Nem fordítunk kellő figyelmet a köztünk élt és élő indiánokra. Pedig most, hogy végérvényesen beköszönteni tűnnek az új idők, nagyon is szükségünk volna rájuk. Szeptember 8-án olvashattuk a The Guardienben: A robot wrote this entire article. Are you scared yet, human? Egy-két mondatot idéznék ebből, noha mások mellett sulykolásos technikával Y. N. Harari is megtanított arra, hogy nem kell félni. Szóval egy-két mondatot idéznék a robot írta cikkből, hogy megmagyarázzam, miképpen is kerülünk oda, hogy fontosnak kell(ene) gondolnunk a köztünk élt és élő indiánokat. „I know that my brain is not a »feeling brain«. But it is capable of making rational, logical decisions.” Van arról tudás a világban, de most maradjunk itthon (?), az európai tudásnál, amely szerint éppen olyan gondolatok okoztak milliókat elpusztító cselekedeteket, amiket a kigondolóik racionálisnak, logikusnak ítéltek. Noha azt nem robotok, hanem emberi monstrumok gondolták ki, rémületesen butának, történelmi analfabétának kell lenni ahhoz, hogy a racionális, logikus, érzés nélküli agy szüleményeitől, legyen az AI/MI vagy emberi agy, ne rettegjünk.
Az elmúlt nyolcvankilenc évben köztünk (ez, hogy köztünk, nem geográfiai jelölés) élt és élő indiánokra, akik a szívükkel gondolkodnak, az eszükkel éreznek, az orrukkal látnak, és a szemükben a teremtett természet tükröződik vissza, óriási szükségünk van, mert ők ragaszkodnak azokhoz a dolgokhoz, amelyekhez érző agyra (feeling brain) van szükség. Ezek pedig: fantázia, romantika, játék, közösség, megkülönböztetésnélküliség a különbözőség ellenére. Mindez nem érthető racionális, logikus gondolkodás mentén. So, I’m not scared, ’cause I have some indian friends. Hogy Csendes Toll egyik versének hősét idézzem, nem félnünk kell, hanem fölégetni hajóinkat, hogy ne legyen lehetőségünk visszavonulásra, ne legyen más választásunk, vagy győzünk, vagy elbukunk.
Az év elején egy készülő indián antológia kapcsán hosszabban, részletesebben foglalkoztam a magyar indián ügyekkel, ezekre most nem térek ki. Persze nem bírtam ki, hogy ne olvassam újra gyerekkorom indiános könyveit, mentségemül szolgáljon, ezek már Baktay könyvespolcán is megtalálhatóak voltak, ezekre sem térek ki. Ezek mellett azonban, mivel én a dél-hatuma[1] törzs tagja vagyok, előkapartam Zagort is, mert az mégiscsak a legjobb strip[2] volt. A Sergio Bonelli és Gallieno Ferri gyermekeként (hát, igen, ezt kell mondanom) megszületett képregényhős, Zagor, akinek teljes neve Za-gor Te-nej (Szekercés Szellem algonkin indián nyelven), az észak-amerikai Darkwood lakójaként tett igazságot a világban képregényről képregényre. Zagor egy daliás testű férfias férfi, aki nem bírja az igazságtalanságot, odacsap, ahol a legjobban fáj, győz az igazság, minden gyerek boldogan szenderül álomba. A stripolvasáshoz is érző agyra van szükség. Mert az teszi lehetővé az azonosulást, a szeretetet, az esendők iránti megértést, a megbocsátást, a barátságot, valamint annak megértését, hogy az erő a jó szándék esetében is nélkülözhetetlen, különben nem jók vagyunk, hanem balfaszok.
Az érző és nem érző agy közötti különbség nem az érzelem és értelem közti különbséget jelöli. Inkább van itt szó a szavak iránti viszonyulásról, pontosabban a szavak jelentése iránti viszonyról, mert azzal életeket, sorsokat, történelmet, múltat írunk, és ezáltal valamelyest a jövőt is tervezzük. Fölteszem, nemcsak újságcikkírásban remek az AI/MI, hanem mindenben, amiből kivonható az emberi. És az emberi minden ember által létrehozottból kivonható, de az ember még abból is ki tudja vonni, amit nem ő maga hozott létre: az emberből. Mindezek miatt nem tehetjük meg, hogy említés nélkül hagyjuk a 2018-ban, magyarul pedig 2019-ben megjelent Sehonnai című regényt, amelyet Tommy Orange írt, az oklahomai csejen és arapahó törzsek bejegyzett tagja. A könyvnek már a negyvennyolcadik oldalán kiderül, hogy a regény címét a szerző Gertrude Steintől kölcsönözte, amire megrázó erejű magyarázatot is ad, elmondva, hogyan vonódott ki minden abból, ami valaha egy világ volt: „Dene-nek fontos ez az idézet. Ez a sehonnaiság. Ezen az idézeten kívül nem olvasott mást Gertrude Steintől, de az őslakosok ősi földje ebben az országban, sőt mindkét Amerikában, már csak beépített, eltemetett, üveg és beton és drót és acél, visszaadhatatlanul befedett az emlékezet. Mind sehonnaiak lettek.” Mivel nem csak indiánok lettek és lesznek sehonnaiak, múltjukat vesztett, lemészárolt, megsemmisített, alkoholtól elbutított, leigázásukig ismeretlen betegségek által megtizedelt emberek, a kérdés csak az, hogy a szavak jelentésébe burkoljuk-e a felelősséget, vagy a cselekedetekben is meglátjuk a szavak jelentését és a mögöttes szándékot. A jóban a balfaszságot, a gonoszban a kiszolgáltatottságot, de legfőképpen azt a különbséget, amit az érző agy képes nyújtani a nem érző, viszont racionális, logikus döntések meghozatalára képes nem érző aggyal szemben. Azt hiszem, lehetséges, hogy ez az egész ennyire egyszerű. Régebben erre azt mondták, hogy hit. És nem, ne kapjon senki a szívéhez, hogy a szerző átment szentfazékba. Nem okvetlenül istenhitre gondolok. Hanem arra az emberben létező hitre, hogy a jó fog győzedelmeskedni, nevezzük Zagornak. És ne nyissuk meg ebben a rövidke írásban azt a kérdést, hogy ki mondja meg, mi a jó. Úgyis tudjuk a választ. Az érző agy tudja a választ.
[1] Hatuma = határon túli magyar @ pesti szleng.
Így tehát a dél-hatuma = vajdasági/délvidéki magyar, de ez nem @, hanem csak úgy mondom.
Hivatkozás nélkül talán megalapozatlannak tűnhetek: „A pesti szleng legújabbkori remekműve: a »hatuma«, vagyis a határon túli magyarokat összefoglaló csoportnév, ami tűnhet ugyan játékosnak, tűnhet ugyan praktikusnak, de én leginkább a gúny és a csipkelődés rezdülését érzem ki a mozaikszóból.” Száraz Dénes (https://felvidek.ma/2011/07/hatuma-es-anyama-hatunema-es-anyanema/)
[2] Dél-hatuma nyelven ez képregényt jelent. Szerb jövevényszó, sokat hozzátett a műveltségünk megalapozásához, hiszen Zagor 1961-es kitalálását követően nálunk (ez, hogy nálunk, geográfiai jelölés) már 1968-tól olvasható volt, megvásárolható. Meg is vásároltuk. Magyarországon 2019 óta jelenik meg.