Magyar kártya

Magyar kártya

Janovics Erika: A nemzet összetartozása

Elsősorban lennék bridzsjátékos, ha tudnék kártyázni. Huszonegyezni tudok. Sose kérek lapot tizenkilencre. Vagy mindig? Ezt a gyomrom körüli bizsergés dönti el. Van még az ulti. Meg a rablóulti, a zsírozás, a snapszer meg a makaó. Zsírozni megtanultam, a snapszlit a nagyapám verítékben fürödve próbálta megtanítani nekem, a makaót meg Gorcsev Iván, aki huszonegy éves korában elnyerte a fizikai Nobel-díjat. Inkább Rejtő, mint makaózás, de azért megtanultam.

  A magyar kártya az egyik legnagyobb titok volt számomra. Annak megfejtése, mitől magyar. Hogyan magyar. Úgy döntöttem, tisztán érzésből, hogy a szívek miatt. Őrületes gyönyörűséget éreztem, ahányszor a piros (bíbor, bordó, skarlát) színű szíveket a kezemben tarthattam. Piszkos kis praclimban, amivel előtte zsíros kenyeret faltam paradicsommal, disznóparét szedtem, hogy büdös-e tényleg, bicikliláncot raktam a helyére, undorító fekete zsír közt matatva, amely a lánckarikák közé avasodott. Nyár volt, és gyerekek voltunk, pokrócon ültünk az utcán, és kártyáztunk. Magyar kártyával, természetesen. Olyan csak nekünk volt, magyaroknak.

  Ma már, mint a jó egyetemisták, akik az oktatók állításait a közösségi keresőben ellenőrzik, s ha ott nincs a találatok között, akkor nem is igaz, amit az oktató állít, a dolgom egyszerű: átmásolom ide, mitől magyar a magyar kártya. „A magyar kártya egyik fő jellegzetessége az egyes színek ász lapjain látható évszakallegóriák, a másik pedig a 8 darab alsó és felső lapon a svájci kantonok középkori szabadságharcának alakjai, a Tell-mitológia szereplői láthatóak tükörképesen. Ezt a kártyát csak a magyarországi használói nevezik magyar kártyának, Ausztriában kétfejű vagy kettős németnek hívják, a német színek és a Tell-motívumos lapok tükörképes elrendezése miatt.”

  Gondolhatja, kedves Olvasóm, mindez csak játék. Szórakozás. Valaki nyer és valaki veszít, fillérekben, parákban vagy éppenséggel nagy tétekben játszva. Láncok cseréltek gazdát, hozományok úsztak el, hajnali derengésben elkövetett öngyilkosságok – ez a kártya. És bárcsak igazuk volna. De ez nem a kártya, ez csak következmény.

  A kártya alkotóművészet volt. Mégpedig cenzúrázott. Vagyis politikai szempontból nem volt mindegy, mit forgatnak kezükben a népek. Urak és parasztok meg az a kevés polgár, aki nálunk akadt. Hiszen előfordulhatott volna, bizonyára ezt gondolták a cenzorok, előfordulhatott volna, hogy amennyiben Schneider József pesti kártyafestő – az ő találmánya a magyar kártya – és a többi kártyafestő nemzeti hősöket festett volna az ördög bibliájára, abból bizony lázadás törhetett volna ki. Röhögtető.

  Azonban újra és újra meg kell tanulnunk, hogy a cenzorok és azok, akik cenzúráról szoktak beszélni, egészen érdekes gondolkodású emberek, akik mindenben mást látnak. Hogy mit, maradjon lehetőleg az ő titkuk, én aztán nem vagyok kíváncsi rá. Annyi azonban bizonyos, hogy van ilyen szakma: cenzor és cenzúrakiabáló. Erre majd visszatérünk.

