Katica és Nero

Katica és Nero

Heilbronni Katica Fotó: Molnár Edvárd

Gondolatok a Stúdió K Színház két előadása kapcsán

 

Ismerik Gyimóthy Gábor Nyelvlecke című versét? Azt, amelyikben a magyar nyelv gazdagságára mutat rá, így arra is, hogy mennyi különböző szóval tudjuk kifejezni a haladást? Ez a vers jut eszembe a Stúdió K Színház Heilbronni Katica című előadásának címszereplőjéről. Katica, Pallagi Melitta lépeget, sétál, megy, előbb lassan, de határozottan, aztán egyre gyorsabban, kocog, fut, szalad, néha bandukol, időnként egyenesen somfordál, ott, ahol nem látják szívesen, sőt onnan el is oldalog, időnként csak biceg, épphogy vánszorog, de soha meg nem áll.

  Katica menetelésével kezdődött a 14. Desiré Central Station Nemzetközi Regionális Kortárs Színházi Fesztivál Szabadkán. Jó szívvel fogadtuk a vendégeket, hisz régi ismerősöket is köszönthettünk köztük, a színpadon Nagypál Gábort, a háttérben pedig Gyarmati Katát, aki most a Stúdió K nevű gépezetet irányítja. Két előadást hoztak, az imént említett Heilbronni Katicát meg a Nerót. Mindkettő Hegymegi Máté rendezői munkája, aki egyébként jelenleg a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban dolgozik. Ugyanazon társulat két darabja, ugyanattól a rendezőtől, ám ez korántsem jelenti azt, hogy két egyforma vagy akár csak nagyon hasonló estét töltöttünk volna velük, viszont a rendezői kézjegyet egyértelműen felismerhettük.

