A vonaton

A vonaton

Szerző: Ágoston Lóránt: Mikor a gyermek gyermek volt 5, 2014

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.

  Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem nevezhető, kék bársonyos anyaggal bevont ülésre, és körbenéztem. A bal oldalon egy negyven év körüli nő ült, szintén egyedül, ő és a csomagjai. Velem szemben egy vörös hajú, a húszas-harmincas éveiben járó férfi, mögöttem senki. A vonat lassan kigördült a pályaudvarról, és elkezdte szokásos, már több százszor megtett útját. Előkaptam a telefonom, és megnyitottam egy jegyzetet. Egy két héttel ezelőtti szöveg egyhangú sorai néztek vissza rám, utáltam minden egyes szót, minden egyes vesszőt, amelyek a szemem elé festették, hogy mennyire bolond vagyok. Nem biztos, hogy ez rossz dolog, de a lelkemnek mégis fájt. Újra és újra elolvastam azt a tíz mondatot, amitől még a hideg is kirázott, és csak egyre jobban fájt tőle a szívem. Mert ha jobban belegondolok, lehet, hogy ezt soha senki sem fogja látni. Rejtve marad az utasok elől, a barátaim, a szüleim elől és az egész világ elől, elhantolom itt, ebben a kis elektronikai kütyüben, mintha nem is létezett volna. S mi is ez a tíz mondat? Csak az igazság. Rólad, rólam és még sok mindenki másról. Nevezhetném egy könnyed kis novella kezdetének, egy útikalauznak, amely felrántja a lelkemről a ködös és nehéz ponyvát. De nem teszem közzé. Ez csak tíz mondat. Az én tíz mondatom.

  Miután már megfájdult a szemem a sok olvasástól, és a szempilláim egyre nehezebbé váltak a könnyek súlya alatt, kikapcsoltam a mobilt, és a zsebembe csúsztattam. Elkapott a fáradtság, majd diszkréten a tenyerembe ásítottam. A vonat lassan megállt, az utasok egy része leszállt, és újabb utasok szálltak fel, akik üres helyek után kutatva nézelődtek.

  – Elnézést, szabad ez a hely? – ütötte meg a fülem a váratlan kérdés. Egy fiatal férfi magasodott fölém, és a mellettem lévő üres helyre mutatott. Nem ismertem, de láttam már valahol, szinte biztos vagyok benne, hogy egy buliban még koccintottunk is.

  Miért kérdezte meg, hogy szabad-e a hely, ha ő is látja, hogy az. Nem barikádoztam el magam a táskámmal, mint a bal oldali szomszéd, habár talán bölcsebb döntés lett volna. Mindegy, talán nem fog horkolni még ez alatt az egy óra utazás alatt.

  – Igen, szabad – válaszoltam egy kis szünet után, e röpke idő elégnek bizonyult, hogy minden hülyeség átfusson az agyamon, majd pedig halvány mosollyal kimondjam a választ.

  A férfi leült mellém, a táskáját az ülés alá csúsztatta, majd elővette a telefonját, és pötyögni kezdett valamit. Nem szokásom mások üzenetét kukkolni, nagyon bunkó dolog, de most mégis megláttam.

  T havernak küldte: vonaton vagyok, majd írok, ha ott vok.

  A férfi nem igazán nézett rám, ám most fürkészni kezdte az arcomat, az ablak felé bámultam, de éreztem, ahogy a pillantása szinte lyukat éget a hátamba. Megfordultam, mintha valamit keresnék a táskámban, majd hirtelen a férfi telefonja megint zúgott egyet, és egy újabb üzenet jött T havertól: Basszus! Megtaláltad a csajt!!

  Elfogott a pánik, és mintha jeges vízzel öntöttek volna le. Küldött rólam egy képet? Vagy személyleírást adott rólam? Már nem volt időm elolvasni az üzenetét, mert lezárta a telefonját. Mégis, ki ez a férfi, és miért nem tudok rájönni, hol láttam már azelőtt?!

  A mellettem ülő idegen egy kissé fészkelődni kezdett, majd váratlanul megszólított.

  – Most először vonatozol? – megvakarta a szemöldökét, és rám nézett.

  – Nem, egy párszor már utaztam vonaton – úgy gondoltam, nem akarok egy kínos beszélgetéssel kezdeni, ezért rögtön a közepébe vágtam.

  – Ne haragudj, de nem ismerjük egymást?

  Rövid, ám annál kínosabb csönd telepedett ránk, és szinte már kényelmesen befészkelődött a levegőbe.

  – Egyszer ismertük – mondta komolyra váltott hangszínnel.

  Úristen, mit tettem ennek a fiúnak a lelkével? És miért nem emlékszem rá? Vagy az is lehet, hogy csak ő képzeli be magának? Lehet, hogy emlékeztetem valakire. Csak félreértés lehet ez az egész.

