Egy társas karantén magányos és hiteles története

Egy társas karantén magányos és hiteles története

Szerző: Skrabány Viktor (Fotó: Molnár Edvárd)

 

Közeleg a karácsony, valószínűleg nagyon sokunknak a legszomorúbb, legmagányosabb karácsonya. Én mindenesetre egyedül leszek. Az édesanyámhoz Miskolcra nem mehetek, megegyeztünk, amíg nincs vakcina, nem megyek haza. Az ikreimmel sem találkozhatok Pécsett. Milyen személyes dolgot adhatok, kérdeztem tőlük. Nagyon egyedül vagyok. Apa, írd meg azt a történetet, amit annyiszor elmeséltél már, szomorú, de a végén mindig nevetünk. Azt mondtad, még soha nem írtad meg. Hát írd meg nekünk most, legyen az a mi ajándékunk. Hát legyen így.

  Ezerkilencszáznyolcvanöt december hatodikán határoztam el, hogy szétlövöm a nagykanizsai Dózsa György laktanya őrtornyát. Hozzon nekem halált vagy szabadságot a Mikulás! Pedig nem kellett volna semmi más, mint hogy hazaengedjenek karácsonyra vagy szilveszterre a szerelmemhez. Nem engedtek. Hogyan magyarázhattam volna el a századosnak, hogy a szerelmem az egyik legjobb barátommal, akit nem vettek fel filozófia szakra, így nem kellett bevonulnia, most kettesben filozofálgat otthon, Miskolcon. Lehet, hogy nem is ülve filozofálgatnak. Mindenképpen szét kellett lőnöm az őrtornyot. Őrségben. Belülről. Fel az égbe. Utánanéztem, leendő tettemnek három következménye lehetett. Berontva az őrtoronyba, ha a fegyver nálam van, agyonlőnek. Ha az orvosi bizottság úgy ítéli meg, leszerelnek, és soha többé nem lehetek katona. Igaz, rendőr sem. Ha nem úgy ítéli meg, akkor kettőtől öt évig terjedő katonai börtön (futkosó) Nagyatádon, és az életem végéig Magyarország összes egyeteméről való kitiltás. Nem én döntöttem. A szerelem.

  Misi bácsi, iszik egy kis savanyúlevet? – kérdezte Gyurika. Misi bácsi hörög. Gyurika már tölti is a savanyúlevet egy vizespohárba, és közelít a hörgő Misi bácsi felé. Még csak második napja vagyok itt, ez az első reggelem, nem tudom, hogy minden reggel így kezdődik, hogy Gyurika hozza Misi bácsinak a savanyúlevet. A savanyúlevet az édesanyja hozza be neki. A többiek már tudják, mi fog történni, húzzák a fejükre a takarót. Én az ablak melletti ágyon fekszem, jó hely, egyszerre jön rám a radiátor melege és a huzat, még néhány nap, és tüdőgyulladás, bónusz az elmebajra. Mellettem fekszik Misi bácsi, nyugdíjas szénbányatröszt-igazgató, túl a kilencvenen. A drága unokái minden évben mikulástól vízkeresztig befektetik a nagypapát, hogy el tudjanak menni síelni, és ne kavarjon otthon karácsonykor. A fal mellett Józsika lakik, műtős a megyei kórház koraszülöttosztályán, amíg a műtőben volt, meghalt a nyolc hónapos kisfia. A telepi kiserdőben találta meg egy kutyát sétáltató nő hajnalban, még élt. Kétnaponta látogatja meg a felesége és az anyja, őket beengedik, mindannyian szakmabeliek. Később tudom meg, hogy mindig hoznak neki egy kis üveg Pitralon nevű arcszeszt. Az a legbrutálisabb. Főleg nyugtatóra. Józsikának nyugalom kell. Velem szemben üldögél az ágy szélén Gyurika. Gyurika olyan húszas évei végén járó, kövérkés, puffadt, mosolygós arcú fiú. Állandóan azt kérdezgeti: nővérke, mikor jön már az édesanyám? Naponta úgy ezerszer. Azért tartották bent, mert meg akarta fojtani az édesanyját. Mellette Kerozin feküdt. A taszári katonai repülőtéren szolgált, agyonvert egy őrnagyot, azt állítja, nem volt magánál, előtte megivott egy kanna repülő-üzemanyagot. Ezért hívják Kerozinnak. Terheléses agyvizsgálatnak vetik alá. Fél liter barackpálinkát kell meginnia, egy húzásra. Aztán viszik koponya-CT-re. Három nap múlva egy felessel kevesebbet, utána már csak négy decit. Kórtermünk csak úgy illatozott. Gyurika savanyú húgyszaga keveredett száraz öregségszaggal és bódító pálinkaillattal. Meg egy kis hipóéval. Kerozin mellett, bent a falnál feküdt a Hipós. Bányaomlás történt, a férfi túlélte, sokan meghaltak, valaki nagyon fontos is, megivott egy fél flakon hipót. Oxigénmaszk, infúziók, csak a két szeme látszott ki. Fogalmunk sem volt, mit keresett a pszichiátrián. Hát így nézett ki a mi 6-os kórtermünk a pécsi katonai és bányászkórház zárt osztályán 1985 decemberében. Az, hogy ide bekerültem, az első lépést jelentette a szabadságom felé. Ahogy azt akkor hittem.

