A vonaton

A vonaton

Szerző: Ágoston Lóránt: Mikor a gyermek gyermek volt 5, 2014

Amikor felszálltam a vonatra, egyből jobbra fordultam, és üres hely után nézelődtem.

  Az ablak felől a második ülőhely épp szabad volt, ledobtam magam a kényelmesnek nem nevezhető, kék bársonyos anyaggal bevont ülésre, és körbenéztem. A bal oldalon egy negyven év körüli nő ült, szintén egyedül, ő és a csomagjai. Velem szemben egy vörös hajú, a húszas-harmincas éveiben járó férfi, mögöttem senki. A vonat lassan kigördült a pályaudvarról, és elkezdte szokásos, már több százszor megtett útját. Előkaptam a telefonom, és megnyitottam egy jegyzetet. Egy két héttel ezelőtti szöveg egyhangú sorai néztek vissza rám, utáltam minden egyes szót, minden egyes vesszőt, amelyek a szemem elé festették, hogy mennyire bolond vagyok. Nem biztos, hogy ez rossz dolog, de a lelkemnek mégis fájt. Újra és újra elolvastam azt a tíz mondatot, amitől még a hideg is kirázott, és csak egyre jobban fájt tőle a szívem. Mert ha jobban belegondolok, lehet, hogy ezt soha senki sem fogja látni. Rejtve marad az utasok elől, a barátaim, a szüleim elől és az egész világ elől, elhantolom itt, ebben a kis elektronikai kütyüben, mintha nem is létezett volna. S mi is ez a tíz mondat? Csak az igazság. Rólad, rólam és még sok mindenki másról. Nevezhetném egy könnyed kis novella kezdetének, egy útikalauznak, amely felrántja a lelkemről a ködös és nehéz ponyvát. De nem teszem közzé. Ez csak tíz mondat. Az én tíz mondatom.

  Miután már megfájdult a szemem a sok olvasástól, és a szempilláim egyre nehezebbé váltak a könnyek súlya alatt, kikapcsoltam a mobilt, és a zsebembe csúsztattam. Elkapott a fáradtság, majd diszkréten a tenyerembe ásítottam. A vonat lassan megállt, az utasok egy része leszállt, és újabb utasok szálltak fel, akik üres helyek után kutatva nézelődtek.

  – Elnézést, szabad ez a hely? – ütötte meg a fülem a váratlan kérdés. Egy fiatal férfi magasodott fölém, és a mellettem lévő üres helyre mutatott. Nem ismertem, de láttam már valahol, szinte biztos vagyok benne, hogy egy buliban még koccintottunk is.

  Miért kérdezte meg, hogy szabad-e a hely, ha ő is látja, hogy az. Nem barikádoztam el magam a táskámmal, mint a bal oldali szomszéd, habár talán bölcsebb döntés lett volna. Mindegy, talán nem fog horkolni még ez alatt az egy óra utazás alatt.

  – Igen, szabad – válaszoltam egy kis szünet után, e röpke idő elégnek bizonyult, hogy minden hülyeség átfusson az agyamon, majd pedig halvány mosollyal kimondjam a választ.

  A férfi leült mellém, a táskáját az ülés alá csúsztatta, majd elővette a telefonját, és pötyögni kezdett valamit. Nem szokásom mások üzenetét kukkolni, nagyon bunkó dolog, de most mégis megláttam.

  T havernak küldte: vonaton vagyok, majd írok, ha ott vok.

  A férfi nem igazán nézett rám, ám most fürkészni kezdte az arcomat, az ablak felé bámultam, de éreztem, ahogy a pillantása szinte lyukat éget a hátamba. Megfordultam, mintha valamit keresnék a táskámban, majd hirtelen a férfi telefonja megint zúgott egyet, és egy újabb üzenet jött T havertól: Basszus! Megtaláltad a csajt!!

  Elfogott a pánik, és mintha jeges vízzel öntöttek volna le. Küldött rólam egy képet? Vagy személyleírást adott rólam? Már nem volt időm elolvasni az üzenetét, mert lezárta a telefonját. Mégis, ki ez a férfi, és miért nem tudok rájönni, hol láttam már azelőtt?!

