Betonút

 

Az iskolában már csak egyetlen dolgot kértek tőlünk: az itthon maradást. Nem mintha bárkit is érdekelt volna közülünk. Az összes testvérem külföldön tanult, és tudtam, hogy én is el fogok menni.

  András jutott eszembe, hogy milyen őszintén beszélt egyszer erről.

  – És veled mi újság? – kérdeztem.

  – Hát, csak a szokásos – vont vállat. – Suli meg ilyesmi. Hosszú hetem volt. Két vizsgámat is most tartották.

  – Nehéz volt?

  – Igen, elég nehéz.

  A parkban a fák már lecsupaszodtak, az összes levél a földre hullott. Borús idő volt, egy kicsit ködös is. András úgy nézelődött, mintha először járna erre, és ki tudja, talán először is járt. Ha itthon volt, csak pihent és olvasott, hasznosan töltötte az időt, nem mászkált összevissza céltalanul.

  – De rég voltam itthon – mondta.

  – Alig jössz már haza – jegyeztem meg.

  – Hogy jöjjek haza, ha ennyi dolgom van? Te is tudod, hogy egész nap óráim vannak.

  – De csak csütörtökig.

  – Nem jöhetek haza minden héten. Nekem már külön életem van.

  Elnevettem magam, mire oldalba bökött.

  – Komolyan. Kirepültem a fészekből.

  De még mennyire. A szobája már félig üres volt, szinte teljesen csupaszon maradt a könyvespolc, és a falra akasztott képei nagy részét is magával vitte. Mindene ott volt abban a négyszer négy méteres, retkes kollégiumi szobában, ahol hárman laktak együtt, és a pástétomot az ablakpárkányon tartották, hogy ne romoljon meg.

  – Én már nem tudnék itt élni – mondta egyszer csak.

  – Hol?

  – Hát itt – ismételte, és úgy tekintett körbe, mintha nemcsak a parkot, hanem az egész falut látná. – Nincs itt semmi. Itt nem érdemes maradni.

  – Ugyan, ne kezdd már…

  – Nem, komolyan mondom – erősködött felbátorodva. – Erre már nem érdemes alapozni. Ki fog halni az egész falu.

  – Hülyeség – szólaltam meg kis idő után.

  – Nem beszélek hülyeséget, ez így van. Miért, te nem így látod?

  Elhallgattunk, nem tudtam mit mondani erre. Éreztem, hogy talán még sincs igazam. Az egész park üres volt, csak mi sétáltunk erre, és mintha a fülsüketítő csönd is azt akarta volna alátámasztani, amit András mondott.

  – Csak egyszer jönnél el velem… – mondta. – Egyszer eljössz velem, és akkor majd meglátod, milyen, mennyivel jobb…

  – András, azt a várost nem lehet egy faluhoz hasonlítani…

  – Tudom, tudom – csitított. – De nem is erről van szó. Bármelyik vajdasági városhoz hasonlíthatnám. – Megtorpant, és mint aki nagyon beleélte magát a magyarázásba, a vállamra tette a kezét, így igyekezett megtartani a figyelmemet. – Képzeld magad az én helyembe. Ott vagyok az egyetemen hetekig, egy nagyvárosban. Egyfolytában kint mászkálok, egész nap előadásokra járok, este iszunk a Karcsiékkal, étteremben eszünk… ne nevess! Mit nevetsz?

  – Jól van, felfogtam, mekkora arc vagy – gúnyolódtam.

  – Ne vicceld el – huzigálta meg a vállamat megint. – Én teljesen komolyan akarok most veled beszélgetni.

  – Hát csak rajta – tártam szét a karomat.

  – Szóval, képzeld el, hogy így élem a mindennapjaimat, ahogy az előbb elmondtam. Mindenféle unalom meg búbánat nélkül. Aztán egyszer csak hazajövök, és mibe jövök haza? Na, Juli, mibe jövök haza?

  – Na, mibe?

