Felébrednek a gyerekek…

Felébrednek a gyerekek…

Szerző: Mészáros Júlia

 

Arcomról szaggatom az álom fojtogató vattacsomóit, míg erre-arra topogok a sötétben. Újra hallom a hangját:

  „A Krisztusát, te gyerek! Kint hagytuk a villát!”

  Érezni dohányszagú leheletét, oly közel áll. Pattognak, horzsolódnak merev csigolyáim, tekingetek, látnám legalább, honnan jött elő. De áthatolhatatlanok az éjszaka sűrű szálai. Mintha fentről csorogna a sötétség. Honnan jött elő? A padlásról csusszant alá? A porlódó gerendák rejtekéből, ahová hajdan dohányzacskót dugott, és német karabélyszuronyt?

  Ki gondolná, hogy lehet ott még valaki, hogy ott lehet az, akinek először is a hangja kopott ki közülünk… nem bírta már madárnyivá aszott tüdeje: szavai rebbenékeny értelmére csak fölé hajolva, horpadt mellének zörejeiből, surrogásából következtettünk. Mondtuk, ne beszéljen, Tata, pihenjen, holnap eljövünk, akkorra jobban lesz… Persze csak sustorgott tovább. Sok fontos szó tülekedne ilyenkor kifelé, de gyenge a lélegzet, nehezen moccan a nyelv… Tudta: nem értjük a szavát. Felcsuklott, mintha kiáltana, azután lehunyta a szemét, elcsendesedett. Maszkszerű arcának mély ráncai szétfutottak, majd összetorlódtak, s szakadékaikban lepergő, ezüst fény csillant. Nem szólt többé. Szeme kifakult, szembogara opálossá oldódott. Teste, akár egy maréknyi száraz nyárfagally, súlytalanná vált. Könnyű volt a koporsója, mondták az emberek.

  Árnyként imbolyog most, el-eltűnik a vaskos, sötét fonalak sűrűjében, de ahogy keresgél, forgolódik, csapkodja combját könyékben merev, soha ki nem egyenesedő karjával, és erre-arra csoszog, buggyos csizmanadrágban: mozdulatai újra határozottan kirajzolják vékonyka alakját. Jönnek már a hangok s a többi árny is: szalma zizzen, lópata dobban. Almásderes táncol a fal felé, ránk villantja szeme sötét tükrét. Akárha lámpás gyulladna: kitisztul a kép. Por szitál a sárplafon lécei közül, s konokul tapadnak a nagygerendához a fecskefészkek.

  Ne mondja már, Tata! A villát? Miért hagytuk volna kint? Tudja, hogy mindig hazahozzuk!

  „De a Krisztusát neki, akkor hát hol van?” – Karja széles mozdulatával mutat körbe. A ló felkapja a fejét, megfeszíti a kötőféket, ideges dobbanásokkal oldalaz a fal felé: rémült tekintetében a régi verések, hasba rúgások vörös fénye cikáz. Az öreg mindig puszta kézzel ment a lónak, fejével döfte, karjaival csépelte, s térdével döngette a hasaalját. Ha a szíj nem csúszott a karikába: neki a lónak! Ha kibogozhatatlannak tűnt az istránghurok: neki a lónak! Ha előrecsúszott a nyakló, ha megreccsent a rúd, vagy feldőlt a bádogkanna, kicsorbult a kasza, ha az élet kesernyéjét már a mentolos cukorka sem oldotta: az öreg úgy esett a hőkölő, szemét forgató deresnek, mintha magát az élő, testmeleg Istent, a kipányvázott, keserítő-pusztító lényt kapta volna kezei közé, kiszolgáltatva végre madárcsontú öklének… Ám egy perc sem kellett, s megállt, elcsendesedett. Előkotorta kislajbija zsebéből a kockás zsebkendőt, kirázta belőle a dohánytörmeléket, lopva felszárogatta a könnyeket, s míg a ló a felkínált mentolos cukorkát ropogtatta, tenyere immár az állat remegő orrát simogatta…

  Régi, tünékeny emlék ez a lófogak harsogtatta fűben: közönyösen dong át fölötte ezernyi más délelőtt emléke. A ló is megrázza fejét, az üres jászolba szagol, és prüszkölve fújja szét a húszévnyi port.

  Nem tudom, Tata, hol a villa. Valaki elvitte? Nem tudom… „A Krisztusát, te gyerek… Kint felejtettük, kint bizony…” – Hangja fojtott, fakó, mintha a sárplafonból szólna. De hát hol, Tata? A bogárzó dűlőben? „Nem tudom, fiam… Menj, keresd meg… mégsem maradhat kint!”

  Szólnék, de felemeli a kezét, elhallgattat, azután csak legyint, lemondóan. Árnyak lobbannak a falon, megbillen az istálló, semmit sem látni már, ismét sűrű fonalakban csorog alá a sötétség. A távolodó lóügetést is alig hallani már.

  Tépkedem arcomról a vattacsomókat, mezítláb botorkálok, tapogatózom, hogy neki ne menjek valaminek, jászolnak, lónak, ekevasnak, mit tudom én, minek… Hol van már az az istenverte fal?!

  Puhára lépek, ledobott ruhára, belegabalyodom, bokám fájdalmasan kifordul. Azt a zsombékos szentségit…! Már a saját lakásában sem járkálhat az ember! Ököllel csapok oda, ahol a villanyt sejtem. Csuklóm reccsen, vagy a kapcsoló? A hirtelen fényben odacsapok még egyszer. Fáj már, de csak öklözöm, könnyeimtől vakon, a szilánkokra repedt műanyagot…

  – Mit csinálsz?

  Megperdülök, nézem, honnan szólt. Fékevesztett mozdulatomtól megrebbennek Judit álmos pillái, szemében rémület villan. „Akár meg is üthetsz” – mintha ezt jelezné, s nem mozdul az ajtóból. Fázósan öleli magán a frottírköntöst.

  – Mit csinálsz? – suttogja.

  Erőtlenül rogyok a székre. Összevérezett kezem az asztalon hever, mintha nem is az enyém volna.

  – Én? Keresem… Semmit. Nem csinálok semmit…! – Gyűlöli vajon most püffedt, csomós arcomon a keserves vigyort? Hosszasan, kihívóan nézem: nesze, itt vagyok neked…!

  Bejön, lassan a szekrényhez megy:

  – Éhes vagy? – Kihúzza a mosogató fiókját, álldogál picit, tétován visszatolja. Hozzám fordul, már lábfejemen érzem hűvös lábujjbegyeit. Megmarkolja, aztán kisimítja vállamon a pizsamát:

  – Gyere, feküdj le, nehogy felébredjenek a gyerekek…

 

 

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...