  A mellettem ülő idegen egy kissé fészkelődni kezdett, majd váratlanul megszólított.

  – Most először vonatozol? – megvakarta a szemöldökét, és rám nézett.

  – Nem, egy párszor már utaztam vonaton – úgy gondoltam, nem akarok egy kínos beszélgetéssel kezdeni, ezért rögtön a közepébe vágtam.

  – Ne haragudj, de nem ismerjük egymást?

  Rövid, ám annál kínosabb csönd telepedett ránk, és szinte már kényelmesen befészkelődött a levegőbe.

  – Egyszer ismertük – mondta komolyra váltott hangszínnel.

  Úristen, mit tettem ennek a fiúnak a lelkével? És miért nem emlékszem rá? Vagy az is lehet, hogy csak ő képzeli be magának? Lehet, hogy emlékeztetem valakire. Csak félreértés lehet ez az egész.

  – Hogy érted ezt? – kérdeztem egy kicsit félve.

  – Nem a te hibád, hogy nem emlékszel rám. Az én hibám – és átnézett a vállam felett, az ablakon át a síkságot bámulta.

  – Figyelj, biztosan nem keversz össze valakivel? – érdeklődtem, majd egy perc után ismét a szemembe nézett.

  – Nem. Ebben biztos vagyok – mondta nyugodtan.

  – Sajnálom, tudom, hogy rosszul fog esni, de még a nevedet sem tudom.

  Nem akartam hinni neki, bármit csak elhinni, nem szerettem volna, hogy ismerjem, és bármiféle közöm is legyen hozzá.

  – Az már baj. De nem fontos. – Babrálni kezdett egy gyűrött számlával, amelyet a zsebében talált.

  – Nem értelek – jelentettem ki, már nem akartam ránézni, szégyelltem magam.

  – Sohasem értettél eléggé. De én csodáltalak.

  A felismerés rosszabb volt, mintha fejbe vágtak volna. Rájöttem, hogy ki ő, láttam a múltunkat, és azért nem ismertem fel, mert idősebb lett, férfiasabb, máshogy öltözködik, és megváltozott, de még mindig ő volt.

  – Nem… – nem folytattam, nem tudom, hova fajult volna a mondat, amely kiszalad a számon, a szavak sújtottak volna, mint az ostorcsapás, és saját magamat korbácsoltam volna leginkább, ezért inkább elakadt a lélegzetem, és csak tátogtam, mint a tiszai harcsa.

  – Feltörtek az emlékek? Fáj, de idővel elmúlik. – Összegyűrte a számlát, ledobta a földre, majd mélyen a szemembe nézett, látta, ahogy elönt a szégyen és a fájdalom, sajnálkozó tekintete feldühített. Magamhoz akartam szorítani, a vállába zokogni, de nem lehetett.

  A fiú felkelt, megfogta a táskáját, és elindult a vonat másik része felé. Megpróbáltam felállni a helyemről, de a lábamat mintha a padlóhoz szögelték volna. Mozdulni sem tudtam, és egy hang sem jött ki a torkomon, hiába próbáltam meg utánakiáltani. Láttam, ahogy a vonat lelassít, majd megáll, és ő leszáll, elsétál az ablak mellett, vissza sem néz, hátrahagyva engem és mindent, ami velünk történt.

  A vonat másfél órája vágta keresztül a bácskai mezőket, amikor felriadtam a rémálomból. Verejtékező homlokomon úgy csillogtak az izzadságcseppek, mint az átlátszó gyöngyök. A hajam a nyakamhoz tapadt, a szám kiszáradt, és a szememből könnyek csordogáltak.

  Kerestem, teljesen elfeledkezve arról, hogy láttam őt leszállni, többször is körbenéztem, de nem volt sehol. Nem volt valóság. Soha nem is ült mellettem, csak álmodtam.