  Néhány napig magatehetetlenül feküdtem. Magatehetetlenül, mert depressziót akartam színlelni. Nem kellett. Olyan mennyiségű nyugtatót és infúziót nyomtak belém, hogy olyan kábának éreztem magam, a vécére alig tudtam kitámolyogni, a vizsgálatokon leestem a székről, majdnem elvittek elektrosokkra is. Feküdtem az ágyon, néztem ki az ablakrácson a szabad világra. Ezt akartam? Harmincöt hülyével társas karanténban magányosnak lenni? Bezáratni magam? Totális magányban lenni? Betegek, haldoklók, gyilkosok, öngyilkosok között feküdni? Megér-e ennyit a szabadság? Megér-e ennyit a fogadalmam, hogy én nem leszek a rothadó szocializmus katonája? Nem tudtam a választ. Inkább aludtam.

  Héj! Nincs egy kis arcszeszed? Józsika ült az ágyam szélén. Megittam az összes Pitralont, és holnap nem jön az asszony. Tartogattam két teli üveg Fabulon arcszeszt, az egyiket a szüleim hozták néhány napja, amikor meglátogathattak. És néhány Pipolphen a gyufásdobozból? Láttam, hogy a nyelved alá dugod, mintha lenyelted volna, aztán berakod egy gyufásdobozba. Na, csak néhány szemet. A Fabulonra. Józseffel néhány nap alatt igazi kórházi barátok lettünk. Állandóan anekdotáztunk. Nekem, tizennyolc éves gyereknek túl sok történetem nem lehetett, de ő, aki a koraszülöttosztályon dolgozott, ontotta a halálos történeteket. Tényleg őriztem egy doboz Pipolphent, nem nyeltem le, nem akartam a teljes bódultság állapotába kerülni. Adtam neki egy bontatlan üvegcse Fabulont, és odaadtam a gyufásdobozt is.

  Józsika aznap nem ebédelt. Csak feküdt az ágyon, olyan arccal, mint aki valahol máshol jár, más utakon. Már vártam, hogy felemelkedjen az ágyról, és lebegjen. Az éjjeliszekrényén a kiürült fabulonos üvegcse. A gyufaskatulyában is csak a tabletták fele lehetett. Valahol az eltűnt csecsemőjét kereshette. Hirtelen elkezdett remegni, résnyire nyílt az ajka, előbb fehér hab folyt ki rajta, aztán elkezdett habzani, és mintha csoda lenne, apró is buborékok jelentek meg, olyan volt a szája, mint a gyerekek buborékfújója, színes illatos buborékok szálltak felfelé, egyre jobban remegett, megpróbálta elkapni a buborékjait. Illatozott minden. Eltűnt a savanyú húgyszag, a lejárt szavatosságú öregszag, a hipó sem kavarhatott be, Hipós már meghalt. A 6-os kórterem plafonja lassan megtelt buborékkal. Gyurika elkezdett sikítani, hogy emberek! Józsika buborékol! Csoda történt! Józsika buborékol! Kinyitotta az ablakot, most már ordított, édesanyám! Gyereee! A Józsika buborékol! A többi kórteremből is jöttek a csodára. Kicsit késve megérkezett az orvos és az ápolók is. Álltak dermedten. Nézték, ahogy az ágyon Józsika önkívületben remeg, próbálja elkapni a buborékjait, mintha meg akarná akadályozni, hogy szétszóródjanak az ő kicsikéi. A doktor nem tudott mit csinálni, ilyen esetet nem szimuláltak hajdanán az egyetemen. Ha bekötik a száját, nagy esélye lehetett, hogy Józsika felfúvódik, fellebeg a plafonig. A buborékjai a nyitott ablakon a rácsok között elkezdtek kiszállingózni. Józsit az ágyhoz kötözték, ágyastul csak nem lebeg el. A kórházzal szemben, a Jugoszláviába vezető főút másik oldalán volt Pécs legnagyobb temetője. Józsika csak buborékolt, a buborékok kiszálltak a nyitott ablakon, szálltak a temető felé, beborították az eget. Három nap maradt még karácsonyig. Gyurika valahogy felkapaszkodott az ablakpárkányra, az ablakrácsot rángatva üvöltött a lassan eltűnő buborékok után, Jézus! Ne hagyj itt! Harmadnapra támadj fel! Vigyél el! Jézuska! Ne hagyj el! Az egyik ápoló megunta. A harmadnap az húsvét! Gyurika! Három nap múlva karácsony lesz. Ha nem mászol le, elintézem, hogy húsvétig nem jön az anyukád. Gyurika lemászott, szipogott az ágy szélén ülve. Sanyi ápoló! Mikor jön az édesanyám? Józsit már régen feloldozták. Talán még a kicsikéiről álmodott.

