A mosoly

A mosoly

Szerző: Zsáki István

 

Tizenhat éves volt, és elég magas, a korához képest. Még nem lehetett tudni, kövérkés lesz-e, vagy csak izmos. Ritka kis bajszát leborotválta már párszor, de utána mindig kipattogott a bőr az ajka felett. Gimnáziumba járt, albérletben lakott, hogy ne kelljen utaznia mindennap. Bár napjai egyhangúan teltek, nem bánta, hogy nincsenek lakótársai, hogy nem kell reggelente vagy az esti sötétben a buszra várnia. Tanult, iskolába járt, hétvégente hazautazott. Késő ősz volt már, amikor észrevette, hogy szobája apró ablaka a történelem-tanárnője udvarára néz.

  Eddig nem sokat foglalkozott a tanárnővel. Bejárt az órákra, ötöse volt, tanult, amikor kellett, a tanárnő, mint a tanárnők szokták, előadta az anyagot, néha filmeztek. Most sem gondolt volna rá, ha azon a késő őszi napon meg nem látta volna a kertben gereblyézni. A diófa leveleit gyűjtötte egy kupacba. Véletlenül épp akkor pillantott ki az ablakán, amikor a nő (először gondolt rá nőként a fiú) verejtéket törölt a homlokáról. Azután már nem tudott máshová nézni. A tanárnő gondosan összegyűjtötte a leveleket a fa alól, majd tüzet gyújtott, és elégette a kupacot. Sötétedett már, amikor végre a fészerbe vitte a gereblyét, és bement. Először azt hitte a fiú, hogy a nappaliban kapcsolt villanyt a házban, de végül rájött, hogy a hálószoba ablaka néz az udvarra. A háttérben egy nagyobb gardróbszekrény körvonalai, majd később a tanárnő, pongyolában. Két karját a szekrény ajtajára helyezte – úgy állt ott, mint valami angyal kiterjesztett szárnnyal vagy mint a felfeszített Jézus, hátulról. A fiú elszégyellte magát, elkapta tekintetét. Maga elé nézett, olvasni próbált. Amikor ismét felnézett, a redőny leeresztve, a tanárnő sehol.

  Másnap történelemórán zavarban volt. Nagyon figyelt, de nem mert a tanárnőre nézni, úgy érezte, látná rajta, hogy megleste. Társainak nem tűnt fel, hogy óra után nem társul hozzájuk az óráról, de főleg a tanárnőről beszélni. Különben sem volt beszédes, most meg valahogy különösen nehezére esett volna bármi rosszat is mondani a tanárnőről vagy az óráról. Nem igazán értette ő sem, hogy mi változott meg benne.

  Az után a nap után többször is nézte a hálószobaablakot, leste a tanárnőt. Egyszer látta, amint porszívózik, máskor sminkelt, élénk rúzst dörzsölt szét az arcán. Egy alkalommal, éjszaka, végignézte, míg felkapcsolja a villanyt, maga elé bámul egy ideig, majd öklével teljes erejéből üti a párnáját vagy tízszer, mielőtt kimenne a szobából. Egy kisebb gyerekkel tért vissza a hálószobába. Gyengéden ringatta, a gyerek fejét az álla alatt tartotta. Látta a fiú, hogy kidülleszti kissé a hasát, ott, ahol a pongyola öve ül épp, a teste közepén.

  Sokszor egyedül volt a tanárnő, és elmerengve bámult maga elé vagy a tükörbe. Tekintetében, a fiú úgy vélte, megbújt némi szomorúság.

  Egy idő után keresni kezdte a tanárnőt. Hazajött az iskolából, és várta az ablak mellett. Megfigyelte, mikor siet a gyerekért, mikor megy be a szobába. Megtanulta a napi rutinját. Az iskolában megfigyelte, hogy zavarba jön, ha nem az anyaggal kapcsolatos dologról kérdezik a tanulók, vagy ahogy játszani kezd a vörös kontyából kicsúszó tinccsel, amikor gondolkodik. Fel tudta mérni a hangulatát, felismerte, mikor ideges, ráhangolódott a mozdulataira. Igyekezett történelemórán, anélkül hogy feltűnő lenne. A korábban jelentéktelen tanárnő most néha zavarba is hozta, igyekezete ellenére olykor nem tudott felelni a kérdésére, ha véletlenül felszólította, nem mert felállni, miután a padja fölé hajolt, hogy átnézze a munkáját. Nem is nézett a szemébe, ha hozzászólt, bár hangjában felismerni vélte a szégyenlős és zavart mosolyt, amely, úgy érezte a fiú, jellemzi a nőt. Nem mert ránézni, máskor nem tudta máshová irányítani tekintetét. A folyosón megvárta, hogy pont mögötte menjen fel a lépcsőn, vagy hogy kinyithassa előtte az ajtót, ha tele volt a keze. Némán tátogott ilyenkor egy jónapotot, amit a tanárnő a megszokott zavarba ejtett mosolyával vett tudomásul.

