A megszólítás művészete: Verkli

A megszólítás művészete: Verkli

Fotó: Révész Róbert

Sinkovits Péter publicisztikai kaleidoszkópja

2018-ban a budapesti Ünnepi Könyvhét alkalmából jelent meg Sinkovits Péter költőnek, prózaírónak, publicistának, a Magyar Szó egykori főszerkesztőjének, a lap művelődési rovata vezetőjének és budapesti tudósítójának Verkli című tárcakötete a Forum Könyvkiadó Intézet kiadásában, publicisztikai sorozatának részeként, Beszédes István szerkesztésében. Hatvanhárom tárca-kisesszé, öt mély értelmű „fejezetcím” – elmélkedés, töprengés, nosztalgia…

 

Péter, kérem, engedje meg, hogy még mielőtt rátérnénk a tárcakötetére, eláruljuk az Olvasóknak az e kötetéhez fűződő különös „viszonyát”, amely a könyvének előkészülete alkalmával került szóba. A munka során ugyanis többször utalt arra, hogy ez lesz a legfontosabb kötete. Miért érezte, érzi így?

A tárca átmenet a publicisztika és a szépirodalom között, én pedig éppen ezen a határterületen, ebben a műfajban érzem magam a legjobban, a legotthonosabban. Azzal, hogy magamat mindig elsősorban újságírónak tartottam, az irodalom – a nyugdíjas korszakom előtt mindenképpen – inkább amolyan csábító oldalösvénynek számított. S ha már életem hét évtizedéből öt közvetlenül az újságíráshoz kötődött, akkor talán világossá válik, számomra miért a Verkli a legfontosabb és legkedvesebb kötetem. A sajtónál dolgozva a tárcaírás persze ritkán került igazán előtérbe, a nyugalmi, ráhangolódó állapothoz szükséges időteremtés azonban már mégis inkább rajtam múlott. Mindezek miatt tartom becsben minden megírt tárcámat. A válogatásnál viszont szigorú voltam: a megtalált és összegyűjtött tárcáimnak mindössze talán egyharmada szerepel a kötetben.

Ha már a válogatásnál tartunk, Balogh István a könyvről szóló recenziójában öt kis ágú szőlőfürthöz hasonlítja a kötetet, amelynek írásai ragyogó szőlőszemek-igazgyöngyök. Jómagam amolyan publicisztikai kaleidoszkópként tekintek a könyvre, mindenesetre öt fejezetbe (Kősétány, Visszalapozó, Időkristály, Körgyűrű és Randevú a jövővel) rendeződnek tárcái, amelyeknek bevezető írása a Mutamur, befejező szövege pedig a Betongyökér. Hogyan állt össze kötetének anyaga, mi a rendezőelv? Mint említette, korábbról megtalált írások is vannak közöttük, de tegyük hozzá: viszonylag új megjelenésűek is.

Az idegesítő dilemma akkor oldódott fel, amikor az egyik – réges-rég kőfaragó műhelyként használatos – udvari épületben szinte véletlenül rábukkantunk a pályakezdő időszakban írógépen lekopogtatott munkáimra, poros, madzaggal összekötött dossziékban. Engem 1970-ben a Dolgozók szerkesztősége alkalmazott, s ott – akárcsak bármelyik akkori lapunkban – helye volt a tárcának. A terepjárás meg szinte kínálta a témákat. Eme kéziratok nélkül kissé csonka maradt volna a Verkli, hiszen e tárcanovellák révén előbukkanhatott egy régi korszak: megjelennek azok a személyek, akik valamikor fontosak voltak a számunkra, meg azok is, akik életükben egyetlen alkalommal kerülhettek a tanyavilágból vagy a külvárosi elhagyatottságból egy lap hasábjaira. Ez a nyitánya a további daraboknak, amelyek zömét – már jóval később – Verkli rovatcímmel közölte a Magyar Szó. Így a kötet szerkezete is szinte magától adódott: az első két fejezetben a régi írásaim szerepelnek, a következő kettőben pedig a személyes ismerőseimhez, majd az utazásaimhoz kötődő írások. Az ötödik fejezet amolyan kitekintő, amelyet valóban a Betongyökér című tárca zár le. Ez voltaképpen az utcánkról szól, amelyen áthaladt a történelem. S ezt az utcát olyan személyek népesítették be, akikről gyerekként úgy gondoltuk, velünk maradnak, amíg világ a világ – most azonban már csak arra maradt esély, hogy árnyékként, búcsúzóul még egyszer felsorakozzanak.

Említette, hogy a tárca műfajában érzi legotthonosabban magát. Maradjunk még egy kicsit a tárcánál! Azért is utaltam előző kérdésemben a válogatás-szerkesztés aktusára, mert eddig verseskötetei és regényei jelentek meg. Itt viszont változik a „műfaj”. Az idők változnak, s változunk mi is velük? Vagy egyszerűen szakmai „útitársaként” kezelhetjük a tárcát mint műfajt?

