Az óriáskáposzták árnyékában

Ezen fabulont írtam saját kedvemből gyerekeim kérésére, üdvére és örömére. Az drága gyerekeim nevelődtek az gaz és hideg lelkű kartonnetvörkön, álomhalasztó kütyükön és az gaz Alex Andor által megírt és kiadott meséken. Nos, ezen én változtattam. Egy tengermély tó martján laktunk, miután a velocipéddel meghoztuk a reggelit, s jó ízzel és kedvvel elfogyasztottuk, bévetettük magunkat az tengermély tóba, és az magunk által kiötlött vizibarkóbát játszottuk. Ki köllött talányi, ki milyen titokban forgatja tagjait az vízben. Az világnak csúcsát én tartom a tökfőzelék feltét nélkül úszásommal. Este, miután megsütöttük az döglött gyesznó oldalából kimetszett szalonnyát, és lefeküdtünk az biomatraczra, a gyerekek mondtak két mesehőst, akiről aznap apa mesélt. Egyszer azt mondta a kislányom, hogy legyen nyuszika, a fiam meg, hogy legyen csirkepörkölt. Apa, mesélj, mondták, de legyen benne tanulság is. Feküdtem az nagy fekete éjben, és azt gondoltam, a Jóisten most nem volt kegyes hozzám, mit lehet mesélni egy nyuszikáról és egy csirkepörköltről. De az ember mindig küzd, vagy küzdve bízik, úgyhogy belevájtam a mesébe.

  A nyulak egybegyűlvén, nagy panaszkodást tőnek enköztek az ő nagy nyomorúságokról. Müvelhogy őket minden ember kergetné, megverné és megölné, holott ők senkit nem bántanának, senkinek kárt se tennének.

  – Apa! Ne beszélj régiesen – szólt közbe a kisfiam. – Modernusul meséljél nekünk!

  Feketébb nem lehet az éj, mint ami újra rám omlott. Kislisszantam a konyhába, töltöttem egy kis gönci barackot, és elfeledtem Károli Gáspár nyelvét.

  – Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyuszika, akit Nyuszikának hívtak. Nagy nyomorúságban teltek az óvodás évei, mert az apja író volt (kuncogás a biomatraczról, két oldalról), nem fizettek neki a kiadók, az édesanyja meg állandóan terhes volt, szülte az újabb nyuszikákat, de az gaz kormány megszüntette a gyest és a gyedet, egy nyúlfarknyi állami segélyt se kaptak, úgyhogy még azt se mondhatjuk, hogy a mama megélhetési szülő lett volna. Szóval így teltek Nyuszika óvodás évei. Amikor befejezte az óvodát, szakmát kellett választania. Kisfiam, nehogy író légy, mondta az apja, szerencsére anya nem lehetsz, de felejtsd el a csippendéltáncos szakmát is, nem sokáig tudnád űzni, nézd meg, apád is reumás, te is az leszel. Színész se legyél, mert nyúlszájad van, találj valami rendes szakmát, azzal útjára bocsátotta az apja.

  Ment Nyuszika a felvételi bizottság elé. Ott ültek sorban, nagy szemüveges, répaorrú komoly emberek, a felvételi bizottság elnöke mégis egy nagy kövér nő volt, feje tetején masniba font fülekkel, látszott, hogy gyűlöli az összes nyuszikát, akik miatt most nem eheti otthon a petrezselymes répafőzeléket.

  – Hát Nyuszika, te mi akarsz lenni? – kérdezték. – Nyúlketreckészítő? Répareszelő? Biokáposzta-kapáló? Vagy csak egyszerű közhasznú nyúlbogyószedő?

  Nyuszika gondolkodott, és egyszer csak azt mondta: én csirkepörkölt akarok lenni.

  Sok mindent megélt már ez a bizottság, túl voltak néhány korrupciós ügyön meg a globális válságon, megtanítottak beszélni néhány celebet is, de ilyen esettel még nem találkoztak, hogy egy magukfajta nyuszika csirkepörkölt akart volna lenni.

  – És miért akarsz csirkepörkölt lenni? – kérdezte a bizottság elnöke.

  – Mert nyúlketrecet tudok készíteni, répát is hámozni, káposztát is reszelni, a nyúlbogyótól meg különösen irtózok, szedje fel azt más, én csirkepörkölt akarok lenni! Kész! Punktum!

  (Gyerekeim nevettek, és tudtam, ha nem fejezem be ezt a mesét gyorsan, soha nem fognak elaludni…)

  – Na, kisfiam, milyen szakmát választottál? – kérdezte az apja.

  – Csirkepörköltet – felelte Nyuszika.

  Az anyja úgy meglepődött, hogy kiejtette a kezei közül a legkisebb négy nyuszikát.

  – De fiam, az nem szakma – mondta az apja –, az egy étel. Azok az emberek eszik, akik belőlünk is pörköltet akarnak csinálni.