  – Az enyészetbe jövök – mondta, és hogy érzékeltesse, milyen nagyot mondott most, elengedte a vállamat, és összefonta a karjait a melle előtt. – Az enyészetbe. Ne nevess már, Juli. Gondolj csak bele, mennyire igazam van. Itt már nincs semmi. Az emberek nagy része már öreg, vagy elköltözött külföldre. Sokan meg tanulni mentek oda. És az a baj, hogy nem jönnek vissza. Én sem fogok visszajönni – mutatott magára. – Minek jönnék, ha itt nem vár rám sem munkahely, sem pénz, semmi?

  – Meg amúgy sem tudsz szerbül… – tettem hozzá.

  – Amúgy sem tudok szerbül – hagyta rám. – De érted, ugye, hogy miről beszélek?

  – Értem, igen, de mit vársz tőlem, mit mondjak erre? Nem tehetek ellene semmit.

  Elhúzta a száját, és tehetetlenül széttárta a karjait.

  – Hát, igen – mondta. – Senki nem tehet ellene semmit. Nem csak mi vagyunk felelősek ezért.

  Keresztülgázoltunk a vastag, nedves avaron, hogy rátérjünk a betonozott járdára.

  – De miért pont ott akarsz élni? – kérdeztem, de kinevetett, mint egy kisgyereket.

  – Nem biztos, hogy ott fogok élni. De még egy darabig biztosan ott leszek, nekem most ez a legjobb.

  – Csak nem értem, hogy… tényleg nem ér meg még egy próbát sem az, hogy hazagyere? Vagy csak nem akarsz?

  – Hát – vakargatta a haját. – Nem tudom. Mindenki azzal a védekezik, hogy itt már esély sincs arra, hogy életet teremtsen, pedig igazából csak arról van szó, hogy a könnyebb utat választják a bizonytalanabb helyett. Képzeld azt – fordult vissza az avar felé, amelyen az előbb átgázoltunk –, hogy a betonút azt a jobb… Figyelsz még?

  – Figyelek, mondjad.

  – Szóval a betonút azt a bizonyos jobb életet jelöli, a Vajdaság pedig ez a kitaposott gyalogút.

  – Ha most elkezdesz hasonlatokban beszélni, én…

  – Csak hallgass végig! Tehát, a betonút sokkal egyszerűbb és simább, könnyebb rajta menni, mint a földes úton bukdácsolni. Jobb megoldás nekem a könnyebb út a karrierem és az életem szempontjából, mint ha itt, ezekben az elszegényedett falvakban próbálnék meg boldogulni. Itt nem tudnék fejlődni, jobb jövőt megalapozni, csak bukdácsolnék, szűkölködnék.

  Most már nem nevettem ki.

  – És te melyik úton mész?

  Törődötten elmosolyodott, és megvonta a vállát.

  – A betonúton.

 

1

 

 

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Silling István

A cseléd

  Bokrosék Nádasd falunak a folyó felé vezető utcájában laktak, amely már közel volt a lapályban tarkálló dibdáb cigányputrik világához. A...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Fehér István

Harc az árnyékkal

  Délelőtti sétánk alatt egy régi történettöredék jut eszünkbe: valaki egyszer eladta az árnyékát az ördögnek. Furcsa üzlet lehetett… Mit kapott...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Szemerédi Fanny

Öröklött álláspont

  Figyelni kell, mindig és szakadatlanul figyelni, és akkor egyszer majd észreveszel valamit, ami fontos lesz. Mert tényleg nagyon fontos, hogy állandóan jelen legyél. Még Marci is mondta, hogy...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Sáfrány Attila

Csen titkos neve

  Tavasszal újból a lábára állt Csen. A halál télen egészen közel járt hozzá, a testét már legyűrte, a szellemét végletesen elgyengítette,...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...

Tóth Eszter Zsófia

Tapsi

  Apa szombaton mindig korán reggel ment el a piacra. Vette a piros bevásárlószatyrot, és már indult is. Én még félálomban voltam, csak a kulcs csörgését hallottam a...