Desiré Fesztivál 2018. november 23. – december 1.
November végén Szabadkán a Kosztolányi Színház színpadán, a Jadran színpadon és a Kortárs Galéria termeiben idén is kezdetét vette a Desiré Central Station 2018 nemzetközi regionális színházi fesztivál, ami az őszi hónapok során igazi felüdülést jelent a közönségnek. Térségünk legnagyobb színházi rendezvénysorozata nagy értéket képvisel azon színházszerető közönség számára, amely a kortárs művészetekre nyitottan tájékozódni kíván a környező országok legújabb színházi irányait illetően. Környékünkön talán csak a magyarkanizsai jazzfesztivál kínált ilyen igényes programokat még fénykorában. A népes szervezőcsoport érdeme, hogy a fesztivál művészi színvonal tekintetében valóban jelentős. Elhivatottságuk és munkájuk eredménye pedig az, hogy a rendezvény eseményei nem csak tartalmasan, de olajozottan is zajlottak. A hétvégi fesztiválkezdést és a nyitóünnepséget nagy érdeklődés kísérte, annál is inkább mivel a régió legnevesebb színházi fesztiváljának szervezői egy teljes évtizedet tudhatnak maguk mögött. Nem kis feladat megrendezni egy olyan színházi előadássorozatot, amely valóban a környező országok legjelentősebb és leginkább formabontó előadásait, azok alkotóit hívja össze. Péntek este a fesztivál programja olyan elismert művészek munkáival indult, mint Urbán András vagy Nagy József, akik nevéhez nemcsak a régióban, de világszerte is kiváló előadások köthetők.
Nagy József Budapesten élő és alkotó mozgásművész, akinek művészetét számos nemzetközi díjjal is elismerték, a Desiré Akadémia sajtótájékoztatóján, illetve a vele készített beszélgetés során elmondta, hogy újabb munkáiban az érdekli, mennyire lehet összezsugorítani az alkotói teret, a színpadot. A nagyszínpados előadásokkal ellentétben mára inkább az olyan stúdió-előadások foglalkoztatják, amelyeknél a kisszámú közönség körbeveszi a játékteret. Alapvető, főként szülőhelyéhez kötődő motívumai, előadásainak kifejezőeszközei viszont mit sem változtak. A Desiré fesztiválra meghívott darabját Iztok Kovač felkérésére készítette, aki a szlovéniai székhelyű, de nemzetközi összetételű EN-KNAP Group kortárs társulat és iskola művészeti vezetője. Kovač Nagy József első előadását, a Párizsban létrejött Pekingi kacsát (Canard Pékinois, 1987) szerette volna társulata által újra életre hívni. Nagy – mint mondta – nem látta értelmét a régi részletek újraélesztésének, így a számára legjelentősebb motívumok felhasználásával Dark Union címen újra megrendezte a darabot. Az előadás látványvilága és tartalma – mint Nagy József munkái mindig – a kortárs tánc tiszta líráját képviselik, amely semmihez sem fogható érzékletességgel tárja a néző elé a férfi-nő kapcsolat legbensőségesebb mozzanatait. Alapmotívuma Nagy szülővárosában, Magyarkanizsán történt tragédiához köthető, miszerint egy helyi lakodalomban a menyasszonyszöktetés során a vőlegény véletlenül úgy ütötte be arája fejét, hogy az életét vesztette. A szlovéniai társulat fiatal tagjai Nagy József munkájához méltó igénnyel és alázattal, valamint ritkán látható érett és összeszokott hozzáállással bizonyították, hogy a régi sikereknek igenis létezik tartalmas újraalkotása. Mozgásuk nem csak maradéktalanul idézi a korábbi témákat, de tehetségük által új tartalmat is kap mindaz, ami évtizedekkel ezelőtt született.
A szombat esti program a brioni Ulysses Színház női előadásával indult a Jadran színpadon. Lenka Udovički rendezőnő Bakkhánsnők című darabja Euripidész drámájának segítségével bontogatja korunk női szerepeinek nehézségeit és buktatóit. A külvilág okozta elvárások, frusztrációk által megpecsételt egyéniség – legyen az bármily erős vagy szabad – társadalmi korlátok közé szorítva olyan mértékben torzul, hogy a (női) szerepek érthetetlenné válnak, és a tragikus végzetszerűség felé tolódnak. Euripidész tragédiájában és az Udovički által tolmácsolt női létben pedig elkerülhetetlen lesz a bukás, amely magával sodorja alapvető értékeinket vagy akár szeretteinket is.
