* Ez hát a nép, amelyet én imádok,
Amelyért élek s halni akarok!
(Petőfi Sándor: Az apostol)
Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny, egyesület, utca, előadás, 200. Mi az? Pontosabban: ki az? Természetesen Petőfi Sándor.
Lehet-e még Petőfiről újat mondani? Lehet-e még vele és a műveivel úgy foglalkozni, hogy valami olyat mutassunk, amit addig még senki, vagy csak kevesen? Persze, erről biztosan megvan mindenkinek a maga véleménye, de őszintén, a Petőfi-emlékév kilencedik hónapjában már majdnem azt hittem, hogy a fent feltett kérdésre az én válaszom a nem, dehogy, mindent hallottam már, köszönöm lett volna. De szeptember 7-én a budapesti 6SZÍN Teátrum előadása vendégszerepelt Szabadkán, a Kosztolányi Dezső Színház színpadán, és egy csettintésre beszippantott ismét a Petőfi-univerzum, ugyanis nemzeti költőnk Az apostol című elbeszélő költeményét adaptálták színpadra, Szilágyi Bálint rendezésében és három színésznő szereplésével: Stork Natasa, Szamosi Zsófia és Szilágyi Ágota beszéli el a költeményt. A szabadkai előadás a Mozdulj! Petőfi! – a Petőfi 200 vajdasági programsorozat, valamint a VM4K Csütörtök esték programsorozata részeként valósult meg.
Az apostolt 1848-ban írta Petőfi, de csak halála után adták ki, teljes formájában 1864-ben. Életrajzi ihletésű verses regény, romantikus elbeszélő költemény, költői elbeszélés és összegzés. Petőfi 1848-ban politikai pályára szeretett volna lépni, ez év júniusában jelöltette magát a képviselői választáson, Szabadszálláson. Nem lett belőle politikus, kortesbeszédét be sem fejezhette, a szavazók kifütyülték, elkergették, kigúnyolták. Ebből a kudarcból táplálkozva írta meg Az apostolt, amely számos ponton összecseng a költő életével, belső vívódásaival és vélt vagy valós megnemértettségével.
A mű három részre tagolható, Szilveszter, a forradalmi lelkületű főhős jelenében kezdődik a történet: egy kis padlásszobában, a gyertya lángja mellett nyomorog feleségével és két gyermekével, akiknek nincs mit enni adnia: majd holnap esznek egy falat kenyeret. A kisfiú kérlelésére a holnapi egy falatot mégis odaadja apja, majd mindenki elalszik. Álmában Szilveszter Isten színe elé járul, elmondja neki, hogy minden bűn okozója a rabszolgaság, amikor ember uralkodik emberen. Ő kész ez ellen fizetség reménye nélkül is harcolni, ehhez kér csak erőt Istentől. A második részben a múltba vezetnek bennünket vissza, Szilveszter eredettörténetét meséli el a narrátor: csecsemőkorában anyja elhagyta, egy bérkocsiba tette, a kocsis pedig kirakta a csöppséget egy kocsma bejárata elé. Ott egy részeg tolvaj talál rá, aki hazaviszi és elhatározza, hogy szomszédasszonyával pénzért felnevelteti. Az asszonnyal megkeresztelik, és mivel szilveszter napján találtak rá, Szilveszternek nevezik el. Kitanulja a tolvajszakmát, de négyéves korában nevelője elküldi otthonról, mert neveléséért nem kap több pénzt. Az utcán bolyong, amikor egy vénasszony rátalál, szállást kínál neki, cserébe koldulnia kell az öregasszony helyett. Hatéves korában ismét új „megmentője” lesz: egy gazdag öregúr magához veszi. Az ő kegyetlen és elkényeztetett fiát kell szolgálnia Szilveszternek. A megaláztatásokat viszont tűri, mert valamit kap is érte: tanulhat. Tizenhat éves korában azonban megelégeli a zord bánásmódot, otthagyja gazdáját, de egyévi bérét hálából megkapja szorgalmáért, így továbbtanulhat. Tanulmányai előrehaladtával kitisztul előtte a kép, rálel élete céljára: a szabadságért kell küzdenie, akár élete árán is. Miután az iskolát befejezte, jegyzőnek és a nép szolgálatába áll. A nép rajong érte és újító gondolataiért, emiatt pedig természetesen a helyi nagyúr és a pap első számú ellenségévé válik. Annak ellenére, hogy nagy népszerűségnek örvend a szegény és egyszerű emberek körében, a pap első szavára mégis maga mellé állítja a népet, Szilvesztert pedig elűzik. A kastély kisasszonyának szívét mégis elnyeri, aki Szilveszter után szökik, és összekötik életüket. A harmadik rész a jelenben folytatódik: a házaspár csecsemője éjjel éhen hal, az apa pedig egyetlen értékétől válik meg: jegygyűrűjét pénzzé teszi, amiből (ételt nem, de) a legszebb koporsót veszi meg halott gyermekének. Szilveszter ezek után sem adja fel életelvét, talál egy titkos nyomdát, ahol kinyomtathatja művét, amelyet az emberek pillanatok alatt elkapkodnak, a törvény szerint azonban a könyv lázító, szerzőjét el kell fogni. Szilvesztert úgy vetik börtönbe, hogy nem találkozhat feleségével és fiával. Tíz év raboskodás után Szilvesztert szabadon engedik. Szabadulása után felkeresi otthonát, ahol megtudja: felesége már nem él. Bánatában elhatározza: megöli a királyt, a zsarnokság megtestesítőjét. Merénylete sikertelen, Szilvesztert elfogják és kivégzik. Idősebbik fiával soha többé nem találkozik. A lírai utóhang szerint a jövő nemzedéke fogja levetni magáról a rabláncot, és kivívja magának a szabadságot.
