Gusztáv a hibás mindenért; dramaturg: Góli Kornélia; Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka
Vannak olyan emberi tulajdonságok, amelyek együttesét az elmúlt korok művészei egy-egy szimbolikus figurában tudták a legjobban megragadni. Jelenleg a bohóc, azaz a Joker alakja az, amiről sokan beszélnek egy rendkívül érdekesen és eredetien újragondolt filmadaptáció kapcsán. A magyar kultúrtörténetben van egy hasonlóan jól ismert szimbolikus alak, Gusztáv, akinek személyisége teljesen más összetevők eredménye, mint a Jokeré. Ő a 60-as, 70-es évek Magyarországának szürke kisembere.
A Kosztolányi Dezső Színház decemberi bemutatójának Gusztáv a főszereplője. A rendező (Kokan Mladenović) és a színészek az előadásban azt mutatják meg, hogy szerintük ma hogyan élnek, mit csinálnak a Gusztávok. A bemutató előtti reklámkampányban a színészek Gusztáv-álarcban járták a várost, felvételek készültek róluk, megjelentek a híradásokban. Ez a produkció ugyanis nem egy Gusztávról szól, hanem sokról, sőt arra is utal: elképzelhető, hogy mi is Gusztávok vagyunk. Erre hívta fel a figyelmünket már a bemutató előtti akció is, hiszen Szabadka jól ismert helyein jelentek meg, olyan ügyeket intézve, mint mi. Az előadás is úgy kezdődik, hogy a színészek még maszk nélkül megállnak a rivaldán, és a közönséget nézve egymásnak mutogatják, hogy ki hasonlít Gusztávra, majd úgy végződik, hogy Gusztáv lesétál a színpadról, és a nézőtéren át kimegy.
Az előadás hűen a rajzfilmsorozathoz epizódokból áll, minimális verbális közlés van benne, a történeteket zenei és egyéb hangeffektusok aláfestésével adják elő, amely hangokat a színészek produkálják rendkívül kreatív és érdekes megoldásokkal a színpad szélén felállított műszaki asztalnál. És hogy milyen is a XXI. század elején élő Gusztáv? Természetesen ő az, akit a főnöke igazságtalanul kirúg, de az is ő, aki a többletmunkát elvégzi az igazságtalanul kirúgott munkatársa helyett; ő az, aki besúgja az ismerőseit, akik látszólag rendszerellenes viselkedést mutatnak, teszi ezt azért, hogy a maga biztonságát megőrizze, de végül természetesen őt is letartóztatják; ő az, aki egy szendvicsért elutazik a nagyvárosba a tüntetésre; ő az, aki a televízió hirdetéseinek bedőlve minden újabb akciós terméket megrendel, aki párt is közvetítés segítségével szerez magának stb. Ahogyan ettől a színháztól és a rendezőtől megszokhattuk, ez az előadás is politikailag nagyon bátor, ugyanakkor a nézők aktuális problémáit is naprakészen mutatja fel úgy, hogy miközben nevetünk a valóban vicces jeleneteken, érezzük, hogy valójában a saját gyarlóságainkkal szembesítenek minket.
Az előadásban újra és újra ismétlődik egy jelenet: Gusztáv este fáradtan hazamegy (mászik, mint egy csótány), lefekszik elővesz egy kis angyalfigurát, majd imádkozik, és elalszik. Álmában ő Einstein, Gandhi, Leonardo da Vinci, Superman és más hasonló nagy ember, hős. Végül, amikor ez már sokadszor ismétlődik, megjelenik az angyal egy varázspálcával, és lehetőséget ad neki, hogy hármat kívánjon. Gusztáv sok pénzt kér először is, másodszor is. Az angyal mindannyiszor megkérdezi, hogy nem szeretne-e olyan lenni, mint Einstein vagy a többi hős, ahogyan azt az imáiban kérte, de Gusztáv továbbra is csak még több pénzt kér. A harmadik kívánság kimondása után az angyal (Szorcsik Kriszta) dührohamot kap, először finoman, majd egyre dühösebben, végül már habzó szájjal szidja Gusztávot, majd elrohan. Nagyon erős jelenet, egyrészt a színésznő rendkívül hatásos alakítása miatt, másrészt pedig azért, mert – számomra legalábbis – ez a jelenet az, amely a legjobban és legfájóbban mutat rá közösségünk kisemberének gyarlóságára.
Gusztáv népszerű rajzfilmfigura volt, sok epizód elérhető a YouTube-on, és sokan nézik még ma is. Az előadás méltó újraélesztése ennek az ikonikus alaknak, amit az is mutat, hogy a bemutató óta mindig telt házzal játsszák. Ám ez sajnos azt is jelenti, hogy az előadás súlyos igazságot hordoz: Gusztáv fél évszázad alatt nem változott semmit.
Szereplők: Búbos Dávid, Kučov Boris, Mészáros Gábor, Mikes Imre Elek, Szorcsik Kriszta
Rendező: Kokan Mladenović