A meglelt bölcsesség

A meglelt bölcsesség

Szerző: Jano Blanca: Blanca

Hej-jej, a Keselyűhegy-kolostor apátja egész éjjel a teliholdat nézte. A mester üresség volt kívül és belül, átlátszó tükör a valóságnak és szikrázó fényvisszaverődés a magába zárult énhit minden tévedésének.

  Senki sem nézett azonban ezen az éjjelen tükörbe, az egész kolostor mély álmát aludta. Sápadt fényével az egész tájat bevilágító telihold volt Hej-jej mester egyetlen társa a nagy döntés meghozatalakor. Tudta, hogy eljött a vég, és mint a kötelességtudó apátok teszik, gondoskodni akart a szangháról.

  Felvillanó emlékképek formájában lejátszódott előtte az egész élete. Eszébe jutott hirtelen haragú apja, akiben ennek ellenére vagy éppen ennek a kiegészítéseként mégis költői lelkület lakozott. Még kisgyerek korában megtanította vele családalapító ősük messze földön híres költeményét, a kiszáradt barackfához írt verset. Hányszor kellett elmondania ezt a költeményt, amikor füstölőt gyújtottak a Barackvirág nevű családalapító ős középen álló lélektáblája előtt, és mekkora pofonokat kellett elviselnie, ha csak egyetlen szót is elvétett! Mennyire meggyűlölte gyerekként ezt a verset! Neki, Lian-jejnek – ez volt a kevesek által ismert születéskori neve – a barackfa pofonfát jelentett, a hatalmas csattanást, a félrecsukló fejet, az elsötétülő világot, a zúgó fület, a testi és lelki fájdalmat, a gyermeki tehetetlenséget, megalázottságot és szégyenérzetet. Eszébe jutott neki a béka família villám sújtotta különce, Hsziantao is, aki miatt elhagyta a családját és a szülőfaluját. Meleg szívvel gondolt az öreg Hej-vura, a gyerektelen gazdag parasztra, aki fiaként nevelte fel őt. Minden birtokát ráhagyta, a nevét is – ezért ismeri ma mindenki Hej-jejnek –, ő mégis a kolostori életet választotta, és így nem lesz többé fiú utód, aki a Hej família őseinek áldozatot mutathatna be. Elmosolyodott, és szóra nyílt a szája: Árnyékában a / virágzó barackfának / és ezüstös fényében / a kiszáradt fa / napsütötte ágának…

  Barackvirág hosszú versének elmormolása után lótuszülésbe rakta a lábát, és mély meditációba merült. Hajnalhasadtával, amikor a teliholdnak már csak a körvonalai látszottak, és lassan átvette az uralmat a vörösen izzó nap, a meditációs csarnokba elsőként érkező Ven-senggel, kedvenc tanítványával összehívatta a szerzeteseket, még a szakácsot, Men-nit is odarendelte.

  „Szerzetesek, amint tudjátok, a császár a bölcsek kövét kereste kolostorunkban” – fordult a hajnali tisztálkodást és étkezést kihagyni kényszerülő, az álmosságtól egytől egyig lehajtott fejjel ülő szerzetesekhez.

  „Nem halljuk tisztelendő úr, kérjük, hangosabban beszéljen!” – emelte fel a fejét ekkor Ten-ni, a többnyire elsőként megszólaló.

  A mindinkább erejét vesztő Hej-jej mester ekkor remegő kézzel Veng-sengre mutatott. Olyan közeli volt a kapcsolat köztük, hogy utasítania sem kellett, a tanítvány szavak nélkül is megértette, hogy a mester mit akar. Odalépett az apáthoz, szembefordult a szerzetesekkel, és ettől fogva ő beszélt.

  Azok furcsállották a dolgot, ilyen korábban még sohasem történt, de senki sem mert tiltakozni.

  Az apát választott hangja így folytatta a megkezdett beszédet: „Sokan keresték a bölcsek kövét kolostorunkban: a kormányzó, Sang-jang eunuch, az Ég Fia, Huan császár, de Csen szerzetes és Ven-ni újonc is. Sőt még Hej-jej apát is. Elárulom nektek a nagy titkot, Amituofo buddha irgalmából mindannyian megtalálták!”