Esetemben nyilván ez utóbbiról lehet szó, a szakmai útitárs megjelölés pedig kifejezetten találó. Aki ugyanis örök diáknak született, számára az ilyen tárgyú írások készítése egyfajta önképzés. De szeretném hinni, hogy – úgy általában – ezek a művelődéstörténeti jegyzetek, alaposan körbejárt izgalmas, vonzó témák az olvasó számára is ugyanazt jelentik. Avagy az olvasás örömén túl – önképzést. Tegyem hozzá: a kíváncsiság jegyében. Mert anélkül nincs tárca. Meg újságírás se.

A könyv borítóján a következő, Öntől, az egyik tárcából származó idézet olvasható: „Voltaképpen talány, hogyan és mikor kerül az ember kezébe egy-egy könyv. Olykor találomra érkezik, szinte rejtélyes módon, egy cím kelti fel talán a figyelmünket, esetleg életrajzrészlet vagy egy szövegfoszlány; beleolvastunk valahol, elsőre fel se tűnt, s csak később tudatosul, hogy azonnal megrendített, amire persze ma már oly kevés a példa. És akkor nyomozni kezdesz megfeszített emlékezettel.” – Könyvek, olvasás, viszony. De hadd nyomozzak én is! Számomra a Verkli cím egy telitalálat, no de nagyon kíváncsi lennék arra: milyen metaforaelemként kezelhetjük, vagy miféle jelentéshálót fon ez a szó a fogalom és a kötet tárcái közé? Arra már utaltunk, hogy a Verkli „elsőre” egy rovatcímet takar…

A megszólítás művészete: Verkli
A kötet borítója (műszaki szerkesztő: Lackó Lénárd, fedőlapi illusztráció: Pesti Emma)

Engedje meg, hogy először néhány szót szóljak a könyvekkel, szerzőkkel való, olykor valóban rejtélyes találkozásaimról. Elöljáróban azonban be kell vallanom, rengeteg esztendőt fecséreltem el azzal a hiábavalósággal, hogy az életszervezésben kifejezetten a módszerességre próbáltam alapozni. Pedig felfigyelhettem volna például arra, hogy miért nem írok komolyabb utánajárást igénylő tanulmányokat, a cédulázással pedig ki lehetne zavarni a világból. Mígnem aztán egy szép napon megnyugodva azt mondtam: aki nem eléggé módszeres, bízzon az intuíciójában. Amely általában legalább annyira célravezető, mint a cédulázás. A könyvek tehát, amelyeket olvasok, szinte maguk keresnek meg engem – csak figyelnem kell a belső rezdülésekre, megmutatkozó jelekre. Ennek persze az a veszélye, hogy az olvasottságomban túlontúl sok a fehér folt, pótolja ezt azonban a meglepetések izgalma. Eddig ismeretlen rokonaim kopogtatnak be így hozzám. Például ez az Álvaro Mutis, akinek – lám – ilyen címmel jelent meg kötete: Maqroll, az Árbocmester nekibuzdulásai és hányattatásai. A fafeldolgozással foglalatoskodó hegyi falucska kisboltját pedig így hívják: A Hómezők Admirálisa. Az ember ilyesmire természetesen felfigyel, s az újságban megjelent alkalmi ismertető nyomán azonnal nyomozni kezd, hogyan lehetne a kötetet mihamarább beszerezni. Aztán végre kézbe veheti, olvasni kezdi, s rádöbben, ez a kolumbiai író úgy ír, ahogyan ő szeretne írni, s olyan élethelyzeti dilemmákkal küszködik, amin ő is töri a fejét. Szemléltetőként idemásolok két, találomra kiválasztott rövid szövegrészt. Az egyik: „Nagyon rossz, ha az ember úgy éli le az élete egy részét, hogy olyan szerepet játszik, ami nem neki való.” A másik: „Az élet gyakran késztet olyan számvetésre, amit nem tanácsos félvállról vennünk. Azért kínálja fel a mérlegkészítés lehetőségét, nehogy túl mélyre merüljünk az álmok és fantázia világában, s képesek legyünk visszatérni abba az otthonos, hétköznapi időbe, ahol valójában zajlik a sorsunk.” Utóbb megtudom, hogy Mutis és Márqez barátok voltak, a dél-amerikai alkotók és kritikusok pedig a két írót általában azonos rangban említik. Talán mondanom sem kell, Mutisszal természetesen foglalkozom a Verkliben is. Valójában külön adomány, hogy az utóbbi időben több ilyen szerzővel is találkoztam, akik tehát (illetve a könyveik) egyszerűen besétáltak hozzám (és a tárcakötetbe). Jaume Cabré katalán író például, aztán az olasz Alessandro Baricco, a francia Patrick Modiano, a norvég Jostein Gaarder. És még néhányan.

