Csillagmese

Azon a télen rettentő hideg keserítette meg a falusiak életét. A kutak gyomrában gyémántos tömbbé vált a víz, meghasadtak a házfalak, a madarak röptükben odafagytak az ég pereméhez, s még a füst is, ahogy előbodorodott a kéményből, karikába dermedten hullott alá, s gurult végig a kanyargó kisutcákon.

  A legöregebb falubeliek sem emlékeztek ilyen télre, pedig az ő meséik hosszúra nyúltak vissza az időben, és sok csodaság megesett bennük. Hanem az a hideg! Visszagondolni is borzongató! Kislány voltam még akkor, bodor hajú, térdszoknyás, nem ilyen vénasszony, aki már nehezen őröli a szavakat fogatlan ínyével. Akkoriban még úgy másztam fára, ahogy a mókusok, úgy ugrottam egyik kőről a másikra, ahogy a zergék, és úgy tudtam kacagni, ahogy soha később.

  A nagy hideg mindent megváltoztatott. Az emberek arcáról eltüntette a mosolyt, helyette könnyeket fakasztott a szemükből. Csak sírt-sírt minden falubeli: gyerekek, lányok, asszonyok, férfiak, hajlott hátú aggok, zokogás visszhangzott a házak meghasadt falai között. Mindenki a gyümölcsérlelő meleget siratta, s attól rettegtünk, hogy a télnek tán nem is lesz soha vége, s ott maradunk könnyeink koppanó gyöngyei között az idők végezetéig.

  A nagy hideg egy végtelen, álomtalan éjszakán kezdődött. Akkor vettük ugyanis észre, hogy elmaradt a reggel. Hiába érezte úgy mindenki, hogy sokkal többet aludt a kelleténél, és hogy a napfénynek már be kellene kukucskálnia az ablakokon, nem akart megvirradni. Csak a tintaszín égbolt feszült a fejünk felett, egyetlen csillag sem világított rajta. A holdat láttuk mindössze, kezdetben gurult erre-arra, de csillagok híján nem tudta eltalálni a helyes útirányt, így egy helyben világított, akár kiakasztva felejtett lámpás.

  Az emberek súgtak-búgtak, riadtan találgatták, vajon hová tűnhettek a csillagok, és hogy csillagok nélkül hogyan tud a hold hazatalálni, átengedve az égboltot melengető párjának. Hiába azonban a sok seppegés és sugdolózás, az emberek nem tudták megfejteni az eltűnt csillagok rejtélyét, a hold pedig továbbra is ott várakozott haloványan és magányosan a tintaszín ég közepén.

  A falusiak futottak fűhöz-fához segítségért, hasztalan. Még az erdőszéli javasasszonyhoz is elzarándokoltak, s faggatták, tudna-e gyógyírt e világnagy bajukra, de a javasasszony csak a fejét ingatta. Hiába vizsgálgatta a jósláshoz használt csirkecsontokat, azok nem mutattak megoldást. Hiába figyelte a levegővel teli bárányhólyagot, amelybe nézve a jövendőt lehetett látni, a hólyag belseje homályos maradt. Hiába tört fel megzápult kacsatojásokat, hogy zavaros, bűzlő belsejükből kisilabizálja a titok nyitját, a tojások ez alkalommal nem voltak a segítségére. Hanem egy révületből kelve, mintha ködös, kusza, riasztó álomból ébredne, elfehéredett a javasasszony szeme, teste libegett varázstégelyei felett, és zengő hangon valamiféle kislányt emlegetett, egy gyereklányt, ki csillaggal a vállában született. Ő fogja megtalálni az elveszett csillagokat – suttogta a reszkető falusiaknak. Azok csak úgy iszkoltak hazáig rémületükben. Nem is csoda, hisz nem látták még a javasasszonyt ilyen révületbe esve, ráadásul az is nyugtalanította őket, amit megtudtak tőle, hogy egy kislány lehet a megmentőjük. Hisz mit tehetne egy kislány? Ráadásul hol lehet egy ilyen különleges gyereket előtalálni?