  – Miért, te is állandóan valótlant írsz, azért nem telik nekünk egy jó csirkepörköltre, mert nem fizetnek a kiadók. Anya meg állandóan csak szüli a testvéreimet, azt hiszitek, hogy nem hallom éjszaka az állandó motoszkálást?

  – Most már elég! – üvöltötte az anyja, és leejtette a négy idősebb nyuszikát is, akik éppen a hátán pihentek. – Azonnal mész világgá!

  Nyuszika megszokta már, hogy üvölt rá az anyja, gondolta, hogy befogja a fülét, de ha befogja a fülét, akkor nem tud világgá menni, mert két lábon elesik. Titokban ezért is akart csirkepörkölt lenni, mert a csirkepörköltnek nincs füle, az nem hallja az állandó ordibálást. Nyuszika nem fogta be hát a fülét, állandó ordibálás közepette elindult a világ végére. Igen ám, de amikor kilépett a kicsit rozsdás nyúlketrecükből, nem tudta, hogy balra menjen-e, vagy jobbra. Merre lehet a világvége? Éhes is volt, nézte azt a rozsdás szülőketrecet, jó lenne már egy nagyobb, és visszafordult.

  Az anyja csendesen sírdogált, az apja meg dühösen reszelte a reszelőt, amivel majd répát fog reszelni.

  – Apa – mondta –, inkább nyúlketreckészítő leszek, csak írjál nekünk szép meséket. Jó szakmát fogok tanulni, és az első fizetésemből veszek neked egy laptopot, hogy tudjál írni az óriáskáposzták árnyékában.

  És akkor mindenki boldog lett, Nyuszika hamarosan megjavította azt a rozsdás ketrecet, meg is nagyobbította, mert tudta, hogy újabb testvére lesz, és ennek a világnak soha nem lesz vége.

  A gyerekeim mosolyogva elaludtak… én elgondolkodtam, akár Károli Gáspár a mese értelmén.

                                                                                          ÉRTELME

  E fabula erre int minket, hogy ki-ki mind az ő nyavalyáját és állapotjának nehézségét békösséggel elszenvedje, és az időtől várjon. Nehéz ugyan a békességgel való tűrés. De ezt gondoljuk, hogy nem egyedül vagyunk, hanem egyéb emberek is ugyanazon föredében ferednek mivelünk. Reménségben foglaljuk szüvünket, várván az Istennek gondjaviselésének a végét. Mi nem leszen valami rajtunk az Istennek híre nélkül. Vajki jó és kegyelmes: Nem enged semmit reánk hasznunk nélkül.

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Romoda Zsóka

Pillanatragasztó

Samu nem több és nem kevesebb, mint mások. Samu ugyanúgy szereti az esőt, mint a napsütést. Szép gyerekkora volt, majd felcseperedett olyanná, amilyenné – mint mások. Ezért...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Patak Márta

Asszony, talpig rózsaszínben

– Egy férfi miatt bolondult meg, azóta csinálja – bökött állával a falu túlsó utcája felé a pincérlány, amerről az a férfi annak idején...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Jódal Rózsa

Elveszve

Sarlóval, metszőollóval és egy vödörrel ment ki a hajdani veteményeskertbe.   Útközben a garázs tövéből kitépett néhány fűcsomót.  ...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Mirnics Zsuzsa

Árvacsalán

1. Amolyan beszélgetős szombat estefelé volt, amikor a mondatoknak nincs élük, s a szavak, mint simára csiszolódott kavicsok a part szélén, lassan ide-oda görögtek. Élvezték a...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Gesztenye

A gesztenyefák végigfutottak a Fő utca mindkét oldalán két-két sorban. Júniusban fehéren és rózsaszínen világító gyertyákként...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Silling István

Városi történet

Huszonhét éves korában lett Kovčin Fedor úr okleveles gyógyszerész. Addig a Monarchia több városában is tanult a hazulról hozott nyelvtudás segítségével, s...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Jódal Rózsa

Futószalagon

Úgy fáj a lábam! Még hány óra is van hátra a műszak végéig? Majdnem három teljes óra? Szent isten! Ma a szokásosnál is ramatyabbul érzem magam. Persze,...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Sinkovits Péter

A hajóút

Mindössze két-három telefonjába került. Feltettek néhány világirodalmi kérdést, és vizsgáztatták a könyvkölcsönzés...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Agárdi Gábor

Egy borítéknyi boldogság

Martin magányosnak érezte magát a tömegben, mégis mindennap mosolygott. A ráncai és redői ellenére is mintha sikerült volna fiatalnak maradnia. A buszozás tartotta igazán...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...

Jódal Rózsa

A kettéhasadt fa öblében

Emlékszel?   Azon a nyáron még ki tudtál ülni a teraszra. Szokott erélyeddel visszautasítottad a botot. Még mit nem! Szétvetett lábbal, keményen álltál meg a...