Asszony, talpig rózsaszínben

Asszony, talpig rózsaszínben

Szerző: Molnár Imre: Viharisten

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején talán elindulhatott, és amerről azóta is visszavárja ez a bolond asszony. – Nem magyar volt, valami külföldi, azt hiszem, francia, igen, azt mondták, hogy egy francia férfi volt, különben mindegy, elég az hozzá, hogy ez a bolond nő minden vasárnap délután fölveszi ezt a rózsaszín, csupa fodor ruháját, mert állítólag akkor is ebben volt, amikor elváltak, és a férfi azt mondta neki, üljön le, várja meg itt a padon, a következő busszal visszajön, csak beugrik valamiért a városba, aztán persze soha nem jött vissza, az asszony meg azóta is itt várja.

  A beszédes pincérlány állával most a pad felé bökött, ahol szétválik az út, egyik föl a hegy felé tart, a másik meg lefelé, a Duna irányába. Húsz éve, igen, talán már húsz éve, így mondta, vagy inkább elhadarta egy szuszra az egész történetet, készségesen, megelőzve engem, hogy majd kérdezhessek, ha kíváncsi leszek a részletekre.

  Mihelyt leültem, rögtön megakadt a szemem a talpig rózsaszínbe öltözött asszonyon, aki a kocsmával átellenben ült a padon. Nem figyeltem a pincérlányra, nem is hallottam, amikor odalépett az asztalomhoz, és kérdezte, mit szeretnék. Tűnődve az asszonyt nézem, mire a lány némi szánakozással a hangjában, mintegy magyarázatképpen megjegyezte, hogy egy férfi miatt bolondult meg. Aztán miután letette az asztalra a jéghideg pohár sört, kérdezés nélkül mesélte a folytatást.

  Ugyan hogy tévedhetett volna ebbe a faluba húsz évvel ezelőtt egy francia férfi?, csúszott ki majdnem a számon a kérdés, mert nem húsz éve, de még most se nagyon járnak ide külföldiek, elvétve egy-egy német vagy holland család esetleg, de szerencsére még idejében észbe kaptam, így nem kellett a lány további magyarázatait hallgatnom, elég volt csupán bólintanom arra, amit magától elmesélt. Pedig okos asszony, anyámtól tudom, anyámnak osztálytársa volt az általános iskolában, ezt még hozzátette, aztán ahogy ránéztem, és megköszöntem a sörömet, abból talán rájött, hogy nem vagyok beszédes kedvemben, mert miután kényszeredett mosollyal hozzátette, hogy Egészségére!, alig észrevehetően vállat vont, mint aki azt mondja, ha nem, hát nem, azzal visszament a pult mögé, és lapozgatta tovább a színes magazinját, mint amikor beléptem.

  Föllélegeztem, amikor elment, hogy nem kell tovább hallgatnom, és végre kedvemre továbbgondolhatom magamban a rózsaszín ruhás asszony történetét. Alaposan szemügyre vettem az arcát, már amennyire tudtam, mert épphogy elláttam odáig, a kocsmával átellenben, az útkereszteződésben álló magányos padig. Az asszony vonásait nem tudtam pontosan kivenni, arra azonban megesküdtem volna, hogy szinte tapintásra is hamvas a bőre, talán egyetlen ránc sincsen rajta, akárhogy volt is, nem öregedett meg a várakozásban. Fiatalon tartotta a remény, mondta bennem egy hang, de rögtön csendre is intettem, bosszankodva ráztam a fejemet, az jutott eszembe, hogy miért kell nekem a beszédes pincérlánytól hallott részleteket vitathatatlan tényként beleszőnöm a történetbe, amikor egyáltalán nem biztos, hogy úgy is történt, ahogy mesélte.