  Délután, esténként, éjszaka az ablak mellett ült a fiú, és várta, kereste őt. Ha tanult, olvasott, ült, és biztatta magát, hogy még csak az oldal végéig olvasson, aztán megint megnézheti az ablakot. Sokszor látta a nőt. Egyszer azt is látta, ahogy a férje hátulról mögé lopakodik fésülködés közben, aztán hirtelen derékon ragadja, és a tanárnő rémült arca egyszer csak mosolyba fakad, kivirágzik. Ekkor elnézett a fiú, be is húzta a függönyt.

  Az est, amikor utoljára nézte, úgy kezdődött, mint minden addigi est. Zuhanyozás után lehetett, a tanárnő bement a szobába, pongyolában. A székre ült. Kifésülte hosszú, vörös haját. Lába szárát, combját valami kenőccsel kente hosszasan. Kiment, visszajött, a tükör elé ült, és nézte magát benne. Arckrémmel kente az arcát, a szeme körül, a szájánál, széthúzta ajkait, mintha vicsorítana.

A fiú kinyitotta az ablakát, és kimászott a tanárnő udvarába. Villany csak a hálószobában égett. Az ablakhoz lopakodott. Ha pipiskedett, épp belátott a szobába. Közelről jól látszódott a gardróbszekrény, az ágy, a földön néhány ruhanemű. A tükör alatt egy-két üveg parfüm, a vörös rúzs, krémek a nyitott neszesszerben. A tanárnő a tükörben, a tükör előtt.

  Kinyílt az ajtó, bejött a férj. A fiú az ablak alá húzta a fejét, de aztán ismét lábujjhegyre állt, ismét benézett. A tanárnő nem látta, vagy úgy tett, nem látja a közeledő férfit. Bekente az arcát, letette a krémet. Rémület az arcán, a tükörben, amikor hátulról a férfi megragadta a vállát. Az ágyhoz cipelte, rádobta, és fölé hajolt. Egy kézzel a nő feje fölé szegezte karjait, a csuklónál, a másikkal feltolta a pongyolát, combjait szétfeszítette. Néhány percig tartott csupán, a végén már mintha a férfi nyakát ölelte volna át a nő – feje hátracsuklott, ahogy ívelte felsőtestét, a férfi derekát szorították lábai. A fiú nem tudott elnézni, bámulta a párt megkövülten. És amikor már nem mozdult senki, a tanárnő tekintete az ablak felé siklott, és találkozott a fiú tekintetével. Egyikük sem nézett el. A tanárnő mosolygott, és ragyogott az arca.

A mosoly
Szerző: Zsáki István

 

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Ficsku Pál

Mese Gyermekvárosról

Egy nap Apa arra ébredt, hogy valaki nézi. Szokás szerint a bal oldalán aludt. Ej, ki a franc nézne, gondolta álmában, és megfordult a jobb oldalára. Megpróbált visszaaludni, de...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Fehér Miklós

Csak még egyet

Mondj nekem, légy szíves, hét számot, bármilyet, lehet egytől egészen harminckilencig, igen, mindegy, mit mondasz, csak mondjad, holnap befizetem, hátha összejön végre valami, én is...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Mirnics Zsuzsa

Sebhely

Nagyapám emlékére   Lefekvéshez készülődtek. A kislány hosszú hálóingben toporgott nagyanyja mellett.   – Segíthetek? Segíthetek?! Hadd csináljam,...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Klamár Zoltán

Ellenségre szükség van

  Nem is olyan régen kaptam egy újabb okoskütyüt. Egy karkötőt, amely aktivitást mér – lépések száma, szívritmus, felhasznált kalória, meg a jó...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...

Romoda Zsóka

Fehér kör az óra mögött

  Az asztal megterítve, szép vasárnaphoz hűen hazaértünk a hideg, árnyékos templomból. Érdekes pillanatok ezek különben, amíg bent vagyunk, mindenki próbál...