Az utolsó levél Nagyitól

Az utolsó levél Nagyitól

Szerző: Révész Róbert: Firhang (Oromhegyes, 2019.08.21.)

(kis pálfirkák)

 

Olyan unalmas, hogy mindenki izgul

Lovasi András

 

Drága Kisfiam!

  Lehet, hogy ez az utolsó levél, amit írok Neked.

  Lehet, hogy mire megkapod, engem már megkoronáztak, és ott ülök valahol fent egy égi cukrászdában, a megboldogultak között. Ezért nem hívlak mobilon, nem írok e-mailt, hanem kézzel írt levelet. Legyek kézzel fogható emlék Neked.

  De lehet, hogy nem leszek a koronakirálynőd, élek, s néhány hónap múlva, vagy egyelőre a Beláthatatlan Időn kívül, majd kinevetjük a Halált.

  Drága kis Unokám!

  Szörnyű, amikor esténként a társalgóban nézzük a halottak számát. Szörnyű azt nézni, hallani, hogy ma ennyi a megbetegedettek száma, és ennyien haltak meg. Másnap meg, hogy még többen. Nincs a halottaknak nevük, persze a személyiségi jogok miatt, nem mondhatják be, hogy meghalt 83 évesen Kovács Juliska néni az X meg Y idősotthonban. És akkor mondják, hogy az elhunytak többsége súlyos, krónikus betegségekkel küzdő idős ember. Van itt egy férfi, Géza úrnak hívják. Elegáns, öltönyben jön le minden este a vacsorához, aztán kiül az erkélyére, megiszik egy konyakot, és elszív egy fél szivart. Nagyon jó svádájú ember. (Titokban tudtam meg, hogy sajnos fiatalabb nálam. Jaj! Miket írok én neked.) Ő szokta mondani, amikor bemondják, hogy többsége beteg, idős ember, hogy hulljon a férgese! Nem haragszunk rá. Aztán a csajok átkapcsolnak valamelyik sorozatra, amelyikben nincsenek halottak, a férfiak egy része kártyázik, én meg visszavonulok olvasni. Még jó, hogy hoztál egy tucatnyi könyvet, meg csokit. Olvasni jobb csokival, a csokit meg unalmas magában enni. Azért nem hittem volna, kisfiam, hogy igazad lesz, karanténba záródik a fél világ.

  Hát így élünk most itt, Lacikám, Isten védőfalai között.

 Tudod, ezt még Anyád mondta, hogy Isten védőfalai, amikor helyet kerestünk nekem, a halála utánra. Mert halála előtt gondoskodott rólam, nem akart rád hagyni. És valóban olyan ez a hely, mintha tényleg Isten falai védenének. Mellettünk a templom meg a paplak, Gideon atya birodalma, tényleg olyan, mintha egy védett kolostorban lennénk. Jó anyád sem gondolhatta, hogy egyszer bezártságunkkal védekezünk majd a külvilág ellen. Mert nem mi vagyunk betegek, hanem a világ.

  Drága Kisfiam!

  Ne aggódj értem.

  Itt nagyon jó helyen vagyunk.

  A múltkor Amerikából jöttemet játszottunk este. Géza úr amerikai kubaiszivar-csempész volt, őt nem találtuk ki. Engem könnyen kitaláltak. Koronavírus-járvány alatti éjszakás nővér voltam, igaz, egy kicsit vicces volt, hogy felvettem a Lacika által nekem ajándékozott Burger King-es koronát. No de Piroska? Szerintem kezd megzakkanni a bezártságtól. Hófehér hálóingben jelent meg. Nem fogod kitalálni. Gyümölcsoltó Boldogasszonynak öltözött. Mondtuk neki, hogy az nem egy mesterség, hanem a templomunknak meg az idősotthonnak a neve, de ő csak hajtogatta, hogy őt Gábriel arkangyal küldte, sőt ő maga Gábriel arkangyal, és jó hírt hozott ebbe a kaotikus világba. Eddig azt hittük, hogy valami vicceset fog csinálni, mert Piroska a legviccesebb csaj az otthonban, de nemhogy vicces, hanem egészen félelmetes volt. Van egy hölgy, Marikának hívják. Csendes, istenfélő asszony. Na, Piroska őt találta meg. Fölé hajolt a bő fehér hálóingjében, mondta, hogy ő Gábriel arkangyal, és elkezdte kántálni, hogy ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak. A csajok valósággal megrémültek, Margitka hívott két ápolót, ők vetettek véget az egész borzalomnak. Szegény Marika! Gondold el, fiam, hetvennégy éves. Max. a lelkében kerülhet áldott állapotba.

  Laci!

