Gunnar a fővárosban

Gunnar a fővárosban

Vass Szabolcs: Fészek széria 2

Gunnar nagyon büszke volt nemzetére és az országára, de talán mindennél jobban a fővárost szerette. Habár életében nem utazott sokat, így nem is nagyon lehetett összehasonlítási alapja, úgy tartotta, nincs még egy ilyen szép város, ahol ugyan a falujához képest elképzelhetetlenül sok ember jár-kel, de ez valahogy sohasem feszélyezte. Talán azért nem, mert a magáénak tartotta fővárosát, büszke volt rá, mert a tévé képernyőjén látta, mások milyen betonrengetegben élnek, ahol még az utcán végigmenni is veszélyes.

  Gunnarnak talán igaza volt. A fővárosához fogható szépségű település tényleg nincs ezen a világon, de olyan sem, amely annyira rendezett, s amelyre annyira vigyáznak. A város a tenger és a tó találkozásánál vagy hattucatnyi híddal összekötött tizennégy szigetre épült, az egészet további több ezer kisebb sziget fodrozta, de az öblök nyugodtak voltak, ott a víz már békésen ringatta a csatákat is látott, de tökéletesen felújított sorhajókat és fregattokat, melyek ütegsorainak nyílásain még ott kandikáltak ki az ágyúk, amelyek az állami ünnepek alkalmával akár el is dördültek.

  Gunnar órákig tudta bámulni ezeket a többnyire háromárbócos csodákat, ugyanis azt tartotta, hogy szinte kötelessége évente vagy kétszer ellátogatni az ország központjába. Egyszer nyáron ment, mert egy kis szerencsével ilyenkor még valami úszóalkalmatosságra is befizethetett, másodszor pedig a téli ünnepek idején utazott oda, akkor ugyanis az óvárost úgy kidíszítették, hogy órák hosszat lófrált a köves kis utcákon, melyekre a régi évszázadok embereit is odaképzelte, a halárusoktól nyüzsgő piacokat, a pirospozsgás szép lányokat, akiket incselkedő gavallérok szédítettek a kapuk alatt, s a szigorú apákat, akik seprűvel zavarták el az udvarlókat. Ha megfáradt, a szinte megszámlálhatatlan park valamelyikében talált magának egy padot, élvezte a város szelíd klímáját, bámulta a reneszánsz, gótikus, barokk vagy épp modernebb építményeket.

  Gunnar imádta az óvárost. Szinte már fejből ismerte, de nem tudott betelni a pompás paloták és a méltóságteljes katedrálisok láttán, úgy érezte, mintha egy mesebeli helyszínen menne végig, vagy mintha egy óriási múzeumban tekintené meg a világ legértékesebb ritkaságait. A történelmi belváros főutcáját egy kicsit kerülte, mert ott sok turista tartózkodott, de télen nem bírt ellenállni a kísértésnek, mert a szűk utca két házsora között annyi nemzeti lobogót láthatott, hogy annyi lakosa a falujának, de még a körzetének sem volt. Ekkor büszkeséget érzett, de inkább a főtéren felállított kézművesvásárban bámészkodott, mert ott mindig olyan csecsebecséket talált, aminek az asszony nagyon megörült, s rögtön a konyhaablakot csak félig eltakaró függönyöcske alá, a belső párkányra rakta, mintegy dicsekedve a szomszédoknak, milyen ajándékot kapott.

  Gunnar ezekre az utakra egy kis pénzt rakott félre, mert a fővárosban nem olyan áron ebédelhetett meg, mint otthon. Ilyenkor a világ legrégebbi étkezdéjébe ment, mert fával foglalkozó mester létére mindig megcsodálta a mintegy háromszáz éve belsőépítészetileg mit sem változott fogadót, ahol ropogós házikenyeret, mindenfajta halat, sőt vörös áfonyás szarvast is ehetett. Ebéd után mindig a királyi palotába ment, no nem kimondottan az ott található múzeumok, hanem inkább a fegyvertár miatt, ahol bámulta a páncélokat és a fegyvereket, de nem hagyta ki sohasem a szigorú szabályok szerint zajló katonai őrségváltást sem, mert a királyi gárda az ország egykori erejét sugallta a számára. Látogatását mindig egy utolsó rövid sétával fejezte be, beszívta még egyszer a város illatát, majd a vonaton még órák hosszat a látottak motoszkáltak a fejében, meg annak a kapros heringnek az ízét érezte, melyről majd hetekig mesél a szomszédoknak.

  Gunnar úgy gondolta, ez utóbbi látogatása is tökéletesre sikerül. A világ legidősebb szabadtéri múzeumába, a Skansenbe is eljutott, ahol az egyik kovácsmester egy míves brossal ajándékozta meg, s ezért otthon az asszony biztos valami finomat főz. Kedvenc hajójára azonban már nem jutott fel, kedvenc étkezdéjében pedig úgy járt, hogy a fura kiejtésű pincér nem nagyon értette meg, mit akar, így szarvas helyett marhát kapott. Nem volt rossz az sem, de a vörös áfonyához mégiscsak vadhús dukál, így egy picit csalódottan (most mivel dicsekszik majd a szomszédnak?!) bandukolt kora esti sétáján, amely során a főutcán kötött ki.

  Csakhamar valami riadalom, hangoskodás ütötte meg a fülét. Gunnar elvileg kerülte az ilyeneket, de most el sem tudta képzelni, mi is történhet kedvenc városában, kedvenc városrészében. A kíváncsiság ezért odavezényelte, s olyat tapasztalt, amit még addig soha nem látott az óvárosban: tömegverekedés tört ki. Nézte, kicsodák ezek, mert az ordibálásból csak néhány furcsa és félig érthető káromkodást kapott el, azt viszont nem értette, miért estek egymásnak a fiatalok. Aztán megpillantotta mellettük a vodkás üvegeket. Hallomásból tudta, hogy új honfitársaiknak a vallása tiltja az alkoholt, ezért nem tudta mire vélni a dolgot, a járókelőkkel együtt arrébb húzódott, s mindjárt a vasútállomás felé vette az irányt.

  Gunnar a vonatban csak feszelgett. Addig valahányszor repkedett a lelke az élményektől, most meg nem tudta kiverni a fejéből a látottakat. Otthon a felesége sem tudta, mi a baja, mert pár perc motyogás után Gunnar mindjárt lefeküdt, és reggelig forgolódott az ágyában.

  Az asszony később megsejthette, hogy valami történt, mert a következő évben Gunnar sem nyáron, sem télen nem ment el kedvenc városába, még beszélni sem akart arról, évtizedek után miért nem látogatja meg az imádott óvárost.

 

 

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Silling István

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Silling István

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Szemerédi Fanny

Néha életet ad

Erre emlékszem. Erre a fényességre. Annyit ér, mintha koromsötétség lenne, úgy elvakítja az embert. Hunyorogni, izzadni, vergődni kell a nap alatt. Marja a bőrt, alámászik,...

Szemerédi Fanny

Néha életet ad

Erre emlékszem. Erre a fényességre. Annyit ér, mintha koromsötétség lenne, úgy elvakítja az embert. Hunyorogni, izzadni, vergődni kell a nap alatt. Marja a bőrt, alámászik,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...