  – Hogy érted ezt? – kérdeztem egy kicsit félve.

  – Nem a te hibád, hogy nem emlékszel rám. Az én hibám – és átnézett a vállam felett, az ablakon át a síkságot bámulta.

  – Figyelj, biztosan nem keversz össze valakivel? – érdeklődtem, majd egy perc után ismét a szemembe nézett.

  – Nem. Ebben biztos vagyok – mondta nyugodtan.

  – Sajnálom, tudom, hogy rosszul fog esni, de még a nevedet sem tudom.

  Nem akartam hinni neki, bármit csak elhinni, nem szerettem volna, hogy ismerjem, és bármiféle közöm is legyen hozzá.

  – Az már baj. De nem fontos. – Babrálni kezdett egy gyűrött számlával, amelyet a zsebében talált.

  – Nem értelek – jelentettem ki, már nem akartam ránézni, szégyelltem magam.

  – Sohasem értettél eléggé. De én csodáltalak.

  A felismerés rosszabb volt, mintha fejbe vágtak volna. Rájöttem, hogy ki ő, láttam a múltunkat, és azért nem ismertem fel, mert idősebb lett, férfiasabb, máshogy öltözködik, és megváltozott, de még mindig ő volt.

  – Nem… – nem folytattam, nem tudom, hova fajult volna a mondat, amely kiszalad a számon, a szavak sújtottak volna, mint az ostorcsapás, és saját magamat korbácsoltam volna leginkább, ezért inkább elakadt a lélegzetem, és csak tátogtam, mint a tiszai harcsa.

  – Feltörtek az emlékek? Fáj, de idővel elmúlik. – Összegyűrte a számlát, ledobta a földre, majd mélyen a szemembe nézett, látta, ahogy elönt a szégyen és a fájdalom, sajnálkozó tekintete feldühített. Magamhoz akartam szorítani, a vállába zokogni, de nem lehetett.

  A fiú felkelt, megfogta a táskáját, és elindult a vonat másik része felé. Megpróbáltam felállni a helyemről, de a lábamat mintha a padlóhoz szögelték volna. Mozdulni sem tudtam, és egy hang sem jött ki a torkomon, hiába próbáltam meg utánakiáltani. Láttam, ahogy a vonat lelassít, majd megáll, és ő leszáll, elsétál az ablak mellett, vissza sem néz, hátrahagyva engem és mindent, ami velünk történt.

  A vonat másfél órája vágta keresztül a bácskai mezőket, amikor felriadtam a rémálomból. Verejtékező homlokomon úgy csillogtak az izzadságcseppek, mint az átlátszó gyöngyök. A hajam a nyakamhoz tapadt, a szám kiszáradt, és a szememből könnyek csordogáltak.

  Kerestem, teljesen elfeledkezve arról, hogy láttam őt leszállni, többször is körbenéztem, de nem volt sehol. Nem volt valóság. Soha nem is ült mellettem, csak álmodtam.

  Megtöröltem a homlokom, ittam egy korty vizet, majd a fejhallgatót a fülemre tapasztva az ablak felé fordultam. Itt volt az ideje, hogy végre én is figyeljek a tájra, amely körülvesz. A lidérces álmot követően nem akartam semmire sem gondolni, magára a semmire akartam gondolni egyedül.

  Mégis egy elgondolkodtató kérdés fogalmazódott meg bennem. Mi lenne, ha most az egyszer nem állnánk meg? Ha végtelenül haladhatnánk, túl ezeken a sivár mezőkön, amelyeken csak elvétve látható egy-két tanyasi házikó vagy egy birkanyáj, esetenként néhány ember vagy ház. Elhagynánk őket, a vonat és utasai, majd jönnének a dombok s utánuk az egyre magasabb, erdővel borított hegyek, de ezeket is magunk mögött kellene hagynunk, mintha nem léteznének országok közti határok, úgy szeretnék utazni. Hatalmas szakadékok feletti hidakon, át a sivatagon, égszínkék tengerek mellett akarok zötykölődni, s még azokon is túl. Nem szégyellem, bevallom, hogy szökni akarok. Tőle és mindenkitől, mindentől, ami itt körülvesz, hogy ne üldözzenek tovább. S majd egyszer visszatérek, de el kell mennem, hogy levegőt kapjak. Visszazuhanva a jelenbe, most csak a kopár szántóföldek vigasztalnak, a horizonton felbukkanó falvak körvonalai, ahogy kimagasodnak a templomtornyok, amelyeken megcsillan az álmos, borostyánszínű napfény.

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...

Bence Lajos

Égi közjáték

Kezdetben volt az Ige, s az Ige Istennél volt. Kezdetben volt a szín, és a szín is Istennél volt. Mivel azonban a színskála csupán fekete és szürkésfehér formában jelent...