Anyám nővére

 

Szép szőke asszony volt anyám nővére. Magas és harsány. A keze mindig gondosan körömlakkozott, a frizurája is olyan, mintha épp abban a pillanatban lépett volna ki a fodrászszalonból.

  Anyám teljesen az ellentéte volt, alacsony, fekete hajú, szerény, több nyelven beszélt, mégsem hitt magában.

  – Ha én már nem leszek – mondta az anyám gyerekkoromban –, akkor a nővérem fog vigyázni rád. Jó lesz?

  Nem értettem, miért mondja ezt, negyvenéves volt, és egészséges.

  Anyám már négy hónapja halott, nővére él és egészséges, itt lakik a szomszéd házban, mégsem keres bennünket, engem és a kamasz fiamat, amióta anyámat eltemettük.

  – Ne legyél olyan mulya, mint anyád – mondta nekem anyám nővére, amikor kicsi voltam. Ő volt az egyetlen ember, akire anyám rábízott apámon kívül.

  – Kislányom, elutazom egy hónapra. Külföldre kell mennem, továbbképzés. Tudod, ez munka, nem mondhatom azt, hogy itthon maradok – mondta anyám.

  Én nem értettem, mennyi idő az az egy hónap, épp Farkas Bertalant lőtték az űrbe, az óvodában mindenkinek lett lemezes holdrakétája, nekem is. Az érdekelt.

  – Apáddal, aztán a nővéremmel leszel. Meg kell értened, apa sem maradhat el olyan sok időt a főiskoláról – mondta anyám.

  És én megértettem. Apával repült az idő, mindennap cukrászdába mentünk.

  – Le fogunk menni a vidéki rokonokhoz – mondta anyám nővére. – Ott hagylak, legalább tanulod az önállóságot, egy hét múlva érted megyek. Ott lesznek az unokatesóid, jól ellesztek.

  Az unokatesók fiúk voltak, és nagyok. Tudtak magukra vigyázni, én nem. Annyi sárgabarackot ettem, amennyit csak bírtam, a hét többi eseményére nem emlékszem, csak arra, hogy irgalmatlanul fáj a hasam.

  – Gyere, kimegyünk anya elé a reptérre – mondta apa.

  Lelkesen készülődött, egy csokor virágot szorongatott. Végre hazajön.

  – Hát te meg hogy nézel ki? – kérdezte anyám, amikor meglátott. – Sápadt vagy, a hajad is összevissza, látszik, hogy apád csinálta a frizurád.

  Nem mondtam semmit, a sárgabarackokról különösen nem. Csak szorongattam a lemezes rakétámat.

  – Mi van, megnémultál? – folytatta anyám. – Nem volt jó a nővéremnél? Amikor múltkor elutaztam, akkor legalább azzal fogadtál, hogy miért mentél el. Most ez sem jár?

  – Hagyd már a gyereket – mondta apám. Ilyenkor mindig „a gyerek”-ké változtam, név nélkül.

  Sok-sok évvel később, már a fiam volt óvodás, gondoltam, meglepjük anyámat egy-egy csokor virággal anyák napjára. Egy kis csokor volt a fiam kezében is. Becsöngettünk anyámhoz.

  – Hát ti? – kérdezte.

  – Boldog anyák napját! – mondtuk kórusban.

  – Hát, ezt igazán nem kellett volna – mondta anyám. – Tudod, melyik anyák napjám volt a legszebb? Amikor te egy hónapos voltál, nem tudtál virágot adni, és akkor a nővérem becsengetett egy csokor virággal. Ez a mostani ahhoz képest semmi már.

  Többet nem vittem anyámnak virágot anyák napjára.

  – A nővérem, a nővérem, a nővéremet akarom! – ismételgette anyám, amikor először bekerült a kórházba.

  – Anya, azt mondta a nővéred, nem jön be. Nem szereti a kórházi hangulatot, meg kell értened. Én és az unokád jövünk – mondtam én.

  Hívott egy nap anyám nővére. Anyám ekkor már újra a kórházban volt, csak feküdt, beszélni nem tudott, csak bólintani és sírni, vele voltunk mindennap a fiammal.

  – Klárikám, ma, amikor mentek be a fiaddal anyádhoz, arra kérnélek, hívjatok fel a kórházból. A fiad olyan ügyes ezekben a műszaki dolgokban, hangosítsa ki a telefont, hogy hallja a húgom, amit mondok. Hátha az én hangomra magához tér.

  Így tettünk.

  – Húgocskám – harsogott anyám nővérének a hangja bele a kórházi csendbe. – Gyere haza, várlak a húslevessel!

  Anyám nem moccant, még a szemét sem nyitotta ki.

  – Na, Klárikám – hívott anyám nővére egy fél óra múlva. – Mit csinált anyád, amikor a hangomat hallotta?

  – Kinyitotta a szemét – mondtam én –, és mozgatta a kezét.

  – Jól van, haza fog jönni – mondta a nővére.

  – De ha mégsem – mondtam én anyám nővérének –, ugye mellettünk leszel majd? Te vagy az egyetlen ember, aki ismert engem kisgyerekként.

  – Persze, Klárikám, ez csak természetes. Mesélek majd neked, mindig.

  De nem hívott, nem keresett, pedig eltelt már négy hónap anya temetése óta.

Ma láttam anyám nővérét, ahogy elindult a szomszéd házból, húzta maga után a kerekes bevásárlókocsit. Nem mentem oda hozzá.

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...