  „A német kártya olasz minták után indult. Hogy pedig a magyar kártyát svájczinak is szoktuk nevezni, az onnan van, mert később a magyar kártyákon nagy előszeretettel ábrázolták Tell Vilmost és vitéz társait.” Ezt 1910-ben írta Budapesten az újság. Azon tűnődöm, most, hogy ezt a szöveget írom, amin egész gyerekkoromban tűnődtem. Mitől magyar, ha svájci? Pontosabban most már nem ezen tűnődöm. Hanem azon, hogy 1910-ben miért írja azt az újság, hogy nagy előszeretettel ábrázolták Tell Vilmost? Megszokásból? Vagy a kártyaárusoknak ez felelt meg a konkurencia miatt? Ezáltal nemzetközibbek voltak?

  Ábrázolhatták volna – egynek – Zrínyit is a hatalmas bajuszával, őt is megszokta volna az úri közönség meg a parasztok is, úgy a csehek, mint a magyarok és az osztrákok, ahol ezt a kártyát szerették, használták, vásárolták a nagy háborút követően és a Monarchia felbomlása után is. Azt kell gondolnunk, annak hátterében, hogy 1910-ben azt írja az újság, hogy a magyar kártyákon nagy előszeretettel ábrázolták Tell Vilmost és vitéz társait, újságírói tájékozatlanság, tudatlanság, megszokás, illeszkedés, kényelem, a nagyvilágiság érzése állhatott. Annyi bizonyos, hogy bármi volt is, nekünk ez maradt a kártyánk, ez a magyar kártya.

  Játsszunk el a gondolattal, hogy az újságban 1910-ben nem ezt írják, hanem felvetik annak igényét, hogy legyen magyar hős is a magyar kártyákon. Ha nem Zrínyi, akkor egy romantikus, mint Bánk bán. Vagy Lúdas Matyi, egy eredeti magyar rege hőse.

  Van abban, hogy „nagy előszeretettel”, valami szomorú. Hiszen amikor 1836-ban Schneider József pesti kártyafestő feltalálta a magyar kártyát, azért ábrázolta rajta a svájci szabadságharc legendás szereplőit, mert ha magyar történelmi személyiségeket, szabadságharcosokat festett volna a kártya lapjaira, az akkori cenzúra nem engedi megjelentetni. Érthető, hiszen az 1848 előtt születő kártyalapok megalkotását befolyásolta a korhangulat, a közszellem, amit nem ártott ellenőrzés alatt tartani, nehogy a forradalmi mozgalmak egy kártyacsatával kezdődjenek, mondjuk Morvaországban, ahol felkiált egy polgár: kövessük ennek a szabadságért küzdő magyarnak a példáját, és odadob az asztalra egy nagy bajuszú magyart ábrázoló kártyát. El lehet képzelni az Európa-szerte meglévő rettegést.

  Itt térjünk vissza a cenzorokhoz meg cenzúrakiabálókhoz, akik közvetetten meghatározták a magyar kártya sorsát. Vannak a cenzúrakiabálók, akik olyanok, mint a vadászkutyák: csörtetnek a bozótosban, hogy felhajtsák a madarakat a vadászoknak. Nekik az a feladatuk, hogy biztosítsák a valódi tevékenységet, amelyről a nagy zajkeltéssel elterelik a figyelmet. Boldogan csóválják a farkukat, és úgy érzik, a nagy egész részei. Aztán vannak azok, akikre ezek a kiabálók ráirányítják a figyelmet mint cenzorokra. De ők csak zavaró elemek, akik nem állnak be a sorba, hanem saját meggyőződésük mentén léteznek, ezért iparkodnak ellehetetleníteni őket.

  A cenzorok azok, akik ezt az egész műveletet szemlélve kártyáznak. És közben olyanokat találnak ki, hogy milyen nagyszerű találmány ez a magyar kártya. És milyen nagyszerű, hogy „nagy előszeretettel ábrázolják rajta Tell Vilmost és vitéz társait”. Amit aztán az újságban meg is írnak.

  A cenzúra csak kis részben tiltás, sokkal inkább irányítás. És ebben, legalábbis ami a magyar kártyát illeti, megfelelően, az elvárások szerint viselkedett a magyar. Nem csoda, hogy indult is meghalni, ha mondták neki. Ez amolyan odatartozás volt, öröm, mint az, hogy a magyar kártyán svájci hősök vannak. Előszeretet. Odatartozás a jobbakhoz, nagyobbakhoz, okosabbakhoz. Vagyis azokhoz, akikről ezt mondják.

