokásoktól nem akart eltérni. Sohasem felejtette el, hogy a bolt előtti első teáját már férfiemberként fogyaszthatta el először együtt a nagyapjával, aki addigra már nem is nagyon dolgozott, csak tanácsokat adott, tanítgatta unokáját, de legfőképpen teázgatott a szomszédos boltok tulajdonosaival, felidézve azt a romantikus korszakot, amikor a nyugatiak kezdték igazán felfedezni a várost, s mindenki keleti dísztárgyakkal akart otthon dicsekedni. A falakon még ott lógott Minden Török Atyjának a portréja, s az öregek áldották a nevét, mert a kereskedőknek, kézműveseknek az ő idejében jött el a mennyország, s valamennyien megalapozhatták családjuk jómódját. Mehmed már ebbe csöppent bele, jómaga is tekintélyes hozománnyal adta férjhez a lányait, s úgy érezte, nincs már szüksége semmire. Pedig csalogatták a bazár előkelőbb részébe, oda, ahol óriási volt a forgalom, de nem feltétlenül kézzel megmunkált portékát kínáltak. Mehmed azonban megvetette az ilyeneket, hiszen ő maga messze földön megbecsült mesternek számított, akihez azok jártak, akik felismerték az igazi értéket, és ezért a pénzt sem sajnálták. Jól megvolt ő a kis macskaköves sikátorában, amelyben az odalátogatók könnyebben szelték a kilométereket, mert a lenyalt macskakövek észak felé lejtettek, s tolongani sem kellett a boltocskák előtt. Nem adta volna semmi pénzért a szomszédjait sem, akikkel már vagy két emberöltőnyi ideje teázgatott, s a világ összes kincséért sem adta volna fel a műhelyét, amelyben a munkához szükséges, kényelmes karosszéke állt, öblös ülőrészére pedig feltehette bal lábát, hogy megtámassza a megmunkálandó felületet.

  Mehmednek volt egy hobbija. Teázgatás közben szeretett idegen embereket az asztalához ültetni, és megkínálni őket mézédes teával. Sokan vonakodtak a picike, inkább sámlira hasonlító ülőalkalmatosságra telepedni, mert azt gyanították, a vén róka így akar túladni a portékán, pedig Mehmednek esze ágában sem volt üzletelni ilyenkor, hanem csak az érdekelte, a messziről érkezett emberek honnan jöttek, hogyan élnek, és milyen nyelven beszélnek. Szeretett azzal dicsekedni, hogy szinte mindenkihez tudott néhány szót szólni az anyanyelvén, s amikor úgy érezte, kibeszélgették magukat, felkelt, és bement a műhelybe. Sokat megtudott így a nagyvilágról, s bár tévét nem nézett, rádiót is alig hallgatott, úgy érezte, jól informált ő a világ dolgairól, mindent tud, amit neki tudnia kell.

  Aznap reggel azonban végig feszelgett az első teázás közepette. Már majdnem a második imához kellett készülődni, de a bazár utcácskáin senki nem járt. Mehmedet furcsa idegesség kerítette hatalmába, olyan, amilyet talán még nem is érzett életében. Senki nem nézte meg a hagyományos motívumokkal díszített tálcáit, senki nem akart dzsezvát venni, senkinek nem kellett a közkedvelt kis borstörő, és Allah szeme is üresen meredt rá a boltocska bejáratánál. Senki nem jött, hogy teázzon vele, s az is megtörtént, amit még életében nem látott, hogy szomszédai közül többen ki sem nyitottak.

  Ott ült egymagában a gőzölgő tea mellett, de mintha annak sem lett volna olyan az íze, amit már vagy ötven éve szürcsölgetett. Nem tudta mire vélni a dolgot. Ugyan hallott valami betegségről, de úgy vélte, azok mindig is voltak, de az élet nem állt le, a bazár mindig megtelt vásárlókkal. Mi történt?

  Unokája aztán felvilágosította. Mehmed még így sem értette teljesen a dolgot, de azon komolyan felháborodott, amikor a kicsi Mehmed azt mondta, legjobb lenne, ha ő is otthon maradna. Micsoda?! Otthon?! Ő, aki már vagy hatvan éve mindennap reggel fellocsolja a bolt előtti macskaköveket?!

  Mehmedet elöntötte a méreg, pedig ez távol állt a természetétől. Nem értette, és nem is akarta elfogadni, főleg azt nem, hogy otthon kellene ülnie. Neki, aki életében nem volt beteg! Így hát dacolt ő a kórral, továbbra is felmosta a macskaköveket minden reggel, de egyre mélabúsabb lett, mert hetek múltán sem jött senki, akivel elbeszélgethetett volna. Addigra már a felesége mellé is leült tévét nézni, s megláthatta, hogy a világ legnagyobb részében szintén üresek a városok, a piacok, s még beszélgetni sem hagyják az embereket.

  Mehmed addig soha nem gondolkodott el azon, hogy változik a világ. Azt sem nagyon érezte, hogy ő maga megváltozott volna. Mindig is fittyet hányt az öregedésre, és arra is, hogy a világ már régóta nem olyan, mint amikor nagyapja először behozta a műhelybe.

  A világ megváltozott. A mézédes tea keserűvé vált, s bár a hagyomány nem azt diktálta, kínjában kihívta kis unokáját teázni a bolt elé.

  A pelyhedző állú fiúcska arca ragyogott a boldogságtól. Nagyapja olyasmivel tisztelte meg, amivel a családban tizenöt nemzedék alatt senkit. Mehmednek is furcsa volt a helyzet, de csakhamar rájött, az unokájával is jókat beszélgethet. A siheder pedig azt érezte, végre eljött az ő ideje.

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...