Anton Pavlovics Csehov ‒ Kiss Csaba: De mi lett a nővel? Zentai Magyar Kamaraszínház. Rendezte: Dévai Zoltán. Szereposztás: Gyabkin – Papp Arnold; Jura – Virág György; Aljosa – Szilágyi Áron. Korrepetitor: Koncz Éva.
Ha az ember hosszú hónapok után újra a nézőtér soraiban ül, eleinte valószerűtlennek, szinte ismeretlennek tűnik a helyzet, amelyben élő embereket lát játszani, úgy igazából. Hiszen csehovi magányunkban nem mutatkozott lehetőség a szellem efféle kényeztetésére. A remetelét nem engedheti meg a társas szórakozás, illetve szórakoztatás, urambocsá! művelődés luxusát. Mégis, az agy lassan kutatni kezd, és emlékezni, felveszi azt a régen elejtett fonalat, amely az élet egyéb, korábban természetesnek tűnő velejáróival együtt elveszni látszott. Felveszi a fonalat, és lassan követni tudja a hozzá hasonlóan izgatott színészek játékát, így végre újra megszülethet a színház.
A Zentai Magyar Kamaraszínház új évadának első (és talán nem az egyetlen) bemutatója, a De mi lett a nővel? című előadás újra a színház soraiba csalogatta a város színházkedvelőit. A 1997-ben bemutatott drámát Csehov novelláinak felhasználásával Kiss Csaba írta. A Győri Nemzeti Színház ősbemutatója óta számos sikeres előadás született a drámából az ország különböző pontjain, valamint egyes határon túli színpadokon is, úgymint az Újvidéki Színházban 2004-ben, Puskás Zoltán rendezésében. A másfél évtizeddel ezelőtti kamara-előadás sziporkázó szellemességével igazi csemegét jelentett a szórakozni vágyók számára, csakúgy mint az újabb vajdasági színészgeneráció most bemutatott előadása, amely a munka mellett vélhetően a részükre is jutalomjátékká válik. A darabot Dévai Zoltán, a kamaraszínház színésze rendezte, az előadás három főhősét pedig színésztársai, Szilágyi Áron, Virág György és Papp Arnold alakítják.
A Csehov-novellák történetei egy sajátos téma, illetve kutatás fonalára fűződnek fel, nevezetesen az áhított nő együttes keresésére, ami során számos anekdota és információ kerül napvilágra a titokzatos és szenvedélyes hölgy kilétéről. A három esendő vándorszínész pedig egymással versengve idézi meg a ledér Irina Bikulina szerelmi életének változatos állomásait. A sodró lendületű előadás során lassanként fény derül arra is, hogy mindhárom színészt személyes történetek kötik a titokzatos hölgyhöz, valamint hogy a trió mindegyik tagját hasonlóan érzékeny szálak fűzik hozzá. Ilyen módon próbál Jura, Gyabkin és Aljosa a társainál avatottabban mesélni. Jura (Virág György), a mindig túlzó, izgága színész, mintha csak barátait szeretné ugratni, mindvégig a fő narrátor és a rendező szerepét tölti be a jelenetek során. Virág György kitűnő képessége, hogy az egymás után felbukkanó karakterekből a legkomikusabb figurát formálja, ezúttal is kiválóan megmutatkozott. Játéka könnyed, de átgondolt, mentes a komédia esetlegesen kínálkozó felszínességétől. Gyabkin gyermekien játékos és csibész figurájának megszemélyesítése nyilvánvalóan az őt megformáló Papp Arnold örömére szolgált, hiszen ahogyan az előadás szereplői is folytonosan egymást erősítették játékukban, úgy a színészek személyisége is tökéletesen kiegészítette karakterük vonásait. Szilágyi Áron lírai és érzékeny, hősszerelmes Aljosájának vérmérséklete szembetűnően elüt két barátjának szüntelen sziporkázásától, mégis ugyanolyan mértékben járul hozzá a produkció termékeny áramlásához.
Az élmények és történetek gyors egymásutánja és a címadó kérdés megválaszolatlansága adja tehát az előadás lényegi tartalmát; a néző mindvégig sejti, hogy a nő felbukkanása valóban olcsó feloldozást jelentene a szereplők számára. Az áhított nő hiánya az előadás végére sem oldódik fel, hiszen Jura egyik legkomikusabb történetéből kiderül, hogy Irina Bikulina ‒ fogász férje minden igyekezete ellenére ‒ nyomorban és betegségben hal meg. Igazi oroszos csattanóként a legfergetegesebb jelenet végén szembesül a néző a femme fatale halálhírével, hogy a későbbi levezető történetekben maga a három főszereplő fedje fel a hozzá kötődő személyes történeteit. A személyesség ellenére mégis ezen a ponton válik Irina minden vágyott és keresett nő egyetemes figurájává, aki a szenvedélyes, sodródó, örök Nő ideájaként él a férfiszívekben. A darab műfaji meghatározása nem véletlenül férfimese.
A minimális színpadi kellék, valamint a funkcionális fényhasználat mellett szembetűnő, hogy az előadást a rendező teljesen süketen hagyta. A színészek által keltett aláfestő zörejeket leszámítva egyetlen zenei hang sem segíti a hangulatot, így az atmoszférát teljes mértékben a szöveg határozza meg. Ezért is annyira hatásos, hogy a hiány átható megjelenítéseként a szereplők tökéletesen megszólaltatott háromszólamú a cappella kórusa zárja az előadást, lírai magasságba rugaszkodva, mitikus alakká változtatva a Nőt.
A darab Anton Pavlovics Csehov A fogadás, Ellenségek, Szerencse fia, Általános műveltség, Sebészet, A diplomata, Vesztett ügy és Regény nagybőgővel című novelláinak részleteire, illetve motívumaira épül.