Miminden és Károly csöndje

Nyitódik a busz ajtaja, guten tag, guten tag, hallani, ahogy emberek szállnak fel, megmutatják az igazolványukat, mennek hátra, csukódik az ajtó, a busz távolodik. Minden az ablakból követi az eseményeket, felülnézetből, mint a madár a párkányon. Cigarettája gyöngéden ég, mélyet szippant, tüdeje telítődik. Azért dohányzik, mert szereti, hiába a rák ott, ahol. Így érzi, hogy van jobb tüdő, bal nincs, mondja az orvosnak. Herr Miminden, csak nem kéne ezt csinálni, de az öreg nyomja tovább. Hétvégére hazaengedik, ilyenkor végtelenül fukarul bánik az idejével, és ebben teljesen igaza van, mert az autóbuszt meg kell nézni, akkor is, ha két perccel korábban jön, akkor is, ha épp jégeső esik. Unokája már „kint” kezdte az általános iskolát, s legutóbb, amikor leszakadt az ég, a kócos kisgyerek nem találta a szavakat: golyó, fagy, hajtogatta a tatájának, Mimindennek. Jégeső, gyerekem, csúnya idő, válaszolta az öreg, belülről pedig a rákon kívül a szomorúság őrölte, hogy elvesztek anyanyelvének szavai. Így alakult, a német kisvárosba vándoroltak a jobb élet reményében, mára nem maradt más a sablonos hétköznapokon kívül. Emlékszik, amikor először járt itt, ugyanebben a házban, bár akkor vendégként, a pincéből hordta fel a tűzifát, hogy begyújtson a kandallóba. Egy hét alatt három kilót szedett fel, ismerkedett a konyhával, egy hónap alatt ötöt, mindjárt jobban nézett ki. A legközelebbi bevásárlóközpont kocsival gyorsan és könnyen megközelíthető, sportos lendülettől vezérelve inkább rollerrel közlekedett. Főúton, autóúton, hogy dudáljanak a gasztarbajterek, tanulja a rendet és a csendet. Másnap felfedezte a biciklijárdát, azon tolta magát lejtőnek lefelé és felfelé, harmadnap izomlázzal ágyban maradt. A vásárlás legalább sikerült, a kis kétkerekű járgány azóta is a padláson rohad, hiába a generációk sora. Furcsán korrodálódott, nem az a fajta rozsda ette meg, mint az otthoni, aztán lemaratták, fénylett, mint a fehérített fog, besárgult, pucolták, tönkre nem ment a csotrogány, féket cseréltek, kormányt állítottak. Használta szomszéd gyerek, lány, fiú, öreg és fiatal, részeg legények, de senki sem tudott úgy száguldani, mint Miminden. Volt benne egy különös érzés, akkor első alkalommal tanulta meg a jó időben meglökni magát, jobb lábával rugaszkodott el a földtől, előrehajolt, a tízszázalékos lejtőn olykor az autókat kerülgette. Az életben is ilyen volt, jó szót szólt, ha kellett, dirigált, oktatott, ha szükség volt rá, vezetett, gyakran a háttérből irányított, akkor bukott le, amikor kellett, s akkor húzta ki magát, amikor kellett. Miminden olyan ember volt, akit mindenki szeretett és tisztelt. Még az is megemelte a kalapját előtte, akinek valamikor jól beolvasott, s ezzel tönkretette a kapcsolatukat, de megmentett egy fontosabb dolgot, mások becsületét, mert Herr Miminden nem kerülte a konfliktusokat, ügyes vitázó volt, olyan retorikai fogásokkal élt, amiket a halandó észre sem vesz, de a hóna alá kapja az ember kezét, földre teríti, a magasból az arcába olvassa az igazságot, ugyanonnan nyújtja a segítő jobbost. Pontosan tudta, ki ő, mégis jámbor hangon beszélt mindenkihez, mintha csak egy lenne a sok közül. Valami ilyesmi történt a Károly csöndje felé vezető úton is. Megszállottan a fejébe vette, hogy egy szeptemberi félmaraton felkészüléseként tizenöt kilométert rollerezik a kisvárosi forgatagból a nagyvárosi nyüzsgésbe. Egyedül. Magára kapta a rikító mellényt, térd- és csuklóvédőt, s félig behajtott térdekkel lökdöste magát A-ból B-be. Ezúttal egy dudaszót sem kapott, az autók óvatosan kerülték ki balról, furcsa pillantásokat vetve az erőtől kicsattanó fiatalra, aki végig derűsen mosolygott. A hozzá nem értőnek talán csak annyi tűnt fel, hogy hol az egyik lábbal, hol a másikkal ér a meleg aszfalthoz, ritmusosan, erejét tökéletesen beosztva halad, de Mimindenben eközben apró életek százai kavarogtak. Elképzelte, ahogyan öt játékost kicselezett az iskolai bajnokságon, ráadásul a kapusnak kötényt adott, s a roller magától repült tovább a messzeségbe. Amikor megérkezett a Károly csöndjének nevezett városba, nem egészen azt találta, amit várt. Ez a hely korántsem volt csöndes, totális rendezett káosz ez, igazi nagyváros. De Miminden fiatal kora ellenére volt annyira tapasztalt, hogy tudja, egyszer elérkezik a csend ideje, amikor sötétbe borulnak az utcák, eltűnnek az emberek, csak a szél és a fák maradtak. Hajnali háromig várt, mire ez a pillanat letelepedett, az utolsó sörösüveget ölelő csapatok is felszívódtak a hosszú éjszaka mámorában, a levegő alaposan lehűlt, Miminden pedig egy kialakult lámpaoszlop melletti padon foglalt helyet. Mélyeket lélegzett, hallotta saját szívdobogását, figyelte a környezetét, figyelte Károly csöndjét ezen a meghitt helyen, ahol még a szél sem mert mozdulni. A hatalmas városháza előtt a zászlók lankadtan lógtak a rudakon, egy hangya túlméretezett falevelet cipelt a hátán két ülőhely között, egy kóbor kutya épp akkor falatozta a kukából kilógó mustáros szendvicset.

