Árnyak közt

Árnyak közt

Szerző: ifj. Novák Mihály: Légüres tér

 

A Szabadság nevű bár kerthelyiségében az újságot lapozva a kávémat szürcsöltem éppen, amikor betoppant. Tűsarkú cipőjének kopogása már előre jelezte érkezését. Üzletasszonyos szabású bézs kosztümjében határozott egyéniség benyomását keltette. Szétnézett, majd odalépett az asztalomhoz, és megkérdezte: szabad a hely? Igenlő válaszomra a muskátlikkal teli cserepek mellett belehuppant a velem szemben lévő fonott vesszőfotelbe. Táskájából cigarettát és öngyújtót húzott elő, fejét jellegzetes módon félrebillentve egy oldalra simította hullámos szőke haját, és rágyújtott. Azonnal felismertem.

  Gyakran álmodom, hogy egy elhagyatott szállodában bolyongok. Az ürességtől kongó lépcsőházban, visszhangzó lépteim zajában felkapaszkodom az emeletre, végigvonulok a hosszú folyosón, és a végében lévő üvegajtón keresztül kilépek az erkélyre. A korlátnak dőlve közömbösen nézek magam elé. A kormos földbe ragadt, megszenesedett fatuskókon fekete madarak tollászkodnak, a töredezett betonjárdán régi újságlapokat sodor a szél, a közeli metrólejáróból párafüst gomolyog fölfelé. Többet nem láthatok, mert a sűrű köd szürke fátyolként rejti el előlem a távolabbi kilátást. Elképzelem, ahogy egy kiürített üzlethelyiség bejárata előtt a félbetört neonreklám nyikorogva himbálózik a szélben. Egyre tisztábban hallom a hangját. Megfordulok, és akkor szembesülök azzal, hogy a csikorgás a folyosó irányából érkezik, a légáramlat játszik az egyik nyitva maradt szobaajtóval. Odamegyek, hogy becsukjam, amikor a szoba közepén elhelyezett vaságyon egy alvó nő látványa tárul fel előttem. Rettentően vágyom rá, hogy közelebbről is megtekintsem, és megbizonyosodjam kilétéről, de erre sajnos sosem kerül sor, vagy ha mégis, akkor az álomvilágra korlátozódik az élmény.

