Stornó

Stornó

Kanyó Ervin

Szokatlanul nagy robajjal érkezett egy terepjáró a kiadóház bejárata elé, amelyből három terepszínű egyenruhás ugrott ki, s csapták be maguk mögött a kocsi ajtajait.

– Megint jönnek valakiért – szólt be Aranka, a titkárnő az igazgatónak.

– Nem először – válaszolta Géza, az igazgató.

Közben már csörrent is a titkárnő telefonja, a portás jelentette, az igazgatót keresik személyesen, s ő irányította a jövevényeket az első emeletre. De alighogy Aranka letette a telefont, s benyitott a tágas igazgatói szobába, hogy közölje, mit üzent a portás, már ott termettek, a zajból ítélve bakancsukkal rúghatták be az előszoba ajtaját, s félrelökve a titkárnőt, meg is kérdezték:

– Itt van az igazgató? A Géza?

– Itt vagyok – felelte ő. – Mi járatban vannak?

A legmagasabb beállt az ajtóba. Feje szinte súrolta a felső félfát, terpeszbe állt, majd karjaival megtámasztotta az ajtófélfa mindkét oldalát, mintegy jelezve, ide most se be, se ki senki.

A másik kettő kezében gumibot volt, jókora, nem is olyan, mint amit a rendőrjárőrök oldalán látni, hanem talán háromszor akkora vagy éppen bikacsökre emlékeztető, amelyet az igazgató eredetiben sosem látott, de olvasott arról, hogy bizony hosszú és vastag.

Az alacsonyabb, tömzsi alak azonnal leült a háromszög alakú igazgatói asztal egyik foteljébe, és valami papírt csörgedeztetett, a másik, a korpulensebb pedig, azzal a bizonyos bikacsökszerűséggel az asztalra csapott, hogy az ott heverő néhány iratlap szinte föl is libbent.

– Adod vagy nem? – tette föl azonnal tegeződve a fenyegető kérdést az íróasztala mellett álló igazgatónak.

– Mit? Vagy kiket? – kérdezett vissza, nyilván arra gondolva, hogy tucatjával írt alá bizonylatot, hogy kéri a hatóságokat, ezt vagy azt a munkást ne hívják be a tartalékosok állományába, mert nélkülük nem jelenhetne meg az újság, leállna a termelés a nyomdában, akadozna az elosztóhelyek ellátása…

Ötszáznál is több munkása volt a cégnek, fele férfi. Ki tudja, kit keresnek, villant át az agyán az igazgatónak. De megnyugtatónak tartotta, hogy nem halálhírrel jönnek. Igaz, akik akkor gyászhírrel érkeztek szülőkhöz, nagyszülőkhöz, munkahelyre, nem vittek magukkal gumibotot, s oldalukon nem díszelgett pisztolytáska.

– Azt kérdezem, adod-e a tehergépkocsit, vagy sem? – csapott dühösen immár másodszor az asztalra gumibotjával.  

– A tehergépkocsiról lenne szó? – s abban a pillanatban valami megnyugvást érzett, merthogy nem embert keresnek. Legvalószínűbbnek ugyanis az tűnt, hogy határon átszököttet kereshetnek, merthogy a cégből is, nem egy ember választotta már a zöldhatárt, nem törődve munkahelyével. Mert ekkor már külföldre csak a nők és a hatvan éven felüli férfiak mehettek engedély nélkül.

– A tehergépkocsiról? – ismételte meg. – Arról az egyről, amely még megmaradt? Mert egy TAM eltűnt még két héttel ezelőtt, a másik másfél tonnásat a múlt héten beszolgáltattuk a szolgálati Fiat 132-sel együtt. Hát mit akartok még?

– Azt a másfél tonnásat, amelyet nem adtok.

– Hívjátok föl Popović ezredest a helyőrségetekben, mert én ezt az ügyet már tegnap letárgyaltam vele! Itt a telefon – s mutatott az asztalon levő három készülék egyikére.

A gumibotos arcára most valami furcsa fintor ült, márhogy ő telefonáljon annak az embernek, akitől a végrehajtandó parancs érkezett?

– Na, tessék! Mire vársz?

A fehér asztalon hagyva gumibotját, bátortalan mozdulattal tett néhány lépést, emelte föl a kagylót, míg a fotelben ülő diktálta a számokat. Vaskos középső ujjával tárcsázott. Cserepes volt ez az ujj, mint a lakatosoké vagy kovácsmestereké. Látszott, nincs a telefonáláshoz szokva, tömpe ujjaival ormótlanul tekerte a tárcsalapot, majd, mert foglaltat jelzett a szám, újból és újból próbálkozott. Közben már káromkodott is. Dialektusából Géza megállapította, nem a mi vidékünkről való. De most hagyta, ránduljon össze szemöldöke, feszüljenek meg arcizmai, hogy végül egész teste megfeszüljön. Erős karjával végül is birkózzon a kis készülékkel, amelyet már legszívesebben a földhöz vágott volna. Eltartott ez jó néhány percig, a másik két katona is unta már e tehetetlen vergődést, a dulakodást a telefonnal, hogy nem és nem jön be a vonal egy istenért sem.

– Állandóan foglalt – szólt tehetetlenül társaihoz.  Géza vette a másik készüléket – az úgynevezett forródrótost –, belepörgetett egy négyjegyű számot, s pár pillanat múlva már jelentkezett a tárcsázott szám.

– Itt Géza igazgató beszél a kiadóból, Popović ezredest kérem.

– Én vagyok, tessék.

– Itt van három embere, s követelik azt a tehergépkocsit, amelyről már tegnap megállapodtunk, marad a cégben. De ezek az emberek itt fenyegetőzve követelik, s azonnal vinnék. Engem pedig szinte fogva tartanak a saját irodámban.

– Mi, miről is van szó? Ja, ja, da, da, értem már. No, adja csak át a kagylót, hogy beszéljek velük!

A gumibotossal beszélt. Beszélgetésükből Géza füléhez csak hangfoszlányok jutottak el, de azt hallotta, miként kap fejmosást, s miként puhul ez az izmos test, s omlik össze benne, ha nem is egy világ, de az illúzió, hogy ő a hazafias cselekedetében szidást kap, ama bizonyos „strogo” (szigorúan) miatt.

– Hát mit ír azon a végzésen? – szólhatott a túloldali kérdés, mert a telefonáló odaszólt a társának: – No, mit ír rajta? Az is csak azt olvasta ki: „cтрого“. – No, nézzétek meg jobban, szólhatott az újabb utasítás, mert immáron silabizálva a kézzel írt szöveget, ezt olvasták ki: „cторно“.

– Nem azt írtam oda, hogy „strogo”, hanem „storno”. Érted? Megértettétek? És azonnal jöjjetek vissza.

Az ajtóban álló is nyilván érezhette, hogy itt valami félreértésről lehet szó, mert lassan le is engedte kezét, s nem támasztotta olyan határozottan a félfákat.

A vonal túlsó végéről kapott parancs szerint, az erőszakosabb gumibotos még visszaadta a kagylót az igazgatónak, akitől az ezredes elnézést kért, és közölte vele, hogy a fővárosi parancsnokságon is elbírálták kérvényét, és megkapta az engedélyt, hogy egy hétre fölutazhasson a budapesti könyvfesztiválra.

                                                                                         

 

 

 

 

 

   

 

 

 

 

 

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...