Harc az árnyékkal

Harc az árnyékkal

Szerző: Bakos Anita: Káosz I.

 

Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott vajon cserébe? Mit is kaphatnánk árnyékunkért cserébe?

  A délelőtt csupa árny és fény. Házak árnya vetül ránk, majd a házközök éles fényében elénk ugrik saját árnyékunk, és követjük, rendületlenül. Olykor mintha előbb mozdulna, mint mi…

  Míg ezen töprengünk, elmaradnak mögöttünk a bérházak, a kőkerítéseken áthajoló, szirmokkal havazó gyümölcsfák, és kiérünk a fényben tündöklő mezőre. Itt elkalandozhatna már a tekintet, csitulhatna, mélyülhetne a lélegzet, szabadabban rugózhatnának a léptek… Mi mégis megtorpanunk.

  Mintha fal állná utunkat, amely falra valaki könnyű kézzel felfestette a tájat. Nem érzékeljük, mi van távol, mi közel, karnyújtásnyira van-e mindez, vagy órákig gyalogolhatunk, hogy elérjük. A csatornák, a szántók, a tavalyi kórók csonkjai, a tyúkhúrral párnázott árokpart, a felszálló pára – mindez távlat nélkül, akárha üveglapok közé préselve: zöldesen áttetsző fallá tömörödve magasodik előttünk. Árnyékunk a falra vetül, tőlünk egy lépésnyire megtörik, felegyenesedik a falon. Mintha élőlény volna, ember, hozzánk döbbenetesen hasonló, de aki a hátát mutatja csak nekünk. Eléje kerülni lehetetlen, hisz az árnyunk sohasem tágít előlünk.

  Ő minden bizonnyal átlát ezen a falon, számára nincs is fal: látja, mi van távol, és mi közel, követheti tekintetével a madarak röptét, míg mi csak Őt, az elénk tolakodót látjuk, s körötte az üvegfényű, távlatait veszített derengést… Döbbent csendben állunk, majd hirtelen rémülettel tekintünk az égre, a Napot keresve: mögöttünk ontja-e a fényt, valóban árnyékunk-e az előttünk álló, vagy pedig mi vagyunk az ő hátravetett árnya, s minden igyekezetünk önállóan lépni, látni, élni hiábavaló?

  A Nap nincs sehol.

  Rémület lobog fel bennünk, hideg, sárga lánggal – szikrázó, kétség mardosta düh ez már, nem is rémület. Tenni kell valamit. Valamit… valamit!

  Fájdalomig feszülő izmokkal előrelépünk, kinyújtjuk karunkat, csontunk beleroppan a mozdulatba, karunk lendületébe, mellyel megragadjuk az előttünk csendben álló árnyalak nyakát. Valódi, lüktető, meleg, vérrel telt test vonaglik kezeink között! Mit tegyünk?!

  Nos, rajta! Rántsuk hátra, szorításunkból egy pillanatra sem engedve, vessünk gáncsot, és lökjük meg! Egyensúlyából kibillen, s mint egy rongybábu, arcra bukik. Nem félelmetesebb már, mint egy ledobott, rongyos kabát… Legyőztük! Akár át is léphetjük… S lám: mozdulunk. Csak egy lépés előre, és máris hatalmas, szédítő távlatok nyílnak.

  Mielőtt azonban szívünk telidobolná e végtelen, szabad teret: hátulról nyakunkra szorulnak a legyőzöttnek hitt ellenfél csontos-görcsös ujjai. Támadónk vet most gáncsot, hátraránt, földre lök. Tehetetlenül csapódunk a porba, fájdalomba. A diadalmas alak pedig átszökken fölöttünk, és zihálva, részegülten nyeli a friss levegőt.

  Eszményi alkalom ez a támadásra. Vérbeli ragadozók: e pillanatot nem szalaszthatjuk el! Vér tódul arcunkba, talpra ugrunk, és máris markunkban nyekken az ellenfél: nyakánál fogva rázzuk, dühödten, mint holmi tetves rongyot, kirúgjuk alóla a lábát. Felhördül, kalimpálva a földre zuhan.

  Nos, alélt teste nem lehet akadály: immár könnyedén rugaszkodunk el fölötte, szinte lebegve, mint ahogy a felhő árnya úszik át egy iszonyú szakadékon, mielőtt a felhőcske maga az ég kékjébe veszne, nyomtalanul.

 

 

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...