  Már egy hete nem folytattam a levelemet, valamilyen mélységbe és nyugalomba kerültem. Egyre többet gondolok a halálra és Istenre. Tegnap megint bemondták, hogy újabb tizenkilenc halottat regisztráltak. Nem azt mondják, hogy ember, hanem hogy halott. Tudod, hogy soha nem politizáltam, egész életemben szorgos kis hangya voltam, aki nem perelt az anyakirálynővel, de ez, hogy az öregeket lassan embernek sem tekintik, csak valami rossz, kényszerűen felesleges lénynek, ez szörnyű. Mintha imádkoznának azok, akik soha nem imádkoztak, azért, hogy tűnjünk már el a földről. És pont azoktól vonják el a lelki támaszt, akiknek szükségük lenne rá. Miért kellett bezárni a templomokat? Sokat beszélgetünk itt bent Istenről, Jézusról. Az erődünkön kívül szüneteltetik a misézést. Nekünk jó, mert ugyan lehet, hogy rendeletellenes, de Gideon atya rendszeresen misézik, vagy talán nem is mise az, hanem csak olyan beszélgetés. De az atya is olyan furcsán viselkedik. Még éppen elmúlt negyvenéves, de a múltkor is azt mondta, hogy magára veszi a tizenkilenc elhunyt ember bűneit. De hát milyen bűneik lehettek? Az, hogy öregek, betegek, és otthonban laknak? Na mindegy. Ha túléljük, egyszer ki kell ezt beszélnünk.

  Egyre többször gondolok a halálra. Nem az enyémre, hanem az apádéra.

  Vajon hány ember élte meg olyan plasztikusan az apja halálát, mint te, Kisfiam?

  Hat és fél évig ápoltad az amputált lábával, az utolsó háromban pelenkáznod is kellett, volt úgy, hogy éjszaka is. Néha én is hallom azt a jajongást itt bent, és hány ezer nővér hallja még éjszakánként? Aztán eljött az utolsó nap. Már a vénáját sem találták, ott ültél a rohammentőben, fogtad az egyetlen lábát, kérdezted, jól vagy, bólintott, jól, aztán eltűnt egy vizsgálóban, áttolták egy üres kis lyukba, ahogy mesélted, ott feküdt, anyád törölgette a homlokát, te fogtad az egyetlen lábát, rajta volt az oxigénmaszk, de a cső végén nem volt palack. Kirohantál, hogy hozzanak már egy oxigénpalackot, mondták, hogy majd küldik, visszamentél, izzadt, apád csak nézett a távolba, mintha fehér vitorlákat keresett volna, aztán rúgott egyet, még egyet, a harmadikat is, és úgy maradt. Meghalt, mondta anyád. Még érezted, ahogy az utolsókat rúgta. Megjelent egy ápoló, kezében a palackkal, te meg csak annyit mondtál, tartsa meg nyugodtan másnak. Lacikám, ha látod majd ezeket a száraz pöttyöket a papíron, azok az én könnyeim.

  De hogy valami szépet is írjak.

  Ez a Géza úr egyre jobban járványon túli tekintettel néz reám.

  Megkínáltam csokival.

  Ölel és csókol szerető Nagyid!

  Drága Kisfiam!

  Mint észrevehetted, nem kaptad meg ezt a levelemet. (Persze hogy vetted volna észre, ha nem is tudtad, hogy írok neked, bár küldtem sms-t, hogy ne hívj, ne írj, majd én jelentkezem.)

  Képzeld, teljes karanténban vagyunk, nem mehetünk ki, még levelet sem küldhetünk, mindenki eszeveszetten telefonál, de én tartom magam a szavamhoz.

  Tragédia történt.

  Meghalt Gideon atya.

  A gyóntatófülkében találták meg, a bűnösök oldalán.

  Fiatal volt még, nem volt krónikus beteg, Margitka szerint a boncolásnál nem találtak semmi rendellenességet, viszont volt egy nagy lyuk a szívében, aminek semmi magyarázata nem volt. És Margitka volt olyan ostoba, hogy ezt az Atyáért tartott virrasztás előtt mondja el. Azóta mindenki erről a lyukról suttog. Állítólag az emberek bűne távozott el onnan, és a bűnös lelkek súlyát már nem bírta el a szíve. Nem tudom. Lassan már én is mindennek hiszek.

  Laci, ezután csak darabokban fogok írni. Nem tudom, van-e értelme még a történtek után az írásnak, vagy csak az Írásra hagyatkozhatunk.
  Szörnyű, hogy még mindig a krónikus öregekről beszélnek, és arról a pesti idősotthonról. Megkérdeztem Margitkát, miért nem hívja ki a tévéseket hozzánk, hogy megmutassák, lehet idősen is boldogan, biztonságban élni. A legtöbben leszavazták a tévét, szerintük a tévések már annyi otthonban jártak, hogy ők is behozhatják a vírust. Egyre többen kezdenek félni a külvilágtól.

  Bezzeg Piroska az alvilágtól meg a mennyektől fél. Van neki egy fekete kimonója, most abban járkál, és a János jelenéseiből olvassa az apokalipszist.

  Kisfiam!

  Végre vége.

  Két hete nem írtam, de végre vége. Kimehetünk.

  Gyertek szombaton Lacikával. Bemutatom Gézát is (letegeződtünk). Még soha nem evett hamburgert. Menjünk el a Burger Kingbe. Utána meghív minket fagyira vagy egy rigójancsira.

  Várlak és ölellek benneteket.

  A Túlélő Nagyitok.

 

 

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...