Gyorsposta oda föl

Gyorsposta oda föl

Szerző: Milinszki Boglárka: Katonaágy, 2022 (részlet)

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?

  Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad előtt, és te sehol sem vagy. Pedig nem kicsi ez a ház.

  Bocsánat, magázzalak? Egy szót se! Ne haragudj, most már nem megy. Ennyi év után már nem megy. Meg ugye a pertut is megittuk… még ohohó mikor. Emlékszel, igaz? Bevallom, én nem igazán. Homályosan él bennem ez az emlék.

  Hogy finoman fogalmazzak, kissé szétestünk most. Tulajdonképpen, ha belegondolok, nem most, hanem már egy ideje esegetünk, csak a kérdés az, hogy má’ hova… Tudod, hogy van-e még hova? Ekkor mondod azt (tegyük hozzá, te gerjesztetted): „Halljátok, innën mán nincs lëjjebb!” No, aztán másnap kiderül, hogy mégis. Hát álljon már meg a menet!

  Annyi mindent adtál nekünk. A fejedelmi, aromás szőlőt vagy a mézédes, elsőrendű barackot. Tudod te, milyen volna ezek nélkül indítani a vasárnapi ebédet? Látod te, hogy mivé tettél bennünket? Tükröt tettél a világmindenségünkbe (ezt már Eliade is megmondta) – a házunkba: hogy mindennap lássuk, melyik faj a legnagyobb állat a világon. Ennél már csak az a rosszabb, ha a hálószobánkba teszed. Fegyvert adtál a kezünkbe. Minket tettél fegyverré. Ki gondolta volna, hogy ide jutunk. Te sem láttad ezt előre. Miért akarod, hogy egymás ellen forduljunk? Mondd meg őszintén: kellett neked azt az almát felkínálni? Hiányzott ez neked?

  S most meg előzmény nélkül, váratlanul köddé válsz. Nekünk pedig arra kell ráeszmélnünk, hogy közben veled együtt szép lassan mi is eltűnünk. Azt akarod, hogy fordítsuk meg a szerepeket? Hogy mi kérjünk téged számon? Kissé önző dolog volna, de ha nem hagysz nekünk más választást, nincs mit tennünk. Legalább annyit mondj meg, hogy merre keressünk, hátha még valami jó kisül belőle a végén. No, hogy sül-e… merthogy hetente legalább egyszer az áramot is sajnálod tőlünk. Nemcsak a méltóságunk és az önbecsülésünk kell, hanem az áramunk is. Jó, tudom. Nem a te hibád, nem te csinálod. Vagy te csináltatod? Ne adj’ isten, utasítod?

  Az alázatról nem is beszélve. Azt mostanában egyre jobban kifelejted többünkből.

  Aztán az is megfordult a fejemben, hogy az igazat megvallva, neked sem lehet ám olyan könnyű dolgod. Úgy értem velünk, emberekkel. Meggyőződésem, hogy olykor-olykor már a könyöködön jövünk ki. No, elismerem, egyetértek veled. Nem fogom most ezt is rád, hogy a te hibád, de azért lett ez a vége, mert túl sok mindent megengedtél nekünk. Eltűntek a határok. A tisztelet és vele együtt még sok minden. Igazad van: pokolian gonoszok tudunk lenni ebben a mennyei világban. Ha már a mennynél tartunk. Mégis milyen ott fenn? Úgy istenigazából, valóban mindent látsz? Gondolom, te magad is néha felhúzod ám a szemöldököd. Jókat kacagsz, mi? Hacsak nem vihorászol már rajtunk. Mondd! Mit látsz, amikor leskelődsz onnan fentről le reánk, sokat sírsz? Jaj, tudod mi érdekel még? Csupán a magad szórakoztatására, fogadsz néha valakire? Mindenesetre nem hinném, hogy unatkozol.

  Biztosan hallhattad már a következőt, ami 1987 vége felé fogalmazódott meg: „ó istenem csak ennyit érek”. Nem mondom meg, ki volt, majd rájössz, annyit viszont segítek, hogy muzslyai születésű. Így már tudnod kell, kiről beszélek. Őt is te adtad nekünk, és milyen jól tetted. Csupán túl hamar elvetted. Az biztos, hogy szívósak vagyunk, mert ezt már mindannyian tudjuk, de ne hagyd, könyörgök, ne hagyd, hogy darabokra hulljunk.

  Egy idős néni, akihez járok, és akinek az életét próbálom rekonstruálni, mindig úgy búcsúzik tőlem: „Isten megáldjon, kislányom!” Hát, várom.

  Istenem, nézzél már le reánk! „…és bocsásd meg vétkeinket…”

  Ui.: Várom vissza a leveled (gyorspostával)!

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...