A mézeskalács házikó

– Meglepetés! – nyitott be egy nap vidáman Kriszta néni, a némettanárnő a gimnáziumi osztálytermünkbe. Kriszta néni dauerolt frizurát viselt, és mindig csinosan öltözködött, kicsit olyan fräuleinosan. Mintha egy kisasszony lett volna, aki kilépett egy német filmből. Azt nem tudtam csak eldönteni, hogy NDK- vagy NSZK-filmből. Habár éppen akkor egyesült újra a két Németország.

  – Jön hozzánk egy hétre egy német cserediákosztály. És képzeljétek, nem az egykori NDK-ból, hanem az NSZK-ból. Na, kinek van kedve részt venni a programban? Szállás nem kell nekik, csak visszük őket érdekes helyekre. Várom az ötleteiteket.

  Ivett-tel egymásra néztünk. Ivett volt az, akivel a jövendőbeli férjeinkről álmodoztunk.

  – Gondolj bele, milyen izgi – mondta ő. – A férfi, akinek gyerekeket fogunk szülni, már él, itt van a városban, lehet, hogy épp most fordul álmában a bal oldaláról a jobbra.

  Ugyanis épp náluk aludtam, amikor erről beszélgettünk.

  – És szerinted horkol? – tettem hozzá. Éktelen vihogásba kezdtünk, olyanba, amilyet csak elválaszthatatlan kamasz lányok tudnak együtt.

  – Na, mit szólsz? – kérdeztem Ivett-től. – Beszálljunk?

  – Persze, bár ez a pasiügyünket nem oldja meg – mondta. Kis sminktükröt vett elő, és csücsörített. Úgyhogy jelentkeztünk Kriszta néninél.

  – Vihetnénk őket magyar táncházba – javasoltam.

  – Jó ötlet – válaszolta Kriszta néni.

  – Meg lejöhetnek a balatoni nyaralónkba – tette hozzá Ivett.

  – Felírom a címeteket – mondta Kriszta néni.

  Két nappal később izgatottan várakoztunk a Keleti pályaudvaron. Le is szállt a vonatról egy csapat fáradt német. Rögtön tudtuk, hogy ők azok.

  – Nézd csak – jegyeztem meg Ivettnek. – Az a szőke olyan majomfejű.

  És nevettünk újra.

  – De nézd azt a másik fiút – hívta fel a figyelmem Ivett. – Neki szép a szeme.

  A szép szemű mellett állt még egy fiú, barna hajú, kezében egy gitárral. Nem volt olyan magas, mint én, de külsőre kicsit hasonlítottunk. Neki is mandulavágású szeme volt, mint nekem.

  – Gyerekek, mutatkozzatok be szépen! – figyelmeztetett Kriszta néni.

  A gitáros fiú rögtön odalépett hozzám:

  – Hans – nyújtotta barátságosan a kezét.

  – Klára – mondtam én.

  A német kísérőtanárok lazábbnak tűntek, mint Kriszta néni.

  – Bier, bier – mondta a férfi tanár.

  – Hol lehet itt sört inni? Tudja valaki? – kérdezte a tanárnőnk.

  Beültünk egy sörözőbe. Mi persze Ivett-tel boros kólát kértünk, az számított menőnek, a németek pedig sört.

  Hans csak engem nézett, végig. Zavarba is jöttem. Helyesnek tartottam, de épp akkor hagyott ott az első szerelmem, mert csókolózáson kívül mást nem csináltam vele, és egyszerűbbnek tűnt a sebeimet nyalogatni, mint ismerkedni.

  Ivett oldalba bökött:

  – Látod, le sem veszi rólad a szemét! Olyan, mint Paul Simon a gitárjával. Na?

  – Ne viccelj, Ivett, biztos félreérted – pirultam el.

  Közben a német tanár előhúzott egy zacskót, tele nejlonharisnyával.

  – Ezt nektek hoztuk. Úgy tudjuk, nálatok nem lehet harisnyát kapni.

  Mindannyian csalódottan néztünk, Kriszta néni próbálta menteni a helyzetet:

  – Jaj, gyerekek, nem tudták, hogy itt vége a diktatúrának. Vagyis azt hitték, még mindig nem lehet harisnyát kapni. Na, mosolyogjatok szépen, és válasszatok! Ne sértsük meg őket.

  Kerülgettük egymást aztán egy héten át Hansszal, amíg el nem érkezett a fénypont: leutaztunk a Balatonra Ivették nyaralójába. Hans került a társaság középpontjába, amikor elővette a gitárját, és a Red Hot Chili Pepperstől az Under the Bridge-et játszotta. Néztem őt, és arra gondoltam, nem lehet ilyen szerencsém, hogy pont neki tetszem. A fiúnak a kör közepéről. Pedig magas voltam, vékony, hosszú, barna hajú, tizenhét éves lány.

  Amikor Hans befejezte a gitározást, mindenki beszélgetni kezdett, ő pedig odalépett hozzám, és azt kérdezte:

  – Félsz a vámpíroktól? – jól emlékszem erre harminc év távlatából is.

  – Nem, dehogy, nem hiszek a vámpírokban – válaszoltam, és beszélgetni kezdtünk. Folyamatosan engem nézett meleg barna szemével. Megtudtam, hogy építész szeretne lenni, és zenész is, szereti az éjszakát, akkor alkot. Ha csalódik, akkor egyszerűen továbblép, és új álmokat épít. Arra gondoltam, ilyen ez a nyugati világ, meg lehet valósítani mindent. Ha nem sikerül, akkor meg továbblépünk, és új álmokat szövünk.