Verklit, valóságosat, a prágai Károly hídon láttam. Korábban csak képzőművészeti alkotásokon meg filmen. S hogy a lélek mélyén fekvő szavak rengetegéből miért éppen ez ugrott elő címként? A véletlen sem zárható ki, ha azonban ezen túltesszük magunkat, akkor megfejtésként szinte azonnal kínálkozik egyfajta magyarázat, miszerint ez a mozgó zenegép az emberekhez kíván szólni, közelítően, szépen, érdekesen. Hangulatot teremtve, s a (fontos) dolgokat szükségszerűen ismételgetve. Ahogy megszólal, ablakok nyílnak, de talán a leengedett redőnyök mögött is hallható. Vagy áttételesen így is mondhatnám: a verkli a hangjegyek révén útjára bocsátott közlési szándék. Ugyanakkor a zenemasinából áradó dallamok hallatán az emberek összejönnek, a verkli ily módon a közösségi megszólalás szimbóluma is. Szövevényesebbé válva gazdagodik, tovább alakul.

Személyes hangulatok, életterek, -formák, -történetek, különösen a munka, az újságírás köszönnek tehát vissza a szövegekből, de a gyerekkor emlékei is. Ha három szóban kellene összefoglalnom a kötetet, a változás, a nosztalgia és a töprengés szavak jutnak eszembe. A műfaj ugyan magával hozhatja a lehetőséget, mégis rákérdezek: mennyiben tekinthető e tárcagyűjtemény életrajzi szövegegyüttesnek?

Szerintem kifejezetten csak annak tekinthető. S vonatkozik ez nem csupán azokra az írásaimra, amelyekben úgymond személyesen is megjelenek. Értendő ez a többire is, hiszen felfedik, merre utaztam életem során, kikkel barátkoztam, milyen könyveket olvastam, mely jelzésekre figyeltem. Mindez személyes választás dolga. Ez a könyv én magam vagyok. A tárca tehát leleplezi a szerzőt. A vers és a novella is leggyakrabban személyes jellegű, a tárca azonban közvetlenebb. Kevésbé rejtőzködő.

Az előző kérdésemben három szót említettem, de egy másikat, a sír főnevet jómagam vezérmotívumként kezelem. Nagyon erős az a mondat, amelyik a Tanuljunk botokudul! című tárcájában olvasható, s amelyet épp az egyik, Ön számára igen fontos személytől, Lénárd Sándortól idéz: „Az emberek sírköveit moha és gyökerek repesztik meg.” Ezt mélyíti el, s mintegy „támasztja alá” a tárcakötet utolsó szövegében, a Betongyökérben található részlet is, amelyik a betont feltörő fagyökérről szól. Mintha az élni akarás, az élet allegóriája nyomná rá a bélyegét a könyvre. Nem etikus olvasati módokat számon kérni az írótól, de bátorkodom megkérdezni: jól látom?

Bizonyára jól és pontosan látja, annál is inkább, mert ön már menet közben értően gondozta és esetenként véleményezte a szövegeimet – utólag vizsgálódva tehát a tétele szerintem is áll. Írás közben nekem persze ezt nem szükséges látnom-tudnom. Egyébként is: élet és halál megoldhatatlan kérdéseiben a ránk rakódó esztendők a súlypontokon módosíthatnak, de maga a küzdelem marad, az egyik fegyverünk pedig éppen az életigenlés. Ha erről lemondunk, akkor kicsúszik alólunk minden. Az ember fogódzókat keres vallásokban, viselkedési rendszerekben, kommunikációs mintákban, spirituális tanokban, tudományos értekezésekben. A várhatóan titkokkal teli kalandot azonban senki sem kerülheti el. Valóban nem tudom, írásaim ilyen tekintetben mit nyújtanak, s mondandóm mennyire tudatos. Megnyugtató viszont, hogy a szavak olykor maguktól a helyükre huppannak.

Tervez-e újabb kötetet? Mi foglalkoztatja, min dolgozik mostanában?

Közlésként az Üveggolyó mellékletben hétfőnként megjelenő tárcáim megírása számomra egyelőre tökéletesen elegendő. Halmozódnak viszont mellettem az elolvasásra váró könyvek; egy nyugodt, feltöltődési szakasz tenne tehát a legjobbat. S általában megérzem, ha felsejlik a láthatáron egy lehetséges újabb kötet. De itt még nem tartunk. Magam pedig nem siettetem a dolgokat.