Miminden most tudta meg, hogy hamarosan meghal. Nincs többé éber figyelem az ablakból, nem pásztázza többé a buszba felszállók élettől megviselt arcát. Csak még egy utolsó cigaretta van, és Miminden örökké elhallgat a Károly csöndjének nevezett városban.

Kolter László

Divati, aki jóban van a halottakkal

Hadd mutassam be az egyik legérdekesebb, újságírói munkám során megismert barátomat.   Divatival egy színházi estén találkoztam először. Igen, Divatinak...

Kolter László

Divati, aki jóban van a halottakkal

Hadd mutassam be az egyik legérdekesebb, újságírói munkám során megismert barátomat.   Divatival egy színházi estén találkoztam először. Igen, Divatinak...

Léphaft Pál

Utazás a feleségem körül

Képzelt ivókúra az Orient expresszen és Herkulesfürdőn Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?   – Skandalum! – harsogta...

Léphaft Pál

Utazás a feleségem körül

Képzelt ivókúra az Orient expresszen és Herkulesfürdőn Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?   – Skandalum! – harsogta...

Péter László

Hadik András lova felnyerített

A császárné, Mária Trézsi jószívű asszony volt: amikor megtudta a teljes madéfalvi igazságot, megenyhült a székelyek iránt. Hogy miért kellett neki oly...

Péter László

Hadik András lova felnyerített

A császárné, Mária Trézsi jószívű asszony volt: amikor megtudta a teljes madéfalvi igazságot, megenyhült a székelyek iránt. Hogy miért kellett neki oly...

Silling István

Kincskeresők

(Oral history nyomán) Amióta enyhébb szelek kezdtek fújdogálni kelet felől, könnyebbé vált a járás a régi utakon a szomszédos városokba. Nem kellett...

Silling István

Kincskeresők

(Oral history nyomán) Amióta enyhébb szelek kezdtek fújdogálni kelet felől, könnyebbé vált a járás a régi utakon a szomszédos városokba. Nem kellett...

Mirnics Zsuzsa

Égiháború

Kellemesen sütött a kora áprilisi nap. Az idősebb nő átvetette karján a stóláját, és fejét megemelve, lehunyt szemmel a nap felé fordította arcát. A lány...

Mirnics Zsuzsa

Égiháború

Kellemesen sütött a kora áprilisi nap. Az idősebb nő átvetette karján a stóláját, és fejét megemelve, lehunyt szemmel a nap felé fordította arcát. A lány...

Verebes Ernő

Hidegen

Hallga rövid története  Egy Nő. Néma. A neve: Hallga. Néma, furcsa szépség. Nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely...

Verebes Ernő

Hidegen

Hallga rövid története  Egy Nő. Néma. A neve: Hallga. Néma, furcsa szépség. Nagyon furcsán néma. Annyira néma, mint amennyire furcsa ez a szépség, mely...

Jódal Rózsa

Úton

Összeszűkült szemmel, vigyázva kászálódott le a csikorogva megálló, öreg, rozsdás autóbuszról. Valaki megfogta a könyökét, és segített letenni...

Jódal Rózsa

Úton

Összeszűkült szemmel, vigyázva kászálódott le a csikorogva megálló, öreg, rozsdás autóbuszról. Valaki megfogta a könyökét, és segített letenni...

Kiss Kinga

A romlás éjszakája

Még csak száz lépés, és ott van, Stefan számolta minden egyes lépését, amit a színháztól egészen eddig, a város másik feléig tett. Mindig ugyanazon...

Kiss Kinga

A romlás éjszakája

Még csak száz lépés, és ott van, Stefan számolta minden egyes lépését, amit a színháztól egészen eddig, a város másik feléig tett. Mindig ugyanazon...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Fehér István

A kizökkent idő meséi

A mese vége Nos, a miszlikbe aprított fiú látványát elviselni… hát, mit mondjak?! Nem neheztelhetünk a testvérbátyákra, amiért ketten háromfelé...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...

Bence Lajos

Ezekért? Ezeknek?

  Ezek…   Ezek azt sem veszik majd észre, ha egyszer elköltözöm – volt az első gondolata, amikor az íróasztalán lévő konzolos lámpafejet már a huszadik...