  – Tudod – jegyezte meg Hans –, azt hittem, itt nálatok csak szürke betontömbök vannak. Arra nem gondoltam, hogy ilyen szép, okos lányt találok itt, mint te.

  Eljött a lefekvés ideje, mindenki matracokon feküdt, egy nagy, közös szobában. Hans mellém húzta a matracát, megfogta a kezem és simogatta a hajam.

  – Én nem szeretnék többet, maradjunk így – mondtam neki. Arra gondoltam, Hans hazautazik, és ha most vele elveszítem a szüzességem, nagyon fog fájni, ha hazamegy.

  És Hans azt mondta:

  – Jó.

  Megfogtam a kezét, és a fejemre tettem, hogy simogassa a hajam. És simogatta egész éjen át, más nem történt, én pedig végtelenül boldog voltam.

  Másnap Hansék hazautaztak. Mielőtt felszálltak a vonatra, készült három csoportkép. Természetesen egymás mellé álltunk. Az elsőn nem ölelt át, a másodikon kicsit félszegen elindult a karja, a harmadikon már átölelt.

  Semmiben sem maradtunk, amikor felszálltak a vonatra, és ez így volt rendjén. Nem létezett sem internet, sem mobiltelefon. Hazaértem, elővettem a papírból készült kis mézeskalács házamat, amelybe cetliken gyűjtöttem azokat az idézeteket és mondatokat, amelyeket fontosnak és érdekesnek tartottam. Felírtam kis cédulákra Hans mondásai közül azokat, amelyek a leginkább tetszettek. Időnként elővettem és elolvastam újra és újra.

  Tizenöt évvel később regisztráltam egy közösségi portálra. Hamarosan érkezett egy ismerősnek jelölés, Hanstól.

  Rögtön ráírtam:

  – Emlékszel a balatoni estére?

  – Persze hogy emlékszem – írta ő. – Meg a táncházra is. És nem bántad meg, hogy nem lett több? – kérdezte.

  – De, kicsit igen – válaszoltam. – Nagy hatást tettél rám. Felírtam a mondásaidat kis cetlikre. És beraktam egy mézeskalács házba.

  – Tényleg?

  – És mi van veled? – kérdeztem.

  – Építész lettem, és zenész – válaszolta. – Megvalósítottam az álmaim.

  – Anya, mi ez? – a kamasz fiam épp a szekrényben kotorászott, és egy ütött-kopott mézeskalács házikót tartott a kezében.

  – Gyere, bontsuk ki! – mondtam én. – Képzeld, kamaszkoromban ebbe gyűjtöttem azokat a mondásokat, amelyek nagyon tetszettek. Hans mondásait is.

  – Anya, ki volt Hans?

  – Egy cserediák Németországból. Ugyanolyan mandulavágású szeme volt, mint nekem, és nagyon jól gitározott.

  – És melyik volt a kedvenc száma? Anya, mesélj még róla!

 

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Tóth Eszter Zsófia

A horog

– Úgy kezdődött – kezdett bele a történetbe apa –, hogy amikor kisfiú voltam, a nagyapáddal jártam a Zala-partra horgászni. Ő mindig hozott magával egy filléres...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Fehér István

A látogató

I. Semmi sem jelzi a szabad világ és az Intézmény közötti határt. Régóta ballag a széles, salakos úton. Kétoldalt – ritkásan bár, de az úthoz is,...

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Jódal Rózsa

Amikor elfogy az erő

A lépcsősor huszonvalahány fokának mintegy közepénél tartott, amikor hirtelen azt érezte, nem képes tovább kézben tartani a kávézaccal félig telt vödröt....

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Klamár Zoltán

Lovak

Háború volt, halálos télben rühes lovak közt dülöngéltem. Katonalovak voltak, árvák, a poklok útjait bejárták. (Nagy László: Katonalovak)   Zord,...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Ficsku Pál

Világvége-sirató

Elhúzom a nótádat, gyerek, mondta a férfi, azon a különleges keveréknyelven, amit a hegyi emberek beszélnek, és ami a síksági ember fülének egyszerre esik kellemetlenül...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Patak Márta

Szeretlek, kicsim

Kasszírnő volt a lokálban, ahol én bárzongorista, mondta szemével a férfi, és ránézett az asszonyra, aki otthonosan befészkelte magát a vonatülésen, és le is...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Ficsku Pál

Menny és pokol

Kié? Te! – kérdezte a lány. Hát a tiéd.   Ott állt előttem meztelenül egy kakukkfűtenger közepén, fehér mellein és vörös ölén siklott a hold. A...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Pétër László

Hogyan lett a deckalé s a silladri

Fenyőből deckalé   A mi történetünk több szálon is fut, de a képzeletbeli talányos állításokon túl még csak nem is valós időben zajlik. Ám a...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...

Tóth Eszter Zsófia

A kárpótlási jegy

– Nézd, Klári – mondta Bence, és bevett egy egész Donald rágót a szájába. Majd fújt egy óriási rágógumi gömböt. – Hű –...

Agárdi Gábor

Isten fizesse meg!

Gregoire kicsiny könyvesbódéja sötétebb árnyalatú volt a többi zöld doboznál. Úgy tekintett rá, mint egy parányi butikra, ahol varázslatot vehettek a...

Agárdi Gábor

Isten fizesse meg!

Gregoire kicsiny könyvesbódéja sötétebb árnyalatú volt a többi zöld doboznál. Úgy tekintett rá, mint egy parányi butikra, ahol varázslatot vehettek a...