Alakuljon minden elvárásaihoz, terveihez megfelelően! Ehhez és a feltöltődéshez sok erőt és jó egészséget kívánok! Köszönöm a beszélgetést.

 

  

 

L. Móger Tímea

Innen és túl a Maszat-hegyen

Varró Dániel számára a legfontosabb a hitelesség – Most könyvfolytatáson dolgozik   A vajdasági olvasótábor a palicsi Nyárhangoló Fesztivál keretében...

L. Móger Tímea

Innen és túl a Maszat-hegyen

Varró Dániel számára a legfontosabb a hitelesség – Most könyvfolytatáson dolgozik   A vajdasági olvasótábor a palicsi Nyárhangoló Fesztivál keretében...

Mihályi Katalin

Tanúságok és tanulságok

Kölnei Lívia hitről, a példa erejéről, a konzervatív feminizmusról Kölnei Lívia író, a magyarországi Képmás magazin online kiadásának felelős...

Mihályi Katalin

Tanúságok és tanulságok

Kölnei Lívia hitről, a példa erejéről, a konzervatív feminizmusról Kölnei Lívia író, a magyarországi Képmás magazin online kiadásának felelős...

Madár Anikó

“A tánc számomra létszükséglet”

Góbi Rita táncművésszel, koreográfussal, táncpedagógussal az önfeledt jelenlétről, az állandó kísérletezésről, arról, mi mindenre tanít meg a...

Madár Anikó

“A tánc számomra létszükséglet”

Góbi Rita táncművésszel, koreográfussal, táncpedagógussal az önfeledt jelenlétről, az állandó kísérletezésről, arról, mi mindenre tanít meg a...

Fejős Csilla

Táncolni: reagálni az Univerzum misztériumára

Beszélgetés Nagy Józseffel, a kortárs mozgásszínház megkerülhetetlen képviselőjével (nem csak) az OMMA című produkciója kapcsán     Nagy József...

Fejős Csilla

Táncolni: reagálni az Univerzum misztériumára

Beszélgetés Nagy Józseffel, a kortárs mozgásszínház megkerülhetetlen képviselőjével (nem csak) az OMMA című produkciója kapcsán     Nagy József...

Fejős Csilla

A megszólalás hitelessége

Szarvas József színművésszel a színház mai küldetéséről, a hagyomány szerves beágyazódásának szükségességéről...

Fejős Csilla

A megszólalás hitelessége

Szarvas József színművésszel a színház mai küldetéséről, a hagyomány szerves beágyazódásának szükségességéről...

Madár Anikó

Hinni kell a csodában

Bajza Viktória színésznővel Palicson, a Nyárhangoló Fesztiválon beszélgettünk   Egyik este Madame Giry Az operaház fantomjában, a másikon egy félénk,...

Madár Anikó

Hinni kell a csodában

Bajza Viktória színésznővel Palicson, a Nyárhangoló Fesztiválon beszélgettünk   Egyik este Madame Giry Az operaház fantomjában, a másikon egy félénk,...

Gruik Ibolya

Személyes SMS-ek

  Lackfi János író intenzív belső valóságról, sose hallott sztorikról, a teremtés gyönyörűségéről   Az idén töltötted be az...

Gruik Ibolya

Személyes SMS-ek

  Lackfi János író intenzív belső valóságról, sose hallott sztorikról, a teremtés gyönyörűségéről   Az idén töltötted be az...

L. Móger Tímea

(H)ősnői beszély

Egyáltalán nem mindegy, hogyan kommunikálunk magunkról, emelünk szót magunkért nőként, ahogyan az sem mellékes, milyen ősi, „életvilági” tudást...

L. Móger Tímea

(H)ősnői beszély

Egyáltalán nem mindegy, hogyan kommunikálunk magunkról, emelünk szót magunkért nőként, ahogyan az sem mellékes, milyen ősi, „életvilági” tudást...

Orosz Ildikó

Meghódíthatja a magyarországi mozikat a vajdasági színésznő

  Négy hónapos babájával, második lányával érkezik a találkozónkra Béres Márta színésznő. Jelenleg elsősorban édesanya, és...

Orosz Ildikó

Meghódíthatja a magyarországi mozikat a vajdasági színésznő

  Négy hónapos babájával, második lányával érkezik a találkozónkra Béres Márta színésznő. Jelenleg elsősorban édesanya, és...

Papp Máté

A bölény tekintete

  Levélinterjú Jász Attilával, füstjelek Csendes Tollnak   „Még / nem rézbőrön verik a dobot, – / de már / csak a bölény emlékszik erre, / hát feje...

Papp Máté

A bölény tekintete

  Levélinterjú Jász Attilával, füstjelek Csendes Tollnak   „Még / nem rézbőrön verik a dobot, – / de már / csak a bölény emlékszik erre, / hát feje...