  A karácsonyi ebédet az orvosok és a nővérek ebédlőjében tartották. Kiengedtek minket is az üvegfal mögül. Nagy eseménynek számított ez, a legtöbben csak a vizsgálatokra mehettek ki. Részt vettek nők is, a női pszichiátriáról és sebészetről. Szép volt a karácsonyfa is. Teli angyalkával, szalmakatonákkal és ünneplőbe öltözött csokibányászokkal. Minden tányér mellett apró mikuláscsomag lapult. Engem Misi bácsi és Gyurika közé ültettek biztonságból. Miközben lemezjátszóról karácsonyi énekek szóltak, sikerült megakadályoznom, hogy Gyurika belecsempésszen Misi bácsi halászléjébe egy evőkanálnyi Erős Pistát. Este szépen elaludtunk. Még soha nem karácsonyoztam egyedül.

  Várakozással teltek a napjaim. Megtudtam, hogy csak januárban ül össze a leszerelési bizottság, akkor derül ki, hova kerülök. Haza, futkosóra vagy vissza a laktanyába. Addig megfigyelés alatt tartanak. Megfigyelhettek szilveszterkor is. Az egyetlen tévé a folyosó végén működött, oda vihettük ki a kis fehér stokijainkat. Délután öttől nyolcig lehetett tévét nézni, szilveszterkor megengedték, hogy tízig nézzük. Kilenckor már majdnem mindenki aludt, amikor emlékeztettem őket, mindjárt kezdődik a Dr. Bubó. Akkor még nem ismertük a flashmobot. Így szerintem én rendeztem meg az első magyar pszichiátriai flashmobot. Az ápolónők és egy Eszter nevű végzős pszichiátergyakornok, ő volt az ügyeletes, a folyosón ült, és nézték az adást. Aztán kilenc előtt tíz perccel el kezdtek szállingózni a betegek, stokival a kezükben, kispárnával a hónuk alatt.

  És akkor jött a főcímzene doktor Bubóval és Ursulával, és úgy huszonöt hülye ugrált, és dobálta a plafonra a kispárnákat, és ordította a zárt osztály folyosóján, hogy nem segíthet rajta, csak a pszichológus! Nem segíthet rajta, csak a pszichológus. És dobáltuk fel a magasba a kispárnákat. És jött a szuri meg a tripla altató. Másnap délután úgy ébredtünk, mint valamikor a kinti életben egy átmulatott éjszaka után.

  Miért lőtte szét az őrtornyot? – kérdezte a leszerelőbizottság elnöke, egy orvos ezredes.

  Hogy megvédjem a hazámat – mondtam.

  És mi az Ön hazája? Magyarország? Vagy tán Jugoszlávia? Fizetett kém Ön, közlegény?

  Úgy éreztem magam, mintha egy James Bond-filmben lettem volna, egy pillanat alatt kellett kitalálnom, hogy mi az én hazám.

  A lélek tisztasága – feleltem. – Az a Hazám. Nagy hával. A lélek tisztasága.

  Egymásra nézett, majd összeborult és pusmogott az öttagú bizottság.

  És hogyan védi meg a lélek tisztaságát?

  Legnagyobb kincsünket, a magyar nyelvet védem az imperialista hatásoktól. Például nem azt mondom, hogy hot dog, hanem hogy forró kutya. Vagy toalett helyett, hogy budi. Mindenáron meg kell védenünk a magyar nyelvet. Jó, hogy a jugók elleni védelemből ásunk lövészárkokat, de akkor Sztahorván őrmester Belgrád helyett miért nem mond Nándorfehérvárt? Vajon tiszta a lelke ezek után Sztahorván őrmesternek? Mostanában ilyeneken gondolkodom naphosszat. Ártatlanul néztem a látszólag megzavarodott bizottságra. Mosolyogtam.

  Ez nem szimuláns, ez tényleg hülye, hallottam, ahogy az egyik orvos egy másik fülébe súg.

  Még egyszer kérdem, közlegény, miért lőtte szét őrségben az őrtornyot?

  A jugók miatt, ezredes elvtárs – feleltem. A jugók miatt és a hazám miatt. Amikor megjelent a harmadik biciklis égi hadtestük, és a laktanya felé közeledtek az égen, hosszú lila pelerinben, egy kézzel fogva a kormányt, a magasba tartott másik kezükben levő gépfegyverrel az ég felé tüzelve, nekem is lőnöm kellett. Azt hiszem, hármat el is találtam, amikor elájultam, még láttam, hogy továbbszáguldanak Budapest felé. Tényleg, ezredes elvtárs, elesett már Budapest?

  A szabadságnak nagy ára van, suttogtam a szerelmem fülébe 1986. február 2-án Miskolcon az Augusztus 20. strandfürdő termálmedencéjében. Sötét volt már, a forró vízből felszálló párában nem láthatott meg senki minket. Kiderült, hogy a barátommal tényleg csak filozofálgatott.

  Hát így történt, drága gyermekeim. Hajnal van. Várom, hogy kivilágosodjon, és a tükörbe tudjak nézni, nem sárgultam-e még be. Remélem, nem ez az utolsó írás, amit olvashattok tőlem.

 

 

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...