Égiháború

Égiháború

Szerző: Sárkány Balázs: Lila kozmoszkígyó

Kellemesen sütött a kora áprilisi nap. Az idősebb nő átvetette karján a stóláját, és fejét megemelve, lehunyt szemmel a nap felé fordította arcát. A lány összehajtotta, hátizsákjába dugta bőrdzsekijét, és feltette napszemüvegét.

  – Körüljárjuk? – kérdezte az idősebb nő.

  – Tőled függ! Ha kibírod… – felelte a lány.

  – Legfeljebb visszafordulunk. Engem jobban aggasztanak azok a sötét felhők onnan, a Duna felől. – De belekarolt a lányba.

  Jó hangulatban indultak el.

  Óvatosan lépkedtek az évezredes romok közt, a hepehupás úton, talpukkal kitapogatva a bokaficamító kis gödröket, melyeket eltakart az amfiteátrumot beborító, haragoszöld fű. Kis idő múlva a lány megkérdezte:

  – Jól vagy?

  – Mért kérded?

  – Mert nem semmi ez az távolság! Tudtad, hogy ez még a római Colosseumnál is nagyobb? Nem híresebb, de nagyobb. Képzelj ide egyszerre tizenháromezer ünneplő rómait.

  – Kunyerálnék is a legionáriusoktól a műtött lábamra caligaeát, azaz egy pár könnyű sarut! Kényelmes ugyan a cipőm, de kezdi törni a bal kisujjamat.

  Mindketten mosolyogtak.

  – Kérhetnék neked még mást is, mondjuk a túrázást, mászkálást, bevásárlást megkönnyítő felszerelést is, mert ők rendesen el voltak látva – nevetett a lány. – A hátadra például egy marius szamarát meg egy menetbatyut, tudod, mire gondolok, hasonlót, mint amilyenben házhoz viszik a kaját az ételkihordók. Használnád a piaci szatyrod helyett? Egy vizesbutykosra is igényt tartanék, mert annyi víz kell a vesédnek, hogy kiiszod a Dunát. Aztán szereznék tőlük egy sisakot, nehogy megázzon a szép, nagy kontyod. Lehet, hogy mindjárt el is ázunk. Rövid kard, tőr meg gerely is a felszerelésükhöz tartozott, de nem kellene, mert úgysem használnád a fájó csuklóid miatt… És a láncinget is hanyagolnám, pedig extra divatosan néznél ki benne, már ha hárman rád bírnák adni, és el bírnál benne totyogni.

  Az asszony megállt, megint a nap felé fordult. Kis ideig csendben volt, mint aki elképzeli a hallottakat, aztán felnevetett.

  – Szépen felszerelnél!… Szerencsére a Claudiák, Juliák és Cordeliák nem páncélt meg vértet, hanem habkönnyű stólát viseltek, onnan fentről lengették selyemkendőiket, s nem gyakorlatoztak idelenn, hátukon harminckilós menetbatyuval. Még nem volt női egyenjogúság! Te sem bírnád el.

  A lány magas volt, és karcsú, mint egy hirtelen nőtt virág. „Mint egy hosszú szárú királypálca – gondolta az asszony. – Eldöntené egy szél.”

  – Elbírnám, ha naponta kétszer edzenék, mint a legionáriusok.

  – Fitneszteremben? Balettiskolában?

  – Ne becsülj le! Ott edzek, ahol lehet, hogy elbírjam a naponkénti cipekedést, a jegyzeteimet, könyveimet, laptopomat, egyebeket. A magam menetbatyuját. Ami gyakran több mint húsz kiló.

  – Igényeljetek egy öszvért, mint a római katonák – ti a faxtól. Nyolcukra jutott egy jószág, vele cipeltették a nagyon nehéz dolgokat, az őrlőkövet meg a sátrat.

  – Szegény öszvérek! – mondta a lány. – Ballagnának a pesti utcákon a villamos után, mi meg integetnénk nekik…

  – Mért nem inkább szegény legionáriusok?!

  – Mert sokan maguk választották a légiót, s meg is fizették őket: 225 denarius volt az évi zsoldjuk, meg a zsákmány. Tudtad, hogy akkor is volt infláció? És két évszázadon át szinte semmi emelés! Végül Septimius Severus megnyitotta a birodalmi kincsesládát, és 500 denariusra emelte a fizetésüket. Te mit szólnál, ha ennyit kellene várnod a nyugdíjemelésre?

  – Ne ijesztgess! – jött a kuncogás. – De te hogy lettél rómailag ilyen tájékozott?

  – A Madáchba jártam! És remek töritanárom volt. És eljutottam Rómába is, meg még sok helyre, ahol rómaiak éltek, vagy ahogyan ma mondják: az ősi földjeikre.

  – Aha.

  Elhagyták a második cellát. A napos oldalon itt-ott sárgán, fehéren, rózsaszínűen virítottak az apró kora tavaszi virágok. Már mindkettőjük kezében volt néhány szál.

  – Innen jól látni a négy kaput – álltak meg –, a cellákat, ahonnan beengedték a vadállatokat az arénába. Abból az ötödikből, a szemben lévőből meg a gladiátorokat. És vérük öntözte az arénát, ameddig csak ellátsz. Attól ilyen buja, zöld a fű? Elképzelted?

  – Pihenjünk meg egy cseppecskét – hárított az idősebb nő kedvetlenül, és leült a boltív tövébe, egy faltöredékre. Stóláját maga mellé helyezte, a kis csokrot rátette, bal lábát meg félig kihúzta a cipőjéből.

  Hallgattak.

  Kis idő múlva a lány a magas lelátóra mutatott.