Katica és Nero
Nero, a véres költő
Fotó: Molnár Edvárd

  Na de vissza Katicához. Heinrich von Kleist történelmi lovagdrámáját láttuk, egy, a színpadi megjelenítésében meglehetősen modern, nyelvezetében viszont már-már régimódi, illetve e kettőt ellentétbe, ugyanakkor egymás szolgálatába állító feldolgozásban. Összehasonlítási alapom ugyan nincs, ez volt az első két Hegymegi-előadás, amit láttam, de a munkásságára vonatkozó kutakodásaim alapján tudom, hogy otthonosan mozog a fizikai színház területén, és fontos számára a testhasználat. Nos, itt mindkettő tetten érhető. A színen minimalista díszlet, három futópad és egy többfunkciós emelvény. Meglehetősen szűk térnek tűnik egy ilyen terjedelmes és szövevényes történet számára, amelyben ráadásul viszonylag nagy távolságokat járnak be a szereplők, de a rendező – csakúgy mint majd a másik előadás esetében is látni fogjuk – funkcionális és világosan olvasható jelképrendszerrel dolgozik. A futópad talán nem is igényel különösebb magyarázatot, a mögötte látható emelvény pedig egyaránt szolgálhat bírói pulpitusként, gazdag családok, sőt maga a császár ebédlőasztalaként, ezen jelennek meg az aktuális helyszínek feliratai, de akár DJ-pultként is tekinthetünk rá. Ez utóbbit azért említem, mert a középkori eseményeket mai, diszkós-technós hangzású vagy edzés közben hallgatott, a fizikai teljesítményt ösztönző ritmusok kísérik. A jelmezek is ehhez igazodnak, a társadalmi ranglétrán magasabban állókat fémes színű partipáncélba, az egyszerűbb embereket melegítőbe öltöztették. A csodás elemekből és fordulatokból szőtt mese kezdetén Katica apja, a fegyverkovács a vészbíróság előtt azzal vádolja Vihar Frideriket, az előbbiekben régi ismerősként említett Nagypál Gábort, hogy fekete mágia segítségével megbabonázta a lányát, aki az első találkozás óta vakon követi a lovagot. Mindketten folyamatosan lépkednek a futópadon, hol előre, hol hátra. Katicával ellentétben, aki már ekkor is néma elszántsággal halad valami felé, ők csak – szó szerinti és átvitt értelemben is – egy helyben topognak, nem találják a választ a miért kérdésre. Ezt egyedül Katica tudja. Minket, nézőket is érdekel, de a lány rendíthetetlensége egyértelművé teszi számunkra, hogy itt valami magasabb szinten elrendelt, az emberi lélek mélyén megfogant dologról lehet szó, amely után illetékteleneknek tapintatlanság is lenne kutakodni. Nincsen hát más dolgunk, mint várni. Kivárni. Persze nem ám csak úgy, tétlenül várakozunk, hiszen sorjáznak az események, erősen koncentrálnunk kell, hogy a szálakat kézben és észben tudjuk tartani. Klasszikus műről lévén szó, a történet aprólékos ismertetésébe nem is bonyolódnék bele. A gróf próbálja Katicát távol tartani magától, visszaküldeni az apjához, noha a lány közeledése egyáltalán nem tolakodó, tisztes távolságot tart, igyekszik nem zavaró tényezőként jelen lenni. Nincsenek nagy igényei, kitartása viszont annál több. Közben a gróf is vágyik a minden szempontból megfelelő társra, keresi igaz szerelmét, akihez, mint kiderül, álmában egy angyal egyszer már elvezette, de a titokzatos hölgy kilétére sajnos nem derült fény. Némi logikával ezen a ponton már gyanút foghatunk, és közelebb kerülhetünk a miért megválaszolásához, de itt van még Kunigunda kisasszony, aki valójában nem is az, akinek mondja magát, egy birtokjogi vita, eltévedt levelek, féltékenység, ármány, csatározás, minden, ami egy 1800-as évekbeli lovagi történethez kell, és ahhoz, hogy a kör bezáruljon, a szálak kisimuljanak, és a két a főszereplő egymásra találjon. Amikor pedig idáig eljutunk… Nos, akkor Katica reakciójáról, aki a gróf vallomására szinte megdöbbenéssel, egyetlen szóval reagál, annyit tud mondani: Jézus, az a mondás jut az eszembe, hogy vigyázz, mit kívánsz, mert még teljesül. Akkor pedig mihez kezdesz vele?

