A salgótarjáni másfél szobás házból a világ legnagyobb színpadjain át a saját iskoláig – Snétberger Ferenc története
Gyerekkorában még sorba kellett állnia, hogy idősebb testvérei mellett hozzájuthasson édesapja gitárjához. Jó hallásának és kitartásának köszönhetően végül sikerült elérnie, hogy abból éljen, amit szeret, az pedig nem más, mint a gitár és a dzsessz. Bár ma már Berlinben él, a Kossuth-díjas zenész sosem felejtette el, honnan is jött. A palicsi Nyárhangoló Fesztiválon a hangpróba előtt sikerült „elrabolnunk” pár percre. Ez Snétberger Ferenc története.
Önök heten voltak testvérek. Valóban sorba kellett állni a gitárért?
– Annak idején nagyon szegények voltunk, egy mindössze másfél szobás ingatlanban éltünk, és valóban heten voltunk testvérek. Édesapám zenész volt, és mindig vártuk, hogy mikor jön már haza a muzsikálásból, mert vele együtt megérkezett a gitár is. Amikor pedig otthon volt a hangszer, valóban „harcolni” kellett érte. A két bátyám már tudott rajta zenélni, így általában a harc helyett inkább kivártam a sorom.
Igaz, hogy előbb tudott fejben játszani, mint a hangszeren?
– Az az igazság, hogy már korán kiderült a számomra, hogy jó a hallásom, hogy egyszerűen hallom a zenét. Akkoriban még nem tudtam gitározni, maximum egy-két akkordot, amit ellestem édesapámtól, de belül már hallottam a zenét, és már volt elképzelésem arról, hogy azt hogyan kellene átvinni a hangszerre. Ez az idő múlásával egyre jobban ment, míg végül már én is elsajátítottam a gitárjátékot.
Később Salgótarjánból Budapestre költözött. Hatalmas lépés volt ez akkor?
– A vicces az, hogy Salgótarjánhoz viszonyítva Budapest nem nagy távolság, legalábbis kilométerben, de számomra ez nagyon nehéz, ugyanakkor mindenképpen szükséges lépés volt. Ott alkalmam nyílt bekerülni a Bartók Béla Konzervatóriumba, így végre zenét tanulhattam, és úgy általában, zenélhettem.
Ellátogattam egy hangszerkiállításra, ahol láttam azt az álomgitárt, amelyet édesapámmal csak a képeken nézegettünk. Megkértem a barátomat – aki tudott németül, mert ott németek állítottak ki –, hogy kérdezze meg őket, hogy játszhatnék-e azon a bizonyos hangszeren. Megengedték, és akkor a véletlen műve volt, hogy Babos Gyula (Liszt Ferenc-díjas magyar dzsesszgitáros) éppen arra járt, hallotta a játékomat, és mivel a konziban akkor indult a gitár tanszak, meghívott, hogy felvételizzek. Ez azért fontos, mert akkor érettségim nem volt, a konziba viszont a nélkül normál esetben nem vettek volna fel. Nekem viszont megengedték, hogy a tanulmányaim mellett szerezzem meg az érettségit.
Nehéz volt érvényesülni a budapesti zenei életben?
– Több okból is nehéz volt. Egyrészt ez nem úgy van, mint a mesékben, hogy ha valaki tehetséges, akkor az rögtön nagy karriert fut be, másrészt anyagilag sem bizonyult könnyűnek megoldani az ottlétet. Albérletbe nem mehettem, így ismerősöknél kellett meghúznom magam, bevallom, nagyon megszenvedtem.
Később Budapesten már ismert zenésszé vált, egy pillanatban mégis úgy döntött, hogy kiutazik Berlinbe. Miért éppen Berlin?
– A konzi után rengeteget zenéltem, sőt tanítottam is klasszikus gitárt. Időközben Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal megalapítottuk a Trio Stendhal zenekart, sikereket értünk el. 1988-ban jártam először Berlinben egy fesztiválon fellépni, ahol annyira megtetszett a multikultúra, hogy akkor eldöntöttem, ha egyszer elmegyek, akkor Berlinben fogok letelepedni.
2011-ben úgy döntött, Magyarországon alapít egy zeneiskolát, amely elsősorban nehéz sorsú gyerekeknek nyújt lehetőséget. Mindez viszont még Berlinben kezdődött.
