Pont

Pont

Fujkin István: Árgus – Argus 2

Figyeltem, merre néz, amíg meséli, mit mondott az orvos.

  Ágnes a szemembe nézett, aztán a szoba felső sarkát tanulmányozta, míg beszélt, majd időnként a tévére pillantott, a képernyőn harsogó színekkel versengtek egymással a reklámok. A készülék le volt halkítva.

  Jaj, csak ne nézzen egy pontba.

  Nem, ennek semmi köze ahhoz, amikor aznap este megborotváltam, megetettem, lefektettem az apámat, aki attól kezdve egy pontba nézett, a zöld konyhakredenc fölött a kiskonyha alacsony mennyezetén nézett egy sötétlő foltot, amely nem is folt volt talán, csak a száradó pizsama ujjának odavetített árnyéka. Azt nézte másnap is, nem mozdult, mintha behatárolódott volna körülötte a tér. Csak ő maga, testének hossza, térfogata, a távolság a sötét foltig. Már az ágy sem létezett, a kiskonyha sem, a hangok, szagok, mozdulatok eltűntek számára. Halvány mosollyal nézte a foltot, amely mögött valami végtelen nagy térség lehetett, talán egy hatalmas erdőn át húzódó ösvény, azt nézte kitartóan reggelig, amikor minden drámai jelenet nélkül, csöndesen meghalt.

  Azt mondta az orvos, emelte föl kicsit a hangját Ágnes, hogy ez a nyavalya mindenkiben benne van, és megesik, hogy nem tudod, nem is gondolod, és mire orvoshoz mész, teljesen elburjánzott benned, már a torkodig ér. Akkor már nincs mentség. De nekem van esélyem. Olyan ez, mintha egy fűszálba kapaszkodnál, amely ki tudja, mivel van bepermetezve, de megragadod, teljes erővel, mert más semmi sincs a közeledben, amiben megfogódzhatnál. Két nap alatt kihullott a hajam, már az egész ház teli volt hajszálakkal, két napig öklendeztem a konyhában, öklendeztem a fürdőszobában, öklendeztem reggel, amikor fölemeltem a fejem a párnáról, amely sötétbarnán bámult utánam az ágyról, a tarkóm meg már teljesen kopasz volt. Milyen kicsi is a fejem, látod? A fene gondolta. Most már nem ég a fejbőröm. Csak szörnyű, hogy hajszálvékonyak az ereim, hogy könnyen elpattannak, iszonyatos, amikor a húsban a tűvel keresi a fiatal nővérke, hol talál egy megfelelőt, hol talál bejáratot a piros folyadéknak, amelytől megkopaszodtam, amelytől émelygek, amelytől egyre fogy az erőm, amelyben bíznom kell, mert attól leszek jobban, ha vér helyett már csak az folydogál az ereimben, megtelítődöm vele, nem érzem a víz ízét, a számban is csak a piros folyadék fémes ízét érzem.

  Tudod, van Kamancon egy járóbeteg-fájdalomkezelő rendelő, ott még elfogadnak, meséli István, és nem néz egy pontba. A szemembe néz, a falinaptár pasztellszíneit vizsgálgatja, a kávé tejesbarna színárnyalatát szemléli, majd ismét a tekintetemet keresi. Ennek a fájdalomkezelő rendelőnek már a neve is olyan mondvacsinált, nem gondolod? Mint egy rossz verssor, ügyetlen rímekkel. Ne nézz így rám, ne hozz ki a sodromból, légy szíves, megmondták, ez maradt. Én tudomásul vettem, legföljebb három évem van még, az nem is olyan kevés, ha belegondolok. Hát vedd tudomásul te is, ne sápadozz itt nekem. Három év alatt még sok mindent meg lehet csinálni, nem fizikai munkákra gondolok persze, abban már nagyon hamar kifáradok. Hanem élni, írni, töprengeni, mindezt persze anyagilag összerogyva. Várni. Mit meséljek? A fájdalomkezelő rendelőben addig-addig kezeltek, hogy most már a jobb karomat is föl tudom emelni valameddig. Meg tudok fésülködni egyedül.

  Jaj, csak ne nézzen egy pontba.

  Tamás ágya a kórházi szoba belső sarkában állt. Úgy örülök, hogy látlak, mondta halvány mosollyal az arcán. Néhány pillanatig a szemembe nézett, majd a kórterem szemközti sarkában gubbasztó fogas egyik L alakú akasztójára meredt a tekintete, mintha az L csúcsa lenne a mögötte ásító üresség kezdőpontja. Láthatóan vonzotta ez a végtelen üresség, tekintetével már elindult a súlytalanság tejfehéren homályos, széles útján, lassan lépkedett előre, karjaiból teljességgel eltűntek az intravénás infúzió kegyetlen nyomai, elvékonyodott lábaiban olyan erőt érzett, mint tavaly ilyenkor, amikor a kettős létrán egyensúlyozva, fütyörészve kente habfehérre egy tágas lakás nappalijának hatalmas mennyezetét. Igen, rendesek a nővérkék, még szépek is, gondolhatod, milyen jó dolgom van, egész nap nézegethetem őket, mondta, erőltetett vidámsággal megint a szemembe nézve, ám a másik pillanatban tekintete visszatért a fogas csúcsához, s a tejfehér homály biztonságos közegében folytatta útját ott, ahol az imént megállt egy pillanatra.

  Piros, még mindig piros, mutatta a pizsamanadrágja korcából kilógó katéter hosszú műanyag csövét János, és a szemembe nézett. Van, amikor kivilágosodik a színe, van, hogy már egészen citromsárga, de legtöbbször piros, már tizennyolc napja. Meg kell, hogy műtsenek még egyszer, de várnom kell, amíg az összes januári ünnep elmúlik, utána meg még a sebész és az aneszteziológus családi védőszentjeinek ünnepe is. Vérplazmát már kétszer kaptam, és az égő fájdalmaktól eltekintve megvagyok, csak naponta nézem, tizennyolc napja, ahogyan lassan csordogál el a vérem. Kiújult, igen, megint kiújult az a nyavalya, hát az vérzik, amíg ki nem nyisszantják onnan megint, mondta, és az asztallal szemben levő ablakon át a szomszéd ház piszkosfehér falát nézte elmerülten, majd tekintete hirtelen visszapattant, szemembe nézett megint, és azt mondta, kivárom, még csak a pravoszláv újév van hátra.

  Jaj, csak ne nézzen egy pontba, mondtam félhangosan, már a kapun kilépve. Arcomba csapott a szél. A téli nap sugarai vakító mosollyal árasztották el az utcát. Mosolyuk mögött ott vigyorgott elégedetten a fagy, jégkemény fogait kajánul villogtatva.

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...