Mi a különbség az üvöltés, az ordítás és az elvörösödött fejjel való hörgés között?
Ká Mosolygó Évának fogalma sem volt róla, pedig hosszú évek óta gondolkodott erről.
Ká Mosolygó Évának nem volt jó a házassága. Pedig a neve alapján állandóan mosolyognia kellett volna, Éva is mosolygott a Paradicsomban, amíg bűnbe nem esett. Ká Mosolygó Évának is megvolt a maga bűne, maga Ká, akire annak idején, amikor még csak Mosolygó Évának hívták, állandóan mosolygott. De most így festett az életük. A nő reggelit készített Kának, kikészítette az ebédjét is, hogy csak be kelljen raknia a mikróba, kipiperézte magát, csak úgy szolidan, és elment dolgozni. Munka után bevásárolt, hazatért. Ká ott ült a fotelban, nézte a meccset, kérdezte, hogy az asszony hozott-e sört. Éva mondta, hogy nem, de hozott tanyasi csirkét a marketből, lesz vacsora. Ká meg üvöltött, ahogy a torkából kifért, az embernek nemcsak ennie kell, de alapvető emberi jog a sörivás is, és már úgy üvöltött, mintha hét torka lett volna, mint egy férfi sárkánynak. Éva csendesen megjegyezte, hogy akkor Ká menjen el dolgozni, vagy legalább tegyen úgy, mintha munkát keresne. Ká ugyanis nem dolgozott. Hallotta a rádióban, hogy Magyarországon munkanélküliség van, akad olyan család, ahol senkinek sincs munkája, még közhasznú sem. Ká boldog volt, akkor ő jó családban él, Éva legalább dolgozik.
Ká Mosolygó Éva úgy döntött, ez így nem mehet tovább.
Beiratkozott spórolt pénzén a „Hogyan szerezzünk munkát lusta férjünknek” nevű KHJIKJK-s tanfolyamra. Rövidített munkaidőt kért, nehogy később érjen haza, és esetleg Ká megvádolja, hogy a szeretőjéhez jár. Egy hónapig tartott az intenzív tanfolyam.
Az utolsó foglalkozás után egy karton sört vitt haza, elkészítette a vacsorát. Ültek az asztalnál, a férfi jóízűen evett, kortyolta a dobozos sört.
Szereztem munkát neked.
A férfi félrenyelt, elvörösödött az arca, fuldoklott, aztán elkezdett üvölteni.
Miiiii? Hát mit tudok én csinálni? Hát hol van itt munka a környéken?!
Ká Mosolygó Éva körbenyalta pudingos kanalát, és azt mondta: semmi mást nem kell csinálni, drágám, csak amihez értesz, üvöltened kell.
A férfi üvöltött, lehordta mindennek, szutykos kurvának, férjek gyilkosának.
Na látod, mondta a nő, ezt tudod magadtól is, bár nem ezért taníttatott az állam. Te vagy az üvöltés királya.
A férfi tovább üvöltött, már a határán volt, hogy arccal belezuhanjon a tányérjába, vagy leboruljon a székről, és szörnyethaljon.
Éva mosolygott magában, érezte, hogy sikerülni fog a terve. A terve ugyanis az volt, hogy bérbe adja a férjét.
Bérüvöltőnek.
A tanfolyamon levő nők nagy részének a férjei ugyanis még arra is lusták voltak, hogy üvöltsenek. Csak ültek otthon tespedten, nézték a tévét, itták a sört, a tévében meg nem történt semmi, a nők meg csak ordítottak, ha nincs semmi abban a kurva tévében, legalább szeretkezzünk, mire a férfiak csak úgy halkan beszóltak, ne ordíts, bébi, arra ráérünk még, majdcsak lesz valami.
Innen jött hát az ötlet, mert a barátnőivel ellentétben neki üvöltő férje volt, és az üvöltés nagy kincs is lehet, szóval ekkor jutott eszébe, hogy bérbe adja a férjét egy-egy családnak, üvölteni, hátha megunja a férfi az állandó üvöltést, és inkább elmenekül otthonról, dolgozni.
A férfi a fodrásznőéknél kezdte. Katika, a fodrásznő reggeltől estig vágott, mosott, melírozott, a férje meg csak ült a fodrászat sarkában egy fotelban, és a vendégek által otthagyott újságokat olvasta. Még a hajat sem volt hajlandó összesöpörni. A férfi belépett az üzletbe, leült, mintha vágásra várna. Nézte Katika férjét. Idegesítette, hogy az nem csinál semmit, neki meg dolgoznia kell. Aztán egyszer csak elkezdett üvölteni. Olyanokat üvöltött, hogy mit ülsz ott, te semmirekellő, nem szégyelled magad, hogy az asszony dolgozik, te meg nem csinálsz semmit, te ágyrajáró, te éhenkórász, és még csúnyábbakat is üvöltött. Két hét múlva a férfi boldogan ment haza. Odaadta a pénzt a feleségének, évek óta az első keresete.
Sikerült, mondta, Katika férje elment dolgozni. Ihatok egy sört?
Ihatsz, mondta Ká Mosolygó Éva, de holnaptól újabb munkád van.
A férfi üvöltött. Másnap is, de akkor már a szakácsnő férjére.
A szakácsnő reggeltől estig főzött, aztán még otthon is főznie kellett, a férjének meg soha semmi sem ízlett, pedig örülhetett volna, hogy egyáltalán enni kap. Kát két hétre bérelte ki a szakácsnő, vacsorára, órabérbe, hogy üvöltsön. Két hétig direkt ehetetlent főzött. Ká meg üvöltött, hogy ez ehetetlen, a férje meg fogta a fejét. Két hét múlva, egy újabb ehetetlen vacsoránál megszólalt a szakácsnő férje, találtam állást, a menzán. Legalább adnak enni, ehetőt, én meg mosogathatok.
A férfi otthon már rutinosan adta oda a feleségének a pénzt, de azért talált indokot, hogy valamiért megint üvöltsön.
Ká Mosolygó Éva most már nemcsak érezte, hanem tudta is, hogy jó úton jár, a férje előbb-utóbb belefárad az üvöltésbe. A férfi egyre többet üvöltött. Lassan híre ment a bérüvöltőnek, külföldi megrendeléseket is kapott, az artikulálatlan üvöltés nem ismer nyelveket és határokat.
Egyik este a nő izgatottan ment haza. Kíváncsi volt, hogy mit csinált a férje egész nap. Amióta elkezdett üvölteni, ez volt az első szabadnapja. A férfi a foteljében ült, amelyben régebben nézte a tévét. Ott ült, és csak bámult maga elé. Ká Mosolygó Éva tudta, hogy vége. Elérte a célját.
Mi a baj, drágám, kérdezte.
A férfi megrezzent, évek óta nem mondta neki a nő, hogy drágám.
Nem bírom tovább. Inkább elmegyek én is dolgozni. Többet nem üvöltök.
Rám sem, kérdezte Ká Mosolygó Éva.
Rád sem, drágám.
Nevettek.
Évek óta aznap aludtak rendesen együtt.