  Talán nem én voltam az egyetlen, aki még másnap is ezen a kérdésen gondolkodva ült be a Stúdió K második előadására, a Kosztolányi Dezső regénye alapján készült Neróra. Az előzőhöz hasonlóan minimalista, érdekes, de egyben valamiféle nyugtalanságot keltő díszlet. Fekete és citromsárga, vaksötét és fény éles kontrasztja. Egy Murakami Haruki-könyvet olvastam éppen a Desiré idején – egy másik előadás kedvéért –, és akarva-akaratlanul is az ő világa ugrott be, a valóság és az úgynevezett másik oldal. Kérdés persze ebben az esetben, hogy itt melyik melyik. A citromsárga az uralkodó, a mindenkori császár színe, a fény, a látható, az ismert. És az előadásban valóban ez is Nero tere, viszont ezzel a térrel mintha valami nem lenne rendben. Elsőre egy illúziószobának látszik, amelyben úgy tűnik, mintha… de nem, itt valóban. A dobozszerű tér valóban szűkül, nyomorgat és összenyom, majd lassan, az előadás folyamán, ahogy a császár lelke és birodalma is, darabjaira hull. Ebben a térben minden labilis, félrebillennek a székek, az emberek, sőt az érzelmek is. Ki lehet ugyan lépni ebből, de a sötétség még bizonytalanabb terep, különösen egy frissen trónra ült uralkodó számára, aki túl korán túl nagy hatalmat, egyben túl nagy terhet kapott, és aki császárként a saját udvarában is épp eléggé kiszolgáltatott lehet. Később persze az ellenkezője is igaz, fordul a kocka, a körülötte élők válnak kiszolgáltatottá, az ő császári kénye-kedvének. Az előadás alapjául szolgáló könyv, a Nero, a véres költő a történelmi-lélektani regény műfaji megjelölést kapta, a Stúdió K társulata az utóbbira fektette a hangsúlyt. Az is lehetséges persze, hogy engem érintett meg az előadásnak ez a rétege, mert aki teszem azt a politikai rendszerek működése, változása vagy mondjuk egy diktatúra kialakulása és bukása, illetve az egyén és a hatalom kapcsolata iránt fogékonyabb, az is megtalálta a maga szórakozását, annál is inkább, mivel a zsarnok megszületésének témája, hogy is mondjam… igencsak aktuális lehet. Fejtegessük mégis inkább az én szememmel látottakat. Ifjabb Vidnyánszky Attila Nero szerepében rendkívüli tehetségével, érzékenységével és bámulatos fizikai teljesítményével végigvezet a császár lelkivilágának és hétköznapi életének – ha ugyan egy uralkodónak van ilyen – alakulásán. Vívódásokon, gyötrelmeken, bizonytalanságon, szeretetéhségen, hatalomakaráson, visszaéléseken és túlkapásokon. Egy uralkodói család sarját ismerhetjük meg, egy olyan fiatal embert, akinek nagyapja és apja után nem volt kérdéses a sorsa, mondhatjuk úgy is, hogy nem volt választása. Pedig ha választhatott volna, inkább művészetekkel, irodalommal és zenével foglalkozott volna. Itt jegyezném meg, hogy a művészlélek Nero miniatűr zongorája, amely írógép és színpadszerű emelvény is egyben, újabb jellegzetes Hegymegi-pecsét a darabon. Az persze egy másik kérdés, hogy Nero valójában mennyire volt tehetséges. Ki mondaná meg a császárnak, hogy nem az? És ki merne hazudni a császárnak, hogy igen? Mindennek következménye van, és minden lépés, minden szó egyre csak gerjeszti azt a feneketlen örvényt, amely a császárt körülvevő rokonokat, barátokat, bölcseket és művészeket, de még a legfontosabb nőalakot, Poppaeát is magával rántja. Az ördögi körből pedig maga Nero sem tud szabadulni.

  Elhangzottak mondatok ebben az előadásban, amelyek azóta is itt visszhangoznak a fejemben, vagy talán annál is mélyebbre kerültek. Seneca mondja: „A keserű nem gyógyítható édessel.” Vagy: „A semmi nem a tied, csak a minden.” És: „Azok, akikkel rosszat teszünk, sokkal ritkábban állnak bosszút, mint azok, akikkel jót tettünk.” Ezekkel a mondatokkal még birkózom, és igen, tudom, sokkal inkább szubjektív benyomások ezek a Nero kapcsán, mint patikamérlegen ellenőrzött színházi tények. A helyzetemet már csak azzal súlyosbíthatom, ha töredelmesen beismerem – habár nyilván bölcsebb lenne elhallgatni –, hogy Kosztolányinak ez a regénye eddig kimaradt az olvasmányaim közül. Már el is kezdtem a hiánypótlást. Köszönöm szépen, Stúdió K!

Madár Anikó

Minden, minden csak komédia

Ötvenéves az Újvidéki Színház   Történt egyszer, pontosan ötven évvel ezelőtt, hogy megvolt a kulturális igény, a jó szándék, az elhivatottság,...

Madár Anikó

Minden, minden csak komédia

Ötvenéves az Újvidéki Színház   Történt egyszer, pontosan ötven évvel ezelőtt, hogy megvolt a kulturális igény, a jó szándék, az elhivatottság,...

Lovas Ildikó

Nászoldaölelvény, avagy győzzön a szerelem

Vörösmarty Mihályt az 1834-ben nyomtatásban megjelent A fátyol titkai című költői vígjátékának írásakor a lélek nemességének és az...

Lovas Ildikó

Nászoldaölelvény, avagy győzzön a szerelem

Vörösmarty Mihályt az 1834-ben nyomtatásban megjelent A fátyol titkai című költői vígjátékának írásakor a lélek nemességének és az...