– Valóban van előzménye a magyarországi sulinak. Amikor kimentünk Berlinbe, akkor újból felépítettem magam, és idővel ismertségre és jó kapcsolatokra tettem szert. Egy nagy koncertem után egy újságíró interjút készített velem, és az utolsó kérdése úgy szólt, hogy mit szeretnék. Akkor erre azt válaszoltam, hogy milyen jó lenne olyan iskolát létesíteni, akár Berlinben, olyan gyerekeknek, akik hátrányos helyzetűek, vagy akiknek egyszerűen nincs lehetőségük, hogy be tudjanak iratkozni egy normális zeneiskolába. Ezt olvasta egy hölgy, akinek a férje a szenátusban dolgozott, és mivel nagyon tetszett nekik az ötlet, ez a projekt akkor megvalósult. Ez sokkal kisebb méretű volt, mint most Magyarországon, és körülbelül öt-hat évig tartott. Többnyire gitárosok vettek részt, de akadtak harmonikások, hegedűsök is. Mintegy tizenkét fiatallal tudtunk foglalkozni, akikből a későbbiekben mind zenész lett.
A magyarországi Snétberger Zenei Tehetség Központban hányan tanulhatnak és iskolai tanulmányok mellett végezhető-e?
– Általában hatvan, 12 és 22 év közötti gyerekkel foglalkozunk. Jelenleg ötvenöten vannak. Nagyon örülök, hogy sikerült elérnünk a folyamatos működést, hiszen ez már a tizenharmadik év, hogy létezünk. Maga az oktatás tizenkét hét. A gyerekek akkor jönnek hozzánk, amikor az iskolában szünet van. A nyári vakáció természetesen a leghosszabb, de ott van még az őszi és a tavaszi szünet is. Az oktatás nagyon intenzív, nemcsak gitár van, hanem minden más hangszer is. Arra is figyelünk, hogy ha valakinek gondja van a saját iskolájában például a matekkal vagy valami mással, akkor abban is segíteni tudunk. Azt, hogy ez valójában mekkora projekt, szavakkal nehéz elmondani. Azt is megemlíteném, hogy maga az iskola gyönyörű helyen található, egy völgyben Felsőörsön, a Balatontól alig pár kilométerre.
Olyan iskola ez, mint egy kollégium, ahol a tanulók lakhatnak, mi oldjuk meg az étkeztetésüket, még hangszert sem kell hozniuk, mert azt is tudunk biztosítani, és ami nagyon fontos, hogy mindez teljesen ingyenes a tanulók számára. Eddig több mint négyszázan végeztek nálunk.
Hogy néz ki a felvételi?
– A felvételi lényege, hogy meghalljuk, hogy az adott fiatal hogyan játszik. Szervezett felvételik vannak Magyarország különböző pontjain, különböző időpontokban, sőt nekem is el lehet küldeni egy pár perces felvételt, amiből én már látom és hallom azt, amire szükségem van. Talán elsőre szokatlannak tűnik, hogy nekem személyesen is küldhetnek bármikor anyagot, de sokan élnek ezzel a lehetőséggel. Az a fontos, hogy rátaláljak a tehetségre. Előfordult olyan is, hogy valaki nem volt virtuóz, de annyira jól állt a kezében a hangszer, hogy felvételt nyert.
Emellett 2023-ban Budapesten létrejött egy stúdió is?
– Valóban, ez nagyon komoly támogatással jöhetett létre, és a VIII. kerületben található. Kellőképpen modern, tökéletesen felszerelt stúdió, ahol a kiemelt tehetségű gyerekek gyakorolhatnak, készülhetnek a koncertjeikre. Emellett van lehetőség lemezfelvételre is, szóval minden van, aminek egy stúdióban lennie kell.
Igaz, hogy itt sokszor Ön a hangmérnök?
– A hangmérnökség rengeteg időt vesz igénybe, úgyhogy nem szeretnék ezzel nagyon sokat foglalkozni, de igen, valóban megtanultam, mert maga a téma nagyon érdekel, és Berlinben otthon is van egy kis stúdióm. Azért emeltem ki, hogy nem szeretnék sok időt foglalkozni ezzel, mert mégiscsak zenész vagyok, inkább arra koncentrálok a továbbiakban is.