Szilágyi Bálint rendezésében három nő mondja el, narrálja, néhol pedig jelzésszerűen eljátssza Az apostolt. A három nő jelenléte egy ilyen, jellemzően férfiközpontú történetben több jelentéstartalmú. Egyrészt a mű női alakjait szimbolizálják: az anyát, aki megszülte Szilvesztert, a két asszonyt, akik „felnevelték”, és a feleségét – mindannyian kiszolgáltatott szerepben vannak, megszólaltatják a műben némán jelen lévő női nézőpontot. És persze egy dramaturgiai dzsókerkártya is: ha a Három nővért férfiak játsszák, vagy az apostolok nők, arra a (potenciális) néző felkapja a fejét. A három színész(nő) – mint Thália papnői, jelen esetben apostolnői (mindkét eset paradoxon) – epikus játéka letisztult és pontos. Váltakozva kerülnek előtérbe, mindhármuk jelenléte egészen más karakter: Szilágyi Ágota lendületes, a humor eszközét bátran használja, Szamosi Zsófia mély és drámai, Stork Natasa pedig főként hideg és szatirikus. Ami közös bennük, hogy üdítően természetesek, ahogyan a játékuk is, ettől pedig a Petőfi-szöveg végletekbe hajlóan drámai mondatait is képesek puhítani. Könnyű iróniával teszik zárójelbe a pátoszos gondolatokat és sorokat, ma is átélhetővé teszik azokat, eloszlik az elidegenítő, drámai komolyság, amely Szilveszter életét és sorsának alakulását jellemzi.
Az előadás díszlete, akárcsak a színészi játék, letisztult: egy kanapé, egy dohányzóasztal, egy telefon. Egy háromszög a negyedik szereplője a darabnak, egyszerre a Szentháromság jelképe, ezzel pedig Szilveszter Istenhez fűződő viszonya és apostoli szerepe, illetve keretet képez a színpadon elhangzottaknak, a történetnek, a szövegnek és magának az előadásnak. Leginkább mögötte zajlanak az események. A három színész jelmeze egyenes vonalú, letisztult, egyforma kék nadrágkosztüm, amely amennyire nőies, annyira férfias jelleget is ad a szereplők színpadi jelenlétének.
És végezetül: a szöveg. Szilágyi Bálint a lehető legnagyobb mértékű szöveghűségre törekedett, az előadásban szinte a teljes Petőfi-szöveg elhangzik. Ezt segíti, ennek rendelődik minden alá: a díszlet, a jelmezek, a színészek játéka. Szokás mondani a kétballábas táncosokra, hogy tisztelik a ritmust, ezért nem lépnek rá. A rendező szöveg iránti tisztelete is egyértelmű, de nézőként hiányoltam, hogy „rálépjenek”. Kifejezetten megterhelő ennyi és ilyen szöveget hallani és meghallani szinte csak narrációként, a befogadást pedig kevés színpadi cselekmény kíséri – de a szándék tiszta és letisztult, akárcsak az előadás maga. Mert minden rendezői döntés a szöveg miatt történt, azért született és azt hivatott alátámasztani. Tiszteletből és nagyrabecsülésből.
Hát ezért lett Petőfi-szobor, Petőfi-bélyeg, Petőfi-busz, Petőfi-iskola, Petőfi-szavalóverseny, Petőfi-egyesület, Petőfi utca, Petőfi-előadás és Petőfi 200 is.*
6szín Teátrum
Petőfi Sándor: Az apostol
Szereplők:
Stork Natasa
Szamosi Zsófia
Szilágyi Ágota
Látvány: Márkus Sándor
Zeneszerző: Nagy Dorottya Tímea
Rendezőasszisztens: Nagy Viktória
Rendező: Szilágyi Bálint