Šujić-Lukács Lilla

Testközelben

Pár évvel ezelőtt kaptam Imrétől Sziveri János Pasztorál (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014) című verseskötetét. Valójában nem is...

Šujić-Lukács Lilla

Testközelben

Pár évvel ezelőtt kaptam Imrétől Sziveri János Pasztorál (Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2014) című verseskötetét. Valójában nem is...

Branislav Filipović

Az értelmezés öröme felé – Desiré Central Station 2023

Az álmodozás összeférhetetlenségének erejéről   A kortárs színházi megnyilvánulások felé való állandó orientáció, a...

Branislav Filipović

Az értelmezés öröme felé – Desiré Central Station 2023

Az álmodozás összeférhetetlenségének erejéről   A kortárs színházi megnyilvánulások felé való állandó orientáció, a...

Madár Anikó

Desiré-napló

Van az a mese a zsiráfról meg a nyakáról… Gyerekkorom egyik kedvence, amikor a nyűgként megélt hosszú nyakát szeretné elcserélni a gazdája. A többi állat...

Madár Anikó

Desiré-napló

Van az a mese a zsiráfról meg a nyakáról… Gyerekkorom egyik kedvence, amikor a nyűgként megélt hosszú nyakát szeretné elcserélni a gazdája. A többi állat...

Šuijć-Lukács Lilla

Thália apostoljai

* Ez hát a nép, amelyet én imádok, Amelyért élek s halni akarok! (Petőfi Sándor: Az apostol) Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny,...

Šuijć-Lukács Lilla

Thália apostoljai

* Ez hát a nép, amelyet én imádok, Amelyért élek s halni akarok! (Petőfi Sándor: Az apostol) Volt már szobor, bélyeg, busz, iskola, találkozó, szavalóverseny,...

Madár Anikó

Senki, nulla, nemo, zero, Nemo…

Így lettem senki, nulla, nemo, zero, Nemo… Biztos vagyok benne, hogy azok, akik látták az Újvidéki Színház legújabb előadását, a Nemo kapitányt, ezeket a sorokat nemcsak...

Madár Anikó

Senki, nulla, nemo, zero, Nemo…

Így lettem senki, nulla, nemo, zero, Nemo… Biztos vagyok benne, hogy azok, akik látták az Újvidéki Színház legújabb előadását, a Nemo kapitányt, ezeket a sorokat nemcsak...

Verebes Ernő

Koponyánk, körülbelül

Drámai látlelet – részletek (Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regénye nyomán) F. = Frici, X. = Énke *** F. Nem arról van szó, eléri-e vajon...

Verebes Ernő

Koponyánk, körülbelül

Drámai látlelet – részletek (Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című regénye nyomán) F. = Frici, X. = Énke *** F. Nem arról van szó, eléri-e vajon...

Lukács Lilla

Gyökereink

Sok emlékem kötődik a fákhoz. A régi meggyfa a szüleim kertjében, amire először mertem felmászni (persze, fel is akadtam rá), ami olyan sok meggyet termett minden nyáron, hogy hetekig...

Lukács Lilla

Gyökereink

Sok emlékem kötődik a fákhoz. A régi meggyfa a szüleim kertjében, amire először mertem felmászni (persze, fel is akadtam rá), ami olyan sok meggyet termett minden nyáron, hogy hetekig...

Verebes Krnács Erika

Nem élhetek muzsikaszó nélkül…

Egy nemrég letűnt, mégis időtlen kor színpadi megjelenítése   Móricz Zsigmond halálának nyolcvanadik évfordulóján a Szabadkai Népszínház Magyar...

Verebes Krnács Erika

Nem élhetek muzsikaszó nélkül…

Egy nemrég letűnt, mégis időtlen kor színpadi megjelenítése   Móricz Zsigmond halálának nyolcvanadik évfordulóján a Szabadkai Népszínház Magyar...