  Mindössze a bábasszony emlékezett arra, hogy a fogadós felesége néhány évvel korábban egy olyan gyermeknek adott életet, akinek a vállán csillag alakú anyajegy látszott. Hátha ő lesz az, akit keresnek, buzdultak fel az emberek, és hamarosan már ott dörömböltek a fogadós, azaz édesapám házának kapuján.

  – Add ki a lányodat, fogadós, hadd árulja el nekünk az eltűnt csillagok titkát! Legyen már ennek az örökös éjszakának, ennek a szörnyű hidegnek vége!

  Az anyám hiába sopánkodott, hiába jajgatott, hogy csepp még a lánya, mint a tavaszi rügyek, hogyan tudna ilyen védtelen teremtés ekkora bajban segíteni, az emberek kiáltoztak, engem követeltek, az öklüket rázták, hogy ha nem hoz elő az apám szépszerével, kövenként bontják le körülünk a falakat, s úgyis rám találnak.

  Az anyám kikísért hát közéjük.

  Az emberek azonban hiába kérdezgettek, nem tudtam semmit a csillagok felől, csak simultam anyám szoknyájához.

  – Ha nem tud felelni, küldd el világgá, hátha vezeti a Mindenható, és rátalál a csillagokra! – követelőztek, az apám pedig, a halk szavú fogadós, nyilván félve a falusiak haragjától, megparancsolta anyámnak, hogy tarisznyáljon fel.

  – Indulj az erdő felé, talán segít rajtad a javasasszony – súgta a fülembe apám, és jajongó anyámat a házba küldve, a tömeg megkönnyebbült morajlására, utamra bocsátott.

  Sietve összecsomagolt batyummal a hátamon megindultam a rengeteg felé. Jól ismertem az utat, hisz a többi gyerekkel sokat gombásztunk arra nyaranta. Hogy elcsendesítsem a szívemet, az anyámtól tanult dalt, A vándor dalát dúdolgattam.

Ne félj, ne reszkess, kicsike lélek,

hisz barátaid a füvek, a fák,

kanyargó ösvény vezeti lépted,

énekeld neki a vándor dalát.

 

Körötted sötét, sűrű homály van,

barátod az is, magába rejtő,

árnyak kísérnek, ha jössz s ha mennél,

óvja lépteid a kerek erdő.

 

  Miközben énekeltem, arra lettem figyelmes, hogy susognak a bokrok, mintha dallamra mozgatnák vesszőiket, recsegnek a fák, mintha dallamra vernék a ritmust, a kövek koppanva verődtek egymáshoz, mint a hangszertök magvai, s az avar zizegett a nyomomban, mintha kecskebőrduda tenné tánclépésekhez. Hamarosan velem zenélt az egész erdő. Én pedig felbátorodva, egyre hangosabban énekeltem, újra- s újrakezdve A vándor dalát. Erre a bokrok rejtekéből indakarok tekeregtek elő, s kúszni kezdtek fel, a bokámon, a lábam szárán, hamarosan már a derekamat fonták körbe, aztán a magasba emeltek, és lendítettek a tintaszín ég felé. Mire egyik inda felemelt, máris elengedett, helyébe újabb tekergőzött, az is lendített előre, újabb indakarok közé. Röpültem a titokzatos erdő felett, közben énekeltem, ahogy a torkom bírta.

  Kicsi erdei tó felett állapodtak meg velem az indák, és finoman leejtettek a tó befagyott tükrére. Ahogy megmoccantam a jégen, megcsúszott a cipőm talpa, fenékre estem. Megpróbáltam felállni, de ismét kicsúsztak alólam a lábaim. Négykézlábra álltam végül, óvatosan egyenesedtem fel, és araszolva indultam meg a jégen. Könnyen haladtam, lendülettel löktem magam, hamarosan már siklottam is. Pörögtem, forogtam, kerengőztem a jégen, miközben muzsikált köröttem az erdő. A talpam nyomán, a tó mélyén egyszerre pislant valami. Előbb halványan, aztán fényesebben. Nyomában másik, harmadik, hamarosan pontok sokasága csillámlott. Ekkor vettem észre, hogy a tófenéken csillagszőnyeg hever, a szőnyeg közepén pedig az erdőszéli javasasszony illékony alakja tűnt fel, ahogy mosolyogva int, mintha hívna, majd kecses mozdulattal örvényt kavart a csillagok közé.

