Ha emlékezünk, sosem szakadunk ki a múltból…

Ha emlékezünk, sosem szakadunk ki a múltból…

Fotó: Molnár Edvárd

 

Sötétség. Fény. Magasba nyúló kezek. Csend. Erőteljes mozgás. Ismét csend. A halál jelenléte nemcsak a színpadon játszókra nehezedik, hanem mindenkire. Életképek, emlékek és történelmi, objektív adatok egyvelegéből alakult ki az Udvari Kamaraszínház és a Vajdasági Kamara Táncegyüttes közös produkciója, melynek ötletgazdája Patyerek Csaba, rendezője pedig Kálló Béla színművész. Az előadás dramaturgja Szigeti Réka.

  A Sors-kanyar címet viselő, táncos-prózai momentumokkal is megtűzdelt előadás a Don-kanyarnál megtörtént eseményeket meséli el, szerelmi szálra felfűzve. Dajka Margit és Lajtos Árpád élettörténetén keresztül nyerünk bepillantást a tragédiába. Felesleges arról beszélni, hogy mi történt ekkor, hiszen mindenki tisztában van az ott történtekkel, ami ennél fontosabb, hogy ma hogyan nyúlunk ehhez, egyáltalán beszélünk-e erről eleget, vagy mi ennek a múltbéli, meghatározó eseménynek a kivetülése a mára.

  Az előadás táncos részeit Táborosi Margaréta és Patyerek Csaba álmodták meg. Csaba a néptáncos elemekért felelt, a népi jellegű koreográfiákért, míg Margaréta a kortárs vonal beépítéséért. Meghatározó élmény látni, hogy egy-egy népi elem hogyan tud működni civil mozgásba beépített díszítőelemként. Rendkívül fontos misszió a néptánc életben tartása, megmutatása, hiszen  a kultúránk része. Felemelő pillanatokat szerzett az előadás első jeleneteinek egyike, amikor Mészáros Gábor (Lajtos Árpád) egy laza bokatekeréssel elnyomja a cigit, majd ezt követően robban be a táncosgárda, akik tánclépésként alkalmazzák az imént még egyszerű, hétköznapi mozdulatot. Nagyon téved, aki azt gondolja, hogy a néptánc képtelen fizikai fájdalmat, érzéseket, gyötrődéseket kifejezni. Az egyik legelementárisabb kifejezési formánk, ami magyarázat nélkül találja meg az utat a szívig és a lélekig.

  Hatásvadász-e az előadás? Nem. Mindössze nem lehet elég sokszor és nyomatékosan elmondani, ismételni azt, amit már Örkény is leírt, hogy az emlősnek nem mindegy, hogy ő darálja-e a húst, vagy őt darálják-e meg. A fronton harcoló embereknek parancsot kellett teljesíteniük, nekik nem volt választási lehetőségük, hogy vállalják-e a harcot, vagy sem. Az előadás egyik legszebb (legtragikusabb) jelenete, amikor a karácsonyra írt katonai leveleket narrálják. Ezekben a levelekben a remény folyamatos elvesztését, a leépülést halljuk. Ami viszont megmarad, az a hit. Azóta is ez a mondat jár a fejemben: „Ha valami emberi dolog történne velem… vigyázzatok egymásra”. Talán azért is ez a „kedvenc” jelenetem, mert a karácsony az egyik olyan ünnepünk, amikor kicsit közelebb kerülhetünk Istenhez. Amikor érezzük a jelenlétét. Ezek a levelek átvitt értelemben imaként is értelmezhetők. És ezeket az intim pillanatokat a professzionális fénytechnikának köszönhetően még jobban át tudjuk érezni.

  Az előadás roppant kevés kellékkel és minimalista díszlettel operál, de mindezek folyamatosan mozgásban vannak, folyamatosan új értelmet nyernek, mindig más környezetben, mindig új jelentéssel bővülnek, így elősegítik az előadás időkezelési technikájának kiváló működtetését. Deszkák… mindegyik táncosnak egy jut. Az egyik repülőt, a másik keresztet, majd lövészárkot, akasztófát, koporsót szimbolizál. A teljes zűrzavart. A katonai kellékek, ládák aktív, szerves részei az előadásnak. A katonákat megszemélyesítő táncosok nem biodíszletként vannak jelen… az elmének a gonosz játékszerei, amelytől sosem tud szabadulni az ember. Ők azok, akik meggátolják a felejtést.