  „Hogyan találhatta meg a császár kivételével ennyi ember a bölcsek kövét, ha a bölcsesség egy és oszthatatlan?” – kérdezte erre Hun-van.

  „A bölcsesség egy és oszthatatlan, de a befogadó mindig más, így a bölcsesség, mint a víz a kancsóban, mindig olyan alakot ölt fel, amilyen a befogadó megszilárdult önképe. A bölcsek köve a kormányzónak az adott helyzetben azt jelentette, hogy fizetnie kell adósságaiért, a meggazdagodott Sang-jang eunuchnak azt, hogy még csak ezután jön el a fizetség ideje, Huan császárnak azt, hogy nem kell már keresnie a bölcsek kövét, a félkarú Csen szerzetesnek azt, hogy el kell hagynia a Keselyűhegy-kolostort, mert két apátja nem lehet egy szerzetesközösségnek, Ven-ni újoncnak azt a fölismerést, hogy az igazi földerítésre váró titok az ember bensőjében rejlik, Hej-jej mesternek pedig azt, hogy végre eljött az ő napja is, mert meglelte utódját.”

  „A jövőben saját kolostora lesz az igennek és a nemnek” – tette hozzá Ven-seng mint Hej-jej szája. A mester mindenki elképedésére – miközben a fejét rázta, mintha sajnálná a díszesen megmunkált csúcsíves fejfedőt – átnyújtotta az apátsüveget Ven-sengnek, a Keselyűhegy-kolostor legöregebb szerzetesének, kedvenc tanítványának, majd bólintott Csen felé nézve.

  Csen zavarodottan visszabólintott, Ven-seng pedig, mint aki tiltakozik, a fejét ingatta, amelyre azonban lassú mozdulattal ráhelyezte az apátsüveget.

  „Mit jelent az, hogy ezentúl külön kolostora lesz az igennek és a nemnek? Hiszen itt csak egy apátsüveg van!” – kiáltott fel ekkor Ven-sengre nézve leplezetlen csalódottsággal Csen.

  Ven-seng nem válaszolt, a lebukott fejjel ülő mestert nézte könnybe lábadt szemmel.

  „Meghalt Hej-jej mester!” – szólalt meg ekkor valaki a szerzetesek közül. Morajlás futott végig a termen. Hamarosan síró-jajgató hangok zűrzavara töltötte be a meditációs csarnokot.

  A kolostor élére kerülő Ven-seng apát soha többé nem szólalt meg a hajnali tanítóidő alkalmával a meditációs csarnokban, lótuszülésben eltöltött hallgatása, a csendben lakozó és a szálfaegyenes tartású ülésbe költöző üresség volt ilyenkor az egyetlen, a szív szútra sorait visszhangozó tanítása: „A forma nem más, mint az üresség, az üresség nem más, mint forma”. Egyes szerzetesek, a lázadók kis csoportja szerint azért nem szólalt meg a kolostor szívének számító csarnokban többé, mert szégyellte, hogy azon a szomorú, ugyanakkor örömteli napon a távozó mestertől kéretlenül magához vette a szót, mielőtt még az meghalt volna, és helyette beszélt, önmagát kinevezve vezetővé.

  „Vagy a lelkiismeret-furdalás teszi némává az apátot, vagy a bódhiszattva-létbe költözött Hej-jej mester veszi el csodatévő hatalmával a hangját akkor, amikor belép a meditációs csarnokba” – suttogta Csen szerzetes a konyhában titkos megbeszélésre összegyűlő társainak, Ten-ni szerzetesnek és Ven-ni újoncnak, az apát szót gúnyosan megnyújtva.

  A félkarú a következő pillanatban egy hatalmas csattanást hallott, és elsötétült a világ előtte. A közelben álló Men-ni ütött Csen fejére a dorongnak is beillő fakanállal, amellyel a nagyüstben az ételt keverte.

