Gunnar nem értette a politikát. Nem is nagyon érdekelte, mert falujában teljesen mindegy volt, ki mire szavaz, életét az nem befolyásolhatta. Megvolt mindene: egy emberöltőt letöltött a helyi asztalosműhelyben, ahol a környéken mereszkedő fenyőfákból egyszerű, de olcsó szekrényeket készítettek, s napi rutinját semmi sem zavarhatta meg, hiszen ugyanaz volt a fa és a gyalu is, s már szinte a zsigereiben érezte a gyorsan faragott tiplik meg a már vagy száz éve használt enyv szagát. Nem volt nehéz dolga. Neki csak az volt a feladata, hogy méretre vágja a gyantaillatú léceket, egy kicsit megdolgozza őket, s ezért rendszeresen megkapta a fizetését, épp annyit, hogy az neki elég legyen.
Gunnar elégedett volt az életével. Volt otthon két tehene, az istállót pedig minden öt évben újramázolta. Úgy érezte, ezzel az állatoknak is jobb, meg hát ott volt a kis asztalkája is, amelyen évtizedek óta pucolta azokat a méretes csukákat, melyeket a közeli tóban fogott ki. Kicsit unták már a ragadozókirály fehér és száraz húsát, de másfajta úszó jószág nem nagyon akadt a horogra, és a felesége megtanulta, miként kell azt jóízűen elkészíteni. Gunnar kedvence az volt, amikor az asszony bepanírozta a szeleteket, póréhagymával rétegesen tálba rakta, kaporral ízesítette, meg nyakon öntötte az egészet jófajta házi tejszínnel, s a lerniben pirosra sütötte.
A faluban nem volt kocsma. Gunnar nem is hiányolta, de időnként megkívánta az alkoholt. Nehéz volt elviselni azt, hogy télen már kora délután lemegy a nap. Ilyenkor mindig úgy érezte, élete sokkal gyorsabban múlik, s elugrott azért a házi párlatért, amelyet egy ’56-os magyar főzött otthon. Az egykoron pesti öregúr először kuktában próbálkozott mindenfajta gyümölccsel, de sehogyan sem érte el az otthoni ízt, ezért végül belenyugodott a vodka egyszerű receptjébe, illetve a házi tömény legegyszerűbb válfajába, cukorral, élesztővel. Nem volt finom, de Gunnar elégedett volt a hatásával, hiszen a faluban ez volt az egyetlen kifőzde, s csak fél napig fájt tőle a feje.
Gunnart nem nagyon érdekelte a világ. Szomszédaival nem járt össze, s az sem érdekelte nagyon, hogy a falu másik szélére teljesen érthetetlen beszédű embereket helyeztek el. Volt ott néhány elhagyatott tömbház, melyeket már senki sem lakott, s oda rakták azokat. Csodálkoztak is a helyiek, mert az épületeket már rég lebontásra szánták, de alapjában nem nagyon izgatta őket a dolog, hiszen a falu azon részét nemigen járta senki. A maradottak annak idején nem is tudták, minek emelték fel azok az emeletes házakat, hiszen a faluból csak elköltöztek a fiatalok, betelepülő nem volt. Az öregek közül néhányan odaköltöztek, de egyébként mihaszna kis lakótelepet húztak ott fel, az erdő szélén, ráadásul nem kis emelkedő vezetett arra a részre.
Gunnar szerette a faluja nyugalmát. Ha nyüzsgésre vágyott, hát beautózott harmincéves Volvójával a városba. Ott vette az önjáró fűnyíróját is, ami nagy boldogsággal töltötte el, mert a ház mögötti pázsit gondozása már nyűg volt a számára. Ezt a szerkentyűt legalább tolni nem kellett, de aztán azon gondolkodott, vajon miért nem vett fűnyíró traktort, hiszen annak használata még egy kis mókával is jár.
Gunnar azonban mást is látott a városban. Verekedtek az utca sarkán. Falujában ilyet nem tapasztalt, mert ott igazából verekedni sem volt miért. Egyszer, még süldő korában összekapott egy helyivel a szomszédlány miatt, de annak már vagy negyven éve, így hát Gunnar értetlenül állt a történések előtt. Aztán az történt, még az sem tetszett az egyiknek, hogy valaki nézi őket. Valami értetlen nyelven ordított oda neki egyet, és Gunnar nem értette, hogy két másodperc múlva miért vágták orron.
Gunnar attól kezdve nem szerette a várost. Ha lehet, még többet simogatta a fenyőléceket, a rogyadozó kerítést is megjavította, s még szomszédjával is szóba elegyedett. Kiderült, hogy mindketten szeretik a húsgombócot.
Gunnar többet nem járt a falu azon részére, ahol idegenek voltak. Pedig, ott volt a kedvenc töltőállomása, ahol még nyerő szelvényeket is kapott néha.
Inkább elautózott a falu távolabb eső részébe, ahol ugyan hasonlóan jó üzemanyagot kapott, de kupont nem.