  A magyar kártyát ma is nem szűnő élvezettel forgatja mindenki. Nyaraláson, családi összejövetelen, baráti társaságban. Feltűrt ingujjban, spriccer mellett, vérig menő szigorúsággal. A magyar kártya a svájci hőst magyarrá tette. A játék szeretetét, az összetartozás örömét, a barátságot nem írhatja felül egyetlen cenzor sem, nincs olyan lekicsinylő, pipiskedő-fontoskodó, nagyvilágba vetett magyar tekintet, ami ebben sikert érhetne el.

  Nem ez és nem így történt a magyaros viselettel. De ami történt, az hasonló lelki folyamatot feltételez: büszkeséget, összetartozást, közösséget, vállalást. Egy nő a báli ruhájára finom zsinórozást készíttet a reformkorban. Színházba indulás előtt a kokárdát a kalapjára tűzi. Selyemkelméjére kalocsait hímeztet a Bach-korszakban. Kislánya fehér szoknyájának aljára piros és zöld szalagot varr fel a huszadik század harmincas éveiben Vajdaságban. Csöndes cselekedetek. Divatteremtő magatartás. Semmi hivalkodás. Természetes mozdulatok. Erre kell vigyázni. Ha a természetesség, a visszafogott jelzés helyébe a hivalkodás lép, akkor az összetartozás szó helyett azonnal a mucsai szót írják a kártyát vető cenzoroknak megfelelni vágyók. És nem lesz igazuk? A mértékletesség a mindennapok forradalmának győzelme.

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Klamár Zoltán

Köznapok

„Úgy hiszem, világos célzatosságom iránya. Vajon nem a legrealistább realizmus-e, nem a legvalóságosabb valóság-e a megtörtént történeteket mint »fontos,...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

A doboz bonbon

– Manapság már létre sem jönnek a párkapcsolatok – jelentette ki a barátnőm.   – Ezt hogy érted? – kérdeztem.   A barátnőm elgondolkozva...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Tóth Eszter Zsófia

Bécs

– Megtervezzük az idei évünket – mondta a férjem. Lelkesen csillogott a szeme. A számítógép előtt ült, és egy táblázatba irkált. Akkoriban én...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Juhász Zsuzsanna

Mégis, kinek az embersége?

Kit küldtél te ide, Istenem? Miféle alfaját vagy változatát? Mert embernek ember. Úgy néz ki, mint én.   De láttam magam, Uram, láttam, ahogy előregörnyedő...

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Tóth Eszter Zsófia

Manci és a gróf

– Na, kivel találkoztam ma a totózóban? – lépett be apa lelkesen a bejárati ajtón. Tavasz volt, a fehér ballonkabátjában viselte, kezében a diplomatatáskája....

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Kis Kinga

Akár tetszik, akár nem

El fogok késni, mindig elkésem, és most sem lesz másképp. Már háromnegyed öt! Tíz perce a taxiban kellene ülnöm, és arról csevegni a sofőrrel, hogy miért nem megy...

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Verebes Ernő

Hétszer télen

Télen a támpontok elszürkülnek, végeláthatatlan horizontba költöznek, melybe minden lépéssel belebotlik az ember. Mert ilyenkor a messzeség is fázva belénk költözik....

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Bakos Réka

Miért (csak) most?

Üzenet karácsonyra Mindenkinek   Pusztán egy kérdés: miért (csak) most?   Megtanultuk, hogy 365 napunk van egy évben, hacsak nem vagyunk szerencsések, hogy szökőévet...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Tóth Eszter Zsófia

Kiságy

– Ez itt a kiságy helye – mondta mosolyogva az anyósom. – Klárikám, aztán nehogy elkapasd azt a gyereket. Ahogy hazajöttök a kórházból, én már mindent...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...

Fekete J. József

Szenteleky hímzett papucsban

Kopogtak. Mit kopogtak? Egyenesen zörgettek a bejárati ajtón. Sürgős eset lehet, villant át Kornél doktor agyán, mert a kevés magyar és sváb, többségében...