Pilinszky János művei alapján rendezte: Mezei Kinga
A magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely adott otthont a június 29-én bemutatott, Pilinszky János versei által inspirált különleges összművészeti produkciónak, amely Mezei Kinga a társművészetek színpadi szerepéhez kapcsolódó doktori értekezésének kutatásai alapján, annak gyakorlati részeként jött létre.
Az előadásban a szöveggel egyenrangú szerepet kapott a látvány, a színpadi mozgás és a zene is. A színpadképet Mezei Kinga ötletei alapján Ondraschek Péter tervezte, a jelmezeket, valamint az előadásban szereplő bábokat és maszkokat Janovics Erika készítette, az előadás dramaturgiáját Oláh Tamás és Góli Kornélia közreműködésével szintén a rendező állította össze. Mezei Szilárd zenéjét a színpad hátterében felállított zenekari pódiumon Csiszér Viola, Márkos Albert, illetve a zeneszerző játszotta. Az előadás koreografikus jeleneteit a rendező és Katona Gábor koreográfus a részt vevő színészekkel közösen alkotta meg, akik Mezei előadásaira jellemzően kreatív részesei voltak a produkció létrejöttének. Hajdú Tamás, Mezei Kinga, Mészáros Gábor, Pálfi Ervin, Széles Gergő Mátyás és Verebes Andrea szereplésével olyan produkciót láthatott a közönség, amelynek komplex, ugyanakkor harmonikus világa párját ritkítja térségünk színházi felhozatalában.
A néző a szó legnemesebb és legeredetibb értelmében is olyan élményszínház részesévé válhatott, amely szorosan összefüggő dramaturgiai egységek nélkül is áthatóan, világosan tárja fel a rendező összetett művészi vízióját. Mezei eddigi előadásai során is bizonyította, hogy a művészetek több területén is kiemelkedő értékeket tud létrehozni, ám jelen produkciójának artisztikus összehangoltsága egyértelművé teszi azt a törekvést, miszerint a színház nem csupán a színészi alakítások, illetve az azt kiegészítő színházi elemek függvénye számára. Az Éjidőben a látvány és a tartalom folytonos egybehangoltsága olyan élményt nyújtott, amely a nézők felkészültségétől függetlenül átütő egyértelműséggel nyitott utat a rendező Pilinszky-értelmezéséhez, valamint ennek segítségével saját világlátásához. Hogyan fésülhető egybe a költő csupasz, tárgyias lírája jelenkori életünk értelmezhetetlen kaotikusságával? Pontosan úgy, ahogy Mezei Kinga is megleli, majd elhinti a bizalom, a szerelem és a szeretet apró morzsáit hitehagyott környezetünkben. Kimerültségtől remegő lelkünk végre olyan képekkel találkozhatott, amelyeknek nem célja a bizonyítás, a harsány meggyőzés vagy a közönségesség, mindössze átnyújtott valami megrendítően egyszerű, mégis feltétlenül szükséges líraiságot Pilinszky közvetítésével.
A kiragadott versrészletek önmaguk szépségében megmutatkozva hivatottak az ember és ember közötti kapcsolat eredendő voltára emlékeztetni minket az apa-fiú, férfi-nő, barát-ellenség relációkon keresztül. A költő érzelmekből kiinduló filozofikus költészetével szembesülve a néző szinte megvigasztalódik a közös magány tudata által. Janovics Erika groteszk öregasszonymaszkjai sokat megélt nagymamáinkat idézik, akik a maguk vallásos egyszerűségében már rátaláltak a bölcsek nyugalmára. Ők és a gyermekek segítik át a világban tévelygő, magányos felnőttet az érzelmi pusztaságon, hiszen, mint a költő írja: „Mindíg, mindíg is hazavágytam.” (Pilinszky: Egy szép napon) A táncok szintén azt a törekvést sejtették, miszerint a rendező a gyökerekhez, az alapvető egyszerűséghez kíván visszanyúlni, hogy ezzel is segítse a kallódó, világtól megcsömörlött embert önmaga felé vezető útján. A néptánc és a mozgásszínház találó elegyítése olyan otthonosságot adott a koreográfiának, amely azt üzeni, még nem lehetetlen gyökereink, a lelki, szellemi biztonság megidézése. A színpad rudakkal, madzagokkal átszőtt tere az események során, a tárgyak frappáns előbukkanása és felhasználása folyamán fokozatosan kiürül, hogy végül teljes egészében átláthatóvá váljon a díszlet legjelentősebb része, az előtérben elterülő homokos föveny. Mezei Erzsébet grafikusművész hidegtűi pedig vetített formában járultak hozzá a díszlet finom légköréhez. A Pilinszky alvó szegeit rejtő homok akár József Attila homokos, vizes síkja (Reménytelenül) is lehetne, hiszen a két költő magánya talán nincs is egymástól oly távol. Mezei Szilárd zenéjét ebben az esetben ugyancsak az jellemezte, hogy a zeneszerző sajátos stílusában, kellő hangulatot biztosítva járuljon hozzá a darab sajátos harmóniájához.
A környékbeli színház-, zene- és irodalomkedvelő közönség talán már hozzászokott, hogy a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely szervezésében olyan rendezvényeket, kiállításokat, koncerteket látogathat, amelyek azon túl, hogy értékmegőrző, illetve hiánypótló szereppel bírnak, utat mutatnak a kortárs művészetek iránt nyitott kultúrafogyasztóknak is. Mezei Kinga Éjidő című előadása olyan alkotói világról tanúskodik, amely levetkőzve a prózai színház korlátait, érzékletes módon vezet minket a Nagy József világhírű koreográfus munkássága által fémjelzett mozgásszínház és a versszínház berkei felé, egységessége és sajátos művészi alkotásmódja mégis különlegessé, egyedivé teszi.