  Múlt? A jelenben vagy éppen a jövőben vagyunk? A kollektív tudat legmélyebb bugyraiban van a közönség. Ott, ahol az őrület határán, a pokolhoz közel élték mindennapjaikat az ott szolgáló katonák. Lajtos Árpád és Dajka Margit (Stelly Zsófia) gondolatai között bolyongunk, minden mozdulatukban ott vagyunk. Mindent velük együtt élünk meg. Vajon ők a kommunikációban megértették egymást? Nem. Tragédiából táplálkozni és így normális életet élni nem lehet. A Dajka Margitot alakító színésznő magával ragad. Lázasan próbálja elvonni férje figyelmét a múltról, akinek néhány pillanatig ez sikerül is, de mindig visszaesik a „piszkos, orosz paradicsomba, a tetűfészekbe”. Lehet-e ettől megszabadulni? Túlélni lehet. Az idősíkok egybecsúszása itt is remekül működik, hol a fronton vagyunk, ahol még csak az udvarlási fázisnál tartanak, utána már a kórházban, ahol Margit az életéért küzd. Váltakozva próbálják meg együtt feldolgozni az ott átélteket, látottakat. Igazán sosem tudnak ettől megszabadulni. Hátborzongató látni, amikor a színész kilépve önmagából, teljes átszellemüléssel mondja el a monológokat, amelybe belepusztul, ami fizikai tüneteket is produkál (remegő végtagok, remegő hang). Mindkét színész alakítása teljesen másik síkra emeli az előadást, még többet kap a néző. A fájdalmat és a szerelmet. Valami megbomlik, és a „kismadár” a halálával száll ki a kalitkából, és válik szabaddá. Férje pedig az öngyilkossággal. Vagy éppen az ellenkezője történik?

  Az előadás zenei apparátusa olyan energiákkal hat a nézőre, mint amikor a szentmisén a pap prédikációja eljut a szívünkig, és úgy érezzük, végre, végre valamit sikerült megértenünk. A népi hangzást megbontja, néha diszharmonikussá teszi egy-egy dobszóló (Bubla Bence) vagy egy zongorán megszólaló erőszakos dallam (Szerda Árpád). A teljes zűrzavart, a halálfélelmet, a háborús övezetet, a szenvedést… mindezt látjuk, érezzük és halljuk is. Hallhatjuk a sikoltásokat, az üvöltést. A halálhörgést. Haláltánc az egész előadás. Más-más formában, de mindenkivel eltáncol egy utolsót. Nincs kivétel. Szerda Balázs (zeneszerző) is nagyon mélyről jövő érzéseket és gondolatokat közvetít a zenén keresztül. Ha csak egy-egy számot hallgatunk meg mindentől elvonatkoztatva, akkor sem érezzük a nyugalmat. Izzik és pezseg az egész. A lélek olyan részlegeiből előbukkanó melódiák ezek, amelyek segítenek a megértésben. Az egymásra figyelésben.

  A fizikai fájdalmat folyamatosan megjelenítik a táncosok is, hiszen két órát végigtáncolnak, és érzelmekkel teli szereplést adnak, folyamatosan mozognak, nincs egy perc nyugtuk sem, ahogyan az előadásnak sem, rajtuk van az előadás súlya, ahogyan a fronton szolgáló katonákon. A színészek is állandóan aktív részesei az előadásnak, a táncos jeleneteknek, nem külső szemlélői, itt minden a kollektív tudat részese, amelyből senki sem találja a kiutat. Az előadásnak nincs nyugvópontja, a néző sokszor érezheti azt, hogy nem bírja már tovább, mert túlcsordul. Ez a legnagyobb feladat. Szembenézni önmagunkkal. Az előadás zárójelenete képeslaphoz hasonlít. Hófoszlányok. Emlékcafatok. A katonák lelke és a szerelmespáré is egybeforr, egymás értelmezései. Elválaszthatatlanok egymástól. De vajon szabadok-e?

  „Hogyha megtartasz még több időre,
  Virradjunk boldog, szebb jövendőre…”

Ha emlékezünk, sosem szakadunk ki a múltból…
Fotó: Molnár Edvárd
Ha emlékezünk, sosem szakadunk ki a múltból…
Fotó: Molnár Edvárd

 

Lukács Lilla

Bűnhődés

Zalán Tibor: Ne lőj a fecskére! Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, 2022. Rendező: Hernyák György Az egyik kedvenc filmem az In Bruges (2008, rendező és író: Martin...

Lukács Lilla

Bűnhődés

Zalán Tibor: Ne lőj a fecskére! Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka, 2022. Rendező: Hernyák György Az egyik kedvenc filmem az In Bruges (2008, rendező és író: Martin...

