Fehér kör az óra mögött

Fehér kör az óra mögött

Szerző: Bakos Anita: No title (cím nélkül)

 

Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál úgy tenni, mintha értette volna a prédikációt, és már el is raktározta volna a fejében, aztán kilépve a meleg, rikító napsütésbe, hirtelen mindenki társasági lesz, máris arról megy a téma, hogy „hallod-e, hogy hogy a krumpli”, vagy hogy „hallom ám, hogy idén sem lesz barackod”. Díszkeresztények, jó, hogy nem egyből szenteltvízzel mossák az ablakot. Ám ez már mellékes eszmefuttatás. Beülünk a kívül tiszta, belül poros autóba, s kihajtunk a faluból, olyankor már nem figyelnek arra apáék sem, hogy mosolyogjanak, ez így megy. Hazaérünk, bemegyünk, kezet mosunk, anya ilyenkor még befejezi az ebédet, megsüti a krumplit, befőzi a tésztát meg ilyen dolgok, a család nagy része meg addig teszi a semmit, de azt jó nagy odafigyeléssel. A konyha illatozik, sűrűn száll a leves párája, serceg az olaj, száll a cigifüst, befogja a fehérre meszelt falakat. Nem látszik, hogy már elszíneződött, de ha levennénk az órát, akkor ott maradna a fehér kör a falon. Amikor mindent befejez, 12 óra van, szól, hogy „gyertek enni”. 12.05-kor mindenki a saját helyén a kényelmetlen, de annál csinosabb székeken. Ilyenkor az ebédlőben eszünk, mert vasárnap van. Ettől egy kicsit mindenki feszültebb, nem kéne morzsálni, vigyázni kell az abroszra, mert azt még az esküvőjükön kapták a dédnagyszülőktől – kérdem én, hogy akkor minek eszünk azon, ha vigyázni kell rá, de igazi választ még egyszer sem kaptam, csak annyit, hogy mert ma vasárnap van”, és azt nem lehet ám csak úgy leenni, mint egy hétköznapi abroszt. Nem mintha nem szabadna, de azt úgy kell csinálni, hogy közben tudd, vasárnap van, és nem is ebben van a lényeg, hanem abban, hogy ők pontosan tudják, hogy mikor eszed le hétköznapiasan és mikor eszed le vasárnapiasan azt a terítőt.

  Szóval ülünk, nem szeretek elsőnek szedni, kivárom, míg mindenki szed magának, s azután én is nekilátok. Kicsit más vagyok, mint a család többi tagja. Kisebb is vagyok, az alkatom is más, talán még zavarom is a többieket néha. Igaz, egy hete, hogy megint itt lakom, de már ismerem őket, előtte is voltam itthon egy kicsit. Minden olyan szögletes egy ideje, mintha mozaikban látnék. William Golding is mesélt rólam, bár ott demokrata gyerekek játszották a szocialistát, az kissé megalázó, kompromittáló szerep volt. Amióta bemásztam a mosógépbe, mindenki utál, pedig nem én tettem tönkre, a szénkefékkel volt a baj, mondta is a mester: Hallod, Ibolya, nem éri meg eztet kicserélni, elment a panel.” Nem mondom, hogy nem másztam bele, körülnéztem benne, volt látnivaló, kár, hogy azt ők nem láthatják, tudnának arról is, mennyi lerakódás volt benne, persze hogy lecsiszolódtak a dolgok. Nem értek sokat a mosógépekhez, de egyszer megjártam, betettek a mosással, meg is fürödtem, aztán meg is szárítottak, jó muri volt. Utána egy kissé csellengtek a szárnyaim, de hát működnek még. „Rohadt dongó is” – szokták mondani, nem is figyelnek rá, hogy ez nekem hogy esik.

  Ebéd után, miután elszopogattam a tányérokat, egy kicsit pihenek, egyik lábammal birizgálom a másikat, megnyalogatom őket, s pihengetek. Olyankor mindenki alszik egy nagyot, nekem meg van időm feltérképezni őket, végigmászok rajtuk, a lábukon, hajlataikban, olyan puha a bőrük, ott jó. Bár olyan nagyok, annyi helyet foglalnak, mintha legalábbis joguk volna hozzá. Az meg a másik, két szemük van, alig látnak, persze hogy nem látnak, csak hallanak. Bár jobb is, ha látnának, már leütöttek volna. Így hát a vasárnapi szieszta után felkelnek, főznek maguknak egy kávét, rágyújtanak egy-egy dohánytekercsre, váratlan mozdulatokat tesznek a levegőben, szeretném azt hinni, hogy csak a füstöt hessegetik, és nem engem. Amíg ők kipihenik a pihenésüket, én addig szeretek körülöttük lézengeni, beleszagolok a szájukba, megnézem, hogy kinyílt-e a csipájuk, belelesek a fülükbe, azt pont nem szeretik, pedig nagyon csábító hely. Párszor szót ejtenek rólam is, hogy már túl régóta vagyok itt, s hogy lassan tovább kéne mennem. Persze ők ezt nem így mondják, sokkal csúnyábban, de én nem akarom őket megszégyeníteni, elvégre becsületes jószágok ők is, esznek, szarnak, alszanak. Odamegyek a falhoz, a fehér falnál jól látszódom, kiemeli az alakom is egy kicsit. Onnan nem látom őket, csak a falat, de hallani hallom, hogy miről diskurálnak, valami olyasmiről, hogy át kéne meszelni már a konyhát, mert a fal nagyon, hogyan is fejezzem ki magam, szerintük nem oda kéne végeznem a dolgomat. Nem nagyon törődöm velük, beszélgessenek csak. Egyszer viszont elterelődött a téma, hallom, valaki felkel, odalép a fridzsiderhez, levesz róla valamit, egy lépés, két lépés, és egy hatalmas ütést mér valaki a hátamra, akkor minden forgott, lehullottam a szőnyegre. Megsemmisültem. Még két napig ott feküdtem. Eltört a szárnyam, az nekem nem nő vissza, mint a gyíknak a farka. Ott éktelenkedtem, ha valaki arra járt, hát attól tartottam, rám tapos. Aztán kedden jöttek a meszelősök, Ibolya feltekerte a szőnyeget, velem együtt, s kint kiporolt, ott voltam pár órát a kitaposott füvön, a meszelősök megérkeztek. Negyvenötös acélbetétes bakancs. Csak ez maradt meg. Legalább az óra mögötti fehér kör is eltűnt, meg a piszkításaim, pedig azzal csak azt akartam üzenni nekik, hogy egyszer ember voltam én is.

 

 

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...