Anyarúzs

A Homok utca volt az első otthonom, és az volt az első otthon, amit örökre ott akartam hagyni.

  Ott történt meg az első világba menésem.

  Hároméves voltam.

  Az anyarúzs miatt mentem világgá.

 Az anyarúzs nagyanyáméknál a nagyszekrényben, a felső fiókban volt, és amikor véletlenül magamra maradtam, mondjuk, nagyanya hátrament a nyári konyhába, vagy anya kiment a kinti budiba, akkor elcsentem az anyarúzst, és rajzoltam vele a falra, már ameddig felértem.

  Kerekerdőt rajzoltam.

  Mindig kerekerdőt rajzoltam, szép piros kerekerdőt.

  Zöldet nem tudtam, akkor még nem voltak divatban ezek a mai divatos rúzsok.

  Szóval, kerekerdőt rúzsoztam a falra, már az egész lakás kerekerdővel volt tele, nem csak a fal, a hajópadló meg a nagy cserépkályha is a belső szobában, egyedül ott volt fűtés, így utólag mondhatnám, hogy zöldövezetben laktunk, vagyis hát pirosban.

  Háromévesen kerekerdő-tervező akartam lenni. Sok-sok kerekerdőt akartam tervezni. Rajzoltam egy nagy kört, az volt a kerekerdő, és bele kisebb köröket, azok voltak a fák. Anya ugyan azt mondta, hogy az nem kerekerdő, hanem pöttyös labda, de engem nem izgatott, tudtam, hogy a felnőtteknek nincs fantáziájuk.

  És akkor egy nap eltűnt az anyarúzs. Eldugták előlem.

  Nincs több kerekerdő, mondta anya és nagymama. Ki kell festetni a lakást. Tudod, mennyibe kerül az a festetés, kérdezték. Húszezer ötvenfilléres fagyi. Azt, hogy mennyi a húszezer, azt nem tudtam, biztos sok lehet, az ötvenfilléres fagyit viszont szerettem, a Zöldikénél néha két gombócot is kaptam, de nem értettem, mi köze van a kerekerdőimnek a csokifagyihoz.

  Jó, mondtam, akkor világgá megyek.

  Menjél, kisfiam, mondta nagyanyám, sütök neked pogácsát. Úgy illik világgá menni. És sütött. Amikor kisült a pogácsa, becsomagolták egy batyuba, raktak mellé egy üveg Bambit is, a töpörtyűs pogácsára jól csúszik, mondta nagymama, ki tudja, hogy ott a világvégén van-e csatos Bambi, seprűnyél is került, arra kötötték a batyut, kaptam puszit is, na menjél, kisfiam, jó utat, mondták. És becsukódott mögöttem a hatalmas tölgyfa kapu. A cívis építészetre jellemző, hogy az utca felé hatalmas kapukat építenek, mutassuk meg a világnak, hogy gazdagok vagyunk, a kapu mögött meg csak apró ház van, meg néhány összefoltozott házrész. Nagyanyáméknak hatalmas kapujuk volt, én mindig úgy éreztem, hogy az égig ér. Szóval, ez a hatalmas kapu csukódott be mögöttem.

  Álltam az utcán, és döntenem kellett, balra menjek, vagy jobbra. Balra mentem. Vígan ringatózott a batyu a bot végén, szabad voltam, igaz, hogy nem volt anyarúzsom. A sarkon ott ült Néni néni a hokedlijén, és almát árult. Néni néni mindig a háza előtt ült, és almát árult, vagy körtét vagy diót vagy valamit.

  Hová mész kisfiam, kérdezte.

  Világgá, mondtam büszkén.

  Adok egy almát, mondta, jó lesz az útra.

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Silling István

Talány

(Apró levéltáriáda) A megzabolázott idő felső celláiban olykor még hallani a rekedt török dizdár és a lovát sirató akindzsi suttogását. Keresik az...

Szemerédi Fanny

Néha életet ad

Erre emlékszem. Erre a fényességre. Annyit ér, mintha koromsötétség lenne, úgy elvakítja az embert. Hunyorogni, izzadni, vergődni kell a nap alatt. Marja a bőrt, alámászik,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Patak Márta

Filmnovella

November huszonnyolcadikán hazalátogat egy Németországban élő magyar férfi. Neve is legyen, mondjuk János, bár a történet szempontjából nincs jelentősége,...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...

Sáfrány Attila

A meglelt bölcsesség

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak...