Függöny

 

Eddig soha nem volt baj. Minden születésnapomon pontosan délelőtt tízkor megjelentem az irodájukban. Mindig ünneplőruhában, frissen borotválkozva, és vigyáztam rá, hogy a lehető legjobb benyomást keltsem. Aznap nem ettem reggel sem hagymát, sem fokhagymát, levágtam a körmömet, tiszta inget vettem, még a jegygyűrűmet is felhúztam, amelyet amúgy nem hordtam.

Soha nem várakoztattak tíz percnél hosszabb ideig, és mindig nagyon kedvesen bántak velem. Mosolyogtak, én visszamosolyogtam rájuk, igyekeztem nyugodtan ülni a széken, mindig a szemükbe néztem, és természetesen igazat mondtam, bármit is kérdeztek. Csak a színtiszta igazat. Mondom, eddig nem is éreztem soha, hogy ne sikerülne meggyőznöm őket a folytatás szükségességéről. Mindig biztos voltam benne, berendelik az újabb évadot.

  Most viszont már az év is elég rosszul indult. Egyre több színész mondta vissza a szereplést a sorozatomban. Időhiányra panaszkodtak, jobb felkérésekre hivatkoztak, ímmel-ámmal megígértek valamit, hogy aztán semmit ne tartsanak be belőle. A nézettség fokozatosan zuhanni kezdett. A rossz közérzet úgy feküdt be mindig mellém az ágyba, mintha kibérelte volna magának a helyet. Megrémültem a mondatoktól, amelyeket ki kellett mondanom. A forgatókönyvírók a vállukat vonogatták. Keressem máshol a bűnbakot, mondták. Ha azt gondolom, hogy néhány hatásosabb szófordulat majd kihúz a pácból, akkor nagyon naiv vagyok. Meg aztán a világ is változik, és különben is, aki a kicsit nem becsüli…

  Egyre rosszabbul éreztem magam a szavaktól, amelyeket ki kellett mondanom. Ha mások elfelejtették a szövegüket, vagy túljátszották a szerepüket, fel tudtam volna robbanni. Gyakran fájt a fejem, szédültem, zsibbadt a karom, álmatlanság gyötört. Életemben most először félni kezdtem.

  A szerepem szerint makacsnak kellett lennem, hát nem adtam fel egykönnyen. Hajnalban összekapartam magam az ágyból, a fiókból kivettem a magabiztosság álarcát, és próbáltam nem gondolni azokra, akiknek időközben véget ért a sorozatuk.

A születésnap is rosszul indult. Reggel leöntöttem magam kávéval, így a kedvenc ingem helyett másikat vettem fel. Elfelejtettem felhúzni a gyűrűt, borotválkozni sem maradt időm. Ráadásul vagy öt percet késtem.

  A folyosón két kisírt szemű színésznő ült, jól láttam, hogy ott hever mellettük a széken összegyűrve magabiztosságuk álarca. Azonnal sorra kerültem. Most is nagyon kedvesek voltak velem, de a furcsa érzés, hogy valami örökre megváltozott, nem hagyott nyugodni. Az iroda berendezése is másnak tűnt, de akárhogy törtem magam, nem tudtam volna megmondani, mi változott legutóbbi látogatásom óta. Talán a szőnyeg? A függöny? Netán a hatalmas szobanövény a sarokban?

  Rettenetesen izzadtam, pedig egyáltalán nem volt meleg. Láttam rajtuk, hogy furcsállják, mennyire szakad rólam a verejték, és ettől még jobban izzadtam. A bemelegítő kérdéseken könnyen túljutottam, aztán valami nagyfőnök érkezett, a bizottság tagjai pedig sűrű bocsánatkérések közepette ott hagytak egyedül az irodában. Éreztem, ahogy a fülemről a hideg izzadság a nyakamba csepeg. Valamelyik távolabbi irodából heves vita hangjai szűrődtek be az ajtó résein. Lassan, óvatosan felkeltem, majd gondosan megtöröltem a homlokomat a függöny aljába, körben a nyakamat, végül a kezemet. Sötét foltot hagyott rajta az izzadság, és nem nagyon akart megszáradni. Ha most rágyújthatnék valami erős cigarettára, villant át az agyamon, aztán gyorsan elhessegettem a gondolatot. Visszaültem a székre, a képet bámultam a falon. Próbáltam megfejteni, mit ábrázolhat. A szekrényeket, a rengeteg fiókot, a polcon a mappákat, a sarokban árválkodó televízió hatalmas, fekete képernyőjét néztem. Aztán csend lett. Idegesítő csend. Ekkor a vállamra ült egy kisördög, és azt súgta a fülembe, hogy ezek nem rendelnek be újabb évadot.