  „Majd én elnémítalak téged, nem kell hozzá Hej-jej mester akarata a bódhiszattva-létből” – kiáltotta fel dühösen a szakács.

  Csen eszméletlenül terült el a földön, nem tört be azonban a feje, és szelleme is csak a felejtés formájában hagyta el a testét. Hetekig semmire sem tudott visszaemlékezni, még a nevét sem tudta fölidézni elméje ködös homályából.

  Amikor még mindig hasogató fejjel végre visszatért az emlékezete, Men-ni, a szakács – aki bántalmazójából a gondozójává vált gyengélkedése napjaiban – így szólt hozzá szerető mosollyal: „Látod, Csen, ezt jelenti a nem kolostorának az apátjának lenni, hallgatni és felejteni: önmagunkról is teljesen megfeledkezni. Nem tudni másról, csak a mester tanításáról, és nem élni meg más megvalósulást, mint amit a mester megvalósított.”

  „És milyen apát az igen kolostorának az apátja?” – kérdezte a megilletődött Csen.

  „Az igen kolostorának az apátja még képtelen a hallgatásra és a felejtésre. A mester tanítását a maga önmegfeledkezésre képtelen tanításával egészíti ki, és emiatt megvalósulása nem az, amit a mester átadni akart, hanem valamiféle önmegvalósítás” – válaszolta Men-ni.

  „Miért volna szükségünk önmegvalósításra, ha az, amit ilyenkor valóságossá szeretnénk tenni, az én, csak egy torzító tükör?” – tette hozzá a szakács.

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Patak Márta

Hegyi nővérek

Ne sírj, Katica, főztem gyengebablevest, tehetsz rá tejfölt is, ha hoztál!, tolta beljebb a házba húgát a két hegyi nővér közül az idősebbik, Mariska, miután a...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Bakos Réka

Gyorsposta oda föl

Egy szó, mint száz, egy ideje azon morfondírozom, hogy hol vagy. Illetőleg vagy-e egyáltalán?   Hát könyörgök, nem látod, hogy elvesztünk? Itt ülök a házad...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Mirnics Zsuzsa

Holdfogyatkozás

A nő befejezte a fésülködést. Jobbra, majd balra fordította a fejét. Elégedett volt a látvánnyal: dús haja, amire oly büszke volt, gazdag kontya tökéletesen állt,...

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Száraz Miklós György

Még hintázom kicsit az ágon

Amikor anyám azt mondta, gonosz vagyok és kíméletlen, megrendültem, mert magamtól is foglalkoztatott a dolog. Nem volt dühös. Nyugodtan mondta. Mint aki alaposan megrágta, átgondolta a dolgot....

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Silling István

Dinasztia

A vármegyei áthelyezésekkel járó gyakori vándorlások során is megmaradt a családban az a határozott felfogás, hogy az életben csak úgy lehet...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Jódal Rózsa

Titokzatos koppanások

Éppen a kispárnájára húztál tiszta huzatot, amikor bekopogtak a konyha terasz felőli ajtaján.   Nem volt bezárva, viszont a kapu igen. Ki lehet? Ránéztél az olcsó...

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Mirnics Zsuzsa

Estike

Édesanyám emlékére Még ki sem zárta a kaput, Bálint már zörgetett.   Szerda volt, a falu főterén piac, így volt ez ebben a faluban, amióta világ a világ....

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Kis Kinga

A vonaton

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.   Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Silling István

Füstbe ment rajzok

Égtek az apró ceruzarajzok a Zsolnay kályhában nyár közepén. Hullottak a tűzbe a kis vázlatfüzet lapjaira skiccelt bácskai élet tükörszilánkjai: a karapancsai...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...

Kolter László

Ami egyszer megtörtént, másodjára is megtörténhet

Gyerekkoromban az Orgona utcában laktam. A szomszédos utcabeli gyerekekkel együtt mi voltunk az utcák hősei. Nyaranként szinte állandóan kint tanyáztunk, és kellő hangerővel...