Az idei fesztivál során több olyan előadással is találkozhatott a nagyérdemű, amely jól beleillik a Kosztolányi Színház régiónkban képviselt kortárs koncepciójába. A hagyományos értelemben vett prózai színház ebbe kevésbé tartozik bele. Ezért főként olyan darabokat láthattunk, amelyek közvetlenül utalnak jelenünk vagy múltunk helyzetére, párbeszédet folytatnak a közönséggel, provokálnak. Beszédmódjuk gyakran mozgalmi jellegű kikiáltásokból épül, szimbolikus, töredezett, esetenként akár cinikus. A fesztivál második napján, a Kosztolányi Színházban fellépő Božidar Mandić társulata, a Porodica bistrih potoka az idei rendezvénysorozat különös színfoltját képviselte. Intimitás című előadásuk olyannyira formabontó volt, hogy hatására a legtapasztaltabb színházkedvelők is meghökkentek. A résztvevő színészek utólagos elmondása szerint mégis ez alkalommal aratták legnagyobb sikerüket. Božidar Mandić rendezése azonban – bár koncepciójában hasonlít az előbb említettekhez – mást képvisel. Újszerűt mutatott, bizonyos tekintetben mégis meghaladta kortársait. Olyan szatírát hozott létre, amelyben őszinteségével, szándékolt (?) naivitásával mindenestül kipellengérezi a leghaladóbb színpadi ábrázolásmódokat is. A karakter nélküli, uniformizált színészi jelenlét szembesült itt az egyszerű, emberi megnyilvánulásokkal, amelynek groteszk hatása tökéletesen lehengerelte a közönséget. Nem volt olyan néző, aki ne próbálta volna valamilyen módon értelmezni a látottakat, a közönség általános nyitottsága miatt mégsem volt megbotránkoztató az előadás. Mandić megfogalmazása szerint csoportjának alapvető célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy régen eljött az ideje a közösségek visszatérésének a legalapvetőbb létformához, a természetközeli, őszinte életmódhoz, az egyszerű emberségességhez. Darabjában a naiv kifejezésmód ütközik a kortárs tartalommal, ennek eredményeképpen pedig olyan forradalmi alkotás jött létre, amely a hivatásos színházra is reflektál. Ábrázolásmódja leginkább azokhoz a képzőművészeti mérföldkövekhez hasonlítható, amelyek utólag naivitásuk ellenére is korszakalkotónak bizonyultak.
A fesztivál első hétvégéjének záróelőadására vasárnap este a Kosztolányi Színház színpadán került sor. A ljubljanai EN-KNAP és a maribori Moment csoport két fiatal tagja, Vito Weis és Uroš Kaurin közös rendezésben mutatta be a Hero 2.0 – The Show of All Shows című előadását, amely már a címéből adódóan is minden előadások legjobbika kíván lenni, vagyis eszerint a színészi ego témája köré épül: „Ha nem tartod magad a legjobb színésznek, ne lépj többé színpadra!” A két fiatalember önmaga fizikai és szellemi lemeztelenítése által vall hivatásuk belső vívódásairól, ars poeticájukról. Előadásuk frappáns és őszinte beszédmódja a stand up stílusát ötvözi a művészi előadásmóddal. A páros bátor kísérletet tesz arra, hogy értelmezze hivatása kulcsfontosságú ismereteit, ugyanakkor kifigurázza a színészi lét- és ambíció okozta lelki torzulásokat.
A több mint egyhetes fesztivál folyamán már az első napokban kiderült, hogy a rendezvény iránti érdeklődés mit sem változott az elmúlt évtized során, amely az őszi hónapok méltán különleges programjává vált, illetve amelyet számos szakember és színházkedvelő jegyez be idejekorán a naptárába. Mivel a Desiré Fesztivál megívott előadásainak művészi színvonala garantáltan minőséges tartalmat nyújt, így a közönség az aktuális színházi, szakmai változásokba is betekintést nyerhet. Az idei előadások palettájába az aktualizáló, kifelé beszélő rendezői megoldások mellett olyan is akadt, amely immár önmagára reflektált, magának a szakmának tartott tükröt, ezzel biztosítva a további előrelépés lehetőségét.