  Lehet, hogy már haza sem engednek. Talán az ingem nem tetszik nekik. Vagy amit mondok. Sokszor nem fejezem be a mondatokat. Te jó ég! A szemem sarkában egy kövér könnycsepp kezdett egyre súlyosabbá válni. A függönyön még mindig ott éktelenkedett a nagy, nedves folt. Mindig öten ültek velem szemben, és türelmesen, lassan tették fel a kérdéseket, láthatóan nagy egyetértésben, mintha előzőleg minden apró részletet egyeztettek volna.

  Most meg magamra hagytak, amire még soha nem volt példa. Arra gondoltam, lehet, hogy csak próbára tesznek. Vagy éppenséggel nem rólam szól ez az egész, vagy nem a nézettségről. A forgatókönyvírók sztrájkolnak megint, és akkor kapunk pár hét szabadságot. Kár találgatni.

  Fél óra telt el. Csak négyen jöttek vissza. Észrevettem valamit a tekintetükben, amitől kirázott a hideg. Eltűnt belőlük az udvariasság, úgy éreztem, teher vagyok a nyakukon, s alig várják, hogy megszabaduljanak tőlem. Az egyikük feltűnően sokat köhécselt, holott amikor kiment, még nem volt semmi baja. A másik nem kérdezett semmit, csak a noteszát lapozta jobbról balra, aztán meg balról jobbra, de messziről ordított, csupán megjátssza, hogy valamit keres. Vártam, mikor veszik észre a függönyös dolgot, de a foltra rá sem hederített senki. Egy fiatal hölgy, aki tavaly még nem dolgozott itt, feltűnően sokat kérdezett olyanokról, akiknek már az arcukat sem tudtam felidézni, nem még a nevüket, mint ahogy azt sem, milyen szerepet játszottak a régi, elfeledett epizódokban.

  Majd értesítenek, mondták. Amire leértem az utcára, hatalmas vihar kerekedett, esernyő nélkül meg nem akartam útnak indulni. Visszamentem az épületbe, a portás ügyet sem vetett rám, amikor leültem az egyik bejárat melletti fotelbe. A vihar egyre erősebben tombolt, dél körül járt az idő, de mintha esteledett volna, a szürke felhők egymás uszályába martak, az égi szabómester apró villámcérnaszálakkal próbálta őket megregulázni, egymáshoz fércelni.

  Ásítottam. A portás valami focimeccset nézett egy apró tévékészüléken. Odamentem hozzá, hogy megkérdezzem, merre van a legközelebbi mellékhelyiség, de nem válaszolt. Hirtelen olyan érzésem támadt, hogy ez már egyszer megtörtént velem, ráadásul pontosan ugyanígy. Emlékeztem a viharra, a meccsre, még arra is, hogy amit keresek, az a második folyosó végén van, balra.

Elindultam, de alig tettem pár lépést, amikor valami nagyot csattant, és kialudt a villany. Vége lett a focimeccsnek, ahogy a magabiztosságomnak is. Kinyújtottam a kezem, és lassan, aprókat lépve indultam tovább, nehogy nekimenjek valaminek. Próbáltam a telefonnal világítani, de gyenge fényereje mit sem ért a nagy sötétségben.

  Vagy harminc barátomat hívtam fel, de minden esetben azt a választ kaptam, hogy a hívott szám nem létezik. Ekkor rá kellett döbbennem, nemcsak hogy nem lesz több évad, de talán epizód sem. Leültem a hideg kőre, miközben egy pirosan villogó fény arra figyelmeztetett, hogy valaki betört a lakásomba, és elvitt a páncélszekrényből minden lehetséges forgatókönyvet a jövőre nézve.

 

 

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Patak Márta

Háború és rock and roll

Egész este megint a Novi Sadot hallgattam, lépett be a konyhába a fiatal szomszédasszony, én meg néztem a sarokból, szerettem volna megérteni végre, mi olyan nagyon fontos neki ezzel a Novi...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

A halál

Meghalt. A halál pontos ideje: Ismeretlen. A halál oka: Az orvos vizsgálata alapján csendes és kíméletlen volt a halál. Az ember szíve megállt, légzése megszűnt, teste...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Kolter László

Borban van az igazság

Az egyik pohár a másiknak: – Miért vagy félig töltve? – Nem hallak, gyere közelebb! – Azt akarom kérdezni, hogy miért vagy csak félig töltve. – Isznak belőlem, ha...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Fehér Miklós

Szépiában látni a világot

Lillának az Újvidék–Belgrád közti autópálya-szakasz a kedvence. Ezen az úton szeret a leginkább vezetni. Szabályos, 10 óra 10 perces óramutatóval megegyezően...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Silling István

A patikus

A nagyhevesi patikát még a 19. század utolsó évtizedében nyitotta meg Adolf Hammerl, aki a grazi egyetemen végezte gyógyszerészeti tanulmányait. Családjában nem jelentett...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Mirnics Zsuzsa

Fél pár klumpa

Egész héten kopogós hideg volt. Az udvaron a tócsák keményre fagytak. Erzsi reggelente összetörte a jeget a vályúban, kiborította, és meleg vizet öntött a...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...