  Kortyoltam egyet a sörömből, és próbáltam valamilyen észszerű magyarázatot találni rá, hogy ez az asszony, aki minden vasárnap délután talpig rózsaszínbe öltözve kiül erre a padra, Penelopé sokadik ági unokahúga a huszonegyedik századból, és csak ül ott, amíg rá nem esteledik, miért hiába várja vissza azt a francia férfit, aki beugrott valamiért a városba, aztán nem jött vissza, pedig illendőképpen el sem búcsúzott tőle. Hiába törtem a fejemet, más nem jutott eszembe, mint hogy meghalt a szerelme, és ebbe belezavarodott. Nem nagyon, éppen csak annyira, hogy bolondnak tekintsék, és ne kelljen a falunak magyarázattal szolgálnia minden egyes lépéséért. Nem zárják bolondokházába, maradhat ott, ahol addig élt, ahol elfogadják olyannak, amilyen, mi több, továbbra is körbeveszi a falu oltalmazó melege, még akkor is, ha nem szól senkihez, csak a köszönéseket fogadja. Nem kell megfelelnie elvárásoknak, bátran teheti, amire éppen kedve szottyan, hiszen mindenki ismeri, tudják, ha hétköznap a legnagyobb nyárban gumicsizmát húz, akkor azt képzeli, szakad az eső, és neki mennie kell, nem állhat meg, mert számára a vasárnap délután az egyetlen pihenő, akkor ülhet le, akkor jön el a várakozás ideje, a hét többi napját ki kell töltenie hiábavaló tevékenységekkel. Mert csak vasárnap áll meg, egész héten jön-megy, járja az erdőt, májustól októberig gombát gyűjt, erdei gyümölcsöt, somot, bodzát, csipkebogyót szed lekvárnak, télen fagyöngyöt a karácsonyfára, tavasszal meg szó szerint mindent, ami nyersen is ehető. A gyógyfüvekhez is ért. A pincérlány ugyan nem említette, nem hagytam rá neki időt, de a rózsaszínbe öltözött asszony rontás ellen is tudhat orvosságot, abban hamar biztos lettem, és a fejemben folyton akadékoskodni készülő hangot megelőzve félhangosan ki is mondtam a söröm mellett, hogy Akit nagy bánat ér, az hamar fogékonnyá válik az emberi szenvedésre.

  Vasárnap délután volt. Miközben sűrűn aprókat kortyolva ittam a sörömet, nehogy megmelegedjen, és a torkom se fájduljon meg, amiért túl hirtelen iszom, magam előtt láttam az asszonyt, amint reggel a tükör előtt fölveszi ezt a rózsaszín fodros ruháját, és indul a misére. Időben megérkezik, beül megszokott helyére, közvetlenül a szobor tövébe, melyen a szent a Kisjézust tartja, majd miután véget ér a szentmise, megvárja, hogy mindenki kimenjen a templomból, mert mindig utolsónak marad, a padból kilépve térdet hajt, keresztet vet, aztán odatérdepel a szobor elé, és a szenthez fohászkodik, hogy segítse vissza hozzá a szerelmét. Még mindig reménykedik, hogy az elveszett tárgyai megkerülésében oly sokszor közbenjáró páduai szent, aki hajósok, meddők oltalmazója is egyben, az ő fáradhatatlan, buzgó imádságainak köszönhetően egyszer majd csak kijárja az Úristennél, hogy visszatérjen hozzá az a francia férfi. Ha egyáltalán francia, és nem dán vagy inkább norvég. Mindenesetre inkább a vikingek leszármazottja, afelől semmi kétségem.

    Egy újabb korttyal a söröm végére érek, észre sem vezem, annyira izgalomba hoz a fölfedezésem, hogy igen, csakis egy viking sarj lehet, már a hang sem ágál bennem ellene, úgyhogy továbbfűzhetem a gondolataimat, és mielőtt nyugodtan hátradőlve intenék a pincérlánynak, hogy hozzon még egy sört, a vikinggel le is zárom magamban a történetet, úgy lesz kerek, és meg is vagyok győződve róla, hogy ez a talpig rózsaszínbe öltözött asszony a lelke mélyén kezdettől fogva azt kívánja, hogy bárcsak örökké tartana ez a várakozás.

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...