  Megtöröltem a homlokom, ittam egy korty vizet, majd a fejhallgatót a fülemre tapasztva az ablak felé fordultam. Itt volt az ideje, hogy végre én is figyeljek a tájra, amely körülvesz. A lidérces álmot követően nem akartam semmire sem gondolni, magára a semmire akartam gondolni egyedül.

  Mégis egy elgondolkodtató kérdés fogalmazódott meg bennem. Mi lenne, ha most az egyszer nem állnánk meg? Ha végtelenül haladhatnánk, túl ezeken a sivár mezőkön, amelyeken csak elvétve látható egy-két tanyasi házikó vagy egy birkanyáj, esetenként néhány ember vagy ház. Elhagynánk őket, a vonat és utasai, majd jönnének a dombok s utánuk az egyre magasabb, erdővel borított hegyek, de ezeket is magunk mögött kellene hagynunk, mintha nem léteznének országok közti határok, úgy szeretnék utazni. Hatalmas szakadékok feletti hidakon, át a sivatagon, égszínkék tengerek mellett akarok zötykölődni, s még azokon is túl. Nem szégyellem, bevallom, hogy szökni akarok. Tőle és mindenkitől, mindentől, ami itt körülvesz, hogy ne üldözzenek tovább. S majd egyszer visszatérek, de el kell mennem, hogy levegőt kapjak. Visszazuhanva a jelenbe, most csak a kopár szántóföldek vigasztalnak, a horizonton felbukkanó falvak körvonalai, ahogy kimagasodnak a templomtornyok, amelyeken megcsillan az álmos, borostyánszínű napfény.

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Verebes Ernő

Hetedikek

/Egy befejezés kezdete/ Initium finis. Vagyis tegnap történt, hogy az érintőkről kérdezte. Habár ő maga tangenseknek nevezte őket – lévén hogy mégis bennük van a...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Kis Kinga

Falra hányt szavak

A falak szinte remegnek a hangos zenétől, amelytől csak egy ajtó választ el, a fülemben pedig tompa zúgás vette kezdetét. Olyan, mintha egy banda a koncert előtti hangosítását...

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Haramza Kristóf

Mi hasznuk a bölcsészeknek?

– …Hibás… Mármint a kérdésed… Mert rossz a megközelítés – válaszolt az egyik mérnök haverjának iménti felvetésére Kopogyi....

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Blazsanyik Zsaklina

Ismeretlenül

A váróterem nyirkos levegőjében a mellettem ülő nő hajából érzem az áradó cigarettafüstöt. Undorodnom kellene tőle, de már-már hiányozott ez az...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Patak Márta

A fi relé

Lefeküdtem a villanyszerelővel. Egyedül voltam, éppen senki nem volt otthon, lányom valami iskolai ügyben vagy a zenekarával, nem tudom, hol járt éppen, mindenesetre nem állt fönn a...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Silling István

A város festői

Tollseprűvel porolta le a festményeket a cselédlány a gazdag szalonban a Bajai úton, a század végén emelt, magasföldszintes, villának is beillő eklektikus épületben. A...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Vittai Georgina

A kanyarban

A kanyarban jelentős és fontos katonai tábort létesítettek, ahol a kereskedők és az iparosok is biztonságban érezték magukat. Ad Flexum volt a tábor neve, ami köré a lakosok...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Dinók Zoltán

Legalább a könyv olcsó

Lajos bácsi a lámpafénynél olvasott. Már fél tizenegy volt. De csak olvasott. Magányosan, visszavonultan élt. Goethe-t lapozta. Majd becsukta a könyvet s eloltotta a lámpát. Jól...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Ficsku Pál

Szerelem első látásra, avagy a videodisznók hiteles története

Ha nem írsz meg estére egy novellát, akkor nem foglak szeretni.   Dehogynem fogsz, mondtam, és megcsókoltam a lányt. Hiszen nagyon szeretsz.   Nagyon szeretlek, de ha nem írod meg, akkor ma este nem...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...

Kis Kinga

A változás pillanata

– Ki akarja átszelni a Nílust? – A szobában síri csend, mindenki elképedve néz a katonára. A hallgatóság nem tudja eldönteni, hogy ez egy rossz vicc vagy egy még...