  – Szép időben ide jövök a rómaiakhoz tanulni, fuvolázni. Ott fenn, a nézőtéren, nézd csak, még épen maradt egy egész sor ülőhely, ott szeretek lenni legjobban, az előkelő római hölgyek pirosra festett ülőhelyén. Onnan „rálátok” az egész zsoldoshadseregre. Figyelj csak! – azzal fürgén nekilendült a meredek magaslatnak.

  – Vigyázz magadra! – kiáltotta utána az asszony, s egy kisgyermekkori tréfás figyelmeztetést eresztett volna utána, amit ő maga is kislány korában hallott víg kedélyű nagyanyjától: „Agyonütlek, ha bajod esik!” A lány már majdnem fenn volt, integetett, hosszú haját lengette a közben feltámadt szél. Lentről készült néhány fotó, de sötét lett a kép, a Duna felől a nehéz felhők egyre közelebb értek.

  Kipirulva jött vissza.

  – Mit „láttál”? Törököt, tatárt?

  – Népvándorlást, avarokat, későbbi honfoglalókat, több hullámban. Tudod, hogy a középkorban ez az egész terület egy óriási vesztőhely volt? Sintérhegy volt a neve.

  A jókedv kifakult mindkét arcon.

  – De volt szebb szerepe és neve is, Királydombnak meg Királyhegynek hívták – mondta vigasztalóan.

  – „Izgalmas” élet lehetett itt – állt fel az asszony, és körülhordozta tekintetét. – De most olyan szép és békés minden!

  Hűvösödött. Visszaöltöztek. A lány kinyújtotta kezét, néhány esőcsepp ráhullott.

  – Ideje visszaindulni – és a lépcsőmászáshoz ismét karját nyújtotta. Felkapaszkodtak az útra, s a széles, sima járdán egymáshoz igazították, szaporára vették lépteiket.

  – Hány sarok hazáig? – kérdezte az asszony.

  – Csak három. Eső előtt elérjük. Nincs messze, meglátod.

  Neked – gondolta csak úgy magának az asszony. De igyekezett tempót tartani.

  A Szőlő utca sarkáig még csak szemerkélt az eső. Mire azonban az Eső utcához értek, már sűrűn esett. Összebújva, a házak tövében haladtak. A Zápor utca sarkán már hólyagosan hullott az égi áldás, a nő szétterítette a stóláját, alábújtak. Az utca lejtett, az úttesten szaladt lefelé a víz, a csatorna alig bírta el a hirtelen jött esőt, a lucsok felment a járdára. Beálltak egy erkély alá, a cipőjük tele volt latyakkal, a stóla is lucskos, a szél meg egyenesen behordta rájuk az esőt. Tanakodtak, nem tudták eldönteni, hogy kivárják-e a vihar végét, vagy a záporral dacolva megtegyék-e az utolsó száz métert. Szemüvegüket törölgették, hogy valamit lássanak is, aztán az idősebb nő megszólalt:

  – Kislány koromban, ha a mezőn elfogott a zápor, a nők fejükre borították a szoknyájukat, úgy rohantak haza.

  – A szoknyájukat? – csodálkozott a lány. – Levetették, és bekötötték vele a fejüket?

  – Nem. A szoknya alsó szélét emelték fel hátulról a fejükre.

  – És bugyiban voltak? Az utcán? És nem szégyellték magukat?

  A nagyanya huncut mosollyal nézte a lányt:

  – Elárulom: volt rajtuk alsószoknya is.

  Szusszanásnyi időre alábbhagyott a zivatar, s elszántan elérték a lány otthonát. Kórus fogadta őket.

  – Jézusom! Így elázni! Mért nem vártátok meg az eső végét? Csuromvizesek vagytok! Gyorsan a fürdőszobába! Fogd ezt a törülközőt is! Beácska, hozd a hajszárítót!

  S amikor már nedves ruháiktól megszabadultan szürcsölik a teát, elhangzik a kérdés:

  – Eltekintve a zuhétól, hogy sikerült a kirándulás? Mi szépet láttatok?

  A nagyanya válaszol:

  – Történelmet. Őshazákat.

  A suliban éppen a történelemmel birkózó Bea megkérdezi:

  – Milyen őshazákat? Kikét? Aki legelőször érkezett oda, vagy aki másodszor, vagy aki utoljára? És kié akkor most az őshaza?

  Összenéznek. A nagyanya arra gondol: már a gyerekek is politizálnak?

  A kislány választ követel:

  – Máté, te tudod, hogy ha többen is lakták egymás után, kinek van joga most az őshazában élni?

  – Akinek a legerősebb a fegyvere – feleli az egyetemista fiú.

  A kislány szeme kerekre tágul.

  – És azt szabad? Mi lesz azokkal, akik most ott laknak?

  A fiatalasszony közbeszól:

  – Persze hogy nem szabad! És a jó emberek nem hagyják.

  Csend lesz, ki-ki a maga válaszát és újabb kérdését fontolgatja. Csak a szomszéd szobából hallatszik át a híradó hangja. Az előszobában a tükör előtti polcon, a kefék és fésűk mellett kókadozik a kutyatej, árvacsalán, pásztortáska, boglárka s a néhány zöld levél. Odakinn újabb záporok jönnek-mennek. Egyszer csak vakító villám, fülsiketítő dörrenés csap a ház elé, szinte az erkélyre.

  – Jézusom! Április elején ilyen égiháborút!

  A szomszéd szoba ajtaja felpattan:

  – Milyen háború?! Villámháború? Világháború? – kiáltja izgatottan a tévé elől kirohanó kamasz fiú. – Atomháború?

  Egymásra néznek.

  – Az talán még nem! – feleli a fiatalasszony.

  – Indulni szeretnék – mondja fáradtan az idős nő.

  – Hazaviszlek. Csak várjuk meg, hogy elálljon.

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...