  – A hold eltűnt lámpásai! – kiáltottam, örömömben ugorva, hármat pördülve magam körül. Toppantásom nyomán megroppant a jég, pókhálószerű erezet futott szét a felületén, és hangos reccsenéssel milliónyi kristályra hullott szét. A felkavart csillagörvény erre előtört a mélyből, egész a tintaszín égig, én magam pedig alámerültem, az iszapba ragadt csillagok közé.

  Az ágyamban fekve tértem magamhoz. Anyám épp borogatást tett a homlokomra, aztán kedves hajkefémért hajolt, s fésülni kezdte éjszínű hajfürtjeimet.

  – Lám, már nemcsak a válladon viseled a kiválasztottak jelét – suttogta, s mutatta a fésűt. Csillagok fénylettek benne, akárcsak maroknyi szentjánosbogár.

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Bakos Réka

„Isten megáldja!”

Akárcsak egy aggódó szülő vagy unoka, aki már legalább negyedszer emeli fel a telefonkagylót, tárcsáz, kicseng, és senki nem veszi fel. Így érzem magam. Én pedig...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Haramza Kristóf

Tragikomédia

Még belegondolni is szörnyű, mennyi meséjét hallottam már Kopogyi Bendegúznak! Múlt éjjel például egy lerobbant kocsmában akadtam rá. Az egyik bolthajtás alatt, egy...

Kőrösi Jozefin

A postás

A kora tavaszi napfény előcsalogatta a balkonládában szunnyadó virághagymákat. A nemrégiben fölhelyezett virágmintás függöny ráncain átszűrődő...

Kőrösi Jozefin

A postás

A kora tavaszi napfény előcsalogatta a balkonládában szunnyadó virághagymákat. A nemrégiben fölhelyezett virágmintás függöny ráncain átszűrődő...

Jódal Rózsa

Haza akarok menni!

„A napokban fagyok várhatóak.”   Hűha! Emlékezett rá, előző évben hányszor fagyott be a kovácsoltvas kapu kulcslyuka. Öngyújtóval, gyufával...

Jódal Rózsa

Haza akarok menni!

„A napokban fagyok várhatóak.”   Hűha! Emlékezett rá, előző évben hányszor fagyott be a kovácsoltvas kapu kulcslyuka. Öngyújtóval, gyufával...

Silling István

Az órásmester

Csonka Péter és piros arcú felesége, Zeller (született Zwiebel) Irma, akinek az apja sváb, az anyja bunyevác származású volt, Csamoklyáról költöztek a városba...

Silling István

Az órásmester

Csonka Péter és piros arcú felesége, Zeller (született Zwiebel) Irma, akinek az apja sváb, az anyja bunyevác származású volt, Csamoklyáról költöztek a városba...

Jódal Rózsa

Moziban

A forgóajtó.   Lecövekel előtte. Megvárja, hogy először a fia, majd Ildikó lépjen be rajta. Nem mintha nem járta volna végig már néhánynak zavarba ejtő...

Jódal Rózsa

Moziban

A forgóajtó.   Lecövekel előtte. Megvárja, hogy először a fia, majd Ildikó lépjen be rajta. Nem mintha nem járta volna végig már néhánynak zavarba ejtő...

Agárdi Gábor

Aranyos falatok

Könnyezett Sanremo, miközben Rémy andalgott még egyet a Császárné sétány fekete, bíbor- és krémszínben pompázó mozaiklapjain. A nyári zápor...

Agárdi Gábor

Aranyos falatok

Könnyezett Sanremo, miközben Rémy andalgott még egyet a Császárné sétány fekete, bíbor- és krémszínben pompázó mozaiklapjain. A nyári zápor...