Lukács Lilla

Felfejtett pulóver

Nóra és Torvald, Zentai Magyar Kamaraszínház, rendező: Verebes István Nem olyan régen fogadóórára mentünk Ervin atyához, hogy eligazítson bennünket az...

Lukács Lilla

Felfejtett pulóver

Nóra és Torvald, Zentai Magyar Kamaraszínház, rendező: Verebes István Nem olyan régen fogadóórára mentünk Ervin atyához, hogy eligazítson bennünket az...

Lukács Lilla

Két ember

„Amikor Isten hasba rúg, megszületik a gyermek. Arra gondoltam, hogy Isten hasba rúgott és tévedett, mert angyalt akart küldeni, de kobold bújt elő. Azonban nem tévedett az Isten, mert angyalt...

Lukács Lilla

Két ember

„Amikor Isten hasba rúg, megszületik a gyermek. Arra gondoltam, hogy Isten hasba rúgott és tévedett, mert angyalt akart küldeni, de kobold bújt elő. Azonban nem tévedett az Isten, mert angyalt...

Lukács Lilla

Álom __kivitelben

  „Az emberiség történelme: álmoknak sorozata. (…) A régi Egyiptom, Szíria, India álmai telve titokzatosságokkal, amelyek között a csillagvizsgáló se tud...

Lukács Lilla

Álom __kivitelben

  „Az emberiség történelme: álmoknak sorozata. (…) A régi Egyiptom, Szíria, India álmai telve titokzatosságokkal, amelyek között a csillagvizsgáló se tud...

Patyerek Réka

Keretnélküliség

  Yasmina Reza: Művészet. Zentai Magyar Kamaraszínház; rendező: Mezei Kinga   „A művészet olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy a legmagasztosabb és legjobb...

Patyerek Réka

Keretnélküliség

  Yasmina Reza: Művészet. Zentai Magyar Kamaraszínház; rendező: Mezei Kinga   „A művészet olyan tevékenység, amelynek az a célja, hogy a legmagasztosabb és legjobb...

Patyerek Réka

Több mint szerelem

  Mészáros Anikó: Szerelmek szerelme. Zentai Magyar Kamaraszínház; rendező Virág György   Ha fájáról leszakad a levél, mindegy már akkor neki, akárhova...

Patyerek Réka

Több mint szerelem

  Mészáros Anikó: Szerelmek szerelme. Zentai Magyar Kamaraszínház; rendező Virág György   Ha fájáról leszakad a levél, mindegy már akkor neki, akárhova...

Lukács Lilla

A föld íze, illata, hangja

  Nincs is jobb vasárnap esti program, mint színházba menni. A vasárnapi ebédet éppenhogy kipiheni az ember, mindezt aktívan teheti – mint minden rendes városi, a Palicsi-tó...

Lukács Lilla

A föld íze, illata, hangja

  Nincs is jobb vasárnap esti program, mint színházba menni. A vasárnapi ebédet éppenhogy kipiheni az ember, mindezt aktívan teheti – mint minden rendes városi, a Palicsi-tó...

Patyerek Réka

A trianoni csata

  Érzek-e dühöt? Nem. Szomorúságot érzek. A művészetnek egyik lehetséges célja, hogy görbe tükröt mutasson. Itt ez sajnos nem sikerült. Pontosabban ez sem. Semmi...

Patyerek Réka

A trianoni csata

  Érzek-e dühöt? Nem. Szomorúságot érzek. A művészetnek egyik lehetséges célja, hogy görbe tükröt mutasson. Itt ez sajnos nem sikerült. Pontosabban ez sem. Semmi...

Lukács Lilla

Tánc, mese, játék

  Gyermekkorom egyik meghatározó meséje a Lúdas Matyi. Dargay Attila 1977-es egész estés mesefilmjét megszámlálhatatlanul sokszor láttam – még VHS-kazettán –,...

Lukács Lilla

Tánc, mese, játék

  Gyermekkorom egyik meghatározó meséje a Lúdas Matyi. Dargay Attila 1977-es egész estés mesefilmjét megszámlálhatatlanul sokszor láttam – még VHS-kazettán –,...

Csík Mónika

Hol van az igazság?

  A Szabadkai Gyermekszínház Lúdas Matyi című, legutóbbi produkciója sokszínű és sokrétű előadás, hiszen egyaránt épít az irodalmi...

Csík Mónika

Hol van az igazság?

  A Szabadkai Gyermekszínház Lúdas Matyi című, legutóbbi produkciója sokszínű és sokrétű előadás, hiszen egyaránt épít az irodalmi...