  Ma már tudom: regényt kellett volna írnom róla. A rendelkezésemre álló képek és jelenetek alapján egy teljesen új világot teremteni. Kezdhettem volna annak a csodálatos napnak a leírásával. Vajon hány napot tudunk pontosan felidézni az életünkből? Én annak az egynek húsz év távlatából is minden percére emlékszem. Az amszterdami vasútállomáson sok ezer bicikli köszöntött. A központba gyalogoltam, majd sétahajózásra mentem az Amstel folyón, megcsodáltam a város jellegzetes épületeit, egy coffe shop előtt üdvözöltem egy öregedő rasztát. Kihasználva a nyárutói napsütést, a helyi fiatalokhoz hasonlóan a Rembrandt téren letelepedtem a fűbe. Nem tudom, éppen min járt az eszem, lehet, hogy semmin, gondolatok nélkül néztem ki a fejemből, amikor alig másfél méternyire tőlem megállt. A pázsitra eresztette a szvetterét, és ráült. Pántlikás, térdig érő, virágmintás ruha volt rajta, a lábán bordó bakancs. Egy fűszálat rágcsáltam éppen, amikor összeakadt a tekintetünk. Elmosolyodott, és rövidre nyírt, borzos, vörös hajába túrva mondott valamit. Kézmutogatással adtam a tudtára, hogy sajnos nem értem. Hátizsákjából füzetet és ceruzát vett elő, pillanatok alatt kanyarított egy rajzot, és felmutatta. Egy nyúl volt rajta. Ujjaimmal hatalmas füleket mutattam magamnak, kérdő tekintettel az iránt érdeklődve, hogy vajon én lennék az a bizonyos állat. Nevetve bólintott. Szinte csicsergett. A ceruzájára mutattam. Átnyújtotta, és gyorsan leskicceltem egy madarat, ahogyan a csőréből hangjegyek jönnek kifelé. Visszaadtam neki a füzetet. Újra felkacagott, és karjait szárnyakként lóbázva eljátszotta a madárszerepet. Miután kissé felocsúdott, fogta a ceruzát, készített rólam egy portrét, és egy kérdőjelet firkantott mellé. Hosszú kacskaringós utat rajzoltam, érzékeltetve vele, hogy messziről jöttem, majd néhány könyvvel és egy ceruzával megpróbáltam a tudtára hozni, mivel foglalkozom. Átnyújtottam neki a füzetet, majd gesztikulálva arra kértem, hogy rajzolja le, neki mi a mestersége. Percek alatt megjelenítette önmagát ecsettel a kezében egy festőállvány előtt. Most már egyértelművé vált, miért olyan élethűek a rajzai. Fogtam a füzetet, és néhány hullámot ecseteltem egymás alá, így próbálva érzékeltetni az írás mesterségét, majd mellé keretben egy irkafirkával igyekeztem jelezni az illusztrációt. Rámutattam a képre és őrá, majd az írásra és magamra. Azon nyomban egy újabb lenyűgöző rajzot villantott: egy nyuszit, amelynek a fülei helyén szárnyak nőttek. Ezen jót derültünk, és folytattuk a rajzok általi kommunikációt, míg csak teli nem lett a füzet. Ekkor felállt, a derekára kötötte a szvetterét, rám mosolygott, és apró léptekkel elsietett. Azt hittem, üres füzetért megy valamelyik közeli boltba, ezért nem mozdultam a helyemről. Vártam vissza, de nem jött. Már alkonyodott, amikor felálltam, és elindultam a vasútállomásra, hamarosan indult a vonatom. Egész úton nem tudtam őt kiverni a fejemből. Útközben feltűnt egy szélmalom, mögötte a lemenő nappal. A vonat ablakához illesztettem a tenyerem, mintha csak tőle búcsúztam volna. Azóta is követem a kiállításokról szóló híreket. Arra várok, mikor tűnik fel valahol egy repülő nyúlról készült festmény.

  Az éjjel rémálmom volt, árulta el, miután rendelt egy latte macchiatót. Félbehajtottam az újságot, és az asztalra helyeztem. Remegve ébredtem, sokáig nem tudtam visszaaludni, csak a hideglelős lidérc után maradt nyomasztó űrt éreztem magamban és körülöttem. Kislánykoromban láttam egy filmet vándorszínészekről, akik a trupp elhagyását tervezték. Róluk álmodtam. Az egyik szabadságra vágyó teátrista jómagam voltam, aki egy maradni szándékozó kollégájával perlekedett. A szabadság felelősséggel jár, öltöttem magamra a szerepet, hiszen én is láttam vagy álmodtam egykor a filmet. De legalább azt játszhatom, amit szeretnék, érvelt. Sokkal fontosabb, ha nem kell eljátszanod azt, amit nem szeretnél! Egyszerre mosolyodtunk el. Mivel foglalkozol? Meséket írok, válaszolta, nőóriásokról szóló meséket. De hiszen nőóriások nem is léteznek! Azért is írok róluk, hogy végre legyenek. Alkotói szabadságom teremtőerővel bír! Kecses mozdulattal megkavarta a tejeskávét, majd szájához emelte a gőzölgő főzetet, és belekortyolt. Kunkorodó hajtincse majdnem belelógott a csészébe.

