Kavargó emlékek

Kavargó emlékek

Szerző: Nemanja Milenković

 

A csontig hatoló hideg szél folyton kifordította az esernyőmet, kénytelen voltam két kézzel megszorítani a nyelét. A novemberi eső apró cseppekben permetezett az alkonyatban. A sárga fényt árasztó utcalámpák épphogy csak bekapcsoltak. Az ázott faleveleken bandukolva a csupaszon maradt faágak csikorgását hallgattam a kiüresedett parkban, amikor megpillantottam a fatörzsek között. Derékig érő szőrmekabátot viselt, feje fölött bézs színű esernyőt tartott. Legfeljebb ötvenméternyire haladt előttem. Ösztönösen indultam el feléje, egy idő után azonban már felfogtam, hogy őrültséget teszek, mégsem tudtam parancsolni magamnak, mint egy meghipnotizált, tisztes távolból követtem végig a sétányon, és még egy kissé tovább, egészen az első házakig, amíg csak egy szűk utcába befordulva el nem tűnt a szemem elől.

  Visszafordultam, és sietős léptekkel a parkban lévő szálloda felé vettem az irányt, nem tudom, mitől reszkettem jobban, a hidegtől vagy a szégyenérzettől, egész úton korholtam magam, hogy vénségemre ilyen őrültségekbe bonyolódom. Mégis, vajon mire számítottam?! Cipőm teljesen beázott, a nyirkos idő hatására a reumás fájdalom ízületeimbe telepedett. Alig vártam, hogy levessem magamról átázott ruhaneműimet, és a forró zuhany alá álljak. Fürdés közben Barbarára gondoltam. Eléggé intenzíven tehettem, mert enyhe erekcióm támadt. Hosszú idő után először.

  A vacsorát kihagytam. Volt nálam egy alma, azt szeleteltem fel és ettem meg. Közben bekapcsoltam a laptopomat, felületesen átfutottam a napi hírek címeit, majd azonnal ki is kapcsoltam a gépet. Nem tudtam kiverni a fejemből az imént látott hölgyet, és megmagyarázni saját cselekedetemet. Úgy viselkedtem, mint egy vén kujon. Mi van, ha észrevesz, és rendőrt hív?!

Ágyba bújtam, és felütöttem a magammal hozott könyvet, ám ezúttal az elmés gondolatok sem tudták lekötni a figyelmem, egyfolytában csak Barbara járt a fejemben. Eszembe jutott, hogy amikor anno bemutatkozott, megjegyeztem, milyen költői neve van, mire ő azt mondta: lehet, azért, mert én egy költemény vagyok. El kellett telnie több mint két évtizednek, hogy szellemes megjegyzése újra foglalkoztatni kezdje a fantáziámat.

  Már első este teljesen levett a lábamról. Egyazon városban élünk, állapítottuk meg, milyen érdekes, hogy ezen az üdülőhelyen futunk össze. Én egy irodalmi találkozó résztvevőjeként voltam jelen, őt pedig gerincfájdalmai miatt utalta be orvosa a gyógyfürdőbe. Varrónőként dolgozik, mesélte, a napi nyolc-tíz óra görnyedezés a varrógép fölött iszonyatosan megterheli a hátát. A folyóparti sétány mentén elhelyezett padok egyikén ültünk. Ártatlanul kezdődött. Szabad? Szabad. Maga idevalósi vagy vendég? Vendég, de kérem, tegeződjünk. Szóval, turista… vagy. Inkább páciens, mondta, és csilingelő hangon felnevetett. Értem. A nevem Péter. Örvendek, Barbara vagyok. Kezet fogtunk.

  Több mint egy órán át ültünk azon a kis padon, és mint két régi ismerős, akik hosszú távollét után ismét összetalálkoztak, egymás szavába vágva meséltünk egymásnak, még Prévert híres verséből is elszavaltam neki egy részletet, a csendes boldog esős részt, amikor azt mondta, hogy fázik, és felajánlotta, kísérjem el a szobájába.