  A hanyagul leterített strandtörülközőmön feküdtem, és olvastam, amikor derékig érő fekete haját hátrafogva helyet foglalt mellettem a forró homokban. Megigazította piros fürdőruháját, a napsütésben bronzszínű bőrén meg-megcsillantak a vízcseppek. Behajlított térdeire fektette állát, s ujjai közt homokot szitált. A könyv fölé hajolva, szemem sarkából lopva őt figyeltem. Észrevehette mesterkedésem, mert összecsücsörítve telt ajkait, helyi kiejtéssel egyszer csak megkérdezte: izgalmas? A váratlan leszólítástól megilletődötten bólintottam. Miről szól? Egy fiúról és egy lányról, akik nem beszélik egymás nyelvét, ezért rajzokon keresztül kommunikálnak egymással. Érdekes, jegyezte meg, olyan benyomást keltve, mint aki belegondolt a kommunikáció efféle különös válfajába. Alig telt el negyedóra, amikor felállt, és fürdőzni hívott. Szívesen, csak elolvasom a fejezetet, mondtam. Várlak a vízben, ezzel apró léptekkel a hullámzó tenger felé indult. A könyv lapjai felett a bikinialsóban himbálózó fenekét néztem. Amikor a fejezet végére értem, utánamentem a vízbe. Hosszan úsztam, de sehol sem láttam. Kimentem, visszatelepedtem a törülközőmre, és folytattam az olvasást. A lemenő nap már vörös csíkot húzott a végtelen víztömegre, amikor elhagytam a strandot. Sejtelmem sem volt, hová tűnhetett, ki tudja, lehet, hogy átúszta a tengert, gondoltam, és a túloldali riván egy világhírű cirkuszban felcsapott trapéztáncosnak. Olyan trapéztáncos alkata volt, el tudtam őt képzelni, ahogyan a magasban egyensúlyoz, cirkuszokban lép fel szemfényvesztők, elefántokat táncoltató állatidomárok, izmos késdobálók, kalapjukból az egész világot elővarázsoló bűvészek, légtornászok és mindannyiunkat megnevettető, piros orrú bohócok társaságában.

  Most rajtad a sor. Jelentőségteljesen megnyomta a szavakat. Te miről álmodtál az éjszaka? Az asztalra könyökölve kissé előrehajoltam, mélyen a szemébe néztem, és azt mondtam, bár semmi bizonyítékom nincs állításom alátámasztására, meggyőződésem, hogy időről időre róla szoktam álmodni, és az éjjel is ez történt, róla vagy olyasvalakiről álmodtam, aki ő is lehetne, talány ugyanis a számomra, hogy én mindig én vagyok, vagy néha lehetnék valaki más is. Az a kérdés, vette a lapot, hogy a létet ideának vagy tényszerűségnek fogjuk-e fel. A barlang emberének az árnyékok jelentik a valóságot, a ma emberének pedig a másféle ábrák: a tévé, az internet, a színes magazinok és az óriásplakátok által prezentált képek. A hálózatba összekapcsolt remeték korát éljük. A tömegkommunikációs eszközök eleve egy mesterkélt valóságot tárnak elénk, vettem át a szót, azt sugallva, hogy a világ és a világ reprodukciója közötti kapcsolatban változás állt be, már nem az utóbbi tükrözi az elsőt, hanem az előbbi igazodik az utóbbihoz. A valóság látszatának fenntartása érdekében imaginárius valóságokat kreálnak, folytatta, ennek a leggyakoribb megnyilvánulása a cirkusz, ami hagyományos megjelenése és szokásos megjelenési formái mellett szélsőséges esetben akár háború képében is jelentkezhet, lényeg, hogy ehhez a mesterségesen eltorzított világhoz viszonyítva a manipulált valóság realitásnak tűnjön. Azzal felállt, vállára akasztotta a táskáját, és azt mondta, elmegy a mosdóba.

  Amint eltűnt a látómezőmből, tudtam, hogy nem jön vissza. Tűsarkújában elkopogott saját kisvilágába, óriásbarátnői közé, én pedig ott maradtam egyedül a Szabadság bár kerthelyiségében töprengeni a létről – az árnyakkal körülöttem és a kérdésekkel bennem. Mennyire lehet teljesen önmaga az ember, ha tisztában van vele, hogy reggelenként sosem az a személy ébred fel, aki előző este a párnára hajtotta a fejét? Hány ember és hány álom él bennünk párhuzamosan? Nem utolsósorban: vajon álmaink meghalnak velünk együtt, vagy itt maradnak utánunk is valaki mást kísérteni?

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...