  A következő héten összeköltöztünk. Életem legszebb időszaka következett. Boldog órákat töltöttünk együtt, akár kettesben, akár társaságban, hiszen Barbara a barátaimmal és a kollégáimmal is gyorsan összebarátkozott. Az esküvőnket terveztük, és az új jövevényt vártuk, amikor egy délelőtt megcsörrent a telefon. Egy szigorú férfihang megkérdezte, én vagyok-e ez meg ez, és ismerem-e Barbarát. Azt követően, hogy igennel válaszoltam, arra kért, hogy üljek le, majd miután biztosítottam róla, hogy a kanapén vagyok, közölte velem a fájdalmas hírt, hogy kedvesem autóbalesetet szenvedett. Hirtelen semmit sem tudtam mondani, azt hiszem, még levegőt sem kaptam. Sajnálom, mondta az illető. Kérdésemre, hogy láthatom-e a holttestet, azt felelte, lehetetlen, mert a gépkocsi kigyulladt, és teljesen kiégett a bent lévő Barbarával együtt. Mintha nem lett volna elég, amit a kollégájuk telefonon közölt velem, a nap folyamán két civil ruhás ügynök is felkeresett, akik arról érdeklődtek, milyennek ítélném meg a köztünk uralkodó viszonyt, voltak-e súrlódások, nem viselkedett-e kissé furán az utóbbi időben a menyasszonyom, volt-e tartozása, esetleg súlyosabb betegsége, ugyanis bizonyos jelek arra utalnak, nem kizárt, hogy mégsem baleset történt.

  Barbara árvaházban nőtt fel. Szülei kilétéről sose tudott meg semmit. Kitanulta a varrónői szakmát, és az egyik helyi varrodában kapott munkát. Temetésén a főnöknője és néhány munkatársnője is jelen volt. Ezenfelül az én barátaim. Azokban a napokban annyira magamon kívül voltam, hogy nem is foglalkoztam az újsággal, csak hetekkel később jutott eszembe megkérdezni a kollégákat, hogy közöltünk-e hírt Barbara balesetéről. Mivel nem tettünk ilyet, akkor ezt a fiatal kolléga mulasztásának tulajdonítottuk, évekkel később azonban megfordult a fejemben, hogy talán azért nem írtunk az esetről, mert nem is volt miről írni.

A rendőrség néhány hónappal a látogatás után értesített, hogy lezárták a nyomozást, megállapítást nyert, hogy szó sincs sem idegenkezűségről, sem öngyilkosságról, egy sajnálatos baleset történt. Akkor ezt megkönnyebbülésként éltem meg. Nem emlékszem már pontosan, mikor is kezdtem el kételkedni a hivatalos változatban. Talán akkor, amikor az egyik munkatársam poharazgatás közben megjegyezte, hogy a fürdőben látott egy nőt, aki kiköpött Barbara. Ha nem lettem volna ott a temetésén, megesküdnék rá, hogy ő volt az, vagy a jól karbantartott édesanyja, szellemeskedett.

  A varroda addigra már a múlté vált, igaz, ha nagyon akartam volna, akkor kinyomozom az üzem volt alkalmazottai körében, dolgozott-e köztük ekkor meg ekkor egy Barbara nevű hölgyemény, újságíró létemre azonban ezt mégsem tettem meg. Meg sem tudnám mondani, miért nem, talán tartottam attól, hogy kiderül, egyetlen Barbara nevű hölgy sem dolgozott a varrodában, az egész szerelmi életünk színjáték volt, vagy még inkább attól, hogy bebizonyosodik, Barbara igenis meghalt, és hasztalan reménykedem, soha többé nem fog újra besétálni az életembe.

  Másnap délelőtt elmentem a reggeli gyógytornára, masszázsra, fürdőbe, még néhány ártatlan viccet is elsütöttünk a csinos doktornővel, teljesen felfrissülve ültem le ebédelni. Délután megállt az eső, egy röpke időre még a nap is kisütött. Rövid pihenő után felkerekedtem, és elindultam a napi sétámra. Az időjárásnak köszönhetően a parkban ezúttal jóval többen voltak, mint a korábbi napokon. Az előző estére gondolva, az jutott eszembe, hogy talán elbeszélgethetnék egy szakemberrel, mennyire normális, hogy a képzeletem játszik velem, aztán elvetettem ennek szükségességét, és a jelenséget a koromra és annak a számlájára írtam, hogy már harminc-egynéhány éve egyedül élek.

  Séta után lezuhanyoztam, és vacsorára mentem. Helyet foglaltam az egyik sarokban lévő asztalnál, hacsak szabad volt, ennél az asztalnál költöttem el az ebédemet és a vacsorámat, amikor megpillantottam az előző este látott titokzatos hölgyet. Abban a minutumban a szívem hevesen verni kezdett, olyannyira, hogy ki kellett gombolnom az ingem legfelső gombját, hogy levegőhöz jussak. A terem közepén elhelyezett asztalnál ült egyedül, és amennyire láttam onnan, ahol voltam, valami salátafélét evett. Különleges érzés kerített hatalmába, nem tudtam szabadulni tőle. Rendeltem, és gyorsan elfogyasztottam a vacsorámat, egész idő alatt szinte fel sem néztem a tányéromból. Amikor befejeztem, azonnal a szobám felé indultam, menet közben egy pillanatra összeakadt a tekintetünk a hölggyel.

  Egész éjjel nyugtalanul aludtam, negyedóránként felriadtam, amit követően sokáig nem tudtam visszaaludni, csak forgolódtam az ágyban. Hajnaltájban furcsa álmot láttam. Az ágyban feküdtem, és arra lettem figyelmes, hogy valakik állnak a ház előtt, és halkan beszélgetnek egymás közt. Felhúztam a pizsamámra a köntösömet, az ablakhoz mentem, a függöny mögül kinéztem, két öltönyös férfit pillantottam meg. Elnézést, szóltam ki, kit keresnek? Téged, válaszolták kórusban, velünk kell jönnöd. De miért?! Azt nem áll módunkban elárulni, iparkodjál, hogy ne kelljen bemennünk érted, látod, az autó már vár. Valóban, a bejárat előtt ott állt egy fekete automobil. Páni félelem kerített hatalmába, minden tagom remegni kezdett, aminek következtében levegő után kapkodva riadtam fel. Hangfoszlányokat és autózúgást hallottam, nyilván az generálta az álmot, gondoltam, amíg az ablakhoz mentem, de amikor kinéztem, meglepetésemre sehol senkit nem láttam.

  Bár még sötét volt, nem tudtam már visszaaludni. Megmosdottam, és elvégeztem a reggeli tornagyakorlatokat, olvasva megvártam, hogy kivirradjon, majd felöltözködtem, és kimentem sétálni. A hölgy a sétány menti padon ült. A közelébe érve kissé lelassítottam a lépteimet, azt mérlegeltem, mitévő legyek, az utolsó pillanatban aztán megálltam előtte, és megkérdeztem, szabad-e a hely. Bólintott, és helyet foglaltam mellette. Sajnáltam, hogy nincs nálam újság vagy egy könyv, amibe beletemetkezhetnék, sose szoktam meg ezt a vacak okostelefont. Mindketten némán hallgattunk, figyeltük, ahogyan a folyó felől felszáll a köd, csípős őszi reggel volt. Újra lejátszottam magamban a sokat álmodott jelenetet.

  Azt hittem, már sosem szeded össze a bátorságodat, hogy megközelíts. Te vagy az, vagy csak valakinek a hasonmása? Ha azt mondom, mindkettő egyszerre, akkor elhiszed? Nem tudom, miben higgyek. Elmosolyodik, és a pad támlájának dől. Nem akarod, hogy inkább sétáljunk? Eléggé hideg ez a pad. Derékig érő kabát van rajta. Korához képest elbűvölően néz ki. Egyszerre állunk fel, és indulunk el. Különös zsibongás kerít hatalmába. Lábaim, mintha idegen testrészek lennének, maguktól visznek.

  Az államnak dolgoztam, meséli. Írói, újságírói baráti körödet figyeltem. Fél év után személyes okokra hivatkozva kértem, hogy vegyenek le az ügyről. Felügyelet nélkül maradtam? Mosolyogva megrázza a fejét. A társaságodban volt még néhány kollégám. Ne akard tudni, hogy kik, mert, ha most elkezdesz ezen töprengeni, akkor estig az összes volt munkatársad listára kerül. Gondolom, te mindent tudsz rólam. Mindent azért nem. Mi történt veled később? Többnyire dolgoztam. Mindannyian azt tettük. Férj, gyerek? Van egy fiam. Külföldön él. Már évek óta én is ott élek. És most föltámadtál? Úgy is lehet fogalmazni, évente-kétévente visszajövök ide néhány napra.

  A mellettem ülő hölgy felállt, diszkréten megigazította magán a kabátját, rám mosolyogva elköszönt, és elkopogott a vörös klinkertéglákon. Sokáig ültem még egyedül a padon, és néztem a tölcsérszerű forgatagokat a lassan csordogáló folyón. Már nem érdekelt, mi hogyan történt, nem akartam megfejteni semmit, csupán emlékezni, míg az örvénylő mélység a fejemben válogatás nélkül el nem nyeli igaz és igaznak vélt múltamat.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...